Tolna Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-16 / 245. szám

1960. október 16. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO Az eredmények igazolják, hogy ugrásszerűen lehet emelni a kukorica termelékenységét Állami gasdasági szakemberek ankét ja Alsópélen Az állami gazdaságokban is most tartanak a kukoricabetaka- rítások kellős közepén. Az idei terméseredményeket az időjárás most már nem befolyásolja. Eb­ből következően a szakemberek előtt tiszta a kép arról, hogy a mezőgazdasági termelésben forradalminak számitó új ku­koricaművelési mód hogyan váltotta be a hozzáfűzött re­ményeket. Ennek a megfigyelésével kapcso­latos szakmai kérdések és az üze­mekben szerzett tapasztalatok ki­cserélése céljából az állami gazda­ságok főigazgatósága a megye ál­lami gazdasági szakembereit meg­beszélésre hívta össze Alsópélre. Valamennyi igazgató, a növény- termelés irányítói és az üzemek főgépészei találkoztak itt. A kijzel 150 egybegyűlt szakember előtt Solymosi Ferenc, az állami gaz­daságok főigazgatóságának nö­vénytermesztési főosztályvezető­je és Szigeti László neves növény- védelmi kutató — szintén az álla­mi .gazdaságok főigazgatóságának egyik vezetője — tartott előadást A mezőgazdasági termelés or­szágos hírű irányítói számokkal alátámasztva bizonyították, hogy az utóbbi két év kísérleti tapasz­talatai nem hagynak kétséget afe­lől, hogy a kukorica több évszá­zados hagyományos termelési módját a modern technikán ala­puló új művelési mód váltja fel. Arról van szó, hogy a kukoricát kapálás nélkül lehet most már termelni. A tavaly először alkal­mazott vegyszeres gyomirtás ugyanis jobb — s ha ma'még nem, hát holnap — olcsóbb is lesz, mint a kapálás. Megtudtuk az ankéton, hogy ’ az állami gazdaságok terüle­tén az idén 31 000 hold kuko­ricát nem kapáltak meg, vegyszerrel irtották ki itt a gyomokat. Átlagban 25—30 mázsa szemes termést ad minden hold. A gyo­mok irtásához szükséges Simazin és Atrazin elnevezésű vegyszert Svájcból importáltuk. De sikerrel alkalmazták az üzemekben a ha­zai gyártmányú Dikonirt is. Itt említjük meg, hogy a vegyszeres gyomirtás ma még világviszony­latban kezdetleges. A mezőgazda- sági kutatók nemzetközi viszony­latban is folytatnak e téren meg­figyeléseket. Hazánk agrártudósai e tekintetben nemzetközi viszony­latban élen járnak. Hiszen nálunk Magyarországon már az idén na­gyobb eredményekkel alkalmaz­ták például a Simazint, mint ahol gyártják, Svájcban. Éppen ezért a következő ötéves tervben már a hazai ipar is gyárt nagy mennyiségű hasonló ha­tású vegyszeres gyomirtó­szert. Az elért eredmények most már kétséget kizáróan igazolják, hogy a vegyszeres gyomirtással ugrás­szerűen lehet emelni a kukorica, termését. Énnek bizonyításá­ban úttörő munkát végeztek az ál­Megy a cement vándorútra Hol volt, hol nem volt, még a megye határain is túl, de a magyar Óperencián, a Bala­tonon innen, pontosan a Kö­zép-dunántúli Vízügyi igazga­tóság Siófoki Szakaszmérnök­ségének raktárában, békésen pihent két vagon cement. Gondoltak egyet az igazgatóság anyagosztályán — nyilván megelégelték a cement balato­ni nyaralását — és utasították a szekszárdi szakaszmérnöksé­get: Két vagon cementet levo­nunk a második negyedévi ki­utalásból, helyette hozzátok el a siófoki cementet. Annak rendje és módja sze­rint vagonba rakták a cemen­tet, irány: Szekszárd. Távolság vasúton 142 kilométer. Augusztusban gondoltak egy még merészebbet az anyagosz­tályon: Jól esne még egy kis nyaralás a cementnek és rög­vest megszületett az újabb uta­sítás: A két vagon cementet szállítsák el Siófokra. Hiába tiltakoztak az itteniek, hogy nékik is kell a cement, nem volt mentség. Kiszállítás a szekszárdi állomásra, vagonba- rakás, »kocsikázás« (ismét 142 kilométer), kirakás Siófokon. A harmadik felvonás nap- jainkban történik. Egy újabb utasítás nyomán: Ha kell a ce­ment a szekszárdiaknak, hoz­zák vissza Siófokról. A szek­szárdiak most már óvatosak, egyelőre egy autórakomány is elég lesz. Délután elindul a teherautó, ott megrakják és a cement most a változatosság kedvéért autózik száz kilomé­tert. Persze, ha többre lesz még szükség és máshonnét nem kap a szekszárdi szakasz- mérnökség. megint csak rá lesz szorulva a siófoki, »meg- sétáltatott« cementre. És hogy az útiköltséget ki fi­zeti? — Mi sem természete­sebb, minthogy a népgazdaság. Vagy talán ez még sem olyan természetes?... (J) lámi gazdaságok szakemberei itt a megyében is. Tudni kell ugyanis, hogy a Tolna megyei állami gaz­daságokban közel háromezer hold vegyszeres gyomirtású kukorica volt az idén. A szekszárdi, a dalmandi, a juhé-pusztai és más állami gazdaságokban átlagban mint­egy 30 mázsa, szemes termést takarítanak be most minden holdról. Ugyanakkor, ha mindent felszá­molunk, a termelés költségei va­lamivel alacsonyabbak, mint a hagyományos művelési móddal termelt kukoricáé. Kz ankét összehívását sok na­gyon fontos tény indokolta.. A vegyszeres gyomirtás ugyanis mérnöki pontosságot igénylő munka. Ma még csakis azokban az üzemekben lehet alkalmazni, ahol jól képzett szakemberek és ehhez minden technikai feltétel biztosítva yan. Elég csupán azt megemlíteni, hogy egy négyzet- méternyi területre egy deci vízben mindössze fél deka vegyszert sza­bad a talajba juttatni. Ha az adag kevesebb, a művelet nem sikerül, ha több, az pedig katasztrófát von maga után. S még egy: a vegysze­res gyomirtás bevonulása a mezőr gazdaságba egyszerűen megvál­toztatja a hagyományos gazdálko­dást. Az elővetemény kérdése ugyanis figyelmen kívül kerül azért, mert a vegyszeres gyomir­tású kukorica után is csak kuko­ricát lehet termelni, ami a gaz­dálkodás egész struktúrájának a megváltoztatását feltételezi. Mindezeket részletesen beszél­ték meg az állami gazdasági szak­emberek Alsópélen. A. vita tanul­ságait Tolnai Ferenc, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osz­tályának vezetője foglalta össze. A megye; pártbizottság elismeré­sét fejezte ki a megye állami gazdasági szakembereinek az út­törő munkáért. Azt kérte, hogy tovább folytassák az új termélési eljárások kísérletezését, a mo­dern technika fölényének bebizo­nyítását. Fáradozzanak azon, hogy az állami gazdaságok maradék nélkül töltsék be hivatásukat, já­ruljanak hozzá ahhoz, hogy a ter­melőszövetkezetekben is minél si­keresebben alkalmazzák a fejlet­tebb mezőgazdálkodást, a modern technika igénybevételével itt is lépjenek előre a terméseredmé­nyek emelésében Dorogi Erzsébet Erről is beszélni kell: A szociális segélyről Soha nem felejtek el egy hu­szonöt év előtti beszélgetést. Egy öreg bácsi sírta el keserveit, szo­morú sorsát. Elmondta, hogy gyermekei nem lévén, milyen ke­gyetlen sorsra jutott öregségére. Volt néhány hold földje, de az öregség és a betegség miatt nem tudott már dolgozni, kiadta a földet bérbe. Ahogy azonban az idő telt, a betegség gyógyítására lassan el­úszott a föld, s maradt az öreg a feleségével, támasz nélkül, se­gítség híján. Egészség most már volt, csak a föld, a támasz hiány­zott. Az a kevéske munka, amit az öreg még végezni tudott,' bi­zony nem sokat hozott a kony­hára. Ki törődött vele hogyan él? És nem ő volt az egyetlen ak­koriban, hiszen a kisparasztok tömegének volt ez a sorsa. Nem véletlenül jutott ez eszembe, hanem a mezőgazdasá­gi termelőszövetkezetek részére készült alapszabályminta lapoz­gatása közben. Milyen más a kö­zösségben dolgozni, nem marad támasz nélkül a parasztember — a nyugdijat, az SZTK-juttatást nem is számítva. Ott van a »-szociális-kulturális alap«, amelyből jut a betegség miatt keresőképtelen tagoknak. Jvit könyvtárra, és egyéb kulturá­lis vagy sportcélokra. A gyönki Petőfi Termelőszö­vetkezetben ez évben ez az alap több mint 12 000 forint volt. Eb­ből kapott például Rédei Júlia mintegy 800 forint értékű aján­dékot, amikor férjhez ment. Jö­vőre kultúrtermet létesítenek maguknak, s a berendezést már megkezdték beszerezni. Még van a számlán mintegy 2000 forint, amelyet tartalékolnak a tagok betegsége idejére segélynek. Lényegesen nagyobb ez az alap a kölesdi Kossuth Termelő- szövetkezetben. 21 200 forint ter­mészetben és 17 000 forint pénz­ben. Vannak olyan tagok, mint Molnár Pál, idős Lólya József, ifjú Benedek Lajos, tavasz óta nem tudtak- dolgozni, ebből az alapból segélyezték őket. Idős Dehert Henrikék 2 mázsa búzát kaptak és kétszer 100—100 fo­rintot. Segített a termelőszövetkezet ebből az alapból az öregek tü-. zelöellátásának biztosításában is. Szijjártó Márton és még 8—10 család kapott egyenként 200 fo­rint értékű fát. De lehetne so­rolni tovább, szinte vég nélkül ezeket az adatokat. De ami ebben a legörvende? tesebb, hogy mindez csak a kez­det, csak kezdeti eredmény, mert ahogy erősödik a közös, úgy jut több erre a célra is. A gyönki Petőfi Tsz szociális alapja pél­dául 1958—1959-ben még csak 3000 forint volt. Jövőre ez az ösz- szeg felül lesz a 16 000 forinton. És ugyanez a helyzet más helye­ken is. Jó érzés tudni, hogy ez a húsz évvel ezelőtti beszélgetés ma a közösség jóvoltából és benne él­ve nem fordulhat elő. (Sz) A tervek megvalósulnak Öcsényben az év elején nagy terveket tűztek ki a község fej­lesztésére. Az év befejezéséig még több mint két hónap van hátra, de a tanácsnál már arról számolhatnak be, hogy 95 száza­lékban teljesítették a községfej­lesztési terveket. Az újtelep villamosítása nagy részben megoldást nyert. Ezer­négyszáz méter hosszúságú vil­lanyhálózatot építettek 250 000 forintos költséggel. Három utcát terméskő burkolattal láttak el, mintegy 800 méter hosszúságban. Elkészült a nyári zuhanyozó, rendbehozták, tatarozták a mű­velődési házat, bővítették a könyvtárat. A terven felül 500 folyóméter járdát is építettek. A tanács a járdához szükséges anyagot és az építést vezető szak­embert biztosította, míg a többi munkát társadalmi összefogással az utcabeliek végezték el. Az őcsényi tanácstagok már a jövő évi községfejlesztési tervek előkészítésén dolgoznak. Kis- gyűlések, családlátogatások al­kalmával, — úgy mint az elmúlt években tették — összegyűjtik a lakosság javaslatát, óhaját. Az eddig összegyűjtött adatok alap­ján további út- és járda építését ezenkívül egy mélyfúratú kút építését tervezik a jövő évre. Kedden ülést tart a megyei tanács vb. A Tolna megyei Tanács Vég­rehajtó Bizottsága október 18-án, kedden ülést tart, amelyen meg­vitatja a Szekszárdi Városi Ta­nács VB. beszámolóját a végzett munkáról. A napirepdi pont elő­adója Kalmár József, a városi ta­nács vb. elnöke. A következő napirendi pontban a megye ál­lategészségügyi helyzetéről és az állatok átteleltetésének kérdésé­ről tárgyalnak Szűcs Lajos mező- gazdasági osztályvezető beszámo­lója alapján. Külön napirendi pontként foglalkoznak a Pénz­ügyminisztérium revizori kiren­deltsége vezetőjének jelentésével az első félévben végzett ellenőr­zési munkáról. Előadó Verecz- kei Ferenc, a revizori kirendelt­ség vezetője. LXVI. Az autók lassítottak, mert egy­re gyakrabban és nagyobbakat zökkentek a kátyúkban meg a gödrökben. Az első gépkocsi — Fuchs főkapitány és Buchowski százados ült benne — megállt. Mögötte lassanként megállt a töb­bi is, megálltak a menetelő kato­nák, a rendőrök. Nem lehetett .to­vább kocsin menni. A csúszós, fű­vel benőtt meredek emelkedőn csak egyetlen keskeny ösvény ve­zetett fel. 82. A halálraítéltek egymást tá­mogatva kiszálltak a mentőkocsi­ból. Voltaképpen most, hogy be­fejeződött a bírósági tárgyalás, csak csodálkozni lehetett azon, hogy még állnak a lábukon. És nemcsak állnak, mennek, noha ez inkább részegek gépies járására emlékeztet. Imbolyogtak, botla­doztak, majdnem elestek, de mégis mentek. A legkönnyebben talán Rutkowski mozgott. Kniews- ki alig tudott megküzdeni a rossz úttal, látszott, hogy minden erejét megfeszíti, hogy el ne essen. De már többször féUérdre ereszke­dett, kezével a földre támaszko­dott. Két csendőr karonfogta. Va­lamivel később két másiknak Hiebnert kellett támogatnia. A menet lassan haladt; a kísérő ka­tonáknak és a többieknek akarva, nem akarva, alkalmazkodniuk kellett a súlyos sebesültek lépé­L Wanda Wasilewska: HAJSZA 1 seihez, akik a meredek töltésen kapaszkodtak fölfelé. A Föld fog sarkából kidőlni. .. Énekeltek. Még mindig énekel­tek. Skoczynski ügyész a szöveg­re fülelt. Nem, nem fogják ki- dönteni sarkából a Földet. Most csak néhány rög szóródik majd koporsóikra, amelyek ott várnak rájuk az árokban. Az ügyész meg­könnyebbült, mert már hamaro­san elérkeznek a kivégzés helyé­re. Néhány perc múlva elmond­hatja majd, hogy végrehajtotta feladatát. » Lefelé menni könnyebb volt. A meredek földsánc lefelé is erő­sen lejtett. Lent egy kis rét zöl- dellt. Kis csermely folyt rajta ke­resztül. Kanyargós patakocska, a fák lombja és a fű közé rejtve. Rutkowski, aki elöl ment, hir­telen megállt. — Nézd csak, Wladek, ez az. Kniewski is felismerte. Ugyan­az a tisztás volt, amelyet akkor láttak a dombtetőről. Felismerték ezt a helyét, á Cytadela falát, a földsáncot, a zöldellő rétet. Szemközt ott a fa, amely alatt Henrykkel együtt ül­ték. Mikor is volt az? Akkor még éltek. Még csak vártak arra, ami? nek be kellett következnie. Akkor még itt járt-kelt Varsóban elvtár­saik árulója: Cechnowski. Igen, ez az a tisztás. Csakhogy most három földbe ásott oszlop sorakozik egymás mellett. Három előre megásott mély sír­gödör szabályos négyszögei sötét­lettek a zöld fűben. Mindegyik mellett kupacba rakva a kiásott föld. Ez az ő rétjük. S ezek az ő oszlopaik. Megálltak, levették sapkájukat, és az oszlopokra akasztották. — Búcsúzzunk el, Henryk — mondta csöndesen Kniewski. Henrik barátja nyakába borult. Erősen, testvériesen átölelték és megcsókolták egymást. — Wladek, Wladek ... — Búcsúzom tőletek, fiúk — szólalt meg csöndesen Hiebner. Megint sokkal idősebbnek érezte magát náluk. Óvatosan, nehogy fájdalmat okozzon neki, megölel­te Kniewskit. Érezte az elgyötört test soványságát, és a hosszú le­gényt hirtelen gyermeknek érez­te, védtelen, elkínzott gyermek­nek. A szemébe nézett. Kniewski szeme világos volt és kristálytisz­ta. — Köszönöm nektek — mond­ta halkan Hiebner, s megcsókolta Kniewskit, aztán Henryket. Hoz­zá akarta tenni: »Sohasem fogom nektek elfelejteni«, de eszébe ju­tott, hogy a »sohasem« most már nem jelent semmit. A »sohasem« és a »mindig« elvesztette jelenté­sét itt, a zöld tisztáson. A Cytadela falánál, ahonnan nincs visszaté­rés. Az ügyész, a rendőrség, a kato­nák, közvetlen közelükben álltak, de mintha nem lettek volna ott. Engedélyezték nekik a búcsú e rö­vid percét. Az ügyész tapintato­san a földre szögezte tekintetét, de hamarosan köhécselni kezdett. — Készen vagyunk — szólt Hiebner. — Ügyész úr ... — Mi az? Hogy ne kössük őket az oszlophoz, ne kössük be a sze­müket? Skoczysnki egy pillanatig této­vázott. Bizonyára azért a legfia­talabb beszélt mindhárom nevé­ben, mert az viszonylag szilárdan állt a lábán. Nyugodtan beszélt, mintha gyufát kérne vagy egy cím után érdeklődne. Igaz, hogy az arca — jól látta az ügyész — könnyektől volt nedves, de ezek búcsúkönnyek voltak. (Folyta tjukj >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents