Tolna Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-277. szám), Tolna Megyei Népújság, 1960. november (10. évfolyam, 278-282. szám)
1960-11-02 / 259. szám
1910. november 2.-rOtWA MEGYEI NÉPÚJSÁG Megyei labdarúgó-bajnokság Kibővített elnökségi ülésen tárgyalták meg a termelőszövetkezeti sportkörök munkáját Tolna—Szekszárdi Dózsa 2:1 (0:1) Tolna, 1500 néző. Vezette: Horváth (Kaposvár). Tolna: Schmidt — Guld, Kláb, Straubinger — Elekes, Jagicza — Bajza, Brucker, Szépvölgyi, Herczig, Széles. Sz. Dózsa: Bencze II. — Tárnok II., Vass, Bencze I. — Gyurik, Púpos — Dósai, Majnai, Czibók, Bátori, Novák. A nagy érdeklődéssel várt találkozóra nézőcsúcs előtt került sor. Az első percekben a játékosok idegesen, kapkodva játszanak. A Dózsa csapata már az első perctől kezdve a gyors tolnai csatárok ellen a lesrejátszást alkalmazza. A 11. percben Széles, Szépvölgyi támadásból az utóbbi lő kapura, de Bencze II. hárít. Még ugyanebben a percben Gyurik veszélyezteti saját kapuját, mivel rosszul ad haza. Ebben az időszakban inkább a tolnai csapat a támadó, de a Dózsa csapata mezőnyben igen szépen játszik. A 22. percben szép Dósai, Novák támadásból az utóbbi fölé lő. A 25. perctől kezdve a Dózsa csapata veszi át a játék irányítását, s csatársora igen sok támadást vezet a tolnai kapu ellen. A 27. percben Dósai elől Straubinger 16-oson belül kézzel üti el a labdát, 11-es. A megítélt büntetőt Majnai értékesítette. 0:1. A váratlan gól a tolnai csapatot letöri, a Dózsa csapata még nagyobb akarással küzd, s egyre másra vezeti támadásait, de eredménytelenül, mivel a tolnai védelem Klábbal az élen önfeláldozóan játszik. A II. félidő elején mindkét csapat óriási erőbedobással küzd. A játék kiegyensúlyozott, mindkét csapat egyformán veszi ki részét a támadásból. Mindkét kapu előtt adódnak helyzetek, de a csatárok nem értékesítik. A 35. percben érkezik el a mérkőzés a fordulóponthoz, amikor Széles a védők közül kiugrik, kapura lő, a gólba tartó labdát Vass kézzel üti ki. 11-es. A megítélt büntetőt Elekes a balra mozduló kapus mellett a jobb alsó sarokba lövi. 1:1. A gól fellelkesíti a tolnai csapatot, valamint a közönséget, mely óriási buzdításba kezd. A tolnai csapat határtalan lelkesedéssel küzd a győztes gól megszerzéséért és a közönségtől kapott buzdítás közepette, a 40. percben Szépvölgyi a késlekedő Dózsa. védőktől megszerzi a labdát, Szélesnek ad, ő kitör és megszerzi csapatának a győztes gólt. 2:1. Leírhatatlan öröm lett úrrá a tolnai játékosokon, valamint a közönségen, mivel a tolnai csapat egy vesztésre álló mérkőzést fordított a maga javára. Az utolsó 5 percben elkeseredett küzdelem folyik a pályán, de az eredmény nem változik. A tolnai csapat tagjai lelkesedésből. küzdeniakarásból jelesre vizsgáztak. A Dózsa csapata mezőnyben jobban játszott ellenfelénél, de a hajrát nem bírta. A nagyszámú nézőközönség nagyiramú, változatos, közepes színvonalú mérkőzést láthatott. Kitűntek: A teljes tolnai csapat, illetve Gyurik, Novák, Czibók. P. GY. Dombóvári Szpartakusz— Nagymányok 0:0 Dombóvár, 500 néző. Vezette: Kleiber. Dombóvár: Csutorás — Miklós, Korpádi, Tamás — Gá- losi, Both — Mácsik, Horváth I., Tóth, Horváth II., Berki. Nagymányok: Khiesz — Hucker, Dor- mány, Komáromi — Keller, Guth — Teleki, Pásztor, Lamuth, Wé- ber, Marton. Az első percekben, ha nem lennének idegesek a hazai csatárok, akár két-három góllal is vezethetne a Szpartakusz, de Mácsikék egyelőre (később aztán kiderült, hogy a mérkőzés végéig) csak gólhelyzeteket tudnak összehozni. A 10. percben is gólt ígér Horváth II. elfutása, de lövése az oldalhálóban köt ki. Wéberék is el-ellátogatnak Csutorás kapujához, azonban támadásaik egyelőre nem jelentenek komolyabb veszélyt. A 18. percben Berki ügyes beadásáról lemaradnak a belsők. Ezután jó ideig mezőnyjáték folyik a két tizenhatos között. A 40. percben Teleki, a mányoki jobbszélső tiszta helyzetből (Csutorás sincs a kapuban) kapufát lő. Szerencsénk volt, — mondják egyszerre többen is a szurkolók közül. A második félidőt Wéber mellé lövése vezeti be, majd a 6. percben Dormány lő szabadrúgásból fölé. A másik oldalon ugyanezt láthatjuk Horváth Il.-től. Majd Tóth hibáz kecsegtető helyzetben. Még egy ideig támadnak a hazaiak, elég sok munkát adva a jó formában lévő Khiesznek. Az utolsó negyedórában mintha az ellenfél játékosai frissebbek lennének, de gólra az ő erejükből sem telik. Bírálat: A döntetlen eredményt igazságosnak mondhatjuk, bár helyzeteik alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Kitűntek: a vendégcsapatból Dormány, Khiesz és Wéber, míg az itthoniakból: Both, Berki és Gá- losi. R. 1. Iregszemcsei MEDOSZ— Dombóvári VSK 3:2 (2:1) Iregszemcse, 500 néző. Vezette: Nagy G. Iregszemcse: Ráksi — Csanádi; Varga, Bati — Tóth, Szántó I. —r Szántó II., Fűzi, Nagy, Dein, Kersák. — Dombóvár: Halmos — Marosi, Halmosi, Potó — Beke, Kalmár — Tapasz- ti, Gelencsér, G. Kiss, Lehőcz, Strasszer. Az első iregszemcsei támadás a 9. percben Tóth fölé lövésével végződött. Igen élénk és változatos a játék. Strasszer hatalmas lövését, majd Gelencsér fordulásból leadott lövését védte Ráksi, a másik oldalon Szántó II. beadását Halmos csak kiütni tudta, a befutó Nagy azonban az üres kapu fölé lőtt. A 20. {»ércben egy középen futó támadást Halmosi csak röviden tudott men teni, a labda Szántó II. elé került, aki 25 méterről hatalmas lövést küldött a jobb felső sarokba. 1:0. A 25. percben Fűzi labdájával Kersák ugrott ki a baloldalon, mielőtt a védők és a kifutó Halmos közbe avatkozhatott volna, a szélső ügyesen az üres kapuba gurított. 2:0. Három perc múlva Tóth szabálytalankodik, a megítélt szabadrúgást Halmosi küldte a jobb felső sarokba. 2:1. A gól után erőteljes dombóvári támadások- következtek, mialatt Gelencsér fejesét Varga a gólvonalról vág*a ki, majd a kitörő Tapaszti elől mentett lábbal Ráksi. A II. félidő elején Tapaszti lövése az ötösről mellé ment, majd hullámzó játék következett. A II. percben Szántó I. megzavarta Fü- zit, akinek labdáját Tapaszti meg szerezte és a kifutó Ráksi mellett egyenlített. 2:2. Ezután változó lesz a játék, enyhe dombóvári fölénnyel. A 40. percben váratlanul eldől a mérkőzés sorsa. Hazai szöglet után a vendégek egy szabadrúgást elhamarkodva végeztek el, a labda Nagy elé került, aki váratlanul kapura lőtt és a labda a felső sarokba vágódott, 3:2. A gól után a hazaiak már csak az eredmény tartására törekedtek. Még Gelencsér előtt nyílott alkalom az egyenlítésre, de Ráksi tisztázott. Bírálat: A végig jóiramú mérkőzésen a vendégeknek több helyzetük adódott, de ezeket nem tudták kihasználni és a végig lelkesen küzdő fiatal hazai csapat a helyzetek jobb kihasználása alapján megérdemelten győzött. A játék képe alapján azonban a vendégek döntetlent érdemeltek volna. Jók: A közvetlen védelem, Szántó II., Fűzi, illetve Halmosi, Kalmár, G. Kiss. H. S. Dunaföldvári KSK— Gerjeni MEDOSZ 2:2 (1:1) Dunaföldvár, 400 néző, vezette: Pethő. Dunaföldvár: Bernsdorfer — Szalai, Polgár, Szigeti II. — Sörös, Skuta — Szigeti I., Németh, Horváth II., Szeder, Takács III. — Gerjen: Fekete — Csató, Horváth, Farnek — Gy. Taba, Klement — Szabó, Finsz- ter, Pongó, Antus, Bán. Váltakozó mezőnyjáték alakul ki és a 13. percben Horváth labdájával Szeder kitör és a 16-os sarkáról leadott lövésével szemben Fekete tehetetlen, a labda a kapusról a hálóba vágódik. 1:0. A vendégek erőteljesen támadnak, a 21. percben Szabó elfut, lövése nyomán a labda a felső kapufán fut végig, majd a játéktérre esik vissza, a védők nem elég gyorsak és Pongó megtalálja a rést, amin keresztül a labda a hálóba kerül. 1:1. Továbbra is mindkét részről küzdenek a vezető gólért, de a gólhelyzeteket egyik részről sem tudják kihasználni. Szép játék nem alakul ki, inkább csak küzdelem folyik. A hazaiak előtt több gólhelyzet adódott. A II. félidő 2. percében máris a vendégek jutnak a vezetéshez. Szabó elfut és labdáját Antus laposan juttatja a kapuba. 1:2. A hazaiak sorozatos támadást vezetnek, de a vendégek ellentámadásai is veszélyesek, ha nem is olyan nagy számban, mint a hazaiak támadása. A 18. percben Skuta—Szeder—Szigeti a labda útja és Szigeti nem hibáz. 2:2. Közvetlen utána a vendégek majdnem öngólt vétenek, de a hosszúkezű Feketének sikerült elcsípni a feje felett átszálló hazaadást. Mintegy 10 perces állandó nyomás van a gerjeni kapun, de nem sikerül bevenni azt a hazaiaknak. Az utolsó percben Pongó előtt nyílik alkalom a győztes gól megszerzésére, lövése azonban alig, de mellé megy. Nem alakult ki szép játék, de jó küzdelem volt. A gerjeni csapatban egy fegyelmezett, küzdeni akaró • együttest ismertünk meg. Jó eredményeik nem véletlenek. Végig sportszerű küzdelem, végül is igazságos döntetlent hozott, bár a gólhelyzetek alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Polgár, Szalai, Skuta, illetve Fekete, Szabó és Antus. A Magyar Újságírók Székházában tartották meg az elmúlt hét péntek-szombatján a megyei TST-k mellett működő Agitációs és Propaganda Bizottságok tanácskozását. A kétnapos tanácskozáson az ország különböző helyeiről 30 propaganda bizottsági tag jelent meg. Az első napi tanácskozás napirendi pontjaként Endrődi Lajos, az MTSH Sajtóosztály vezeA KISZ megyei ifjúsági sport- bizottsága hétfőn délelőtt a volt megyeháza tanácstermében kibővített elnökségi ülésen tárgyalta a tsz-sportkörök eddigi munkáját és a soronkövetkező feladatokat. Az aktíva-értekezletre mintegy 30 sportvezető érkezett meg. Az aktíva-értekezletet Soponyai János, a megyei ISB tagja nyitotta meg, majd ezt követően Metz István, a megyei ISB elnöke tartotta meg beszámolóját a tsz-sportkörök 1959—60. évi munkájáról. A beszámolóhoz a megjelent sportvezetők és meghívottak közül többen hozászóltak. Elsőnek Nyirati István, a Faddi Tsz Sportkör lenöke szólalt fel: — A termelőszövetkezeti munka átszervezésével egyidejűleg átszerveztük a Faddi Községi Sportkört is. Büszkék vagyunk arra, hogy sportkörünk volt az első a megyében, amelyik átalakult tsz- sportkörré. A sportkör vezetőségének megbízásait több tsz-fia- tal több esetben hiányosan végezte el. Meglátásom szerint alap- feltétele kell, hogy legyen az egyes sportköröknél a további munkának egy előre kidolgozott munkaterv elkészítése. — Felszólalásában foglalkozott még a társadalmi munka jelentőségével a sportköröknél. Ezután Molnár János, a tamási járási KISZ vb. tagja szólalt fel a vitában. — Nagy jelentősége volt annak, hogy a falusi sportkörök és sportcsoportok munkájának irányítását átvették a tsz- sportkörök. A tamási járásban ezzel egyidejűleg megszűntek a nézeteltérések a tsz-ben dolgozó és a tsz-en kívüli sportolók között. Súlyos fegyelmi vétségeket követnek el a tamási labdarúgó-csapat egyes tagjai még a napokban is. Igen erélyes intézkedésre lenne szükség ahhoz, hagy ezt a túlságosan elfajult „labdarúgó sztár” nézeteket és fegyelmi rendellenességeket a sportkörökben kijavítsák. Ezután kérte a megyei TST és a megyei ISB vezetőinek hathatós és erélyes intézkedését a járás központjában uralkodó áldatlan sportélet megjavítása érdekében, majd ezt követően ismertette a járás területén folyó egyéb sportmunkák alakulását, terveket a sportkörökön belül. Balaskó János, a gyönki járási KISZ vb. tagja volt a következő hozzászóló: — Járásunk területén igénylik a sportolási lehetőséget a termelőszövetkezeti fiatalok. A sportkörökben jó a KISZ és a sportkör vezetőinek kapcsolata. Néhány sportkörben azon- ben még mindig javításra vár a tsz vezetőinek segítsége, erkölcsi támogatása, a tsz-fiatalok felé. Hozzászólása végén kérte a megyei TST és a megyei ISB vezetőinek anyagi segítségét, a járás sportköreinek segítése céljából. A beszámoló feletti vitában a következő hozzászóló Misky György, a Kocsolai Tsz Sportkör elnökhelyettese volt. — Igen jól dolgozó termelőszövetkezetünk van, ami csábítja a fiatalokat a tsz-en belüli munkára. Sportkörünk vezetői már eddig is komoly munkát végeztek. Több magyar válogatott sportoló tartott már Kocsolán élménybeszámolót. Ezen tője tartott beszámolót az elmúlt időszakban végzett országos munkáról. Ezt követően a megjelentek részére három új magyar sportfilmet vetítettek le. Nagy, tetszést aratott az ülés résztvevői között »A 9 perc« című ökölvívó, „Labdarúgó iskola” c labdarúgó és „Ki az ágyból” c. torna-film bemutatása. A kétnapos tanácskozáson megyénkből Fekete László vett részt. kívül egy NB 11-es válogatott labdarúgó-csapat is tartott bemutató mérkőzést községünkben. Sportkörünk vezetőségének javaslatát szeretném tolmácsolni azzal kapcsolatban, hogy ezután tegyék lehetővé, hogy a szparta- kiád-versenyeken általános iskolai versenyzők is indulhassanak. Néhány perces szünet után tovább folytatódott az aktívaülés résztvevőinek munkája és hozzászólása. Somogyi György, a dombóvári JTST elnöke kért ezután szót. Felszólalásában értékelte a termelőszövetkezeti sportkörök eddigi munkáját, eredményeit és néhány járási problémát vetett fel, a dombóvári sportkörök eddigi munkája alapján. — Nem szabad, hogy a tsz-sportkörök vezetői csak kampánymunkának tekintsék a sportkörökben folyó munkát — mondotta felszólalása végén Somogyi elvtárs. A Bonyhádi Járási TST elnöke, Fátrai Jakab hozzászólása részletesen elemezte a megyei Ifjúsági Sport- bizottság elnökének beszámolóját és értékelte a bonyhádi járás sportéletének fejlődését. A tsz- sportkörök munkájának megjavítására igen jó alkalom lesz a falusi sportköri téli esték megtartása. A sporterkölcs javítása, a sportolók nevelése elengedhetetlen feladata a sportköri vezetőknek a további eredményes munka érdekében. Az aktívaülés résztvevőinek elhangzott felszólalásaira, a felvetett problémákra és kérdésekre Lépő László, a megyei TST elnöke válaszolt: — A falusi sportkörök tsz-sportkörökké történő átalakulása során több hiányosság történt. A legtöbb átalakuláskor a régi sportvezetőket leváltották, annak ellenére, hogy közülük igen sokan nagyobb gyakorlattal rendelkeztek szervezési téren is. Nem minden tsz vezetősége vallja sajátjának a most alakult tsz-sportköröket. így nem tudják megfelelően biztosítani a fiatalok sportolását Az elmúlt két év folyamán igen sok sportvezetőt képeztünk ki a különböző tanfolyamokon. Ennek ellenére még mindig érződik a szakember hiánya a sportkörök szakosztályainak munkájában. Sok sportkörünkben még a jelenlegi időszakban is ellentétek vannak a vezetők és a sportkör tagsága — szurkolói között. így aztán állandóan érződik a hatása az eredményeken is a sorozatos vitáknak. Egyetlen sportkörben sem szabad megengedi azt, hogy a labdarúgó játékosok „törvényen kívüli lovagokká” váljanak. Az eredményes sportmunkát csak a szakmai és erkölcsi nevelés szoros kapcsolata teszi lehetővé a megyék sportköreiben. Remélem, hogy ez a mai aktívaülés hasznos lesz a sportvezetők további munkájában. Fodor Imre, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa szólt a megjelent sportvezetőkhöz. — Előrelépést jelent megyénk sportéletének fejlődésében a mezőgazdaság szocialista nagyüzemi átalakulása mellett történő törvény szerű átalakulása sportéletünknek is. Véleményem szerint a mai tanácskozás igen nagy segítséget nyújtott a jelenlévő sportvezetőknek. Az előttünk álló komoly sportfeladatok megoldása felelősségteljes munkát követel meg megyénk minden sportvezetőjétől. A politikai nevelőmunka és a káderképzés kapcsolata nélkül nem lehet eredményes a tsz- sportkörök munkája. Öntudatos, politikailag fejlett, fegyelmezett sportolókká akarjuk nevelni a tsz-fiatalokat — mondotta befejezésül Fodor Imre elvtárs. A vitában utolsónak szólalt fel Török Alajos, a Felsőnánai Tsz- Sportkör titkára. A megyei ifjúsági sportbizottság által rendezett termelőszövetkezeti sportkörök vezetőinek aktívaülése négyórás, hasznos vita után befejezte tanácskozását. FEKETE Sz. J. Kétnapos tanácskozás volt a propaganda-bizottságok részére