Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-22 / 301. szám
munkcmormcik A közösre jobban vigyázok, mint a sajátomra I960, december 22. A Az 1961. január 1-ével induló második ötéves tervben ipari termelésünk növelését kéthav- madrészben a munka termelékenységének emelésével kell elérni. Bár a többi szocializmust építő országban ez az arány eddig is jóval magasabb volt, nálunk nem kis feladatot jelent ennek biztosítása. Az elmúlt években a termelés emelésének csak kisebb részét fedezte a termelékenység színvonalának növekedése és még ez év első felében is — a javulás ellenére — a a termelés felfutásának felét létszámemeléssel értük el. A termelékenység növelése sokoldalú munkát kíván, több tényezőtől függ. Ezek között azonban kiemelkedő fontossága van a helyes normák kialakításának, alkalmazásának. Normák nélkül nincs tervgazdálkodás, irányítás, ellenőrzés. A termelékenység alakulása szempontjából különös jelentőségük van a munkanormáknak. Ha a munkanormák, teljesítmény-követelmények rosszak, lazák, akkor nem ösztönöznek a gyártási időszükséglet csökkentésére, a munkaszervezés javítására, műszaki fejlesztésre. Éppen ezért foglal el kulcshelyzetet a norma-munka a termelékenység emelésének tényezői között. A normák akkor jók, ha megállapításukkor az adott gyártás- technológiát, a munkaszervezés színvonalát veszik figyelembe. E feltételek azonban — mint arra országgyűlési beszédében Kádár elvtárs is rámutatott — állandóan változnak. „A normákat ugyanis a világon mindenütt fejlesztik, s ez így is lesz mindaddig, amíg szervezett emberi mun ka, termelő tevékenység lesz”. A műszaki haladás, új, termelékenyebb gépek, berendezések alkal mazása, a dolgozók ésszerűsítései, újításai, a munkaszervezés javítása — az egyes munkahelyek munkájának jobb összehangolása, a folyamatos anyagellátás stb — a begyakorlottság növekedése. egyes gyártmányoknál, alkatrészeknél, munkaműveleteknél, a tömegszerűség növekedése szükségszerűen teszi elavulttá a korábban adott munkafeltételek figyelembevételével megállapított normákat. Ezek a feltételek nem változnak mindenütt egyformán, egy időben, fejlődésük nemcsak iparáganként, hanem vállalatonként, üzemenként is különböző. Ezért szüntette meg kormányunk már 1957-ben azt a korábbi gyakorlatot, amely szerint időnkint országosan, egységesen rendezték a normákat. Ehelyett a vállalatokra ruházta a normák megváltoztatásának hatáskörét, megjelölve azokat az eseteket, amikor ez kötelező. Ha a normák változása nyomon követi a normamegállapítás alapját képező feltételek változását, akkor elkerülhető a munkások keresetének csökkenése A vállalatoknál azonban az utóbbi években elhanyagolták a normamunkát. Pedig a technikai színvonal, a munkaszervezés, begyakorlottság nem topogott egyhelyben. Uj gépek, termelő berendezések üzembehelyezése után megyénk üzenpeiben még többé- kevésbé bevezettek új normákat. Azonban az egyéb munkafeltételek megváltozása úgyszólván egyáltalán nem eredményezte a normák fejlődését. Csak így fordulhatott elő, hogy a háromnégy évvel ezelőtt még „szoros” normákat ma már néhol 130—140 százalékra teljesítik. A Bonyhádi Cipőgyár egyik üzemrészében három évvel ezelőtt még száz százalék körül mozgott az átlagteljesítmény. A munkaszervezés akkori színvonala nem is tett lehetővé nagyobbarányú túlteljesítést. Azóta azonban javult a munkaszervezés, folyamatosabb az anyaggal, félkészáruval való ellátás, gördülékenyebb az átállás modellváitozás esetén, mi nimumra csökkent a műszakiszervezési okokból előálló idő- veszteség. így fordulhat elő, hogy egyik-másik munkahelyen még 130—140 százalékos teljesítmény elérése esetén sem kell a dolgozónak kihasználni teljes munkaidejét. Üzemek, vállalatok vezetői mondják el, hogy náluk egyes üzemrészekben hat és fél -hét órát töltenek ténylegesen munkában a dolgozók túlteljesítve így is a normákat. Nem egy üzemben ma minden további nélkül be lehetne vezetni a 7 órás munkaidőt, a termelés nem látná kárát. Persze, sor kerül majd erre is, talán nem is olyan sokára. De ennek alapvető feltétele, hogy ma törekedjünk a munkaidő teljes kihasználására. A normák „felfutása” nem általános, vannak minden üzemben olyan részlegek, munkahelyek, ahol a munkafeltételek nem változnak olyan mértékben, mint a többinél. Éppen ezért méltányos és igazságos, hogy ott változtassunk a normákon, ahol ez indokolt. A laza normák fékezik előrehaladásunkat Ahol könnyűszerrel lehet 120— 130 százalékot elérni, ott nem tárhatók fel a termelékenység emelésének további tartalékai, a laza norma nem egyszer eltakarja a munkaszervezés hiányosságait. Ilyen irányban hat az utóbbi években széleskörűen elterjedt „teljesítmény-plafon” alkalmazása is. A szigorú átlagbérellenőrzés köti a vállalatokat, nem léphetik túl az engedélyezett és tervezett átlagórabért. Jó normamunka esetén a normáknak — a munkafeltételek javulásával párhuzamos — megváltoztatásával lehetne biztosítani az átlagbér betartását. Ezzel szemben például a bonyhádi zománc- gyárban csaknem minden műveletre „plafont” szabtak meg, nehogy túllépjék az engedélyezett átlagbért. A „plafon” valóban indokolt néhány különleges minőségi követelményt támasztó munkánál, de nem lehet az átlagbér betartásának eszköze, hiszen ilyen esetben egyenesen ősz tönöz arra, hogy ne használják ki teljesen a munkaidőt, egyenesen lehetetlenné teszi a dolgozók kezdeményezéseinek kibontakozását, a munkaszervezés javítására, különböző ésszerűsítésekre. Üzemeinkben már megkezdődött a munkanormák felülvizsTOLNA MEGYEI NEPÜJSAG gálata. Az üzemek vezetőinek, a pártszervezetek és szakszervezetek feladata, hogy mindenütt a dolgozókkal együtt végezzék el ezt a munkát, nem kapkodva, hanem alaposan, gondosan elemezve minden egyes munkahelyen a lehetőségeket. Idő van rá, hiszen még több mint fél év áll rendelkezésre. Lehetőség van arra, hogy mindenütt gondosan felmérjék a veszteségidőket, azok kiküszöbölésének lehetőségeit, alapos elemző munka után állapítsák meg az új, a jelenlegi feltételeknek megfelelő normákat. Semmi sem okozhat nagyobb kárt, mint a kapkodás, az indokolatlan sietség. Nincs semmiféle átlagbér- és béralap-megtakarítás előírva, ezért a normák kiigazítása általában nem jár keresetcsökkenéssel. Természetesen lesznek olyan dolgozók, akiknek keresete átmenetileg csökken, sőt, ahol kirívó aránytalanságok vannak — éppen annak következtében, hogy három-négy év óta nem nyúltak hozzá a közben elavult normákhoz — hosszabb időre is csökken hét. De további előrehaladásunk, az életszínvonal emelése — ami döntően a termelékenység alakulásától függ — érdekében halaszthatatlan feladat a túlhaladott normák megváltoztatása és a normamunka olyan megszervezése, hogy a jövőben a normák fejlődése ne maradion el a műszaki színvonaltól. J. J. A NATO Tom Peakock újságírónak az Evening Standard című angol lapban megjelent cikke a NATO tábornokainak szellemi végelgyengüléséről tanúskodik. Az újságíró elmondja, hogy a NATO főparancsnokságán rövidesen „elektronikus agyat” szerelnek fel a háború és a béke kérdéseinek eldöntésére. Mindegyik NATO-tagállam kormánya minden helyzetben rendszeresen betáplálja az „agyba” katonai politikájának részleteit. Ezek- után csak egy gombot kell megnyomni és a gép közli az „át- lag”-megoldást, tájékoztatja erről Norstad tábornokot és ő megindítja hadseregeit. „Agy, gomb és tábornok”, ez A lovak, huszonöt zsák kukoricával a szekéren, befordultak az udvarba. A kis emelkedőnek föl, erőlködve húzták a szekeret a góréig, ahol a termelőszövetkezet raktárosa, már várta a szállítmányt, hogy átvegye. Hegedűs János a murgai Előre Termelőszövetkezet raktárosa. Ö vigyáz a közös gazdaság több- százezer forint értékű vagyonára, s munkáját eddig még minden hiány nélkül végezte... Vajon nem furcsa-e a két éve még néhány holdon gazdálkodó embernek, hogy most ilyen hatalmas vagyon van a felügyelete alatt? Nem okoz-e álmatlan éjszakákat neki, az az^ izgalom, hogy valahol elszámolja Magát? — Nem... — válaszolja. — Mindig nyugodtan alszom, de még nyugodtabb lennék, ha egy helyen tudnánk elraktározni a terményeinket. A szövetkezetnek nincs megfelelő raktárhelyisége, ahol a terményeket elraktározhatná, s így több helyen kénytelenek tárolni. A kukorica, amit most hordanak a mezőről, már a tizennegyedik raktározási helyre kerül. Egy pillanatra elnézést kér, mert lemérték a szállítmány egy részét. Ellenőrzi a mérleget, fölírja az adatokat, azután vállára vesz egy kukoricával tele zsákot és már ropog is léptei alatt a lépcső... „AGYA" Peakock cikkének címe. Az újságíró alighanem jól jellemezte az agresszív északatlanti tömb vezetésének alapvető elemeit az új szakaszban. Első az agy (elektronikus agy) és utána következik az agytól lélektelen gombbal elválasztott tábornok, összes érdemrendjével és rendjeleivel. Csak az a kérdés, mit tesz a tábornok akkor, ha a gép üzem- képtelenné válik? Mivel fog gondolkodni a híres nevezetes atlanti vitéz ebben az esetben? Nyilván azzal, amivel most. Csak olyan ember bízhatja embermilliók sorsát egy gépre — . még ha „agya” is van ennek a ' gépnek — akinek nincsen agya. I Amíg a többiek a tele zsákokat rakják a mázsára, ismét visszatér hozzánk. Volt-e már hiánya? — kérdezzük. — Nem... Közel 18 vagon búzát raktároztunk, de hiányom nem volt. Kukoricánk is lesz vagy 18 vagon, de remélem itt sem mutatkozik majd hiány... Most van a leltár a szövetkezetben, de én nagyon nyugodtan alszom, tudva, hogy egész évben jól ügyeltem... Még egy kérdést: — Korábban bánt takarékosabban a keze alatt lévő vagyonnal, amíg egyéni gazda volt, vagy most, amikor a közös tulajdonra vigyáz. A válasz gyors és határozott: — Most... Ha a sajátomból eltűnt valami, vagy elrontottam valamit, annak csak én láttam a kárát. De ha most eltűnik valami, vagy hanyagság miatt talán hiány származna, ebből kifolyólag valamennyi tag károsodna... Ha lehet, akkor itt jobban vigyázok mindenre, mint amikor csak a sajátoméra kellett gondolnom... Másik kocsi kanyarodik be a kapun, s szólítják a mázsához, melyet tíz zsák kukorica súlya nyom. (BUN1) A szekszárdi últörözenekar hangversenyt adott Alsónánán Vasárnap, december I8-án Al- sónánára látogattak el a szekszárdi úttörőzenekar tagjai és ott hangversenyt adtak a község lakosságának. A negyvenkéttagú együttes vendégszereplése komoly jelentőségű volt a község kulturális életében. A műsor azt bizonyította, hogy a közönség a vártnál sokkal jelentősebb, művészibb előadást élvezhet. Az együttes Véghelyi Miklós karnagy vezetésével, minden igényt kielégítő előadással ajándékozta meg a község lakosságát. Hozzájárult az est sikeréhez Molnár József tanulmányi felügyelő kedves, mértéktartó kon- ferálása is. A hallgatóság annak az érzésének adott kifejezést a műsor után, hogy máskor is szívesen hallgatná a zenekar hangversenyét. Thiery Árpád: Feliratok egy történetoez H. Negyvennyolcban sírt. Kifordultak belőle a könnyek, amikor a megyei pártbizottságtól az a kopasz ember kezetfogotj vele, és átadta a pénzsegélyt. Nyolcán voltak akkor, ö volt a nyolcadik. Húsz éves, szülőtlenül, de asszonyostul. ö volt a nyolcadik tag az első szövetkezetben. Nem tudta még, hogy kinek lesz igaza, de ment az öreg után. S a pénzből, amit az a kopasz ember a párttól hozott, két deci bort a régi nagygazda szemébe öntött a kocsmában, Csabai feláll, az íróasztalához megy. Belekotor a fiókba. — Mit kiabáltál az este, öcs- kös? — hasítja hangja a csendet. — Én? — Te. — Semmit... Az elnök két ujja közé fog két cigarettát. Szűcs elé áll. A másik felnéz. — Gyújts rá... — és az elnök közelebb tartja a cigarettát. Az öreg az ablakba fújja a füstöt. Később visszaül a lócára, fél- könyékre ereszkedik az asztalon. Hangja rekedt, halkan csikorog a cigerattafüstben. — Pedig én hallottam a hangodat ... Szűcs elvörösödik. — Az nem igaz! Az öreg végigfúj az asztalon. — Lehet... — Hát azt hiszi, hogy én is kiabáltam? — rebben a fiatalember hangja. Az öreg elhelyezkedik a lócán. — Azt hiszek, amit akarok... de teszem azt, igazad volt. Mert mindenkinek igaza lehet... Nyugtalan. Csonka, hiányzik belőle valami, mintha ezzel a kerekképű embert kiszakították volna az életéből. — Mert fiam, az igazság is olyan dolog — folytatja bánatosan —, amilyen az ember. Sokféle. Az ember igazsága. De hidd el nekem, hogy igazság az mégis csak egy van. Amelyik mindenkié. Itt éltél te, itt nőttél fel mellettem. Itt lettél ember, a szemem láttára nőtt ki a szakállad ... Rongyos kis kuvasz voltál, gazdák lábkapcája, amikor beálltál közénk... Úgy tudtál nézni akkor, olyan kutyahűséges szemekkel... mintha csak szegény apádat láttam volna ... Csabai szomorúan legyint. — Te is csak olyan vagy, Egy ember, két igazság... Mert akinek két igazsága van, annak a szíve is kettő. Érted? Felemás! Se egyik, se másik!. . . A kerekképű hallgat. Nehéz, falhoz szorított hallgatással. — Azt hiszitek, hogy mese az, ami azelőtt volt... Azt hiszitek, hogy mi, a magunkfajta ember megszédült a hatalomtól, hogy mi akarunk most a nagygazdák lenni, a parancsolok ... Azt mond ták ott az este. hogy lesöpörtük a paraszt padlását.,. Fiam, van szívetek ilyen nagyot hazudni? Van szívetek új ruhában, meg tele hassal, meg szolgalélek nélkül ilyet mondani? ... Van-e nektek egyáltalán szívetek? Az elnökben keserű bánat rázkódik, halványul a hangja. — Azt hiszed, hogy mindig rombolni kell, ha építeni akarunk? Mit akartok ti lerombolni? Magatokat?... De nem olyan könnyű az, öcsém... Mi öregek, mindent elbírunk. Elbírtuk mi ezt a hatvan esztendőt is, elbírjuk a többit is. Elbírtuk, hogy mellettünk nagyra nőjetek ... Dermedt, ájult a csend. Az öregben egymásra hullanak a gondolatok. Béna szárnyakkal, kihűlt szívekkel. — Tudod fiam, ha én ezt meg tudnám magyarázni — sóhajt és átvillan rajta a hideg mosoly — de én csak azt tudom, hogy tizenegy év óta minden reggel kimegyek a határba. Hajnalban, amikor ti még alusztok. És nézem a földet... Nem csinálok én ott semmit, nem találgatom, hogy milyen lesz a termés, dől-e a gabona ... nem, én csak nézek fiam. Én keresek valamit. Nem tudom én megmagyarázni, hogy mit, csak állok a táblák szélén és néha belegázolok a vetésbe .. . Nagy, feketetestű légy robog az asztalon. Az öreg nem nyúl utána, csak nézi. — Most ugye azt mondjátok, hogy mindent rosszul csináltam, pedig én nem felejtettem el soha, hogy azelőtt mit éltem, és nagyon vigyáztam, hogy a többiek se felejtsék el... Mi akkor, negyvennyolcban fiam, emlékszel. nagyon szegények voltunk. Éheztünk is. Nem volt ruhánk, nem volt kenyerünk ..; Fiam, ha akkor a párt nem ad nekünk ezer-ezer forint segélyt, akkor azon a télen mind a nyolc család éhen pusztulhatott volna. Tudtuk mi ezt, de volt bennünk bátorság Szűcs István!... Emlékszel te, hogy az első évben újságpapírosból csavartuk a cigarettát? Aztán a következőben már felruházkodtunk, bakancsot vettünk, kifestettük a szobát, és annyi pénzünk maradt, mint más kor kétévi cselédbér ... Az öreg feláll. — Hiba mindenütt van fiam. Csak olyan ez, mint az ablak. Mást látsz te, ha kinézel, mást, ha benézel.. . Más az, ha te kinézel az ablakon és más, ha benézek hozzád .. . Hogy én hibáztam? Meglehet. A halász se fogja meg soha a nagy halat. Az igazit, amiről minden éjszaka álmodik. így van ez. Az ember csak ilyenkor érzi, hogy amit keresett, azt nem találta meg. De mégis keresi, mert ilyenek vagyunk ... Fiam, az éhes embernek vigyázni kell, hogy bele ne haljon az evésbe. (Folytatjuk.)
