Tolna Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-15 / 218. szám

1988. szeptember 15. TtJMVA HÍEGYEI NEPTJJ5AG 3 A tömegek megnyeréséért folyó harc nem kampányfeladat Négyéves munkakönyv — hét kilépéssel A napokban hallottam egy párttagról, aki csaknem egy év­tizeden keresztül mindig becsü­lettel részt vett a kampányszerűen megindított népnevelő munká­ban, s a legutóbbi években is derekasan kivette részét a ta­nácsválasztásokat előkészítő nép­nevelő tevékenységből és a ter­melőszövetkezeti szervezéssel együttjáró agitációs munkából. Valahányszor népnevelő munká­ra indult, alaposan „fel lett ké­szítve”. tudta hogyan kell érvel­nie, hogy az igazságot bizonyí­tani tudja, de ez az elvtárs so­ha nem vesz manapság részt egyetlen vitában sem, amely a termelőszövetkezeti munkacsapa­ton belül, ahol dolgozik gyako­ri jelenség s akkor is hallgat, ha ellenséges hangok, rémhírek, ha­zug állítások jutnak a fülébe. Nem fordul szembe öntevéke­nyen a helytelen nézetekkel, nem érvel, nem agitál, nem ne­vel legfeljebb csak annyit tesz, hogy felkeresi a párttitkárt és el­mondja neki a hallottakat. Nagyon kiváncsi lettem mi okozza ezt a magatartást, s fel­kerestem elvtársunkat este a la­kásán hogy eszmecserét folytas­sak vele. Meglepő dolgokat hallottam tő­le. Szavai nyomán kiderült, hogy nem mer önállóan vitába szállni, s ezt nem politikai tudatlanságból teszi. Észre- veszi, hogy a felmerülő kér­déseknél mi a helytelen, a vi­tatni való, tudja is. hogyan lehetne az igazságot magya­rázni és mégsem magyarázza. Vár. Várja, hogy beosszák nép­nevelő munkára, s „hivatalos” formában mint népnevelő jelen­hessen meg az előtt, akivel vi­tatkozni kell, akinek nevelésre, felvilágosításra van szüksége. Szerinte, ha tudják róla, hogy a DEF Reggel hat óra óta duruzsol halkan a hatalmas úthenger Die­sel motorja. Lassú cammogással, tömi a követ. A hengerkerekek alól pattogva ugrálnak szét a kö­vek. A henger után bitumenes zúzalék-keveréket terítenek az útra, ott is henger dolgozik. — Kettő. Egyik nagy monstrum, a másik valamivel kisebb. GYURKÓ SÁNDOR figyelme­sen vezeti a gépet. Harminc mé­tert előre, harmincat hátra megy. így megy ez hetek óta, így hen­gerük az utat évtizedek óta. Az­zal a különbséggel, hogy a hen­ger most Diesel-motoros, néhány évvel ezelőtt még gőzgép tapos­ta az utat... A henger mellett lépésben gép­kocsik haladnak el. A gépkocsik vezetői óvatosan kerülgetik az útépítő gépeket. A nagy Diesel­motoros úthenger pedig cammog előre, hátra, mint egy örök inga. Dél felé járt már az idő. A délelőttöt úgy akarták befejezni, hogy a reggel kezdett szakaszt még beterítik, és majd délután újabb szakaszt kezdenek henge­relni. Iregszemcsén, a községen végighúzódó országúton közel száz munkás dolgozott. Az úthenger már az utolsó for­dulót tette meg, amikor megbil­lent a gép első része, a motor hangjától nem lehetett semmit hallani. A henger megbillent, a géptest rákönyökölt az első hen­gerre éles vas-sikongással, las­sulni kezdett a motor is. Gyurkó kapcsolt. A motor felgyorsult. Üresjáratban hagyta a motort, le­szállt a gépről. AMIKOR AZ ÚTHENGER első részéhez került, csak annyit tu­dott mondani: Az áldóját, eltö­rött... És egy hét múlva be kellene fejezni az útépítést! Gyurkó keresi a technikust. Amikor megtalálja, csak legyint, és ebben a legyintésben benne párt küldte népnevelő munkára, nagyobb hatása van érvelésének, mintha spontánul belekapcsoló­dik egy hirtelen „feldobott” vi­tába. A „hivatalos formában” megjelenő népnevelőkhöz előzé­kenyek az emberek ha felkere­si őket lakásukon, székkel kínál­ják, s tudják hogy nem egyéni véleményét mondja, hanem a párt szavait közvetíti. A nézet, amelyet a népneve­lő munkával kapcsolatban han­goztat. teljes mértékben hamis, mert a tömegek nevelését s meg­nyerésükért folyó harcot, kam­pányszerű népnevelő feladatok sorozataként képzeli el. Nekünk, kommunistáknak a tömegek megnyeréséért folytatott nevelő munkánkat az évnek mind a 365 napjában egyformán kell végeznünk. A tömegek megnyerése nem kampányteendő. hanem ál­landó feladat. A szocializmus felépítése nálunk a tömegek érdeke. A párt a dolgozó népért van, a nép érdekeinek szolgája. A párttagok szakadatlanul ismétlő­dő feladata marad közreműködni abban hogy a tömegek felismer­hessék saját érdekeiket tisztán lássák a felemelkedés egyetlen útját, a szocializmus felépítésé­nek szükségszerűségét. A kommunista mindenkor kö­teles megvédeni az igazságot, a párt álláspontját, amelynek ér­vényesülése a nép fejlődését, előbbre jutását segíti elő. Hogy azonban ezt elérhessük, állandóan fejleszteni kell önma­gunkat a nevelés az önbírálat és a bírálat segítségével. Csak ar­ra a kommunistára hallgatnak igazán az emberek, aki a mun­kában, tanulásban, áldozatválla­ló helytállásban. emberségben egyaránt példát tud mutatni, aki EKT van minden lemondás, és bánat is... — Hát ha defekt, majd meg­csinálják. Még a délutáni vonat­tal felviszi a tengelyt Pestre és készítenek egy másikat... ... Negyedik nap újból ott pö­fögött az úthenger az épülő hat­vannyolcas úton... (pálkovács) az önzésen, a részrehajláson, a kishitűségen és az elbizakodott­ságon felülkerekedett, s megtisz­tult a kapitalizmustól örökölt különféle rossz szokásoktól, aki magán viseli a kommunista em­ber jellemvonásait. Az ilyen elv­társra senkj sem mondhatja hogy vizet prédikál és bort iszik. Nemcsak szavakkal lehet ne­velni. hanem példamutatás­sal is, de a szavak jelentősé­gét sem lehet lekicsinyelni. Ne várjunk arra, hogy a párt küldjön bennünket „hivatalosan” népnevelő munkára. Amikor a párt véleményét mondjuk az emberek érezzék azt. högy a párt véleménye azonos a mi egyéni véleményünkkel. Aki csak érzés nélküli gép gyanánt „darálja el” a szempontokat, amelyeket a népnevelő értekez­leten hallott, akiben nincs szen­vedély. az nem lehet jó agitá­tor. A tömegek megnyerése és ne­velése rendkívül sokoldalú fel­adat. Éppen ezért általános és politikai művelt­ségünk állandó fokozása szük­séges ahhoz, hogy e felada­toknak eleget tudjunk tenni. Váratlan események, előre nem sejtett kérdések bukkan­hatnak elénk, amelyekre azonnal reagálnunk kell. Ismertem régi, illegális kom­munista harcost, aki gyakran mondogatta: Vannak nyugdíjas munkások tisztviselők alkalma­zottak, de nyugdíjas kommunis­ta nincs, mert a jó kommunista utolsó leheletéig nevel, neveli a rokonokat, a barátokat az isme­rősöket mindenkit, aki csak az útjába kerül és soha semilyen körülmények között sem feledke­zik meg arról, hogy ő kommunis ta. H. T. Tanítóm, ezelőtt tizenöt évvel egy »szamárfület« talált füzetem­ben. Még most is emlékezem ar­ra, amit akkor mondott: Fiam, a könyv, a füzet, bizonyos mér­tékig az ember tükre; vigyázz mindig a könyvre, füzetre, gon­dozd, és ne piszkítsd be. Ez a tizenöt év előtti jóindulatú fi­gyelmeztetés jutott eszembe teg­nap, mikor az egyik vállalat munkaügyi osztályán, az előadó az egyik új munkás munkaköny­vét nyújtotta. — Ezt nézd meg, ilyen ember is van! Elém teszi a »könyvet«. Idéző­jelbe kell tenni a könyv szót, mert az talán csak egy hétig volt könyv, azóta egyre inkább papír-salátára hasonlít. Látom, amint gondosan ragasztja össze a lapokat, hogy mentse, ami még menthető. Az eredetileg könyv, mégpedig munkakönyv szegletes volt, most kerek. Sarkai lekoptak, a lapok mind kihullanak a könyvből, amikor felveszem. A tintával írott betűket alig lehet elolvasni. 1956-ban állítot­ták ki a könyvet, Szendrei Péter kalocsai születésű fiatalember­nek. És azóta egyre szaporodtak a bejegyzések a munkakönyvben. Gyakori a »Hozzájárulással kilé­pett« bejegyzés, de ez sem rit­ka: »önkényesen kilépett«... Húszéves fiatalember. Volt már pályamunkás, segédmunkás, alkalmi munkás, napszámos. So­kat próbált, s bizonyára sokat is tanult, az elmúlt években. Hogy mi űzte, hajtotta munkahelyről, munkahelyre, nem tudni. Ha dol­gozik — néhány napja már al­kalmazzák az egyik szekszárdi építkezésnél — nincs munkájára panasz. Az utasításokat betartja, és mindig elvégzi úgy a mun­kát, ahogy mondják neki... Próbáljuk bogozni az ügyet, mi is indíthat el egy fiatalembert országvándorlásra. A pénz? A több fizetés reménye? Ez is! Vagy talán a jó munkaalkalom hiánya? Lehet, hogy ez is, sőt talán ebből következik az előbbi ok. Vagy talán az otthon utáni vágy? Ez nem lehet ok, hisz ez­rek dolgoznak távol otthonuktól, és évtizedekig kitartanak egy vállalatnál. Szendrei szaktárs vándorlásá­nak okát nem ismerem. Tőle sem tudnám meg, hisz az ilyen­ről kevés ember beszél szívesen... És ha a vándorok keveset be­szélnek a vándorlás okairól, en­nél sokkal többet kell beszél­niük a gyárak, vállalatok kom­munistáinak, szakszervezeti bi­zalmijainak, hogy megrajzolják a nagyszerű jövőt a munkás előtt, megszerettessék az új belépőkkel a gyárat, és sok esetben a mun­kát is. Nemcsak jó szóval lehet a munkást a gyárban tartani. Nem­csak ez a fő módszer arra, hogy otthon érezze magát a messzi vi­dékről jött munkás. Fontos, ta­lán legfontosabb, hogy olyan munkakörülményt teremtsenek, hogy otthon érezze magát az ide­gen környezetben is, és elégedett legyen az üzemi étkezéssel, szál­lással. A munkás-vándorok mind ke­vesebben vannak már. Ez pedig az eddigi eredményes munkát bi­zonyítja, és az a néhány ország­vándor is letelepszik, ha hozzá­segítik őket ehhez, jó szóval, megfelelő gyári »életkörülmény« biztosításával. Szendrei húsz éves, munka­könyvében hét kilépést jegyeztek eddig be, a nyolcadik belépést a napokban írták a papírsaláta- forma munkakönyvébe... talán évekre, talán hetekre, vagy na­pokra jött új munkahelyére; a gyáriakon is múlik, hogy mikor változtat ismét munkahelyet Szendrei Péter... — V — Segíti a Simontornyai Bőrgyár a páliai Egyetértés Tsz-t A pálfai Egyetértés Tsz-t a Simontornyai Bőrgyár patronálja. A munkások, a patronázs-mozga- lom keretében sok mindenben se­gítik a szövetkezeti gazdálkodás útjára tért pálfai gazdákat. Legutóbb a gyárban kiselejte­zett 120 méter kisvasúti sínt, egy 8 köbméteres víztartályt és 100 folyóméter vízvezeték-csövet ad­tak át a pálfai tsz-nek A tsz a kisvasúti síneket új istállójába építi be és a vízvezetékhez kapott kelléket is felhasználja gazdasági központjának vízellátása megja­vításához. A kisvasút beépítésében és a vízvezeték szerelésében is segíte­nek a simontornyai munkások, a pálfai szövetkezeti gazdáknak. XLI. Az újságírók között halk mo­raj futott végig. Megzizzentek a jegyzetfüzetek lapjai. A közönség soraiból izgatott suttogás hallat­szott, de nyomban elcsöndese- dett. Az ügyész ebben a pilla­natban nem akart a védőkre te­kinteni A vádlottakat nézte. Az elnök döntése mindhármuk ar­cán — ezeken az olyan különbö' ző jellegű arcokon — ugyanazt a röpke, villanásszerű, de mégis észrevehető mosolyt váltotta ki. Kniewski, aki félig feküdt a vád" lottak padján, Hiebner, akinek élettelenül csüngött bepólyázott karja, a szőke Rutkowski, akinek arcán sötét véraláfutás húzódott végig, egyformán mosolygott. "Gúnyorosan-“, jegyezte fel ma­gának az egyik hírlapíró. Cini­kusan — gondolta magában az ügyész, s egyben megelégedéssel regisztrálta a védelem első ve­reségét 55. Ám nyomban újra nyugtalan­kodni kezdett. Duracz ügyvéd kért szót. A hallgatóság felmoraj lőtt. Az újságírók kíváncsian emelték fel fejüket. — Megállapítom, hogy az elő­zetes vizsgálat során megsértet­ték az eljárási jogszabályokat. A vádlottakat kezdetben a polgári bíróság előírásai, majd később a katonai bíróság jogszabályai sze­rint hallgatták ki, holott ezt semmi sem indokolta. Wanda Wasilewska: HAJSZA 1 Az ügyész mosolyt erőltetett ajkára. De a mosoly fintorrá tor­zult. Az ügyvéd állítása igazolá­sára törvénycikkeket és paragra­fusokat idézett. Az elnök és a bí­róság két másik tagja közönyösen hallgatták fejtegetését. Úgy lát­szott, mintha unatkoznának. De az ügyész nem unatkozott. Érez­te, hogy forr benne a düh. Ez nem közönséges tárgyalás volt, amikor a bírák, az ügyész, a vé­dők egyszerűen teljesítik a kö­telességüket, és a tárgyalás ide­jére feloltott és utána levetett palást mintegy jelzi, hogy a bí­róságon kifejtett tevékenységük teljesen elkülönül életük többi részétől. Skoczynski ügyész igen jól tudta, hogy a védő nem pén­zért végzi feladatát, hanem, mert őszintén rokonszenvez a vádlot­takkal. Arról ábrándozott, hogy eljön a pillanat, amikor sikerül a vádlottak padjára ültetni a kommunistáknak ezt az állandó védőjét is, ezt a középtermetű, komoly külsejű férfit, akinek eszét és energiáját olyan nagyra becsülik, ezt a kitűnő szónokot, törvények ismerőjét, aki pedig valójában gonosztevő, ugyan­olyan gonosztevő, mint azok, akik most itt ülnek a vádlottak pad­ján. Még azzal sem vádolható. hogy tagja a kommunista párt­nak. Igen valószínű, hogy for­málisan nem lépett be, nem tar­totta fontosnak. De ugyanakkor felbecsülhetetlen szolgálatokat tesz a kommunistáknak. Mindez a bírák, az ügyészek szeme lát­tára történik, normális és rend­ben levő dolognak tartják. Az ügyész azzal vigasztalta magát, hogy egyszer mégiscsak elérkezik az az idő, amikor ez az okos — igen, nem férhet hozzá kétség, nagyon okos — ember lebukik. Túlságosan elragadja majd he­ves vérmérséklete, elcsúszik a megengedett és a meg nem enge­dett közti keskeny határvona­lon. S akkor majd lehet turkálni irodájában az iratok között, ta­núkat szerezni, törvény elé idéz­ni. De egyelőre — nem áltatta magát — ez csupán álom. Egyelő re még Duracz ügyvéd úr pontról pontra ízekre szedte az előzetes vizsgálat anyagát, cáfolhatatlan érveket sorakoztatott fel, kipécé- zett minden pontatlanságot, hi­bát, önkényeskedést abban a vizsgálatban, amelybe Skoczynski ügyész annyi energiát, fáradsá­got és szenvedélyes gyűlöletet fektett be. Skoczynski gyorsan jegyzett. Válaszolni készült, de nem volt rá szükség. Az elnök már két íz­ben félbeszakította az ügyvédet, hogy visszavágjon neki. Úgy lát­szik, lassan ő is elvesztette nyu­galmát. — Legyen szabad közölnöm a bírósággal, hogy nem vagyok sem őrült, sem ostoba — mond­ta az ügyvéd. A terem zajongani kezdett. A közönség nem nagyon igazodott el a paragrafusok tartalmában és jelentésében. Duracz beszélt, min­den nagyon meggyőzően hang­zott, de alighogy az elnök vette át a szót, úgy látszott, minden­nek az ellenkezője igaz. Végered­ményben nem lehetett tudni, ki­nek van igaza. Az mindenesetre kétségtelen volt, hogy az ügyvéd meg a bírák közt párviadal folyt. Az elnök maszkszerűen merev arcán vörös foltok gyulladtak ki. Az ügyvéd emelt hangon be­szélt. Már nem volt az a szelíd kövér úr, akinek eleinte látszott. Hangja keményen csengett. — Kérem, ne használjon ilyen szavakat a bíróság előtt — fi­gyelmeztette szigorúan az elnök. — Ez nem érv és nem magya­rázat. Mindannak alapján, amit a vizsgálati anyagból kiindulva elmondottam és bebizonyítottam, s a törvény értelmében ismé­telten kérem, utalják az ügyet a rendes bíróság hatáskörébe — követelte az ügyvéd. (Folytatjuk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents