Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-29 / 178. szám

TOLNA MEGYE! NÉPÚJSÁG 6 I960, július 29. Tolnán sem hiányoznak a lakásgondok Tolnán is fő probléma a lakás­hiány. Erről beszélgetünk Orosz Györggyel, a községi tanács elnö­kével és erről beszélnek a tények. Beszélnek azonban még másról A lakásuzsora egyik szülője a leányszállás hiánya. Egy időre megoldódott a kérdés, aztán újból megszüntették az üzemi leány­szállást és az itt dolgozó, de nem tolnai lányok mehettek lakás, szál lás után. Kiadó szoba van. Mivelhogy a rendelet csak a három szobásnál nagyobb lakásoknál ad módot a tanácsnak, hogy beavatkozzék a bérbeadásba. Hét lány jutott al­bérletbe az egyik tolnai családnál, H.-éknái. A lányok fejenként 150 forintot fizettek egy hónapra. Ezért kaptak: 1. Fedelet a fejük föléi, 2. Egy-egy szalmazsákot a földre, helyesebben a padlóra és 3. Igen-igen szegényes ágyneműt, bútorzatot. Nos ki lehet számíta­ni: nevetségesen csekély befekte­téssel H.-ék havonta 1050 forint bevételhez jutottak. Csak azért, mert nekik nem volt szükségük arra a bizonyos harmadik szobá­ra. A leányszállás kérdését tehát meg kell oldani. Helyesebben már sokkal régebben meg kellett vol­na. Persze könnyebb ezt monda­ni, mint megtenni. Viszont helye­selni lehet a községi tanács elkép­zelését, amely szerint az iparos székházat — amely kulturális cé­lokra amúgysem megfelelő — ad­A felszabadulás utáni években a kereskedelmi reklám és árúpro­paganda tevékenységgel kapcso­latban helytelen nézetek alakul­tak ki. E helytelen nézetek kö­vetkezménye volt az, hogy a rek­lám- és árupropaganda tevékeny­séget csaknem teljesen elha­nyagoltuk. Az árupropagandát a kapitalista reklámtevékenység szemüvegén keresztül néztük, amelynek célja túlnyomórészt a vásárlók becsapása, a silány mi­nőségű áruk értékesítése. A szocialista árupropaganda célja ezzel szemben egészen más. Igaznak és konkrétnak kell len-, nie, hogy megismertessük a vá­sárlókkal a forgalomban lévő új árúkat, azoknak előnyeit, haszná­lati módját. Az utóbbi 3—4 év­ben lényegesen megváltozott áru­propagandánk helyzete. A ke­reskedelem irányítói és dolgozói felismerték a helyes árupropa­ganda jelentőségét és annak mi­nél szélesebb körben történő al­kalmazására törekedtek. Megyénk területén is értünk el az utóbbi években eredményeket. Az idei év első felében száz áru­divatbemutatót és vásárt rendez­tünk. A rendezvények mindenütt nagy sikert arattak. Nem volt rit­ka az olyan rendezvény, mint például a bátaszéki, nagydorogi, tamási áru- és divatbemutató, amelyet öt-hatszáz ember tekin­tett meg. A MÉSZÖV dolgozóin kívül a járási szövetkezeti köz­pontok és a helyi szövetkezetek vezetői is, egyre inkább felisme­rik a helyes árupropaganda for­galomnövelő hatását. Ez alól a megállapítás alól csak a bony­hádi járás kivétel, ahol ez év má­sodik negyedében az ajánlott 12 is. Nevezetesen arról, hogy egy­némely intézmények részéről megnyilvánuló nagyobb jóakarat­tal sokat lehetne enyhíteni a hely­zetem ják át munkásszállás céljaira. A kisiparosok ezzel nem rövidülné­nek meg, hiszen még három mű­velődési otthon van a községben, s bármelyikben, sőt mindegyik­ben helyet kapnak ők is. A lányok viszont ugyanakkor nem lennének kiszolgáltatva a la­kásuzsorások kénye-kedvének. 5—6000 forintos lakók Az elnök folytatja, hiszen van mit folytatni. Adva van a rendelet, amely sze rint a tanács háromszobás laká­sok esetében tehetetlen. Viszont nem egy esetben idős házaspár, sőt egyedülálló ember a három szoba tulajdonosa. Ha akarja fo­gad lakót a házába, ha nem akar­ja, hát nem. Némelyik fogad, per­sze borsos árért. Manapság Tol­nán 5—6000 forintot kell fizetni az egyes lakóknak, hogy ezzel el­nyerjék a házigazda kegyeit s az nekik adja a lakását. így aztán érvényesül a „szabad verseny”, akinek több a pénze, könnyebben jut lakáshoz. Mondom, a tanács tehetetlen. Egy dolgot tud csinálni, felvilá­gosító munkát tud folytatni a fö­lös szobákkal rendelkező házigaz­dák körében. El lehet képzelni, hogy nem sok foganatja van en­nek a felvilágosításnak. rendezvényből mindössze kettőt tartottak meg. Az első félévben járási és me­gyei kirakatversenyeket is ren­deztünk és e versenyek eredmé­nyeként az elhanyagolt kirakatok többségét az árupropaganda szolgálatába állítottuk. Tolnán Baranya, Somogy és Tolna me­gyék között rendeztünk kirakat­versenyt, amelynek során a tolnai szövetkezeti boltok forgalma lé­nyegesen emelkedett. Jól sike­rült árubemutatót és vásárt szer­vezett a tolnai, kölesdi, bátaszé­ki, szekszárdi földművesszövetke­zet vegyes iparcikkekből is. A bemutatókon mindenütt komoly sikere volt annak, hogy az egyes háztartási gépeket üzemelés köz­ben mutatták be. Jó eredmény­nyel zárult a konzervvásár is, ahol a rendelkezésre álló kon- zervet csaknem teljes egészében értékesítették. A vásár ideje alatt a boltokban konzervkóstolókat szerveztünk, s ez nagymértékben növelte a konzervek vásárlása iránt érdeklődőket. 'A szövetkezet vendéglátóipari részlegei az idén 71 disznótoros és halvacsorát rendeztek, legtöbb­ször műsorral összekötve. Több rendezvényen szerepeltek fő­városi művészek is az éttermek­ben és kisvendéglőkben. Olyan neves művészek is felléptek, mint Ákos Stefi, Hajdú Júlia, Záray Márta, Vámosi János és Vörös Sári. A második félévben az árupro­pagandát és reklámtevékenységet fokozni kívánjuk. A tervek sze­rint 47 vásárral egybekötött áru- és divatbemutatót, 17 őszi és ka­rácsonyi vásárt, 4 lakberendezési kiállítást, és 6 vasmúszaki és ház­A kidőlt közfal Egy bátaszéki ember házat vá­sárolt Tolnán. Persze szeretett volna beleköltözni házába, viszont azt már egy nagy család lakta. Másik lakást nem tudtak nekik adni, így hát természetesen a bá­taszéki vásárló beköltözéséből nem lett semmi. Egy szép napon aztén kidőlt a közfal. Hogy nem véletlenül, mi sem bizonyítja, mint az, hogy az új háztulajdo­nos jóelőre bejelentette: a közfal márpedig ki fog dőlni. Itt megint nem lehetett mást tenni — tekin­tettel arra, hogy lakást adni nem tudtak — az üzem és a tanács együttes segítségéve] a lakó, a nagycsaládos ember felépítette a közfalat. Mindez arra mutat, hogy túl ko rai volt az intézkedés, miszerint a lakások bérbeadásánál csak há­rom szobán felül intézkedhet a tanács, egyébként a tulajdonosok „jószívűségére” vannak utalva a lakók, vagy lakást keresők. Arról már ne is beszéljünk, hogy nagyon sok szobát a tulaj­donos kinevez konyhának, így jönnek létre azután az olyan há­zak, amelyekben három szoba, három konyha, három kamra van. S mindez ellen nem lehet tenni semmit. Amint látszik, Tolnán is gond a lakáskérdés. A tanács küszkö­dik, néha sikerrel, de a gond so­káig gond marad még. Esetleg egynémely rendelet módosításá­val lehetne valamelyest segíteni rajta. Letenyei György tartási elektromos gépkiállítást rendezünk. A rendezvényeken kívül igény­be vesszük az árupropaganda egyéb eszközeit is. így bővíteni fogjuk az újsághirdetést, röplapo­kat, plakátokat, diapozitív képe­ket készítünk, a cukorka és fű­szerzacskókat az éttermi szá­molócédulákat és szalvétákat cég­jelzéssel készítjük. Áruajánló le­velezőlapokat nyomtatunk és azo­kat a földművesszövetkezeti ta­goknak és másoknak is elküldjük. Az év végére el akarjuk érni, hogy valamennyi kirakat, amely árubemutatásra alkalmas, válto­zatos, eleven eszközökkel az áru­propagandát szolgálja. A vendég­látóiparban meg akarjuk valósí­tani, hogy minden földművesszö­vetkezet legalább kétszer szer­vezzen hal- és disznótoros va­csorát. A nagyobb éttermekben folytatni kívánjuk a jól bevált fővárosi vendégművészek szere­peltetését. Az életszínvonal emelkedése a fizetőképes kereslet növekedése egyre kultúráltabb kereskedelmet kíván. Árupropagandánk fejlesz­tésével is segíteni akarjuk a ke­reskedelem kultúrájának emelke­dését. Horváth János a MÉSZÖV kereskedelmi főosztályának vezetője EBÉD A FUTÓSZALAGON J. F. Coales, Anglia egyik leg­nevesebb automatizálási szakér­tője kijelentette, hogy rövidesen az ebéd elfogyasztása a vendég­lőkben legfeljebb 19 percet vesz majd igénybe. A vendég leül egy futószalaghoz kötött asztal mellé, és elektronikus robot-pincér szol­gálja ki. Mihelyt leült, megérke­zik a futószalagon az első fogás és annak elfogyasztása után a többi. Abban a pillanatban, ahogy az ebédjét elfogyasztotta, — eh­hez a kísérletek alapján 19 perc szükséges, — eltűnik előle az asztal és lesüllyed a szék is, te­hát távozni kénytelen. Coales elmondotta, hogy az au­tomatizált vendéglő terveit Ame­rikában már teljes részletesség­gel kidolgozták. Bevezetésének az az akadálya, hogy a »maradi« emberek nem is annyira életszük­ségletnek, mint inkább szórako­zásnak tekintik az étkezést. — Az újiregi Béke Termelőszö­vetkezet az első félévben 104 hí­zót és 41 marhát értékesített. A szövetkezet szerződött jószágállo­mánya mellett a tagok közül töb­ben kötöttek szerződést háztáji hizlalásra. Az első félévben hat hízót adtak át. Az állatok zömét a második félévben értékesítik. — Az elmúlt négy évben a ta­mási Vörös Szikra Termelőszövet­kezetben a cukorrépa átlagtermé­se 100 mázsáról 200 mázsára, a csöves kukoricáé 18—20 mázsáról 30—35 mázsára emelkedett. Az át­lagtermés emelkedésében nagy szerepet játszott az, hogy a terv túlteljesítéséért prémiumban ré­szesítették a tagokat. — A megye első lottó-bálját augusztus 31-én rendezi meg a bonyhádi területi KISZ-szervezet a járási művelődési ház kerthelyi­ségében. A belépődíj 10 forint lesz, a bál résztvevői ajándékul egy mutatós lottó-papírszalvétát és egy jövő heti lottószelvényt kapnak. A tánczenét a legjobb bonyhádi zenekarok szolgáltat­ják. — A paksi járásban az összes népbolt-üzletekben 1960. első fe­lében a múlt év hasonló időszaká­Elkészítette második félévi mun katervét a Hazafias Népfront gerjeni bizottsága is. A munka­terv kiterjed azoknak a felada­toknak megtárgyalására és kivi­telezésük előkészítésére, amelyek az év második felében előrelátha­tólag megoldásra várnak. A nép­front-bizottság tagjai az aratás megkezdése előtt foglalkoztak az aratás, cséplés megszervezésével, s felvilágosító munkával segítet­Apróhirdetés Eladó 250-es oldalkocsis Csepel 150-es Zetka motorkerékpár, ol­csóért. Márkus fodrász, Dunaföld- vár. (118) Zomba Községi Tanács VB. értesít mindenkit, hogy az 1960. július 31-re meghirde­tett országos állat- és kirakodó vásár elmarad. (117) hoz viszonyítva iparcikkek eladá­sából a forgalom 3 525 000 forint-, tál emelkedett. — A nyelvészek hétszázra be­csülik az Afrikában beszélt nyelvek számát, úgy hogy — kö­rülbelül 200 millió lakost számít­va — mintegy 200 000 ember be­szél egy-egy nyelvet. A gyakor­latban azonban a szuahili nyelven kívül, amelyet több, mint húsz­millió ember beszél, csak kevés nyelv van, amelyet százezernél többen használnak. — Operett-est Hőgyészen. Va-í sárnap zsúfolt nézőtér előtt tol­mácsolta Németh Marika, Bak- say Árpád és Bánki Mihály a legszebb magyar operett-dalokat. A műsorban szerepelt még a Ti­hanyi Magda—Körössi Zoltán tán cos, komikus pár, az előadást Orosz András konferálta. — A marandai (Mexikó) állat­kertből megszökött egy gorilla. Hosszas keresés után egy közeli földszintes lakásban találták meg, ahol a legnagyobb nyugalommal üldögélt á televízió előtt. A kép­ernyőn saját képmását mutogat­ták és a bemondó felhívta a la­kosságot, hogy vigyázzanak, mert a képen látható gorilla megszö­kött az állatkertből. ték az aratásra való felkészülést. Augusztus 7-én, augusztus 20 mél tó megünneplésének előkészítésé­ről tárgyal a bizottság, november ben pedig a téli oktatást tárgyal­ják meg. Az év utolsó népfront-bizottsá­gi ülése a tervek szerint decem­ber 3-án lesz. Ezen a termelőszö­vetkezet elért eredményeit is­mertetik és tárgyalják meg. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága év a Megyei Tanács laofa Felelős szerkesztői Petrits Ferenc Kiadja* a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20—11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postcM alaloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 P| II ceglédi tiizoltóversenyre készülnek a dunaföldvári lányok A Dunaföldvári Kendergyár női tűzoltó-csapata a megyei ver­senyen • a négyszázas kismotor­fecskendő szerelésében első lett A nyolctagú leánycsapat negyven- nyolc másodperc alatt szerelte fel a fecskendőt, megelőzve gyorsa­ságukkal számos férficsapatot. A döbröközön megtartott me­gyei verseny első helyezése jogo­sítja fel a lányokat arra, hogy részt vegyenek a Cegléden meg­rendezésre kerülő országrészi tűz­oltóversenyen. Hetenként rend­szeresen tartanak gyakorlatot a csapat tagjai, még tovább tökéle­tesítik a szerelést, rövidítik a fel- szerelési időt. Az önkéntes tűzol­tók felkészüléséhez a gyár veze­tői minden segítséget megadnak, és abban bíznak a lánycsapat tag­jai, hogy megnyerik majd az or­szágrészi versenyt is és akkor részt vehetnek a budapesti orszá­gos versenyen. Egyiké jó, a másiké rossz Arupropaganda a szövetkezeti kereskedelemben Az vesse az első követ Kis semmi hibája nincs, mindent tud, nyék között pillanat tört része ala ember volt, nem jobb, nem rossz Icáját igyekezett a legjobb tudása ki látna bele a sors titokzatos sö vezető emberének ez volt róla a hatatlan véleménye: — Akárhogyan igyekszik, soh Történt aztán, hogy egyik na ző hatalmassága, ellenőrizni Kis — Nem jó, ezt nem így, amú amikor pedig a hatalmasság kéz tát, még lesújtóbb véleményt mo — Ez munkavázlat? Ez sem munka. Erről mindenesetre jelen nőjének, Joó Klárikának a műnk hetne. (Joó Klárika fiatal volt és talmasságának.) Az ellenőrzés vége az lett, Erre ördögi fondorlat fogant meg munkavázlatát, és szóról szóra le kező ellenőrzés alkalmából. — Nem megmondtuk a múlt mint silány tákolmány, most ez tudja megemberelni magát? »A k az ember ...« Kis Tamás ismét megkapta a Klárika és a maga munkavázlatá orra alá és a maga szokott, csen — Látják, mi a különbség a rikáé példás«, a másolata, amelyi rossz. Hát hol itt az igazság? Mondott még egyebeket is Ki ságai csak kapkodtak levegő után. Mindez nem kitalált mese, itt Tamásra, akinek az égvilágon mindenben, minden körűimé­it határoz. Kis Tamás középszerű abb, mint a legtöbb más. Mun- szerint elvégezni, mégis — vajh, tétjébe — a felettes osztály egyik megmásíthatatlan, magváltoztat­a nem lesz belőle jó munkaerő, pon megjelent az osztály ellenőr- Tamás munkáját, gy kellene — hangzott az ítélet, bevette Kis Tamás munkavázla- ndott. mi más, mint pocsék, slendrián tést teszek. Nézné meg kartárs- avázlatát, az igen, arról példát ve- csinos, kedvence az osztály ha­hogy Tamás fegyelmit kapott, az agyában. Elkérte Klárika másolva azt mutatta be a követ­kor is, hogy a vázlata nem más, még annál is gyatrább. Hát nem artársnak a lelkét is kibeszélheti maga fegyelmijét. Ekkor fogta t, odatartotta a hatalmasságok des modorában megkérdezte: két vázlat között? Semmi. "Kló­kén az én nevem szerepel, silány, s Tamás, és az osztály hatalmas­történt meg Tolna megyében. Miért nincs leányszállás? A féli oktatás megszervezése, a soronkövetkező munkák segítése szerepel a gerjeni népfront-bizottság munkatervében

Next

/
Thumbnails
Contents