Tolna Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-277. szám), Tolna Megyei Népújság, 1960. november (10. évfolyam, 278-282. szám)
1960-11-20 / 274. szám
yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyttyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy ► ■* t ► t t ► Őszi parádé Az est didergő éjszakába surran, s bágyadtan ring már a délután. Töpörödött levélkék peregnek s a meztelen ág elmereng sután: »Hej, milyen szép is voltam én tavasszal, testem befedte bársonyos levél, s ruhámat friss virág borította: sárgaszemű, piciny hófehér.« Domboldalon telik ám a puttony. Az édes lé kétoldalt csurog. Kádakban must — a nagy demijonokban jó zamatú tavalyi borok. Friss pogácsa s egy korty a pohárból, régi borból az újra köszönt. A fáradt Nap rövidülő útján megáll még egy percre odafönnt. Mint fiatal vér, a must bizsereg, körülzengik szomjas darazsak. Hasadtgyomrú labdák sokasodnak a jószagú diófák alatt. A páradús őszi éjszakában • remegnek a csillagok odafönn, s hajnalban a tündérlányok könnye megcsillan a hervadó füvön. GAIXAI KÁROLY LEVÉL t f Ma még csak csinosan randevúzgatunk, ► de egyszer gyere el velem a gyárba és nézd meg maszatbabújt mosolyomat; kezem simogatása ott kemény, mint a kalapács nyele, és ruhám is más szövetből készült, mint a hajlékony báliruha, s talán én is egy kicsit más vagyok, mint a könyvtár tudós termeiben. Szeretném, ha megismernél egészen s barátaimat is megszeretnéd, hiszen oly nagyon egyformák vagyunk, hogy örömöm csak akkor lenne nagyobb, ha asszonyaikra hasonlítanál. Munkás vagyok, ez nem bűn és nem is érdem; hónunk alatt visszük a jelen csemetefáit, és szerelmesen birtokoljuk a termőtalajt is, mert erősek vagyunk, csak nem beszélünk róla. Más benső törvények szerint gondolkoznak érzelm eink, de a különbség egyre kisebb, végül is eggyé teremtődünk és átírjuk a külsőség romlott paragrafusait. Elviszlek egyszer a gyárba, kicsim, a vasak fölé emelem arcod, neked adom az alkotás fárasztó izgalmát £ s az órabérek néma sóhajtásait. £ — s ha még így is szeretsz: gazdagabbak ► leszünk mi minden gazdagoknál, t- s boldogabbak, mint az első találka-helv, £ ahol idővé nőtt s megáll a legszebb pillanat. t TÉNAGY SÁNDOR t ► ► ► l t t TOLSZTOJ EMLÉKE 1910. október 28-án éjjel, titokban megszökött hazulról. Vonatra ült, mert az volt a terve, hogy valami távoli világrészre költözik, ahol nem zaklathatja a Szent Szinódus, a cár és népes családja sem. A vonaton azonban rosszul lett, s Asz- tapovo állomáson le kellett szállnia. Néhány óra múlva a kis orosz állomás az egész világ érdeklődésének központjába került. Külföldi újságírók utaztak Asztapovóba, de ott voltak a cári kémek is. A cárizmus ebben az időben már mindentől félt, s attól tartott, hogy Tolsztoj forradalmat robbant ki. A 82 éves aggastyán, a világ- irodalom egyik legnagyobb csodája, ott feküdt a jelentéktelen indóház várótermében elhelyezett ágyon, s családja tagjai közül is csak legfiatalabb lányát engedte magához. Felesége, a hűséges Andrejevna Szofja — amint egy fénykép megörökíti — ott állt kint a hideg novem- veri szélben, s az ablakon át próbálta megpillantani a makacs öreget, aki úgy szökött meg otthonából, mint egy iskolásfiú. A kép megrendítő: az asszony nem léphet oda a férfihez, akit egész hosszú életében hűségesen szolgált. Később, amikor számonkérik tőle a múltat, mit is hozhatna fel mentségül? Tolsztoj minden gondolatát ismerte, egész életén át a titkárnő volt mellette, s vajon nem elég bizonysága-e ragaszkodásának, hogy hétszer teljes egészében lemásolta a Háború és békét? * Tolsztoj csupa ellentmondás. Alázatos keresztény, akit kitagad egyháza, szent, de arról panaszkodik, hogy tömpe orra és nagy keze van, ami egy muzsikra emlékezteti. Forradalmár, aki meg akarja váltani a világot, s ennek érdekében átírja a Bibliát. Szánt és vet hatalmas birtokán, de azon a fényképen, amely baráti körben ábrázolja uzsonna közben, harmincán ülik körül a hatalmas asztalt. De a művészete kristályosán tiszta, azok közé tartozott, akik a legnagyobb műgonddal dolgoznak, mert tudják, hogy a leírt szó felelősséget is jelent. Több mint hat évig írta a Háború és békét. Egyes fejezeteit negyvenszer dolgozta át. Talán rá gondolt Thomas Mann, amikor azt írta, hogy a lángész nemcsak tehetség, hanem türelem kérdése is. * Világa csodálatosan gazdag. A Háború és béke csak az Iliásszal mérhető, s mennyi minden van még hatalmas életművében! Azt a törekvést, amit Balzac tűzött maga elé, ő valósította meg: egész századát ábrázolni tudta, minden társadalmi réteget, jellemet, eseményt, s a jövő útja is kirajzolódik műveiben. Majdnem varázsló; mindent tud az életről. De ez a művészet nem kalandozik ismeretlenségekbe, soha, véletlenül sem kényszerül hipotézisekre. Minden sora mögött ott áll a valóság, pontosan és félreismerhetetlenül. S ez a gazdag és teljes világ állandó mozgásban van, emberek életét kísérjük végig, tanúi vagyunk fejlődésüknek, jellemük alakulásának. A világirodalomba^ a legnagyobb teremtő. * A legcsodálatosabb talán mégis az benne, hogy művészete mindenen felül tudott emelkedni, önmagán is. Élete utolsó felében nemcsak környezete, hanem kortársai is kétségbeesve látták, hogy erejét haszontalan- ságokra vesztegeti. Turgenyev könyörgő levelet írt neki, hogy térjen vissza az irodalomhoz, s hagyja vallásalapítási terveit. Az öreg Tolsztoj az első pillanatban valóban megtévesztő, főleg, ha levelezését olvassuk. Házas'ágtörő asszonyoknak, pubertáskori zavarokkal küzdő fiataloknak ad hitbuzgalmi tanácsot, vallási tételeit bizonygatja, s arról ábrándozik, hogy műveinek kiadói jogát áttestálja az »emberiségre«. De a művész most is erősebb benne, s ami ezekben az években kerül ki tolla alól, semmivel sem marad el a korábbi nagy művek mögött. Még befejezi az Anna Kareninát, ezt a csodálatosan modern regényt, s megírja a Feltámadást, amely írói szándéka ellenére is remekmű lesz. (Folytatás áz 5. oldalról). az időérzékem már el is hagyott«. Végül Moszkva. Még élni — motoszkál benne a felködlő sóhaj. — Csak még egyszer Moszkvában lenni. Az sem baj, ha újra megdorgálja Lenin. — Ej, ej, Lékai elvtárs. Ismeri maga azt a népmesét, amely a fiatal és az öreg daruról szól? — Ismerem, ismerem, Lenin elvtárs, és ezért kérem, hadd mehessek vissza illegálisan Magyarországra. — Nem, Lékai eivtárs. Maga Amerikába megy — mondja egy szelíd hang. — Százezer magyar munkás vár magára odaát. »...Lunacsarszkijnak tetszett a Moszkvában bemutatott Ember című drámám« — s erre jólesik visszagondolni ma. Lenin. Mit is mondott még Lenin? Úgy ám, szelíd szigorral bírált. — Maga forradalmat akar csinálni Németországban? Ej, ej, nem jött el annak az ideje... A forrófejű fiatal daru száguldani akart a csapat élén, de hamar kifulladt, és most orra bukik ő is. Jó lenne Lenin kezébe kapaszkodni. Ha Moszkvában élhetett volna, bizonyára meggyógyul, és nem ugrálnának előtte a betegszoba falán a halál árnyékai. A daru kifulladt, kifulladt, kifulladt... — Megfulladok! Elvtársak, segítsetek! • A szíve hánykolódva veri az utolsó taktust: Amerika. ... Pogánnyal egy időben lépett New York betonjára. Úgyszólván alig tudott valamit; mihez is kezd majd? Itt minden össaekuszálódott. 1921. noAz iitdié óin vember első péntekjén, a szenátusi választásokon, a szocialisták szerezték a legtöbb mandátumot, de mielőtt hivatalba léphettek volna, Palmer igazságügyi államtitkár az Unió minden államában egy éjszaka lecsapatott a szocialista vezetőkre. A szervezetek irányítás nélkül maradtak. A bevándorolt szocialista munkások következetes forradalmi érzelmű részét kiutasították az Egyesült Államokból, másokkal, akikkel lehetett, nyilatkozatot Írattak alá, hogy soha többé nem politizálnak. A Szocialista Párt és a Szocialista Munkáspárt törvényen kívül szorult. És néki ebben a légkörben kellett lapot szervezni. Elvtársak, magyar munkások várták a New York-i kikötőben a messziről jövő elvtársat, új nevén John Lassent. Lékai egyszer már meghalt — és olyan szokatlan, ha erre gondol —, de akkor megszületett Lassen. Most Lassen haldoklik, de vajon feltámad-e Lékai? Milyen kár, hogy erről nem beszélt az elvtársaknak, amikor még beszélhetett volna. Hiába, az ember sok mindent elmulaszt, amire csak akkor döbben rá, amikor már nincs segítség. Félt az idegenektől, de a találkozás első pillanatában érezte, barátok közé érkezett. Régi ismerősök, mint a kedves Abe- lovszki, aki két esztendővel előtte ért ide, aki szinten az ellenforradalmi Magyarországból menekült, mert Tolna megye vádbiztosa volt... Most már bizonyosan tudlp' a teste meghalhat, de ő tovább él, amíg elvtársai lesznek a földön. S milyen nagyszerű emberek közé került. Erről is legényt szeretett volna írni, erről a hű elvtársról, Abelovsz- kiról, a dunaföldvári kovácslegényről, aki az emigráció második évében Franciaországban elvégezte a besanconi műegyetem első évfolyamát, de pénze fogytán a párt segítségével Amerikába jött... És a többiek- ről is. Hiába, elkésett vele. Az Amerikai Kommunista Párt magyar szekciója akkor kezdett újraéledni. De miért nincs itt vele Abe- lovszki? Biztosan elment a Camegie- Hall hangversenyterembe, és jegyet vált... De nincs pénze, csak egy huszonöt dolláros csekkje. — Ezért itt nem adnak semmit. »Azt hiszik, csalók vagyunk. Gyertek vissza, elvtársak, legfeljebb ma nem vacsorázunk... Legyetek velem, mert az öreg opportunisták harcot kezdenek ellenünk. Látjátok, most, hogy újból legalizálódott a párt helyzete, a lapunk is megerősödött, szeretnék visszaszerezni a vezetést. Ne engedjétek, mert akkor én újból elmegyek mosogatónak vagy a szappangyárba segédmunkásnak, semmint főszerkesztője legyek egy olyan párt lapjának, amely pártnak opportunista vezetői vannak... És a szappangyár tönkreteszi a tüdőmet. Nézzétek, megint vért köpök, már véres körülöttem minden... Hiába idéz maga elé a független amerikai bíróság a Fegyverbe című versemért, nem megyek oda... Elvtársak, ne fizessetek ériem ezer dollár biztosítékot, kár a kidobott pénzért. Én...! Nekem nem kellett volna, csak a munkások forradalma. Engem csak a szabadság gyógyíthat meg. Élni akarok! Vigyázzatok! Bejött hozzám az apáca, és a kezével szorítja a torkomat. Megfojt... Vegyétek el a kezét! Mária! Segítsetek! Sálat csavart valaki a nyakamra. Nem látok senkit! Elvíársak, szerettelek benneteket. Én a Dunát akarom látni. A Dunát... a Duna... Megfojt a köhögés!« Az arca halotthalovánv, és mintha nyílna az ajtó. Kiáltani akar még valamit, de tátott szájából hörögve bugyborékol a vér. • ... És 1925. július 13-én a New York-i Uj Előre című napilapban, amelynek Lékai (Lassen) János két és fél éven keresztül a főszerkesztője volt, a következő rövid gyászjelentés jelent meg: »A nemzetközi munkásosztály bátor forradalmi harcosa július 17-én, pénteken este C érakor a New York-i Szent József kórházban, huszonnyolcadik életévében meghrlt. A proletárbetegség, a tűd-ívész ölte meg. Négy héttel ezelőtt szállították kórházba elvtársaink, midőn az Uj Előre munkaasztala mellett hallatlan idegerejét a gyilkos kór legyőzte. és egy tüdővészes tüdőgyulladással röviden végzett vele. A holttestet elhamvasztják. Lassen elvtárs temetése ma. vasárnap délután 1,30 órakor lesz a Munkásotthon nagyterméből. A temetést az Amerikai Munkás (Kommunista) Párt és a testvérszervezetek rendezik...« (VégeJ Mert Tolsztoj ebben saját hit- tételei igazolását akarta megírni, s helyette egy hibátlan remekművet alkotott. Mert a művész nagyobb volt benne, s a valósághoz való ragaszkodása tisztább és igazabb, mint vélt apostolkodása. Persze ez is benne van a korban, hisz a századforduló nemcsak a legnagyobb nyomorúságot jelenti Oroszország népe számára, hanem a munkásmozgalmak fellendülését, az első forradalmat is. 1905-ben felkel az orosz nép s a forradalom bukása csak átmeneti lehet. Tolsztoj tudja, hogy változásra van szükség, csak a hozzávezető utat nem ismeri fel. Pedig forradalmár, aki soha, egy percre sem tud belenyugodni a meglévőbe. Mint minden igazi tehetség, csak a haladást tudja szolgálni. Ezt ismerte fel benne Lenin s hibái és tévedései ellenére is azok közé sorozta, akik előkészítői voltak a nagy októbernek. • »Köszönöm, hogy kortársa lehettem« — írta neki Turgenyev s ezekben a szavakban benne van mindaz a tisztelet és megbecsülés, ami a kortársi vélekedést kifejezi. A közvetlen utód pedig, Thomas Mann, aki Tolsztoj halála esztendejére már a Budden- brock-al beköszöntött az irodalomba, így emlékezett meg róla: »Elbeszélő művészetének ereje páratlan, a vele való minden érintkezés az erő, a frisseség érzését sugározza a fogékony tehetségre. Nem után zásról van itt szó; vajon lehet-e utánozni magát az erőt?« Valóban az erő volt, a biztonság, maga a tökéletesség. Életműve megújuló csodálkozásra késztet: íme, mennyire képes az emberi szellem. ötven éve halt meg. Halálakor ezt írta róla Lenin: »Tolsztoj meghalt, de múltba merült a forradalom előtti Oroszország, amelynek gyengeségeit és tehetetlenségét ábrázolták alkotásai. De hagyatékában van, ami nem merült a múltba, ami a jövőhöz tartozik. Átveszi és gondozni fogja ezt a hagyatékot az orosz proletariátus«. Az orosz proletariátus valóban hűséges sáfára volt Tolsztoj hagyatékának. CSÁNYI LÁSZLÓ fszi hajnal Éj burka feszeng; a hajnal keze léket ver bele — fáradtan leszáll egy borzas madár — s megroppan a csend. Az égbolt ölén lebbenti szakadt fátylait a Nap, szétoszlik a köd s már fejem fölött tobzódik a fény. TAMÁS MENYHÉRT pore Garay és Babits kiállítást Monostori Miklós szekszárdi lakos a város alapítása 900. évfordulójának megünneplésével kapcsolatban javaslatot juttatott el szerkesztőségünkhöz. Javaslatával egyetértünk, s azt lapunk nyilvánossága előtt továbbítjuk. Javasolja, hogy Garay János és Babits Mihály, Szekszárd két nagy költő-szülötte emlékének ápolására a Babits Mihály Irodalmi Társaság létesítsen állandó jellegű Babits és Garay kiállítást. Az Irodalomtörténeti Múzeum minden bizonnyal nem zárkóznék el a támogatás elől, s valószínűleg több, a két költőre, életükre, munkásságukra, vonatkozó adatot a kiállítás rendelkezésére bocsátana. A javaslat kivitelezhető s bízunk benne, hogy az Irodalmi társaság hozzákezd a szép feladat megvalósításához.
