Tolna Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-08 / 212. szám
MEGHALT WILHELM PIECK Berlin (ADN). Az ADN jelenti, hogy szeptember 7-én, szerdán reggel nyolc óra 55 perckor, 84 éves korában elhunyt Wilhelm Picék, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke. A kezelőorvosok által al áírt hivatalos jelentés közli, hogy Wilhelm Pieck szeptember 4-én akut szívgyengeségben megbetegedett, amelyhez később tüdőgyulladás járult. A szívgyengeséget a hőmérséklet csökkenése ellenére sem sikerült leküzdeni és a szívműködés, valamint a vérkeringés fokozódó gyengülése következtében szerdán reggel 8 óra 55 nerckor beállt a halál. Majdnem 13 vagon búzát adott az államnak a németkéri Ságvári Tsz A németkéri Ságvári Termelő- szövetkezetnek idén több mint 31 vagon búzája termett. Felesleges búzáját eladta a Terményforgalmi Vállalatnak, s ezzel együtt, az adó és cséplőgéprész formájában átadott búzamennyiség megközelíti a 13 vagont. Termelt búzájukból kielégítik a tagok kenyérszükségleteit is, minden munkaegységre 3 kiló búzát osztottak ki. Takarékoskodnak a hűségjutalmat kapott nagymányoki bányászok A nagymányoki bányászok kétmillió forint hűségjutalmat kaptak. Ebből a jelentős összegből már 410 000 forintot takarékba tettek. De nemcsak takarékoskodnak, hanem ha vásárolnak, akkor hasznos dolgokra fordítják a pénzüket. Eddig már 18 hálóbútort, 13 kombináltszekrényt, 9 re- kamiét, 12 konyhagamitúrát, 2 hűtőszekrényt, 20 mosógépet, 7 porszívót és egyéb sok más értékes használati tárgyat vásároltak. Egy hét óta autóval szállítják házhoz Szekszárdon a postacsomagokat. Képünk a postaautó eg yik »állomásánál« készült. Tanévnyitás helyiipari Száz és száz leány és fiú, szülők és nevelők igyekeztek tegnap délelőtt a szekszárdi Szabadság Szálló emeleti helyiségébe. Ekkor tartották ugyanis Szekszárdon a Munkaügyi Minisztérium 505. sz. Ady Endre Helyiipari Iskola tanévnyitó ünnepélyét. BACSÓ MIKLÓS elvtárs, az iskola igazgatója köszöntötte az új és régi ipari tanulókat, a megjelent szülőket, valamint a városi tanács és a kül&nböző vállalatok, üzemek képviselőit. Az új ipari tanulók között volt már az a huszonhárom ifjú is, akiket Szek- szárd új üzemébe, a bőrdíszmű szakmába vettek fel. Beszélt Bacsó elvtárs arról, hogy az új iskolaévet megkezdő közel nyolcszáz tanuló létszáma 130-al több mint ez elmúlt évben volt. öt évvel ezelőtt még csak a szekszárdi iskolában száz tanuló volt, nyolc évvel ezelőtt pedig csak negyven. A megnövekedett létszámnak és követelménynek megfelelően a tavalyi hétről kilencre emelkedett az idén a tantermek száma is. A tanítást pedig nyolc mérnök, négy műszaki tanár, számos technikus és kiváló mester látja el Az iskolai év alatt a jól tanulók megkapják jutalmukat. Az elmúlt évben is a többi közt mintegy 120-an üdültek, négyen voltak külföldön. TERMÉSZETESEN a komoly munka, a tanulás mellett bőven akad az iskolában művelődési, szórakozási és sportolási lehetőség is. Mindezek ismertetése után a közel 800 tanuló tapsvihara azt mutatta, hogy jókedvvel, felelős- - 'gtudattal kezdik fiataljaink az évet. ülést tartott a szekszárdi városi pártbizottság Az ülésen részt vett és felszólalt SÁNDOR JÓZSEF elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsága tagja, a Központi Bizottság párt- és tömegszervezeti osztályának vezetője Tegnap délelőtt ülést tartott az MSZMP szekszárdi bizottsága. A pártbizottság ülésén a bizottság tagjain kívül részt vett Sándor József elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság párt- és tömegszervezeti osztályának vezetője és Prantner József elvtárs, az MSZMP megyebizottságának első titkára. A városi pártbizottság beszámolóját Szabópál Antal, a párt- bizottság titkára tartotta. A beszámoló megállapította, hogy az utóbbi években nőtt a fizikai munkások száma a párton belül, elmélyült a kapcsolat a pár- tonkívüliek és a párttagok között és jelentős mértékben gyarapodott a pártonkívüli aktivisták száma. Utalt arra. hogy a pártszervezetek egyre többet és behatóbban foglalkoznak területük gazdasági életével, s jelentősen hozzájárulnak a termelés színvonalának emeléséhez A helyiipari vállalatok 100,2 százalékra, a ktsz-ek 102 százalékra, a Tolna megyei Építőipari Vállalat 101,2 százalékra teljesítette első féléves térvét, s a vállalatok 99 százalékos béralap-felhasználással dolgoznak. A pártszervezeteknek nagy szerepük van abban, hogy egyre nagyobb méreteket ölt a társadalmi munka a -városon belül. Jelenleg 723 000 forint az eddig elvégzett társadalmi munka értéke, ami azt jelenti, hogy ezer lakosra, a csecsemőket is beleértve, 40 000 forint értékű társadalmi munka jut. A beszámolót élénk vita követte. A vita során felszólalt Sándor József elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsága tagja, a Központi Bizottság párt- és tömegszervezeti osztályának vezetője is. Sándor József elvtárs a társadalmi munka szocialista nevelő hatásáról, a pártegység szükségességéről, a kétfrontos harcról, az elbizakodottság veszélyességéről, valamint a termelékenység fokozásának szükségességéről és a külpolitikai helyzetről beszélt felszólalásában. A városi pártbizottság ülésének befejezése után Sándor József elvtárs hosszasan elbeszélgetett a megye és a város vezetőivel. A szedres! gépállomás ötven traktort üzemeltet két mílszakiian A több mint száz erőgéppel rendelkező szedresi gépállomás kollektívájára nagy felelősség hárul az őszi idényben A szekszárdi járás termelőszövetkezeteinek felében a szedresi traktorosoknak kell elvégezni az őszi szántást- vetést, a termények szállítását. A sikeres munka elvégzése érdekében a szedresi gépállomás vezetősége úgy intézkedett, hogy e héten már 50 traktort üzemeltetnek éjjel-nappali műszakban. Az eső ltán tegnap valamennyi gép a határban dolgozott. Ez idő szerint folyik a silózás és az őszi kalászosok talajelőkészítése. A dunaszenigyörgyi Ezüsíkalász tsz-ben megkezdték az őszi vetést A dunaszentgyörgyi Ezüstkalász Termelőszövetkezet tagjai a bab és a másodvetésű borsó betakarításával vannak elfoglalva. — Mivel a borsószedés sürgős, a burgonyaszedést csak a hét végén kezdik meg. Ellenben ebben a közös gazdaságban is munkálkodnak az őszi vetések időbeni elvégzésén. A terv szerint 422 hold őszi árpát vetnek el ezen az őszön. 4 vetést tegnap reggel megkezdték. A fogatos brigád tagjainak egy része vetőgép elé fogott. A számítások szerint most már folyamatosan vetik az őszi árpát. Ha valami közbe nem jön, e hónap végére befejezik az ősziárpa-vetést s legkésőbb október utolsó napjaiban a búzavetést. Az őszi idényben vasárnaponként is dolgoznak a várdombi traktorosok A várdombi gépállomás traktorosaira 12 termelőszövetkezet tagsága számít az őszi vetések elvégzésében. a termények betakarításában. Napjainkban a várdom bi gépállomáshoz tartozó termelő, szövetkezetekben is a silózás jelenti a fő munkát. A gépállomás hat járvasilózó gépével látástól vakulásig dolgoznak. S mivel a munka sürgős, a silózó gépekkel a legutóbbi vasárnapon is dolgoztak, ennek ellenére nem látszik biztosítottnak a silózás időbeni elvégzése, ezért a gépállomás vezetősége a minap megbeszélésre hívta össze a traktoros brigádok vezetőit, s abban állapodtak meg, hogy az őszi idényben — ameny- nyiben az idő arra alkalmas lesz — a traktorosok minden vasára nap a szövetkezetekben dolgoz-* nak, feltéve, hogy a közös gazdaságok biztosítják a gépekhez szűk. séges technikai személyzetet. Ezen. túlmenően a gépállomás 120 erőgépéből már ezen a héten kilencvenet éjjel—nappali két műszakban üzemeltet. Indokolja ezt az. hogy a silózással egy időben kell végezni az őszi kalászosok talajelőkészítését, valamint a vetést. meg a cukorrépa szedését A közel tízezer holdas Sárközi Állami Gazdaságban az elmúlt hét végén fejeződött be a komlószüret. A gyalogmunkások egy részét tegnap a cukorrépaszedésre összpontosította a vezetőség. A Dal- mandi Állami Gazdaság után ugyanis ebben a gazdaságban termelnek a legnagyobb területen — 300 holdon — cukorrépát. A gépek mellett tegnap közel 100 növénytermelő látott munkához a cukorrépaföldeken A főagronó- mustól kapott tájékoztatás szerint a termés jó közepesnek ígérkezik. Előreláthatólag 160 mázsa lesz a holdankénti átlag. A cukorrépát nyolc vontatóval naponta szállítják a sárpilisi, illetve a pörbölyi Vasútállomáshoz majd a kaposvári cukorgyárba. As inni: a Dunán Néhány hét óta közlekedik a Dunán az Amur szovjet turistaha jó. Képünk Pakr nál készült a E dapest felé tn Amur-ról. Csütörtök I960. szeptember 8. V. évfolyam 212. szám * ARA: 50 FII,LÉR VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!