Tolna Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-04 / 183. szám
1960. augusztus 4. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG s „A talicskát végleg száműztük a bányából64 II pártszervezet egysége elősegíti a termelőszövetkezeten belüli egység létrejöttét — Miről beszélnek a gyönki tapasztalatok ? — A pártszervezeten belüli akarat és cselekvés egysége kihat a termelőszövetkezeti egységre is. Ha a párttagság körében nincs meg az egyetértés, ez tükröződik a termelőszövetkezeti tagságon belül. A kommunisták közötti egység létrejötte, a jobb- és baloldali torzítások elleni harc útján, a ferde nézetek és helytelen gyakorlat felszámolása folytán jöhet csak létre. Ez a küzdelem bonyolult és sokrétű. A helyi adottságoknak megfelelően ezerféle képet mutat. A gyönki Vörös Csillag Termelő- szövetkezet pártszervezetén belüli egységért való küzdelem során érdekes és tanulságul szolgáló problémák vetődtek fel. A pártszervezet életének alapos tanulmányozása következtében az egység felé haladás több fontos tényezőjére bukkantunk rá. A személyeskedő viták kiküszöbölése A pártszervezeten belül jó ideig személyeskedésen alapuló viták folytak. Ezek a viták sok esetben áthúzódtak egyik taggyűlésről a másikra. Volt olyan, amelyik fél évig, vagy még ennél is tovább tartott. Ilyenfajta viták ma már nincsenek. A módszer, amellyel megszüntették őket egyszerű: a vezetőség felkutatta a meddő viták okait, majd miután részletes elemzést végzett velük kapcsolatban, a tagság elé tárta a tényeket és a helyes álláspont kialakításakor szavazás útján véglegesen pontot tett a terméketlen viták végére. A gyakorlat azt eredményezte e módszer következtében, hogy az intrikusok megszégyenültek, s ma már százszor is meggondolják, érdemes-e személyeskedésen alapuló vitát kéz d e m ény ezni, A pártmegbizatások helyes médszere A Vörös Csillag Termelőszövetkezet párttagságán belül hosszú ideig kevés elvtárs kapott konkrét pártmegbizatást. Ez azt eredményezte, hogy sokan még a taggyűléseket sem látogatták, s pártVIII. 7. Andrzej Roslon közrendőr a Chmielna utca és a Bracka utca sarkán állt. Amikor a Zgoda utca felől lövéseket hallott, odasietett. Vele szemben egy ember futott. Valaki elfulladó hangon kiáltotta: — Fogják meg, betörő! Roslon szájához emelte a sípot. Fülrepesztő sípszó hasított bele a hangzavarba és a lábdobogásba. Visszhangként válaszolt rá egy rekedt kiáltás: — Fogják meg, betörő! Kniewski egészen közel rohant el Roslon mellett. A rendőr rálőtt, de nem vette ki szájából a sípot, jelt adott a szomszédos őrszemeknek. A Bracka utcán becsukódtak az ablakok, a járókelők beszaladtak a kapuk alá. Mintha fehérneműt súlykolnának, olyan volt a lópaták dobogása. A Zgoda utcából Igelski vágtatott a Bracka utca felé pejlován, a Kópén, a Jeruzsálemi fasor sarkától, a 9. számú őrhely felől meg egy másik lovasrendőr — Zielinski. Kniewski lőtt. A kövezetre lőtt, nem nézett fel, nem célzott, csak lőtt. A másik kettő befordult a sarkon, annál jobb. Talán most őt veszik üldözőbe, akkor Jannak és Henryknek sikerül egérutat nyernie. A rendőrökkel együtt rohanó embertömeg egyre nőtt. Mind hangosabban kiabálták: Fogják meg, betörő! Levegő után kapkodva, futás közben újra töltötte pisztolyát, s igyekezett túlkiabálni a tömeget: — Nem vagyok betörő! Remélte, hogy itt a Bracka utcán sikerül megugrania üldözői hoz tartozásukat csupán csak a tagbélyeg befizetéssel tudták igazolni. Azok viszont, akik kaptak pártmegbizatást, nem lettek rendszeresen beszámoltatva végzett munkájukról. A helyzet az utóbbi időben ezen a téren is megváltozott. Minden párttagnak van pártmegbizatása, a pártmegbizatást a taggyűlés előtt vállalja el az illető elvtárs és a taggyűlés előtt számol be időnként megbízatásával kapcsolatos munkájáról. Amióta a Vörös Csillag Tsz kommunistái rend szeresen el vannak látva párt- megbizatással, idejük nagy részét leköti a megbízatás teljesítésével járó munka, s kevesebbet gondolnak a lényegtelen »mondvacsinált« kérdésekre. A »vita a vita kedvéért« csak olyankor kaphat lábra, ha a tagságot nem kötik le fontos feladatok, tehát legtöbb esetben az »unalom« szüleménye. A lényeges, fontos megbízatások teljesítéséért folyó küzdelem szorosabbra vonja a tagság sorait. Szükség esetén a pártbüntetéstöl sem kell visszariadni A helyesen alkalmazott pártbüntetés nevelő hatású. Szükség esetén nem kell visszariadni alkalmazásától. Jó példa erre a Vörös Csillag Termelőszövetkezet egyik régi párttagjának esete. Ez az elvtárs ahelyett, hogy a szövetkezeten belüli egység elérése érdekében fejtett volna ki munkát, az egység ellen lépett fel burkolt formában. A következőket hangoztatta: »Ha a székelyek, felvidékiek, németajkúak összetartanak, tartsunk össze mi tősgyökeres, gyönki magyarok is«. A szövetkezeten belüli csoportosulás elve mellett néhány »álbaloldali« frázist is alkalmazott, ugyanakkor a másik végletbe átcsapva, régi párttag létére hús- vétkor családjával együtt vallásos szertartáson vett részt. A taggyűlés elítélte a fenti elvtárs magatartását, s szigorú pártbüntetést mért rá. Azóta megváltozott viselkedése, s ma már előbbi nézeelől. De éppen ebben a pillanatban vele szemben egy lovasrendőr bukkant fel. Kniewski befordult a Wydok utcába, amely első pillantásra üresnek látszott. De nyomban meghallotta a golyók áruló süvítését. Jobbra és balra az úttesten, a járdán, ahol a golyó aszfaltdarabkákat és kőszilánkokat hasított le, parányi porfelhők gomolyogtak. 8. Stasiknak egy pár cipőt kellett hazavinnie Sledzinski úrhoz. Vastag bőrből készült sárga cipő volt. A mester megtalpalta, sarokvasat ütött rá és szigorúan megparancsolta, hogy ha Sledzinski úr nem fizet, ott ne hagyja a cipőt. Stasik eleve biztos volt benne, hogy nem fog fizetni. De csak próbálná meg visszavinni a cipőt, leszidná és még egy nyaklevest is adna. Mindig így van. Ryseket a mester oda küldi, ahol megköszönik és borravalót adnak, őt, Stasikot meg olyanokhoz, mint Sledzinski, aki éjszaka bizonyára dorbézolt, most pedig meg van veszve. Egyebet, mint egy-két pofont, úgysem kaphat tőle. Nincs, aki Stasiknak védelmére kelne, Sledzinski úr hát szabad folyást engedhet dühének. A mester is összeszidja, ha nem visz pénzt. Csak próbálná meg ő maga! Hirtelen a sarkon túl, a Bracka utcában kiáltás harsant. Stasik teit és magatartását szégyenli elvtársai előtt. A fiatal és régi párttagok viszonya Egyesek helytelen nézeteikkel éket akartak verni fiatal és régi párttagok közé. Azt hangoztatták, hogy funkciók viselésére csak a régi párttagok jogosultak. Ez a nézet természetesen helytelen. A Vörös Csillag Termelő- szövetkezet pártszervezetének jelenlegi vezetőségében egyaránt található régi és fiatal párttag. A vezetésre való alkalmasságot nem a tagkönyvben feltüntetett belépési évszám, hanem elsősorban is a rátermettség dönti el. A gyakorlat azt mutatja, hogy a régi párttagok, ha helyesen viszonyulnak a párt politikájához, rendkívül nagy tekintélynek és megbecsülésnek örvendenek, de ha eltérnek tőle, ha mellékvágányra csúsznak, hibákat követnek el, akkor a régi érdemek nem mentesíthetik őket a bírálat és a fele- lősségrevonás alól. Sokat erősödött a termelőszövetkezeten belüli egység Az utóbbi időben a Vörös Csillag Termelőszövetkezet pártszervezetén belüli egység létrejötte s a hibás nézetek elleni harc eredményeként a termelőszövetkezeten belüli egység nagymértékben erősödött. Megjavult a szövetkezeti vezetők és a szövetkezeti tagság, a párttagság és a szövetkezeti szakvezetés közötti viszony. — Megnövekedett a pártszervezet befolyása a gazdasági munkában. Megteremtődött a kölcsönös elvtársi segítség és bizalom légköre. Az elért eredmények megszilárdítása és továbbfejlesztése azonban egyedül csak úgy lehetséges, ha a pártszervezet vezetősége és tagsága hű marad a meghonosodott, helyes módszerekhez, s éberen őrködik afelett, hogy pártunk politikai irányvonalát minden kommunista teljes szívvel és odaadással szolgálja. H. T. megszaporázta lépteit. Kíváncsi volt, hogy mi történt. Elhaladt annak a háznak kapuja előtt, ahol Sledzinski lakott. Mindegy, úgyis alszik még, majd vár egy kicsit, a cipő még ráér. Valami csattan ás hallatszott, majd lóoaták dobogása. Egy lovasrendőr vágtatott el mellette. A városban, de főként itt a központban, sohasem láttak lovasrendőröket így vágtatni. Stasik őt látta meg először, és csak azután pillantotta meg azt az embert, aki pisztollyal a kezében, rohant. A rendőrnél ■ is volt pisztoly, és Stasik megértette, hogy a menekülő, aki nyitott szájjal kapkod levegő után, alighanem megsebesült. Sántított. Stasiknak annyi ideje sem volt, hogy gondolkozzék, hogy tisztázza a helyzetet. Csupán egyet látott tisztán, hogy az emeletes zsaru útját akarja állni a menekülőnek. Hátul emberek szaladnak, civilek és egyenruhások vegyest. Erősebben magához szorította Sledzinski úr cipőjét és leugrott az úttestre. Mindez olyan furcsa volt és ijesztő, voltaképpen maga sem tudta, mit akart tenni. Hirtelen közvetlenül az arca előtt látta a ló nedvesen fénylő szügyét. Érezte az átható verítékszagot. Fentről, mint egy toronyból kiáltott valamit a rendőr, de Stasik nem értette, csak a nagy tátott száját és a dühtől kivöröA múltban és most is legfontosabbnak tartják a mázai bányában a műszaki fejlesztést. Sok értekezleten volt a vita fő témája a műszaki fejlesztés. Uj gépeket, rakodókat, szállítókat, állítottak munkába. A bányászokat korszerű fejtőszerszámokkal látták el. Gondot fordítottak arra is, hogy a bánya biztonságos legyen. Korszerű biztosítást alkalmaztak a fejtéseken, a vágatokban és ennek következtében jelentősen csökkent a balesetek száma is. A műszaki fejlesztés fő iránya, a gépek beállítása volt. De kiterjedt a figyelem egyéb kisebb jelentőségű, általában a kisüzemekre jellemző, műszaki fejlesztésre is. Mázán is, csakúgy mint más kisüzemé bányákban, évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtt a fő szállítási eszköz a talicska volt. Különösen akkor, amikor a bányákat megnyitották. És a nyikorgó kerekű talicskákkal szüntelenül hordták a földből a felszínre a szenet, amíg lehetőség nyílt a kisvasút építésére, üzembeállítására. Osztrák élelmiszeripari cégnek 15 holdon termelt mustárt idén a tamási Vörös Szikra Tsz. Számításaik szerint holdanként 6—7 mázsás átlagtermést érnek el. A mustár mázsájáért a szövetkezet 600 forintot kap. _____ A magyar növénytermesztés újabb eredményeinek megismertetésére a mezőgazdasági termékeket értékesítő Agrimpex Külkereskedelmi Vállalat évről-évrt megszervezi a külföldi fajtakísérleteket. Az idén kisparcellákon 38 országban vetettek különböző mag vakat, s ott a helyszínen gyakorlatban ismertetik meg a tudományos szakemberekkel és a kereskedelmi körökkel, hogyan válnak be külföldön is a magyar nemesített magvak, hogyan bírják az södött arcát látta. A ló megijedt, felágaskodott. A fekete paták a fiú feje fölött emelkedtek a levegőbe. Stasik látta a fényes patkókat. Eldördült egy lövés. A rendőr megrántotta a kantárszárat, a ló egy helyben megfordult. Stasik félreugrott. Onnan, a Bracka utca felől emberek rohantak, még egy lovasrendőr bukkant fel. A két házsor között lövöldöztek. — Stasik gépiesen a hóna alá nyúlt, megnézte megvan-e Sledzinski úr cipője, aztán ugyanolyan gépiesen, nem is gondolkozva azon, hogy mit kell tennie, végigrohant a Bracka utcán, maga mögött hagyva a tömeget. Sehogysem tudott magához térni a rémülettől, még mindig úgy rémlett neki. hogy feje felett paták villognak, hogy most mindjárt agyonnyomja a ló hasa, hogy az ordító rendőr kezében eldördül a pisztoly. 9. Igelski rendőr biztosra vette, hogy sikerül elébe kerülni a menekülőnek. De mintha csak őt akarta volna bosszantani, ott termett egy taknyos kölyök, és pontosan a ló patái alá mászott. A menekülőnek sikerült befordulnia a Wydok utcába, sikerült még néhány lövést leadnia. Igelski erősen megrántotta az izgalomtól remegő ló kantárát. Pompás mén, csak az a baja, hogy hisztériás. A lovast elöntötte a méreg. Legszívesebben eltaposná azt a rohadt kölyköt! Kétszer is meghúzta a pisztoly ravaszát. A menekülő megfordult a saját tengelye körül, kétrét görnyedt és a hasához kapott. A rendőr dühe elpárolgott, hirtelen örömet érzett: eltalálta! (Folytatjuk.) MÁZÁN IS EZ VOLT A HELYZET A múlt héten a mázai üzem vezetői termelési tanácskozást tartottak a dolgozókkal. A féléves munkáról, a további feladatokról volt szó. Gyorsok István üzemvezető az egyik termelési tanácskozáson bejelentette, hogy a mázai bányából „végleg száműztük a talicskákat, korszerű eszközökkel bonyolítjuk le a szállítást.” S ezt a tröszt egyik értekezletén is közölték. Az értekezleten részt vett a szászvári és a nagymányoki bányaüzem vezetősége is. Hitetlenül ingatták fejüket jobbra, balra: — Hogy nincs talicskátok? Azt nem hisszük. Elmegyünk majd és m; keresünk, van ott még bőven! És a két bánya vezetői elmentek Mázára. Talán még e sorok olvasásakor a bánya folyosóit, vágatait járják a hitetlen szomszéd bányászok. hogy talicskát találjanak, p>edig hiába fáradozásuk, ami talicska Mázán található az egy halomra van szórva a meddőhányó mellett... A mustártermelés — figyelem- bevéve a termelési költségek alacsony voltát — jövedelmező. Ezért úgy határozott a Vörös Szikra Tsz tagsága és vezetősége, hogy jövőre 100 holdra emelik a mustár vetésterületét. ottani talaj- és éghajlati viszonyokat. A külföldiek megfigyelhetik a cukorrépa, a lóhere, a lucerna, a korai hibrid kukorica és sok más növény fejlődését, mindazokét, amelyek magvaiból jelentős exportot bonyolít le az Agrimpext Az ilyen kísérletekben bebizonyosodott, hogy a Poly 1—2—3 jelzésű cukorrépamagok jól beváltak Franciaországban, a közel-keleten, Irakban, Görögországban és jól bírják más európai országok éghajlatát a beltenyésztéses hibrid vetőmagvaink is. Főszakácsok nyilatkoznak: a carolinával vetekszik az új Kákái rizsfajta minősége Több budapesti szálló főszakácsa megállapította, hogy az új nemesítésű Kákai-féle rizsből két fajtajelölt jobb minőségű, az eddig használt hazai rizseknél is, vetekszik az olasz és spanyol földön termesztett híres carolina- rizzsel. Pedig a Carolina olyan koronázatlan császár a világ rizs- piacán, mint a tokaji, a borok között. A szakácsok által kiválónak minősített Kákai-féle fajtajelölteket a Szarvasi Állami Gazdaság kísérleti telepének kutatói nemesítették. Az idén már kétszáz holdon termesztik az új fajtajelölteket, s jövőre számos nagyüzem kap már belőle vetőmagot. — Nyolcvanezer forintot biztosított a községfejlesztési alapból az idén a csibráki községi tanács betonjárda készítésére. — Állást keres a „híres” takarítónő. Anglia legnépszerűbb takarítónője állást keres. Elizabeth Peabody asszony arról nevezetes, hogy évekig Armstrong Jones fényképműtermét takarította, sőt abban a megtiszteltetésben részesült, hogy meghívót kapott Margit hercegnő és a fényképész esküvőjére. Miután volt munkaadója a Buckingham palotába költözött, a takarítónő állástalan maradt. De azért nem kell félteni, mert. mint öntudatosan kijelentette: „Végtére is nem azért beszélt rólam egész Anglia, hogy ne kapjalf megfelelő új állá»"’« Wanda Wasilewska, HAJSZA 1 Idén 15 holdon termelt, jövőre 100 holdon termel mustárt a tamási Vörös Szikra Tsz Magyar növények külföldi fajta- kísérletei — Harmincnyolc országban vannak „magyar“ parcellák