Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-17 / 168. szám
5 IRODALOM 'fam&iket NÉPMŰVELÉS Feljegyzések a modernségről kiodernség. szenvedő Ez manapság szenvedélyes viták alapanyaga, s az irodalomban úgyszólván varázsige. Esetenként és egyedenként délibáb is, de- hát a modernség nem csupán rímtelen rímeket és szokatlan formai megoldásokat követel. Elsősorban nem ezt. Alkotó, mai alkotó számára — legyen az beérkezett vagy beérkező — tulajdonképpen lényegi dolgot jelent. Nem divat ez, hiszen a korszerűség az irodalomban is mindig a kor velejárója volt. Lényegi velejárója. S hogy az ország irodalmi életének vidéki testrészei is lépést akarnak tartani — ez természetes. Meg- küzdve az irodalmi konzervativizmussal, sznobsággal és az irodalom bátorságát veszélyeztető kishitűséggel. Persze, a modernség nem egy esetben valami félreértett, groteszk vagabundságot is jelenthet, mint ahogyan esetenként példát találni. Példákat a csupán formára, a meghökkentő megoldásokra, a disszonáns variációkra. Ilyeneket már szolgáltatott jószerivel a nyugati dekadencia évtizedekkel ezelőtt is. Ma is — és ebben az esetben a nyugati jelzés nem kategorikus földrajzi fogalmat jelent. Ezek a mai példák, az el- rettentőek árasztják magukból a morbid ultraságot, amely a festőecsetet égő cigarettával, a logikust a képtelennel cseréli fel. Aki erről az oldalról, ilyen példák alapján közelíti a modernséget, az egyszerűen eltévedt, egyetlen vagy néhány fától nem látja az erdőt. Az egészséges modernség tulajdonképpen úgynevezett két- frontos harcban alakul, formálódik. Egyfelől az előbbi beteges újkeresés, másfelől pedig a konzervatív félelem, a kishitűség elleni harcban. Mert van kishitűség az irodalmi élet vidéki testrészeiben is. Az »extra Hungáriám non est vita...« fogalma körülbelül illik erre a szemléletre, szabadon alkalmazva a mai irodalmi élet bizonyos szemléletére. A modernség elsősorban a lényeg kérdése. Ha pedig az, akkor csak a társadalom valóságából lehet elindulni. Vagyis az írás a társadalom egy bizonyosfajta tükröződése, s ha az irodalom korszerűséget követel, akkor elsősorban eszmei korszerűség ez. Az irodalom a társadalom alapjának függvénye, mint a felépítmény része, tehát a modernség, a korszerűség éppen a marxizmus lényegéből adódik. A szocialista esztétika természetesen ezt érti a modernség fogalmában. Az irodalom a társadalom változását, mint lényeget ábrázolja. Az újfajta gondolkodásmódot, a magasabb emberi és érzelmi normákat, az emberi őszinteséget, az új életstílust, az új emberi és társadalmi viszonyokat. Nem rögzít, de távolra lát, és az embert, az olvasót is megtanítja távolra nézni. Ezen a ponton pedig már cselekvőén belép a társadalom változásának folyamatába. Hát ez a kritérium óhatatlanul megköveteli az írótól, hogy ne csak lássa a szeme előtt kavargó, mozgásban lévő valóságot, hanem értse is. Mert nem elegendő a valóság puszta tükrözése, ez önmagában még nem az a művészi igény, amelyet a jelenkor társadalma megkövetel az alkotótól. Az ábrázolt jelenségek között törvényszerűségek, roppant finom és bonyolult összefüggések vannak, és ezeket az írónak meg kell fogalmaznia. Enélkül az írás befejezetlen, az író kifelejtette az eszmei mondanivalót, amely viszont oly sokszor azelőtt nyers, vagy ünnepélyes sematizmusban jelentkezett. Ez pedig elsősorban világnézeti kérdés. /""sak az tudja a legbonyolul- tabb összefüggéseket is elmondani, leírni, aki alapos és tudományos marxista világnézettel rendelkezik. Lehet, hogy ezt sokszor leírták és kimondták már, meg is fakultak a szavak, de aki világnézeti zűrzavarral próbálkozik a modernséghez közeledni, — akár mint alkotó, akár mint kritikus — az eleve reménytelen vállalkozásba fogott. Aki nem látja, hogy a modernség végeredményben — túl a szokatlan, egyedenként változó formai megoldásokon — a társadalom tartalmi kérdése, amelyet művészetté, művé ötvöz a világnézet és alkotói készség — az óvatosabban kezelje a modernséget. S ha világnézetről lévén szó, elsősorban az íróiról, akkor mégiscsak érdemes — éppen a modernség ürügyén — az úgynevezett alapeszméről is szólni. Most már ott tartunk általában, hogy az irodalom művelői látják mi történik az országban, egyetértenek a párt politikájával, többé-kevésbé szeretik is a pártot — ez minőségi kategóriát jelent, — el is fogadják a világnézet alkotásbeli jelentőségét, de sokszor és többen mégiscsak azt állítják, hogy az íróból valami furcsa ösztönként tör ki a társadalom igazsága — amit egyébként a saját szeme előtt lát — és hagyják csak az irodalmat, ilyesfajta ösztönösség vezeti majd el a szocialista realizmushoz is. Nem mondom, hogy bármelyik vidéki testrész életében ez az uralkodó álláspont, de az írók egy része még mindig nem érkezett ahhoz a stációhoz, hogy az egyéni hang, az új hang mellett tágasabb világ- szemlélet és mélyebb társadalmi felelősségérzet sugározna írásaikból. Mire gondolok? A szocializmus iránti szándék okvetlenül él az íróban, de rendszerint ez csak felületi dolog. És nem lényegi. Nem, nem arról van szó. hogy bármelyik jószándékú, becsületes író szocializmus iránti hűségét, áldozatos, őszinte ragaszkodását kétségbevonnám, de ez önmagábanvéve még nem avat íróvá senkit. Veszélyes ez a felületi dolog. Két eset lehetséges. Vagy átcsúszik — szándéka ellenére — a kétértelműségbe — vagy sematikusan, felületesen ír. Mindkettőre akad példa. Sokszor azok az írások is. amelyek látszólag a társadalom gyújtópontjait érintik, csak a felületig érnek. Sok bennük az ösztönösség, amely nem vizsgál, de csodál, meglégszik bizonyos külső élményekkel. Az ellenke- í ző esetben pedig, ha átnyúl a felületen, könnyen eltéved, kétértelművé válik. Érdekes, többször szóvátett jelenség, hogy az irodalmi témák általában periférikusak. Érthető. A periférikus témák kevesebb kockázattal járnak, az író szigora teljes terjedelmében tombolhat a negatív hősök és negatív cselekmények között. Letűnt korszakokat, letűnt eszméket, élettartalmat és formát ábrázolni — annyit jelent, hogy az író könnyebbet választ. Nem baj, ha az írók megírják ezeket a morbid dolgokat, csak akkor van baj, ha általában ezt írják. A szocialista építés közepette hánykolódó polgári szemlélet és életmód, felfogás bírálata ; emellett alkalmas táptalaj a | rossz értelemben vett modernség alkalmazására is. A beteges környezet ábrázolása beteggé teheti az alkotót is. Fordítottja, ellenkezője, hogy az egésszéges, új, emberi környezet, a munkás, a paraszt, a mai kisember, I a mát élő mai ember környezete viszont nemcsak egészséges, de jelentősebb művek táptalaja lehet. Az is. Wilágnézet. modernség. * Kettő, de egymástól elválaszthatatlan. S ha a modernség tartalmi kérdés, a formai is hozzátartozik. A lényeg: mit ruház fel az író formai szokatlanságokkal. eredeti megoldásokkal? Izlé- ses-e ez a köntös? Illik-e a mondanivalóhoz? Ez se divat, de lényeg dolga. Az ezeroldalas regények korát túléltük. A kifejezés tömörsége és szépsége döntővé lehet, és alighanem lesz is. Új és új formák kísérik az új tartalmat, az egyszerű tömörség, az ábrázolás töménysége együttjáró jelenség a tartalom korszerűségével. S hogy az író milyen formát lel a mondanivalóhoz? Ez lehet kísérlet dolga, ebben még megvívhat az irodalmi konzervativizmussal, a kishitűséggel, vagy elveszíthet egy-egy csatát. Ez lehet. De a modernség lényegében: az alapeszme, a világnézet dolgaiban vitatkozni nem lehet. Ez egy és oszthatatlan. Thiery Árpád í (Vaiámafii jegyzet Vajta. Zichy-kastély. Pollack Mihálynak 1815-ben, a sző- nyi kastély számára készített terve alapián Zichy Aladár 1923- ban építtette, Havel Lipóttal és Schmidt Miksával. Földszintes középkupolával. m Genthon István páratlan értékű könyvében, a »Magyarország műemlékei «-ben ezzel a szűkszavú, de a tervező személyét figyelembe véve, szűkszavúságában is figyelemre méltó szöveggel hívja fel a figyelmet a vajtai kastélyra. A kastély alig másfél kilométerrel (vagy talán még annyi sincs) odébb hívja fel magára a figyelmet, ahol a tábla áll, hirdetvén: eddig tart Tolna megye, ezután már Fejér megye földjét járjuk. Ez a közelség az egyik ok. hogy most mégis a vajtai kastélyról írok, amely egykor Zichy birtok volt, a körötte elterülő uradalommal együtt. Az épület minden szépségével és pompájával, kényelmével, tiszteletet parancsoló, impozáns külsejével. Mert szépségben és pompában ugyancsak nem volt itt hiány. Kinek az ízlését dicséri az építészeti remek, a tiszteletet parancsoló külső, az empir faburkolatok és kandallók, a kupolacsarnok arányai, a berakásos parkett? Lehet, hogy az építtető Zichy Aladárét is, de úgy gondolom sokkal inkább Polláck Mihályét. a tervezőét, annyi gyönyörű épület megálmodójáét. Kényelemben sem lehetett itt hiány, erre mutat a napfényes szobák remek elhelyezése, a még ma is itt található egynémely berendezési tárgyak. S tiszteletet is parancsolt elsősorban az épület, hiszen nem kell különösebb műtörténeti szakértelem ahhoz, hogy gyönyörködni tudjon benne valaki. Az uraság, s a kor, amely az uraságot szül-1 te és helyezte a parasztok nyakára, inkább engedelmességet parancsolt. Az eddigiek korántsem jelentik mintha a múltat csodálnám, s vágyakozva emlegetném, inkább a jelent dicsérem. Mert a Zichy kastélyt a múltból és a múlttól örököltük, mi tagadás. De honnan a pénz, amiért épült? Honnan a sok munkáskéz, amely anyagot hordott, téglát téglára rakott, amely kitermelte a fát, amely megtermelte és megteremtette a kastély pompáját? A válaszért meg kell kérdezni a vajtai egykori cselédeket, uradalmi napszámosokat ha még élnek, s unokáikat, akik cselédről, grófról, uraságról, hitbizományról, már csak a történelemkönyvből, meg regényekből tudnak. A múlttól örököltük a vajtai kastély is, mint megannyi mást De nem jó a kifejezés, nem örököltük: vettük, elvettük. Még inkább viszavettük, amely jogos tulajdonunk lett volna már akkor is, csak mások bitorolták, s jogos tulajdonunk ma. amikor minket szolgál, a mi rendelkezésünkre áll az épület, a föld és minden. A kastély áll. Megvan ma is. És nem kevésbé szép, sőt talán sokkal pompásabb, tiszteletet parancsolóbb, mint bármikor is volt. S ma a következő célt szolgálja: — De ebben hadd legyek én is szűkszavú, hiszen a tények többet mondanak bármely terjedelmes írásnál. Vajta. Egykor Zichy kas tély. Ma a SZOT anya- és gyermeküdülője. Jelenleg hatvan négy anya — közülük hárman Tolna megyeiek — piheni itt ki az évi munka fáradalmait, több mint száz gyerekkel. Az édesanyák zömmel munkásasz- szonyok, Magyarország minden tájáról. ________________LETENYEI GYÖRGY j A z átváltozás csodái Kibontotta a tavaszi szél a meztelen fák alvó titkait, feslő rügyre elküldte a nap mámort tanulni arany csókjait. S a rügyekből hernyónyi zöld levelek lettek és parány bibék. Sárga porzó legénykék megszerették a tárulkozó termékeny bibét. Dús nedvű gyümölcsöt érlel a július: illat, zamat. A roskadó fát körül rajongják az apró Ínyenc bogarak. Szél hordja a bő termés szagát, a levegő ízektől nehéz. Száraz gallyból gyümölcsöt fakasztott törvény szerint a bölcs rendezés. * Ahol a természet műve véget ér; a holt anyagnak új napot varázsol, teljes-tüzűt a biztos értelem. Kohók vöröses torka lángol, s a vasat idomít ja benn az Ember. Uj rendet alkot, az anyagnak, hol nincsen hervadás. Nemcsak forog, de szüntelen előremegy a változás. A csodák határa egyre tágul, s végesebb lesz a végtelen. Fenn kurtább lesz a tér és idő, s hosszabb az élet idelenn. * S az Ember formálja folyton önmagát is. Győzővé lesz a megaláztatoít. A munka finom köszörűin csiszolja szikrázóvá a szellem-anyagot. Törvényt szab önön útjainak is, amiben a változás örök. Trónt ül a munka trónusáról holt és eleven anyagok fölött. Karjait a végtelenbe nyújtják fürgévé formált holt anyag-karok s lépéseit is sokszorozzák a fáradtlnnul zúgó motorok. Napról napra igazabb igazság millió holdját szántja fel. Fenn öröknek hitt határokat, lenn az ö’-öknek hitt bűnt távolítja el. GALLA1 KAROLY
