Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-27 / 176. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TOLNA ntUTÉY”''“*'^ m nendUoa r* A M4GYAÜ SZOCiAMSlA MUNXÁSPA'GÍ T;,O.LNA. MFG'YEI BIZ OTT S AGA ES A MEGYE! T aN ÁCS LAPJA Szerda 1960. július 27. V. évfolyam 176. szám ÁRA: 50 FILLER Mi vagyunk hálásak Városunkba látogattak a hősi halált halt Tér Zaharján esredparancsnok hozzátartozói 15 évvel ezelőtt kapott halálos sebet a dunántúli felszabadító harcokban Tér Zaharján Arsak, a 10. szovjet gárdaezred parancs­noka. Kis, igénytelen fénykép őrzi utolsó emlékét, amint baj­társai szomorú szeretettel állják körül ravatalát, a szekszárdi kór­ház udvarában. Felesége T. Z. Nazik építész­főmérnök, lánya T. Z. Zina bel­gyógyász szakorvos és fia T. Z. Kim elektromérnök idejöttek Szekszárdra a messze Jerevánból, hogy elhelyezzék a férj, az apa sírján a kegyelet virágait. A kedves szovjet vendégek egy napot töltenek városunkban. Voltak a temetőben és megtekin­tették a szép emlékművet, ame­lyet a szovjet hősök emlékének állítottunk. Azt mondják: Hálá­sak nekünk ezért a szeretetért, amellyel az elesett szovjet kato­nák emlékének áldozunk. Mi azt mondjuk, keveset adhatunk vi­szonzásul azért, amit a szovjet hősök adtak nekünk. A legdrá­gábbat, az életüket adták ők a mi szabadságunkért, szebb éle­tünkért. Tér Zaharjónéknak is mi vagyunk hálásak és mit is tud­nánk most adni, mondani nekik, pótolhatatlan veszteségükért? Amiért a hős ezredparancsnok az életét áldozta, az eszme, a sza­badság, a szocializmus napról napra terebélyesedik nálunk. Azt. hogy kedves vendégeinknek tet­szik a mi hazánk fejlődése, az, hogy jó benyomásuk van az em­berekről, városunkról, azt nekik is, Tér Zaharjánéknak is köszön­hetjük. A szovjet katonák véré­vel öntözött földön szebb élet bontakozik ki, a szívünkben pe­dig hála, szeretet és örök barát­ság érzése fakad. Húsz nappal a határidő előtt készült el a faddi Lenin Isz ezer térőhelyes süldoszállása A faddi Lenin Tsz-nek ez év május másodikén kezdték építe­ni a községi vegyesipari kisipari szövetkezet tagjai az ezer férőhe­lyes süldőszállást. Az építkezést a t«rv szerint augusztus 20-án kellett volna átadni. A kisipari szövetkezet tagsága, kőművesek, lakatosok, ácsok, asztalosok azon ban úgy határoztak, hogy határ­idő előtt készítik el a süldőszál­lást A vegyesipari szövetkezet tag­jai állták szavukat. Július 30-ra elkészítik az épületet és a műsza­ki átadásra a jövő héten kerül sor, amikor is bizottság vizsgál­ja felül és veszi át a Kossuth üzemegységben épült süldőszál­lást. Az építkezésen különösen a Bitter és az Antos-brigád tagjai végeztek kifogástalan munkát. Jogi tanácsadás a termelőszövetkezetekben A Paksi Járási Népfront- Bizottság mellett a közelmúltban jogi csoport alakult. A csoport­nak 15 tagja van s feladata jogi tanácsokkal ellátni a járás ter­melőszövetkezeteit. A csoport tagjai elhatározták, hogy leg­alább negyedévenként egy alka­lommal ellátogatnak a termelő­szövetkezetekbe és tanácsokat adnak a termelőszövetkezeti ta­goknak jogi problémáik elintézé­séhez, vagy ha arra lehetőség van, helyben elintézik azt. Emel­lett ismertetik a termelőszövet­kezet tagjaival az időközben megjelent jogszabályokat is. Termelőszövetkezeti major-terveket bíráltak el a megyei tanácsnál A megyei termelőszövetkezeti Beruházási Irodának a szövetke­zetek beruházásainak lebonyolí­tása mellett feladata az is, hogy az üzem- és majorrendezési ter­veket elkészítse. A tervek elké­szítéséhez az irodatelepítés-ter- vezö csoportja beható helyszíni vizsgálat után foghat hozzá. A major-terv vázlatos elkészítése után a bíráló bizottság elé kerül, amely közli az esetleges módosító javaslatot, vagy az előterjesztett terveket változatlanul jóváhagy­A dombóvári Alkotmány Tsz premizálta a rétiszéna kaszálását és betakarítását. Azok kapnak pré miumot, akik részt vettek a réti­széna kaszálásában, gyűjtésében és betakarításában. A kézi kaszá­lás után munkaegységenként a terven felül termelt szénából 30 kilogramm, a fogatos kaszásoknak munkaegységenként 15 kilogramm szénát adnak. A megmaradó rész 80 százalékát a gyűjtésben forga­tásban és boglyázásban résztvevők között, 20 százalékát pedig a szál­lítók között osztják ki. A prémiumalapot az általában ja. A tervek végleges kidolgozá­sára csak a bírálat lefolytatása után kerülhet sor. A múlt napokban ült össze el­sőízben megyénkben a tervbíráló bizottság, hogy a Beruházási Iro­da újonnan alakított telepítés­tervező csoportjának elkészült terveit felülbírálja, üzemszerve­zési, elrendezési, és esztétikai szempontból. A bíráló bizottság a megyei és járási szakközegeken kívül az érdekelt termelőszövet­kezetek vezetőségéből, a községi premizálás nagy előnyeiről. Jó minőségben, időben betakarították a rétiszénát; jól járt tehát a kö­zös, és a tagok is jól jártak egyé­nileg, mert jelentős mennyiségű szénát vihettek haza a háztáji gazdaságukba. tanácsok vezetőiből és tervező szakemberekből áll. Az első terv­bírálatokon az iroda meghívására képviseltette magát a Földműve­lésügyi Minisztérium Tervező Vállalata is. Az ülésen ismertették a máj ősi Aranykalász, a döbröközi Zöld Mező és a dunakömlődi Szabad­ság Termelőszövetkezet fő és mellékmajorjának terveit. A bí­ráló bizottság az előterjesztett ter­veket kisebb módosításokkal el­fogadta és kifejezte azt a véle­ményét, hogy a Beruházási Iroda ilyen irányú első erőfeszítése ered ményesnek mutatkozik. A termelőszövetkezet vezetői örömmel látták a nagy gonddal elkészített major-terveket, ame­lyek a szövetkezetek távlati ter­veinek tökéletesen megfelelnek. A tervek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a termelőszövetkeze­tek elkövetkezendő beruházásait az eddigi gyors kitűzések helyett, a jóváhagyott major-tervek alap­ján hajtsák végre. ötmillió forintos költséggel új malom épül Bonyhádon — Még az idén üzembeállítják Dunántúl legkorszerűbb malmát — Közel Kétszáz mázsa szénát osztanak ki prémínm címén a domliővári Alkotmány Tsz-ben érvényben lévő prémiumrendszer alapján állapították meg. Tehát a 105 százalék felett termelt ter­mény 50 százaléka jelenti a pré­miumalapot. A tervek szerint 4158 mázsa rétiszénát kellett volna ter­melniük. Termeltek 5132 mázsa rétiszénát. A tervtúlteljesítést elő­segítette a gondos kaszálás, gyűj­tés és szállítás is. így tehát 683 mázsa szénát osztottak prémium­ként. Többen vannak a tsz-ben akik 8—10 mázsa szénát kapnak csak prémium címén. Szente Mi­hály, Vancsa Sándor. Balogh Lász ló például, akik legjobban kivet­ték részüket a széna betakarításá­ból 8—10 mázsa rétiszéna prémi­umban részesülnek. A dombóvári Alkotmány Ter­melőszövetkezet tagjai most már a gyakorlatban’’ győződtek meg a A Bonyhádi Malom, a jelenlegi gépi berendezésével, a megnöve­kedett igényeket nem tudja úgy kielégíteni, mint az kívánatos lenne. A malmot a jelenlegi örlő- rendszerű gépekkel 1926-ban sze­relték fel, ezek már elavultak, rossz a hatásfokuk. A Baranya— Tolna megyei Malomipari Válla­lat s a Malomipari Igazgatóság ha­tározata nyomán új malmot épí­tenek Bonyhádon. Augusztus elsején új malom építését kezdik meg. Az új mal­mot a jelenleg raktárként hasz­nált épületben létesítik. A malom december 31-ére készül el, s ötmii lió forintot költenek új gépek vásárlására, üzembeállítására. A malom felépülte után Du­nántúl legkorszerűbb üzeme lesi Az építéssel, szereléssel cg.yidő- ben a régi malommal őrletni fog­nak, így hiány nem lesz lisztből a Bonyhádi Malom körzetében. A felszerelésre kerülő gép vala­mennyi új, a legkorszerűbb tí­pusúak. A malom szerelését áll­ványos megoldással végziK. en­nek előnye az, hogy az összes gép áttekinthető lesz, gyorsan észre lehet venni az esetleges üzemzavart. A megyében először alkalmazzák az anyagmozgatás­ra a pneumatikus megoldást is. Nemcsak a lisztet, ha .em a ga­bonát is csövekben, levegőnyo­más segítségével továbbítják a gépekhez, a raktárakba. A Bony­hádi Malom elkészültével jelen­tősen javul majd a malom kör­zetébe tartozó községek lisztellá- tása. Megérkezett a új búza a malomba A dunaföldvári ma lom új gabonát őröl, új lisztet szál lit a kereskedelem nek. Az első szál­lítmányt a Biritói Vllami Gazdaság vitte; 276 mázsát, majd a dunaföld­vári Alkotmány Tsz szállított 126 mázsát. A szövet­kezet összesen 800 mázsa búzát szállít le, a tagok része­sedését az eddig teljesített munka­egységekre. A szö­vetkezet búzája igen jó minőségű, volt olyan szállít­mány, amelynek 84 volt a fajsúlya. Képünkön a szö­vetkezet búzáját hordják a teher­autóról a malom­ba. Emelkedik a dolgozók vásárló ereje A Paksi Járási Tanács Véftra- hajtó Bizottsága legutóbbi ülé­sén Borsai László kereskedelmi felügyelő beszámolt a járás ke­reskedelmi helyzetéről. Elmon­dotta, hogy 1960. I. felében a paksi járás kereskedelmi appa­rátusa mintegy 6—7 százalékkal túlteljesítette tervét. Ez a terv- teljesítés a vásárló erőt tekintve azt jelenti, hogy a járás lakos­sága ez év első felében 13—14 százalékkal több árut vásárolt* mint a múlt év hasonló idősza­kában. Ezenkívül az első félév áruforgalmának növekedéséhez az is hozzájárul, hogy emelked­tek a közületek olyan árubeszer­zései, amelyeket a kiskereskede­lemből elégítenek ki, bár az áru­forgalom növekedésének legfon­tosabb tényezője a lakosság vá­sárló erejének növekedése. Elkészült a Hazafias Népfront bölcskei bizottságának félévi terve A Hazafias Népfront Bölcskei Bizottsága elkészítette második félévi munkatervét. A terv sze­rint a bizottság minden hónap­ban tart ülést, amelyen a legfon­tosabb feladatokat vitatják meg és tervet dolgoznak ki azok meg­oldására. A júliusi összejövetelü­kön a Rákóczi Termelőszövetke­zet megszilárdításáról tárgyaltak. Augusztus 1-i ülésükön augusztus 20 megünneplését beszélik meg. majd szeptemberben az őszi be­takarítással kapcsolatos problé­mákról tárgyalnak. Októberben a téli oktatásra való felkészülést tárgyalják, november elsején pe­dig a községfejlesztési terv telje­sítésében elért eredményeket ér­tékelik. Decemberi ülésükön az iskolán kívüli nevelés helyzetét és az ezen a területen Bölcskén adódó feladatokat vitatják meg.

Next

/
Thumbnails
Contents