Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-20 / 299. szám
Söfiö. december 20. «ror,NA MEGYEI NEPÜJSÄO A régi dézsmaiiázből gyógyszertárat varázsoltak ! Sárszentlőrincen Nagy esemény volt hétfőn délelőtt Sárszentlőrincen, megyénk egyik termelőszövetkezeti községében: új gyógyszertárat avattak fel és nyitottak meg. Sok helyen végeztek az elmúlt években korszerűsítést, felújítást, bővítést, de új megnyitására csak most, itt Sárszentlőrincen kerülhetett sor. A teljesség okáért hozzá kell azt is tenni, hogy ez a jelentős létesítmény a lakosság és a Tolna megyei Gyógyszertári Vállalat összefogásának, közös erőfeszítésének az eredménye. AZ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSON részt vett Zalai János megyei főgyógyszerész, Réder Gyula, a gyógyszertár vállalat megbízott igazgatója, Lázár Pál, a községi tanács vb. elnöke, dr. Pechó Zoltán, a paksi járási főorvos helyettese, Balogh Lajos, a gyógyszer- tár vállalat főkönyvelője, dr. Éberhardt Károly községi orvos, László Viktor szakfelügyelő, Lesték Ferenc községi párttitkár, Bús Pál, a Hazafias Népfront községi titkára, és a községi tanács vb. több tagja. Az új gyógy- I szertár dr. Székely Gyuláné vezetésével kezdte meg működését. A gyógyszertár létesítésének rövid története a következő: Sárszentlőrincen még soha nem volt gyógyszertár, a szomszéd községbe kellett átjárni gyógyszerért. A gyógyszertárat ezért az egész község óhajtotta, csakhogy ez nem elég az üdvösséghez, áldozathozatal, összefogás kell ahhoz, hogy egy ilyen létesítmény elkészülhessen. A tanács Lázár Pál vezetésével hozzálátott a szükséges pénz biztosításához — a helyi erőforrások figyelembe vételével. Amikor már elég tekintélyes összeg állt rendelkezésre, megvásárolták egy arra alkalmas épületet, amelynek megkezdték az átalakítását, tatarozását. A másik „oldalon” pedig a Gyógyszertár Vállalat szorgalmazta és segítette az ügyet. Feltétlenül meg kell említeni Balog Lajos főkönyvelő lelkes tevékenységét, akinek ez ugyan nem volt „szakfeladata”, de mégis fúradhatalanul dolgo- I zott a gyógyszertár ügyében. Végül sikerült biztosítani a szükséges pénzt: a községi tanács mintegy 330 000 forintot adott község- fejlesztésj alapból, a többi, közel 300 000 forintos költséget pedig a Gyógyszertár Vállalat és a megyei tanács közösen fedezték. A SZAKEMBEREK VÉLEMÉNYE szerint ez a gyógyszertár a megye községi gyógyszertárai közül az egyik legmodernebb, legkorsze- | rűbb. Megfelelő szolgálati lakást is létesítettek hozzá. Az épületről, amelyet átalakítottak, tudni kell, hogy műemlék, tehát engedély kellett ahhoz, hogy ott tatarozzanak, átalakítsanak. I Sárszentlőrincen az épületei ma is dézsmaháznak nevezik, mert valamikor, még a jobbágyság idejében az volt. Most itt rendezték be a gyógyszertárat. Van ebben valami szimbolikus: a rosszemlékű múlt maradványát a nép, a közegészség- ügy szolgálatába állították. Okos ötlet volt, a falu vezetői a néppel, a nép érdekében cselekedtek és ez dicséretes cselekedet. Zenei krónika Fenyőfa-vásár Pesti István magára talált a szövetkezetben Festői táj nyílik innét a dombról a zomba—szentgálpusztai Jóbarátság Tsz présházából. A présház végénél hirtelen a rétre ereszkedik a domb, a réten víztócsák csillognak, távol pedig a műút szürke sávja látszik, jön- nek.-mennek rajta az autók. A zaj ide nem hullik fel, nagy a csendesség, csak a tűz duruzsol a rozsdásvasú tűzhely vásott torkában, a pince mélyén pedig tisztulnak a borok... Kopott asztál mellett üldögélünk, cigarettázunk és kóstoljuk a bort Pesti Istvánnal, a tsz szőlészeti és borászati mindentudójával, brigádvezetőjével. Jó itt ülni ezzel az emberrel, elnézni markáns, nyugalmat, megelégedettséget tükröző arcát, hallgatni halkszavú, okos beszédét. Mert Pesti István egy a sok ezer közül, aki magára talált a termelőszövetkezetben. — Ne higyje, hogy meggyőződésből léptem be, — mondja. — Beléptem, mert mások is beléptek, a barátaim, a rokonaim, gaz- datársaim. Gondoltam, most már mindegn, ha ők beléptek, hát belépek én is. — Kicsit kedvtelenül és kevés bizakodással kezdtem el az új életet. Beteges vagyok, most is operációra készülök. Aztán azt gondoltam, amikor beléptem: eddig csak termett a föld és én szedtem le saját földem termését, de mi lesz ezután? — Mi lett? — kérdem. — Termett a föld azóta is, jobban, mint azelőtt, s most is nekem termett... így van ez tudja. Azt hittem, amikor beléptem a tsz-be, hogy azután már nem nekem terem a föld, s most csak nevetek, kinevetem régi önmagamat, régi gondolataimat, meri vajon ki másnak teremne? — Persze munlcávál termelünk, mert a föld nem magától terem. No, de hát az sem mindegy, hogy mit dolgozik az ember. És sorolja Pesti István, hogy ő mi mindent dolgozott egyéni korában .Szántott, vetett, kapált, állatokat nevelt, szekeret javított, kapanyelet faragott. Olyan mindenes volt, sokfelé kellett megosztania eszét és erejét. Pedig nem mindenhez volt kedve. Pesti István ifjúságától kezdve a szőlő szerelmese. Volt neki is szőlője, de kevés ideje maradt arra, hogy kedves munkáját gyakorolja, hogy gondozza a szőlőt, majd a borokat. S most a szövetkezetnek szép szőlője van. Idén is telepítettek hat holdat, így 10 holdra emelkedett szőlőterületük. Ennek a szőlőnek Pesti István a gazdája, gondjaira bízták a szőlőművelés megszervezését, irányítását és a termett bor kezelését. — Van hivatás és van foglalkozás. Nem minden embernek hivatása a foglalkozása. Én szerencsés vagyok, mert a hivatásom és a foglalkozásom most egybeesik, a szövetkezetben olyan munkát végzek, amihez kedvem van, amit örömmel csinálok. — Nem is gondoltam arra, hogy ez így lesz, ha szövetkezetbe lépek. Nemcsak én, a fiam is hivatását gyakorolja, neki a gép a mindene, hát traktoros lett. így vagyunk... Igen, így van Pesti István a szövetkezetben. Amit nem érhetett el fiatal korában, azt elérte most, gyakorolhatja hivatását. Öröm ezt látni, hallani, tudni. Ilyenkor veszi észre az ember, hogy milyen nagy hatást gyakorol a szövetkezet az emberek egyéniségére, segíti az egyéni képesség kibontakozását. Igaza van Pesti Istvánnak, nem mindegy hogy hivatásból végzi-e az ember a foglalkozását, vagy csak azért, mert élni kell valamiből. Aki hivatásból végzi a munkát, mint Pesti István, annak a munka nemcsak kenyérkereseti lehetőség, hanem sokkal több annál. Az így végzett munka már szükségletévé válik az embernek, szinte szenvedélyévé, nem is tudna élni nélküle. —is—OS— A hét végén két hangversenyre került sor. Szombaton este Hőgyészen, a Petőfi Sándor nevelőotthonban mutatta be műsorát a hőgyészi dolgozóknak dr. Erdélyi János és dr. Zoltán Vilmos. Mindketten nagy sikert arattak és sikerükhöz Létay Menyhért hangulatos összekötő szövege és Polgár Margit alkalmazÉrdemes volt? — Igen A takarékoskodás eredménye a selyemgyárban A tolnai selyemfonógyárban is megtörtént a KST visszafizetés és a dolgozók elgondolkozhatnak, vajon érdemes volt-e takarékoskodni? S erre csak egyféleképpen válaszolhatunk: igen. A havonként betett 50 és 100 forintok bizony már szép összeget tesznek ki és nem egy családban ebből lesz a hízó. De a lányok közül is igen sokan, az itt megtakarított pénzből veszik a háló-, vagy kombinált szobabútort, a kelengyéről nem is beszélve. Üzemünkben érdemes volt a takarékossági mozgalomban részt venni. A KST-nek 350 tagja volt, a havi betét meghaladta a 38 ezer forintot. Az évi visszafizetés több mint 400 000 forint volt. Dolgozóink tudják, hogy a nagyobb terveik megvalósítása csak rendszeres takarékossággal lehetséges. Éppen ezért remélhető, hogy az új évben még többen felismerik ennek szükségességét és nagy mértékben fog gyarapodni a rendszeresen takarékoskodók száma. Schäffler Ádám levelező, Tolna 9. Csabai áll a tömeg előtt. Senki sem mozdul, csali a szitkot szórják rá és a lángnyelvek csapnak magasabbra, mert a tanácsházáról újabb láda könyvet hajítottak a zsarátnok közé. Ismét nekibődül egy hang. — Te piszok! Miért van a váltadon az a madárijesztő? Csabai nem ismeri meg a hangokat. Egyformák és súlyosak. A tömeg szétnyílik, hogy az öreget gyűrűjébe zárja. Beljebb, szétvetett lábakkal Sós András áll. Kalapja hátratolva a fején, kezei a csípőjén. Vékony, horihorgas alakját szinte átvilágítja a mögötte lobogó tűz. Az elnök belép a tömegbe. Valaki megmarkolja a puskáját, de Csabai kirántja. Sós elé áll. Mozdulatlanul, mint egy szürke, kopott márványszobor nézi a másikat. Érzi. hogy most dől el minden. Tud- ja-e nézni ezt az embert hideg kőszemekkel. A tömeg felmoraj lik, de Sós csendet int. Egymás lélegzetét hallják. Valaki néhány Lenin kötetet dob a tűzre. Vastag pemyefelhő száll az égre. Sós gyanakodva fürkészi a hideg kőszemeket. — A Szövetkezet tagsága és a falu határozott! — mondja fagyosan. — Számoljon be mindenről és itt rögtön mondja ki, hogy a szövetkezet feloszlott. Néhányan hangos helyesléssel zúgnak. Csabai mozdulatlanul áll. Vál- ' -> a puska. Legszívesebben lekapná a Thiery Árpád: Feliratok egy törté nejhez fegyvert és egyetlen, halálos csapással agyonütné a másikat, de nem mozdul. Mosolyog. Mosolyog, pedig ez a mosoly most nagyon fáj. Valaki felkiált. — Mi lesz hé? Felszöknek a kiáltások a tömegből. — Talán megnérhultál? — Vágjátok szájon, majd akkor jár a pofája! Sós csendet int, és az elnökhöz fordul. — Mi lesz? Csabai nem szól, csak a fejét rázza. — Mi? — Nem. Nem megyünk szét — mondja csendesen az öreg, s mintha ez a néhány csendes szó átszúmá az éjszakát. S az elnök bocsánatkérően mosolyog. Sós arcán nyugtalan, piros foltok rebbennek. — A vezetőség tagja vagyok! — kiált az öregre. Csabai hunyorog. Nem tudni, hogy a tűz szikrája pattant-e a szemébe, vagy hangtalanul nevet. — Én meg az elnök vagyok. És azt mondom, hogy nem megyünk szét. A tömeg morog. — Nem — fordul körbe Csabai. Sós megragadja az öreg vállát. — Mit csökö“'"'-,'ödik? Nl-ms már maga mögött hatalom! Se párt, se tanács, se rendőrség semmi!... Most mi beszélünk, a nép. A tagság! Az elnök lerázza a másik kezét. Leveszi a puskáját, a tusát a lába mellé engedi. Valaki megragadja a vállát. Megfordul, és iszonyú. mozdulattal emeli a puskáját. A patkoló kovács elfogja Csabai kezét és kicsavarja belőle a fegyvert. Az öreg látja, hogy Kalász Péter markolt a vállába. Keze ökölbe szorul. Bele a szorításba négy évtized szomorú cselédé!-;te. S ledül a csontos kerek ököl. Bele Kalász arcéba. Nem törődik most semmivel. Se önmagával, se a szövetkezet - .tel, se a sűrű, folyékony éjszakával, csak üt. Kalász visszaütne, de két fekete kar lefogja a kezét. Bíró, az istenes. Csikorognak a fogak, s Kalász szájából kihajlik a vér sötét csíkja. Bíró az elnök elé lép. Nézi Csabait, engesztelőén. Mond valamit, de elveszik a hangja. S-vét—edik az elnököt. Árván ácsorog, nézi a szemeket. A fagyos, üres tekinteteket. A patkolókovács az arcába hajol. — Felosztjuk a közöst, vagy nem? A 7 c'riök c=-ak a '’-'-t rázza. A patkolókovács váratlanul kodó zongorakísérete is nagyban hozzájárult. Megható volt látni a nevelőotthon nagyobb növendékeinek érdeklődését, mintha csak ezzel az érdeklődéssel akarták volna viszonozni a szocialista társadalomnak és a közreműködőknek is azt az áldozatot, amelyet az ő minden irányú és harmonikus fejlődésükért hoz. A hangverseny végén Bardócz László, áz intézmény igazgatója mondott köszönetét a hangversenyért. * Az ifjúsági hangversenysorozat második hangversenyét a zeneiskola és a TIT vasárnap délután a zeneiskola nagytermében rendezte meg. Meglepetésre a diákbérletesek közül sokan távolmaradtak és így gyér. érdeklődés mellett került sor dr. Erdélyi János és dr. Zoltán Vilmos hegedű-zongóraestjére. A kisszámú, de mindvégig lelkes hallgatóság nagy elismeréssel fogadta a művészek teljesítményét, amelyek közül is kiemelkedett az együttes előadásában hallott Händel szonáta. O. I. fültövön vágja. Nehéz, pörölyöklével. Csabai megtántorodik. Megfordul a tér, a lángnyelvek az égből jönnek. Ellmszül a halálra. Körülnéz, de már nem meri meg az embereket. Fáradtan vár. Várja az utolsó ütést, amelytől koporsóba roggyannak majd a lábai. Nem ütnek. Csabai kinyitja a szemét. Bu- csi áll mellette. — Emberek! Hát megőrültek? Táguljanak innen! Itt van már a bogárr íz ísű Bu- csi, Jónás a kispuskával. Baricza egy husánggal. Itt állna.: mellette, érzi testük melegét. Bucsi az elnök füléhez hajol. — Ne engedj nekik, de olyan marhaságot se csinálj, mint az előbb. Csabai biccent és visszahunyo- rít. Kiáltana, de nem fér ki a száján az öröm. Sós túlkiabália a közelállókat. — Szétosztjuk a közöst vagy nem? — Nem! — rázza az elnök a fejét, s nézi a targoncát, amelyen papírköteget hoznak a tanácsházáról. — Nem? — Nem. Majd zárszámadáskor. — Most! — Most nem. — Leverjük, aki közöst akar! — kiabál Sós. Csabai a másikra néz és csendesen kérdi. — Miért nem vertetek le az előbb?... A törvény szerint csak zárszámadás után Írbet osztani! (Folytatjuk.)
