Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-18 / 298. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1960. december 13, Békegyűlés IPIRMNTON Mint ismeretes, a Hazafias | színvonalas műsort: Részt vett az Népfront bizottságai megyénkben az afrikai—ázsiai népek szolidaritási hete keretében számos előadást tartanak megyénkben. Ezeken az előadásokon ismertetik az afrikai és ázsiai népek szabadságmozgalmának történetét, eddigi eredményeit. Közelebb hozzák e mindenkit érdeklő problémát az érdeklődők tömegeihez. Legutóbb ilyen irányú előadásra került sor Aparhanton a helyi művelődési otthonban, ahol Hunyadi Károly elvtárs, megyénk országgyűlési képviselője, a Hazafias Népfront megyei titkára tartott előadást. A lelkes hangulatú békegyűlésen a község fiataljai adtak igen óvodások, az általános iskolások és a KISZ-szervezet tánccsoportja. A jól sikerült műsor szervezésében, megrendezésében a pedagógusok különösen dícséretre- méltó munkát végeztek, mint például Sára Jánosné, Bíró Istvánná, Kaszás Éva és még többen. Nagy sikert aratott az általános iskola zenekara is. A békegyűlés befejezéseként egységesen határozták el, hogy táviratot küldenek az Országos Béketanácshoz, amelyben együttérzésükről biztosították a gyarmati elnyomás alatt sínylődő és fel- szabadulásukért küzdő afrikai népeket. Á politikai munkát soha nem tudja helyettesíteni az utasítás A közelmúltban fejezte be a dombóvári járási pártbizottság a vizsgálatot az egyik vasúti üzemben. A pártszervezet és a gazdaságvezető közötti egészségtelen, káros vita, nézeteltérések, személyeskedésekre tettek pontot. A pártbizottság intézkedése után a fatelítő vállalatnál javult a helyzet, a dolgozók kedélyei megnyugodtak, javult a bírálat önbírálat, az őszinte szó érvényesülésének lehetősége s ezzel a dolgozók élnek is. Ez lesz a további előrehaladás egyik legfontosabb tényezője. A vizsgálat egyik legfontosabb tanulsága éppen a bírálat, Csak elismerés illeti a traktorosokat Az egyik kátyúból a másikba csúsztunk. Szándékosan írom, hogy csúsztunk, és nem zökkentünk, mert akkora volt a sár. Már ki akartam szállni, amikor Sebestyén Ernő brigádvezető megnyugtatott, hogy terepjáró autóban ülünk. Nincs okom a félelemre. Kiss István éppen az eke automata kiemelőjét tisztogatta a tegnapi sártól. Ugyanis vasárnap is dolgozott egy fél napot. A termelőszövetkezet érdeke így kívánta meg. — Ilyen a traktoros élet, — mondja és végignéz magán. — Nem leányálom ez a munka, de mégis szép. Küzdelmesen változatos. Sohasem tudom otthon pontosan megmondani a feleségemnek, hogy mikor megyek haza, mindig történhet valami hiba a gépen, s akkor máris eltolódik a hazamenetel. Miközben ezeket elmondotta, befejezte a gép tisztítását, és megindult a répaföld felé. Mi meg Sebestyén elvtárssal a csizma-marasztaló indultunk; sárban visszafelé Mostanában nagyon sokat beszélnek, írnak, és hallani arról, hogy egy munka befejezése sikeres harc volt. Vagy pedig kiadják a jelszót, hogy ezt a csatát meg kell vívni. A szavak értelme valahogyan elhomályosodik. A viszonylag kisebb jelentőségű feladatok elvégzését is felfokozott jelzőkkel illetik. Veszítenek a jelzők az értékükből, mert sokszor nem érdem szerint használjuk őket. Néha az embernek az az érzése támad, hogy a földeken egyebet se csinálnak, mint harcolnak, küzdelmeket vívnak, egyszóval csak hősi tetteket hajtanak végre. Mindezeket azért mondom el, mert véleményem szerint az, amit a szedresi gépállomás dolgozói és a Petőfi szövetkezet tagjai az idén ősszel végeztek, az küzdelem volt a javából. Ha lehet egyáltalán a termelésben fegyvertényről beszélni, akkor a szedresi gépállomás trakÚj műsort tanul a madocsai népi együttes 1 A környéken, de immár országosan is ismert a madocsai népi együttes neve. A zenekarral, tánccsoporttal rendelkező együttes már sok-sok örömet, vígsá- got szerzett nemcsak faluja közönségének, de a környéknek is. Tizenöt éves múlt van mögöttük, hogy így szervezetten működnek együtt. — 1951-ben volt az első kiugró sikerünk — mondja az együttes egyik létrehozója, Föl- desi János. — A megyei versenyen másodikak lettünk, s országosan az első tíz között végeztünk. Azóta sem hagyták abba a régi hagyományok felelevenítését, a kincsek gyűjtését. — Míg magam is meg nem tanultam az egyes tánc és dalmotívumokat, — mondja — eleinte nem nagyon ment az átadás. De addig kutattam, addig próbálkoztunk ínéhánv lelkes segítőtársammal, amíg sikerült. — Most pedig már a fiataloktól az öregekig mindenki örömmel vesz részt az együttes mimikájában. A nagyapa itt találkozik az unokáiával. Idős Tolnai József lelkes tagunk, bár 77 éves és ott van az egyik 16 éves unokája Pap Sándor is, vagy a másik Tolnai Juliska, aki 12 éves. — De az utánpótlás sincs elhanyagolva, állandóan neveljük, tanítjuk őket. Seregi István például közel van a hatvanhoz, de ötéves kisunokája máris próbálgatja a seprűtáncot. Már pedzi — szokták nevetve mondani, amikor látják próbálkozásait. Legutóbbi számottevő — jó szereplését az együttesnek a du- naföldvári, a kajdacsi, a bölcskei, s legutóbb a gerjeni bemutatkozás sikere jelzi. Az együttes további munkájának javulását illetően a legnagyobb eseményt a néhány héttel ezelőtti budapesti látogatás jelentette. Egy budapesti együttest látogattak meg, méghozzá munka közben. A 70 éves Szin- tai István bácsinak, a híres prímásnak is ez volt a véleménye: sokszor voltam már Pesten, de most három nap alatt többet láttam, tapasztaltam, tanultam, mint azelőtt évek alatt. S végezetül az új tervekről is esik néhány szó. — Most »-Mit mond a nóta« címmel új műsort tanulunk a télen — mondja. — Ebben a régi köntöst, a régi hagyományokat beültetjük az új viszonyokba. És szinte már hallom, látom a régi madocsai dallammal, tánccal bemutatott egyik énekszámot: »Erre gyere ne menj arra, nem találsz a közös útra...« Valóban a népi hagyomány megújhodásáról van itt szó. Sok sikert hozzá. (Sz) torosai nem is egy, hanem több fegyvertényt hajtottak végre. Kuti István, a gépállomás egyik traktorosa elmondotta, hogy a vetés idején mennyit kínlódtak, és mégis szívesen emlékezik vissza rá, mert a jövő kenyeréért történt minden. Volt olyan nap, hogy három munkába kellett be- lekapniok. Hajnalban a Belorusz- szál megkezdték a szántást. Alig vetettek két-három órát, máris rájött az eső. A mélyebb helyről gyorsan egy magasabban fekvő dűlőbe álltak és ott vetettek tovább az esőben. Az időjárás azonban makacsnak mutatkozott. Ott is abba kellett hagyni a munkát. Azonnal átcsoportosították a teendőket és megkezdték a terményszállítást. Sokáig emlékezetes marad az is, amikor a termelőszövetkezet cukorrépáját szállították a vasútállomásra. Hajnali Öt órától a teljes besötétedésig hordták a répát. Naponta többször előfordult, hogy a vontató tengelyig süllyedt a sárba. Olyankor Berta Ferenc és Farkas Ferenc vontatósok segítségért mentek. Kiss István egy lánctalpassal, Németh Ferenc pedig egy körmös traktorral azonnal a vontatók segítségére siettek. Nem vonakodtak, pedig a mentési munkálatok hátráltatták a norma teljesítését. Méterről méterre tudtak csak haladni a süppedő, ingoványos talajon. Az 500 méteres útszakasz egy-egy fuvarral nagy nekigyűr- kőzést kívánt. Végül is az összes répa kikerült a vasútállomásra. Nehéz munka volt. A vetésnek is megvolt a maga küzdelmessége. Kuti Istvánnal például megtörtént az, hogy nem tudta a vetőgépet a süppedő talajon tovább húzatni. Lekapcsolta. A traktorral előbb lenyomta a talajt, aztán ment rá újra. Küzdelmes, nehéz a traktoristák élete, de megszépíti az ezzel együttjáró tisztelet és megbecsülés, amelyet munkájuk után a többi dolgozókól kapnak. Steinbach János az önbírálat fokozottabb érvényesítésének kérdése. Az elvtársak elismerték, hogy a politikai munkát nem lehet elhanyagolni, még ha a termelési eredmények kiválóak is, a dolgozókkal beszélgetni kell. A fatelítői esethez hasonló van a fűtőházban is. A fütőházi elvtársak, sok esetben szinte másolták a fatelítői rossz példát, — a rossz példát rosszabbul —, még úgy sem veszik figyelembe a dolgozók véleményét, mint ahogy volt a fatelítőben, a pártbizottság vizsgálata előtt. Mindkét üzemben arról volt szó, s a hibák fő okozója, a hangulat romlásának előidézője, a politikai munka hiánya. A fűtöház- ban az utóbbi hónapokban szinte megszűnt a politikai munka. Utasításokkal próbálják megoldani az elvtársak az egyes kérdéseket. És természetes, hogy a dolgozóknak ez nem tetszik. Néhány éve mi kommunisták szoktattuk a dolgozókat a politizálásra. Ha egy gazdasági kérdést akartunk megoldani, a legfelsőbb pártszervektől az alapszervezetekig beszélgettünk a munkásokkal. És ez a módszer volt a helyes, megmondtuk, hogy mit miért akarunk végrehajtani, azt is, hogy hogyan, és kértük ehhez a dolgozók véleményét. A fűtőházi pártalapszervézet munkáját is ez jellemezte. Az ellenforradalom utáni években elért termelési sikerek alapja volt ez. Az idén már változott a helyzet. Egy fontos határozat végrehajtását uta- sításszerűen előírták. S legutóbb, amikor a járási pártbizottság instrukciója, a taggyűlések napirendjét illetően, a normarendezéssel való foglalkozást, általában a termelés gazdaságosabbá tételének vizsgálatát írta elő, a fűtőházi elvtársak nem beszéltek taggyűlésükön erről a kérdésről, azzal az indokkal: úgyis beszélünk róla eleget. S e beszélgetések kimerültek abban, hogy közölték írásban az utasításokat, normarendezést, egyéb áthelyezéseket stb. Az intézkedések már túlléptek a bürokrácia határán, már meghonosodott a pártmunkában is a vasúton szokásos gazdasági utasítás szerinti munka. Senki nem vitatja azt a tényt, hogy a vasúton szabályok, utasítások határozzák meg a munkavégzés mikéntjét, hogyanját. Ez hozzátartozik a vagyonbiztonsághoz, általában a vasút munkájához. De nem szabad, hogy ez jellemezze a politikai munkát. A fütőházi termelési eredmények jók. A terveket teljesítik, jelentős megtakarításokat érnek el, a munka a sok évtizedes hagyomány, »bejóródott« módon folyik. S ez a tudat tette a párt- szervezetet, a gazdaságvezetést el- bizakodottá, merevvé. Ez a dolgozók egyetértésével nem találkozott. Nem arról van szó, hogy egy fontos gazdasági jellegű utasítást vitassanak a dolgozók, hanem arról, hogy meghallgassák az ő véleményüket is olyan esetekben, amely a dolgozót érinti. Ilyen gyakori eset például az, hogy a betegség után visszatérő dolgozót alacsonyabb fizetésű helyre küldik. S ez tapasztalható most a fűtőházi létszám-átszervezéssel kapcsolatban is. Á dolgozók megkérdezése nélkül, különösebb indokolás hiányában helyezik őket más, rosszabb munkahelyre, alacsonyabb fizetéssel. A pártszervezet vezetősége úgy értelmezi a politikai munkát, hogy a titkár elvtárs részt vesz _a gazdasági irányító munkában. Sőt a tevékenység már kimeríti azt a tényt, hogy pártpolitikai munkának nevezhessük. S ha e hibákra felhívják a fűtőházi elvtársak figyelmét, makacskodnak. kitartanak helytelen álláspontjuk mellett, tovább folytatják helytelen »politikai« munkamódszerüket. továbbra is figyelmen kívül hagyják az embert, a munkást, nagy céljaink megvalósítóját. Továbbra is utasításokkal akarják elintézni a pártmunkát. S ezek utón természetesen az következik, hogy a járási pártbizottság felülvizsgálja majd a fűtőházi pártpolitikai munkát, azt visszahelyezi, ahol helye van: a dolgozók közé. S ha ez az intézkedés mielőbb bekövetkezik, abban bízhatunk, hogy megszűnik a fűtőházi munkások közötti suttogás, elégedetlenség. Előadócsere a tudományos ismeret- terjesztés színvonalának további javítására A Tolna és a Baranya megyei TIT-szervezetek között egészséges és példamutató kapcsolat és együttműködés alakult ki. Ez az együttműködés a többi között az előadók cseréjében, egymás mun„Nálunk is van úgy” Amikor jövünk-megyünk, állomásokon, vonatokon gyakran hallani, hogy valakinek valamije eltűnik, mert vagy elvesztette, vagy ott felejtette valahol és azután nem találja, mert valaki tulajdonába vette és így nem kerülhet vissza tulajdonosához. Ilyenkor hallani azután azokat a megjegyzéseket, hogy vannak olyan országok, ahol az utcán lehet hagyni a pénzt, csak az viszi el, akit illet. Hogy ezekről ki győződött meg személyesen, nem tudom, de bosszankodva hallgatom az ilyenfajta megjegyzéseket. A kétkedőket most saját magam esetével kívánom meggyőzni, hogy »nálunk is van az úgy«, mint ahogyan azt elmondják más országokról. Ennek bizonyítására a következő esetet ismertetem, tudva azt, hogy nagyon sok ilyen és ehhez hasonló esettel ékeskedhetünk. E hó 10-én hivatalos ügyben Dal- mandról a reggel 6 órás busz- szol Dombóvárra utaztam, hogy feleségem megbízásából a háztartás részére többfélét vásároljak, meg saját részemre egy téli sapkát vegyek. Ezért több száz forintot vittem magammal. Aprópénzt nem tudtam vinni magammal, csak százforintosokat. így kényszerültem a jegyváltásnál Nagy Kálmán busz-kalauznak 100 forintost adni. Határozottan állítom, mindenképpen az volt az érzésem, hogy egyszáz forintot adtam a jegyváltáskor. A reggeli szürkületben történt ez, menetközben, rossz látási viszonyok között, amikor is a pénzt nem közvetlen közelről adtam át, hanem azt úgy ahogy zsúfolt buszon szokás, három ember feje felett, akik előttem álltak. Amikor Nagy Kálmán a pénzt átvette, azonnal megkérdezte, hogy miért kettő százast adtam, s utána az egyik százast azonnal visz- szaadta. Meglepetésemben csak annyit mondtam, hogy »elnéztem — köszönöm«. Megjegyezni kívánom, hogy ha Nagy Kálmán a száz forintot nem adja vissza, sohasem gondoltam volna arra, hogy neki eggyel többet adtam. Meggyőződésből mondhatom, most már nagyon sokan vannak nálunk ilyen dicséretes erkölcsű Nagy Kálmánok, akiknek olva- satlanul az erszényt oda lehet adni, mert csak annyi' vesznek ki belőle amennyi < jegyváltáshoz szükséges. Tudják azt, hogy a másét olya-, becsületbeli dolog tiszteletbe? tartani, mint a saját magú két. PAP IMRE levelező, Vörösegyháza kájának segítésében is kifejezésre jut. Dombóvárott például lélektani előadássorozatot szervezett a TIT pedagógiai szakosztálya. Ez- ideig két előadást tartottak meg, mindkettőt pécsi előadóval „Egyéniség, képesség, tehetség” és „A családi nevelés kérdéseiről” címmel. Az előbbit dr. Szepes Lajos, az utóbbit pedig dr. Varsányi László tartotta. A legközelebbi előadásra, amely a különböző nevelési szemléletekkel foglalkozik; január 19-én kerül sor, előadója dr. Komlósi Sándor lesz. A további előadásokat dr. Tibor István, dr. Czéh Károly és dr. Tár- kónyi Ernőné tartják. ülést tart a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Elnöksége A Szakszervezetek Megyei Tanácsának Elnöksége, ez évi utolsó ülését december 22-én tartja; Az év utolsó elnökségi ülésén az időszerű kérdésekről tárgyalnak, majd pedig Rácz Lajos, a pedagógus szakszervezet területi elnöke, jelentést ad a szakszervezeti bizottságok irányító, ellenőrző munkájáról. Az SZMT Elnöksége megvitatja az 1961. évi költségvetést és munka tervet,
