Tolna Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-10 / 188. szám

1960. augusztus 10. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 3 MOSZKVA, KIJEV, LVOV Szokatlan méretek Gerjeni képek A gerjeni Rákóczi Tsz-nek idén eddig 47 ezer forint bevételt hozott a baromfitenyész­tés. A termelőszövetkezet a tervek szerint év végéig 100 000 forintot vételez be a baromfi- tenyés-tésből. Képünkön Deutsch Mihályné baromfigondozó eteti a rántanivaló csirkéket. * Jól jövedelmez a gerjenieknek a sertéste­nyésztés is. Jelenleg 525 darab sertésük van, ebből 27 az Anyakoca. Az államnak 275 hí­zott disznót adnak el. Képünkön Percsi Sebes­tyén állatgondozó ötéves fia. Jóska, a »legif­jabb kanászbojtár« meglovagolja az egyik anyakocát. Befejezték a csépiést a dunaföldvári Alkotmány Isz-lien Majdnem 12 vagon búzát adnak el az államnak A dunaföldvári Alkotmány Tsz-ben idén már teljesen gépe­sítették az aratást. A 314 hold gabonájukat a gépállomás esv kombájnjával és saját kévekötő ara.6;*épükkel aratták le. A kom­bájn 94 hold búzát aratott és csé­pelt el. Saját aratógépük pedig a többi 224 hold föld gabonatermé­sét vágta le és kötötte kévébe. Az aratásban felszabadult mun­kaerő a növényápolásban talált hasznc'.hajtó tevékenységet. A cséplést is jól megszervezték a dunaföldváriak, kombinálták az asztagról és kocsiról cséplés módszerét, igy az időtartamot je­lentősen lerövidítették. A gabonák terméshozama jó közepesnek mondható. Búzából 13, árpából 8, zabból 13,7 mázsa holdanként! termésátlagot értek el. A jó búzatermés lehetővé teszi a tsz-nek, hogy a tervezettnél több búzát adjon el az államnak. Eredetileg 200 mázsa kenyérga­bona és 320 mázsa vetőbúza érté­kesítésére kötöttek szerződést. — Most azonban kiderült, hogy a szerződésen felül még 80 mázsa búzát tudnak értékesíteni. A ta­gok úgy döntöttek, hogy a termé­szetben kapott búzaprémiumot is közösen értékesítik. Ez újabb 70—80 mázsa búza eladását je­lenti az államnak. Az adót is be­számítva, a dunaföldváriak kö­zel 12 vagon búzát adnak el az ál­lamnak. A Szovjetunióba utazott a Magyar Állami ISépi Együttes Kedden reggel a Ferihegyi re­pülőtérről a Szovjetunióba, a moszkvai magyar kiállítás meg­nyitására utazott a Magyar Ál­lami Népi Együttes ének-, zene- és tánckara. A 16 napos vendég- szereplés alatt három városban lép fel az egvü ' tes: Moszkvában 4, Lvovban 4, és Ungvárott két elő­adást tartanak. A termelőszövetkezet jól jár a felesleges búza értékesí­tésével. A nagyüzemi és hekto- iitersúly felárak lényegesen meg­emelik az eladott búza árát. A kenyérbúzáért átlagosan 244 fo­rintot, a vetőmagért 230 forintot XIII. A Zeliazna utcán egy konflis száguldott egyre veszettebb tem­póban. A sárga tajték csomókban szakadt le a ló pofájáról. A ló rö­pült, nem érezte sem a kantárt, sem a gyeplőt. Rutkowski nem is próbálta irányítani. Bal kezére rácsavarta a gyeplőt, jobbjával pedig a pisztolyt töltötte, oda­nyújtotta Jannak, elvette a má­sikat, újra töltött, átadta. A kocsi hirtelen nagyot recs- csent, megingott, oldalra dőlt. Az egyik kerék beakadt az utcán álló szeneskocsiba, s egy pillanat alatt darabokra tört. A ló még vonszolta egy darabig az oldalra- dőlt béna kocsit, aztán megállt. A menekülők kiugrottak a konflisból. Néhány lépésnyire előttük a vasúti átjáró. Mögöttük két taxi meg egy bérkocsi rend­őrökkel. Gyorsan közeledett a tö­meg. — Fogják meg a betörőket! A rendőrök sípja élesen har- sant. A vasúti őrházból egy vas­utas rohant ki. — Nem vagyunk betörők! — Kommunisták vagyunk! Hangjuk elveszett a rendőrsípok és az üldözők lármájának kóru­sában. Csikorogva ereszkedett le a sorompó. Nem, ez már nem rendőri uniformis. Az a vasutas sötétkék egyenruhája. A sorompó lezárult. A vasúti sínek, a vago­nok, a raktárak közötti átjárók labirintusa ott maradt mögötte. A szabadsághoz vezető utat el­vágtam. előttük. Nincs már hova menekülni. Henryk meg Jan berohant egy szenesraktár sarkig tárt kapuján. Az őrült futás a Zgoda utcától r Chmielna utcán, a Marszal­■ wska, a Zielna, a Wielka, a Zlo- ta utcán át a Zeliazna utcáig vé­get ért. kapnak. A könyvelő számításai szerint egy hold búzaföld, a bruttó bevétel és a termelési költségeket szembeállítva .2000 forint körüli tiszta jövedelmet je­lent a tsz-nek. Ezt elfogadva a dunaföldváriaknak az idei búza- termelés 200 holdon 400 000 fo­rint tiszta jövedelmet, hoz. 21. Majdnem ugyanekkor érkezett meg a szenesraktárhoz a taxi a nyolcadik kerületi rendőrkapi­tányság embereivel. Nagy varga­betűt írtak le, végighajtottak a Senna és a Twarda utcán, ott vi­szont az üres utcákon teljes se­bességgel haithattak, és így most az üldözők élére kerülte];. Mcg- csikordult a fék. Janisewski kiug rótt, meg sem várta, amíg meg­áll az autó... Pisztollyal a kezé­ben, a raktár kapujához rohant, nyomában Jadowski meg Jab- lonski. A kapuban szénhegyek emelkedtek, ezek mögé rejtőztek. Tüzet nyitottak, szüntelenül húzták a ravaszt. A lövések hang ja egyetlen dübörgésbe olvadt össze. Újra megcsikordult egy fék, berobogott Jura sofőr taxija. Né­hány perc múlva az utca hemzse­gett a rendőröktől, akik autók­ból meg kocsikból ugráltak ki, vagy gyalog siettek oda közeli szolgálati helyükről. Fütyültek a golyók, a füstfelhőben fel-felvil- lantak a torkolattüzek, szökőkút­ként csapott föl a szénpor. Min­denki lőtt, vaktában, eszeveszett dühvei igyekeztek minél gyak­rabban meghúzni a ravaszt, lőt­tek előre, felfelé, lefelé, minden­ki részt akart venni a leszámo­lásban. Janisewski rendőr volt legkö­zelebb a szénrakáshoz, amely mö­gött a menekülők rejtőztek. Gé­piesen számolta lövéseit. A halo­II. Késő este indult a vonatunk Kijevből Moszkva felé. Az egyik idegenvezető, miután jóéjszakát kívánt, felhívta a figyelmünket: — Mire kivilágosodik, oda­érünk a Brianszki erdőhöz. Hajnali szürkületkor már ja­vában az erdő fái között rohant velünk a gyorsvonat, de a kora délutáni órákban még mindig nem értünk ki belőle. Szóval szerény számítás szerint is jó- néhány száz kilométert men­tünk ebben az erdőben. A Brianszki erdőhöz sok ma­gyar vonatkozású dolog is fűző­dik. Ugyanis a második világ­háborúban itt vérzett el Hitler oldalán a magyar hadsereg je­lentős része. Az egyik utitár- sunk, mint katona már járt er­refelé. Tőle hallottam ezt a na­gyon bölcs megjegyzést: — Hitlert' és Horthyt egy ki­csit meg kellett volna sétáltat­ni ebben az erdőben, hogy be­lekóstoljanak a hatalmas or­szág földrajzi viszonyaiba és megismerhessék az ezen a vi­déken élő embereket. Akkor nem küldték volna ide elvé­rezni a katonákat százezer számra. Alig volt kortársam, aki ebből az erdőből hazakerült. Ha addig nem. hát ebben az er­dőben megtudtuk, hogy kikkel állunk szemben... Egy ifjúsági sátortábor mel­lett robogtunk el. Utitársam szerette volna megkérni a moz­donyvezetőt, hogy -csak egy ne­gyedórára is álljon meg. Olyan üde, zöld volt a pázsit, a fák lombja és halványkék az erdő levegője, hogy ez mindenkit csalogatott. Öt különösen. Mi­lyen jól esett volna egy kicsit leheveredni a pázsitra és er­nyedten pihenni, hallgatni a madárdalt. Ott, ahol — még két évtizede sincs — azon a csikor­gó hideg télen a lövészárokban didergett. — Mondja, fiatal barátom, maga olvasott olyan könyvet, amelyik a II. viK ' borúról, az orosz frontról szól? dik lövés után felbukott Turo- wicz. Lerogyott a mérleg mel­letti fekete szénporhalomra. — Fel a kezeket! Hátulról egyre újabb és újabb rendőrök, detektívek, kíváncsis­kodók sereglettek oda. Turowicz lassan felemelte sebesült kezét. Ez volt a vég. Nem volt más kiút. Csak egy maradt, az ember­ölés. De ők senkit sem akart? k megölni, egy ember kivételével, aki megérdemelte a halált, de ein nem jelent meg ott, ahol az várt rá. Henryk Rutkowski megdermedt, mindkét kezében pisztolyt tar­tott, de szemét elfátyolozta a köd és a torkát fojtogatta a füst. — Nem látta a rendőröket, csak egyet látott tisztán, hogy a szén­porhalmon ott felázik Jan elv- társ. Mellette a pisztoly, amely kicsúszott elgyöngült kezéből. — Adjátok meg magatokat! Fél lépést tett előre. A fegy­vereket, amelyekre már nem volt szüksége, csővel lefelé for­dította. A hirtelen abbamaradt lövöldözés után furcsa csönd ál­lott be. A raktár kapuja alatt összeverődött tömeg lármája egé­szen messziről hallatszott. Elnézett a rendőrök és a rásze­gezett pisztolyok mellett, tekin­tetét földön fekvő társa véres, szénporos arcára szögezte, s hal­kan megszólalt: — Megadom magam. S mintha a bejárat felől hal­latszó hangokra válaszolna, ame­lyek szakadatlanul egy szót ismé­— Néhányat igen... — Akkor talán fiatal fejjel ia el tudja képzelni, hogy mi volt itt. Akkor én is olyan fiatal voltam, mint most maga. Pa­rancsot kaptunk, hogy indulás a frontra. Mit tehettünk... Az­zal vigasztaltak bennünket hogy az orosz lakosság tárt ka­rokkal várja a felszabadító né­met és magyar csapatokat. —- Meg kell menteni ezt a sokmil­lió embert a vörös rémuralom­tól. Itt aztán már beszélhettek. Nemcsak a katonasággal áll­tunk szemben, hanem a lakos­sággal is. Majdnem minden bo­kor és fa mögül a partizánok veszélyeztettek bennünket. — Nem volt nyugtunk egy percig sem. Néhol egész szegényes er­dei viskóval, faházzal, találkoz­tunk, de a benne lakó családban partizán volt. Tehát úgy nézze ezt az erdőt, hogy ebben nem­csak a természeíkutatóknak, hanem a hadtörténészeknek is akad dolguk. Aki katona volt a II. világháborúban és járt erre­felé, ha hallja az erdő nevét, nem valami romantikus kirán­dulóhely jut az eszébe, hanem az, hogy »ne nyúlj ehhez az or­szághoz, mert megégeted a ke­zedet!« — Tudja, hogy milyen pon­tosan tudtak lőni az oroszok? Nem akartuk elhinni. Nem egy szer megtörtént, hogy azt hit­tük: a közelben még véletlenül sincs orosz katona. Egyszer csak süvítést hallottunk és mi­re lefeküdtünk, az akna már fel is robbantotta valamelyik üte­günket, vagy löszeres kocsin­kat. Az első esetnél azt hittük* hogy véletlen. De aztán rájöt­tünk, hogy nem az, mert ha lőttek, a löveg sosem a célpont elé, mögé, vagy mellé esett, ha­nem pontosan a célpontra. Hi­hetetlenül jól tudtak lőni. Azóta még jobban megtanul­tak célozni. Már a holdat is eltalálták... Sőt, le is fényké­pezték a túlsó oldalát. Bocla Ferenc telgettek — betörők — hozzátet­te: — Kommunisták vagyunk. Lassan felemelkedett a védte­len kar. A pisztoly tompa kop- panással a szénre hullott. 22. A rendőrök csapata rávetette magát Turowiczra, mellére tér­deltek, megbilincselték. Rut- kowskit egy halom szénre dob­ták, hátracsavarták a karját, le­tépték a kabátiát. átkutat*'-' a zsebeit. A rendőrök egymást lök- uüsve iurckcé.ak oda a mc..«u- latlanul fekvő sebesültekhez. — Fegyverük már a rendőrök ke­zében volt. Karjukra, lábukra ta­postak, mindenfelől cibálták őket. A tehetetlen fejek neki­ütődtek a szénrögök éles szélé­nek. A vér összevegyült a szén- "orral. Nemcsak a sebesültek voltak véresek meg szénporosak, n rendőrök kezén, a hr''"ától felhevült verítékes arcán is sö­tét foltok éktelenkedtek. Azok ketten védtelenül, a vér- veszteségtől egészen elgyöngülve, mozdulatlanul feküdtek a szén­halmon. Most aztán a rendőrök szabad folyást engedtek ádáz dü­hüknek, rászabadultak azokra, akik miatt az utcákon át rohan­tak, akik miatt verítékük lecsor- gott a szemükbe. Ennek az őrült hajszának az izgalma nem csilla­podhatott le egy csapásra. Köny- nyjr belerúgni egy fekvő ember­be. Jólesik belerúgni. Megadták magukat? Tették volna meg ha­marabb, dobták volna el azonnal a fegyvert, ne várták volna meg, amíg kihullik a kezükből. Még és még rugdosni őket! Kellemes hal­lani a letepert bandita nyögését, akinek nincs már ereje véda» kezni. (Folytatjuk^ TFanda Wasilewska: : HAJSZA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents