Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-24 / 174. szám

^Oaiáirna fLÍ ieqqzet IRODALOM NÉPMŰVELÉS * A füredi irótalőlbozó után Nemes hagyománnyá vált a Dunántúl íróinak balatonfüredi találkozója, amelyet évről évre megrendez a Veszprém megyei pártbizottság és a tanács. Okos és szerencsés ötlet volt ezeknek a találkozóknak az életre kel­tése, amelyek egyre inkább ki­lépnek vidéki voltukból, s mind­inkább az egész magyar iroda­lom ügyévé válnak. Ezt mutatta az idei tanácskozás is, amelyen ismert, „befutott” írók most in­duló pályatársaikkal beszélték meg nemcsak a Dunántúl iro­dalmának, hanem az egész ma­gyar irodalom fejlődésének kér­déseit. Az elmúlt évekkel szemben a legnagyobb előrehaladás épp ezen a ponton tapasztalható: míg korábban a füredi összejö­vetel sok szempontból afféle pa­nasznap volt, a vidék keserű vá­daskodása a főváros elzárkózá­sa és önzése ellen, az idén egy kicsit mintha meg is fordult vol­na a helyzet, mert a „pestiek” bizonyos irigységgel hallgatták vidéki írótársaik beszámolóit. A panaszok úgyszólván teljesen elmaradtak, s ehelyett minden beszámoló eredményekről, mun­káról adhatott számot, s mind­ez ékesen bizonyította, hogy a vidék kilépett vidékies voltá­ból, s egyre kevesebb jelentő­sége van az illetőségi helynek, s egyre többet nyom a latban a mű minősége, értéke. Eddig minden évben azt hal­lottuk — és nem is egészen alap­talanul —, hogy kevés a meg­jelenési lehetőség, a vidéki írók írnak, de munkáikat nem tud­ják eljuttatni az olvasóhoz. Ugyanakkor az olvasó is meg­rövidült: egy-egy táj írói ábrá­zolása kiesett az irodalom égé-' széből, s ennek egyenes követ­kezménye volt, hogy az iroda­lom kezdett elszíntelenedni. Ezen segített a vidéki napilapok többsége, amikor hetenként egy­szer egy-két oldalt nyitott meg az irodalom előtt. Ezek az iro­dalmi mellékletek — a legelső úgy tudom, Veszprémben jelent meg — szerves részeivé váltak a vidék irodalmi életének, s hét­ről hétre egy-egy megye íróinak munkájáról számolnak be. A legtöbb lap nem elégedett meg a megyehatárokkal, mind gya­koribbá lett. a kéziratok cseré­je, s ezzel szükségszerűen emel­kedett az irodalmi mellékletek színvonala is. Mindez nem le­becsülendő, ha figyelembe vesz- szük, hogy a vidéki lapok tekin­télyes példányszámban jelennek meg, a kiadóhivatalok közvéle­ménykutatása pedig azt mutat­ja, hogy az eladott példány­számnak legalább kétszeresével lehet számolni, mert főleg falun egy újságot négy-öt család is elolvas. Ez örvendetes eredmény, azonban egyben fokozott fele­lősségre is inti az írókat, irodal­mi szerkesztőket. Ezt a felelős­séget csak növeli az. hogy a jö­vőben egyre nagyobb szerep vár a vidék irodalmára, hisz — amint erre több példa van már, s a kezdeményező itt is Veszprém — a Kiadói Fűigazga­tóság a jövőben az eddiginél nagyobb mértékben se”íti elő a vidéki könyvkiadást is. amint ezt Füreden Köpeczi Béla elv- társ külön kihangsúlyozta. A balatonfüredi találkozó nemcsak a Dunántúl íróinak szakmai megbeszélése volt, ha­nem afféle seregszemle is. Nem kell szégyenkeznünk: a nemes irodalmi hagyományokkal ren­delkező Dunántúl ma is számot­tevő irodalommal rendelkezik. Tennivaló természetesen bőven akad, mindenekelőtt a mai élet ábrázolásával adósak a vidék írói. Szemünk előtt zajlik le a magyar vidék forradalmi átala­kulása, amikor nemcsak a táj képe változik meg. hanem az emberek életszemlélete is. A Dunántúl legnagyobb része ma már szövetkezeti birtok, s a lelkek mélyén is forradalmi vál­tozás megy végbe. Egyelőre még kevés az olyan írás. amely ezt a csodálatos átalakulást áb­rázolná, jóllehet nemcsak a leg­sürgetőbb, deib legszebb írói fel­adat is. Kísért munkánkban ma is a félreértett modernség — erről is szó esett Balatonfü- reden. Csaba Imre, aki szép értékelését adta a Dunántúl iro­dalmi életének, szellemesen ál­lapította meg, hogy ezek a leg­többször torz, s általában félre­értett nyugati példaképek hatá­sát tükröző munkák alig talál­nak olvasóra, kár rájuk a papi­rost pazarolni, szerzőjük levél­ben is elküldheti annak a né­hány érdeklődőnek. Más úton kell megtalálnunk a korszerűsé­get, a megoldás azonban csak olyan lehet, ami mindenki szá­mára közérthető, világos. A legtöbb szó természetesen a főváros és a vidék kérdéséről esett, erről beszélt szép beszá­molójában Dobozy Imre is, aki a vitaindító előadást tartotta. Semmi kétség, korábban kiala­Lengyel. Volt Apponyl-kastély. Egyemeletes 2-j-4+2+3-]-2-f-4-j-2 tengelyes, manzárdos és oszlopos középrésszel, emeleten díszterem­mel, süvegboltozatos földszinti helyiségekkel. Építtette Apponvi József 1829-ben, eklektikusán át­építve. Jelenleg gazdasági iskola. Égy nagyméretű, őskori föld­vár maradványai is találhatók a község határában. Posta és óvoda, 59. szám. Föld­szintes. 15 ablakos, épült 1740— 1780 között, emeletét 1877-ben le­bontották. Madocsa. Református templom. Homlokzat előtti tornyán román rézsűablak. Homlokzaton vázák. Toronysisak 1906-ból. Nésybo't- szakaszos hajó. félköríves barokk szentély. A hajdani két homlok­zati tornyos, XII. századi templom Fiotal spanyol festők Madrid szívében a rendőrség­nek kellett szabályoznia a torló­dást azon a napon, amikor 24 fia­tal festő, a spanyol képzőművé­szeti akadémia növendékei egy üres házhelyen megnyitották „Az exoressziomstrk e’ső országos szabadtéri kiállítását”. A fatal művészek napokkal előbb tisztára kult olyan hamis szemlélet, amely egy földrajzi kérdésből esztétikai kérdést csinált, azo­nosítva a vidékiséget a provin­cializmussal. Rossz költő, di­lettáns tollforgató persze akad vidéken is, de Pesten sem kell lámpással keresni. Egy irodalom értékét azonban soha nem azon mérjük, hogy hányán kontár­kodnak bele hívatlanul és tu­datlanul. Az idei füredi talál­kozó már az érték szerinti osz­tályozást vette alapul, s itt az­tán eltűnnek azok a határok, amelyeket az illetőségi hely von egy-egy író köré. Megoldatlan kérdés persze van még, elég a honoráriumok problémájára gondolni, de ez végső soron má­sodrangú. Körülbelül nyolcvan író gyűlt egybe Balatonfüreden, s a ta­nácskozás legfőbb eredménye, hogy terméketlen viták és vá­daskodások helyett az írói fe­lelősséget tekintette kiinduló pontnak. Az írókat — főváros­ban és vidéken lakókat egy­aránt — ez hatotta át s az idei balatonfüredi találkozónak ez a legfontosabb eredménye. A Veszprém megyei pártbi­zottság és a tanács már eddig is sokszor adta néldamutató tanú­jelét annak, hogy mindenkép­pen elő akarja segíteni a mű­vészet, az irodalom ügyét. Te­vékenységük példamutató lehet a többi megye számára is, mert amint a füredi tanácskozás az idén is megmutatta, az ilyen jóértelemben vett gondoskodás segítséget jelent az íróknak, s előreviszi az irodalom ügyét is. Csányi László I egyik tornyához építették hozzá a I mai templomot 1806-ban. A ben­cés apátság temploma volt. A bencések 1474 körül hagyták el Madocsát. Medina. Kápolna-pusztai Appo- nyi-kastély. Földszintes. 34-1 -1-3 tengellyel, kétosz.looos. erősen ki­ugró középrésszel. Épült 1840 kö­rül. Ozora. Ozorai Pipó vára. Két­emeletes, 2 ablak4-ormos, közép- rizalit-f-2 ablak. Négyzetes alap­rajzzal. Udvarán gótikus nyomok. Félköríves pinceaitókeret, gó1i- kus. Építtette Filippo Scolari ÍPipo Spano). 7sigmond kedvelt hadvezére a XV. század pipién. Török időkben a pasa szállásául szolgált. A XVIIT. században az Eszterházyak barokkosán átalakí­tották. a XIX. század elején me­gyei börtön volt, később magtár­nak használták. szabadtéri kiállítása söpörték a környező utcákat, hogy méltó környezetet teremtsenek kiállításuk számára. Spanyolor­szágban az absztrakt festészet annyira tért hódított, hogy a fia­tal expresszionista irányzatú fes­tők ez ellen az értelmetlen stílus ellen akarnak küzdeni müveikkel. — Kérem, ami sok, az sok. Én türelmes ember vagyok, tanúsít­hatja ezt minden ismerősöm. Nem vagyok ideges. Nem kiabálok, de mindent én sem tudok szó nélkül elviselni. A sors különös kegyet­lenségéből társbérlő vagyok egy bérházban. Nem lenne nekem ké­rem, semmi bajom, ha a társbér­lőmnek nem lenne egy kutyája. Állítólag selyempincsi. Én nem ér­tek a kutyákhoz, lehet, hogy az, de hogy rettenetesen csúf, annyi bi­zonyos. De a látványa még csak hagyján. Ellenben ugat. Vonyít. így az egyik lakó. — Ahhoz mit szól, hogv a társ­bérlőm állandóan ordíttatja a rá­dióját. És mindig az az átkozott cigányzene. Nem mintha a dzsesszt szívesebben hallgatnám, de legalább valamelyes változa­tosságot jelentene. S ordít a rá­dió, talán nincs is rajta kisebb hangerő, csak ordítani, harsogni tud. És nekem azt végig kell hall­gatnom. Akár tetszik, akár nem. így a másik lakó. S a harmadik, a negyedik és a ki tudja hányadik. Szobákéról itt a falak összefirkáltsáea épp úgv, mint a lecsúzlizott villanykörték, vagy a megrongált lépcsőkorlát. A falat egyik nap kifestik, sót derékmagasságban olajjal lefestik. Aztán másnap megjelenik az első rajz. Az aláírás szerint azt ábrá­zolja, amint Pisti futballozik. Fél nap sem telik el, megjelenik a másik ábra. Ez csókolózó párt áb­rázol és közli, hogy K. Laci és N. Rózsi szerelmesek. A harmadik ábra valami tájképféle. Ezt már semmiféle felirat nem bizonyítja, csak bő fantáziával elképzelni le­het. A villanyégők csodálatos módon a felrakást követő másnap már leesúzli^ódnak. Nem úgy csúzliz- zák le őket, úgy „esúzlizódnak” le. Mivelhogy tettes sohasem akad. De térjünk vissza az egyik lakó­hoz. — Hogy az én rádióm ordít? Kikérem magamnak. S különben is, akkor és úgy hallgatok rádiót, ahogy akarok. Akinek nem tet­szik, dugjon vattát a fülébe. Tel­jes jogú magyar állampolgár va­gyok, az ilyesmibe senkinek sincs beleszólása. És most megint a másik lakó: — Kinek mi köze ahhoz, tar­tok-e kutyát, vagy sem? Az én kutyám, ezt pedig vegye tudomá­sul mindenki, fajkutya. Pedigrés. Ki tudom mutatni a családfáját. Egyébként békés állat. Nogy néha ugat, istenem, azért kutya, hogy ugasson. Még nem harapott meg senkit, az nem számít, hogy a múltkor belekapott a postás nad­rágjába. Semmilyen törvény nem tiltja, hogy kutyát tartsak. Nekem így hozta kedvem, tehát tartok. Akinek nem tetszik a kutya, kös­se be a szemét, vagy ha nem bírja az ugatást, dugjon vattát a fülé­be. De hagyjuk is abba ezt az épü­letes r árbeszédet. Hogy szó sze­rint így hangzott? Persze, és nem is egyszer és nem is egy helyen. És most tegyen valaki igazsá­got. Mert a panaszosok aztán sze­retnek futni fűhöz-fához igazsá­gukért. Vagy vélt igazságukért. Igazat tenni természetesen senki sem tud, legfeljebb a békebíró szerepére vállalkozhat. A megoldás? Szerény vélemé­nyem szerint az lenne, ha minden­ki mindenekelőtt saját bírájává válnék. És nem békebírájává, ha­nem igen szigorú bíróvá. És min­denki mindenekelőtt saját magát oktatná ki a szocialista együttélés legelemibb szabályaira. Kemé­nyen és kérlelhetetlenül. Letenyei György SZEDERINDA Tegnap is elkóborolt, s hajnalban visszatalált. Harmatos levele volt, úgy hozta, mint a csodát. És most megint parazsat csörget, kipirulva — messzire ringva — készülődik: szalad, a földet megkerüli, a szederinda. A vér, ha k'ontva kutat, s szívét keresi, hol van — a forrástól elvágott patak — így téved el. a porban? Megtorpan az inda! A szél lobogtat ja, s nyeli a távol. Hajnalban mégis visszatér — üdezöld derekával. CSERHÁT JÓZSEF Édesanyámnak (79. születésnapjára) Parányi, kis teste, öleli az este arany bíborával. Megtört, öreg testben: a gond-tépett lesben álmodó fiával. Édesanyám, lelked úgy belém lehelted víg. bús dalba öntve. Te vagy. ki megbocsát, visszahullok hozzád: mint a mag a rögbe. Gyermek vágy szárnyamon rád huil most záporom ezüstös esővel. összefonom élet kevés szép emléked keserű örömmel. V!sszaadom épen rézj fiaképen: bölcsöm arany fényét. ölelő kezének, szerető 1 elken "k egyetlen reményét! FÖLDESI JÁNOS Műemlékek Tolna megyében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents