Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-24 / 174. szám
6 Három ifjúsági tábor — négyssáskilencven fiatal.. • Arról már hallottam, hogy a fiatalságban roppant nagy erők vannak. Hogy a fiatalsággal ügyes szervezéssel csodákat lehet mű- veltetni. Arról is, hogy a fiatalok — főképpen a városi fiatalok — nem szívesen futnak a paraszti munkához. De ennek az utóbbinak néhány napja csattanós cáfolatát adták a tények. Nézzük csak sorjában: Az alsóleperdi komlószárítóban Pontosan is a földszinten ágyak légiója sorakozik. Nem mondom, hogy katonás pontossággal és rendben, mert akkor nem mondanék igazat. No, de ezek a remek, barnapiros pesti fiúk még nem ismerhetik a pontos ágybevetési regulát meg a libasor = lábállítás technikáját. így hát marad a „ki-ki saját ízlése és belátása szerint” — módszer, ami bizony eléggé tarka képet ad. A zsákcsúsztató oldalpadjánál ültem le egy kis trécselésre Balogh Józseffel, Bognár Tassal, Forgács Barnával, Nemeskéri Gézával Deák Péterrel, Müller Istvánnal, Balogh Józseffel, meg Raszter Antival. Mind tőről- fakadt pestiek. Érezni a kiejtésükön. Semmi tolna-baranyai íz a mondatokban, de frisseség-eleven- ség annál több. Nézem a barna, izmos legényeket. Feltűnik, hogy vagy féltucatnyi — frissen vágott kopasz fejjel „ékeskedik”. — Jaj, ennek története van — így Deák Péter, az örökvidám pesti legényke —, amikor jöttünk a vonattal Dombóvár felé, hétpecsétes esküt tettünk, hogy ha megérkezünk, levágatjuk a hajunkat. No, amikor befutott a gőzös Dombóvárra, csak egyikünk vágatta le a haját. De itt kinn a táborban mégis megmutatkozott az adott szó, és ma már tizenhármán vagyunk a kopaszok „szekta-_ jában.” — Panaszuk is van: (azt csodálnám, ha elsőként nem a „kaját” említenék.) — Kevés is és nem a legmegfelelőbb, de már javul, és reméljük, hogy még jobb is lesz. De a munka — a fizikai munka, az izzasztó paraszti munka — nagyon tetszik nekik. És ha néha egy-egy forró nap után kicsit el is pillédnek, egy friss tusolás és délután újból pattog a fehér kaucsuklabda a hűvös teremben. Háromszáz sátoros lány... Egészen pontosan. 286. És olyan frissek-elevenek, máris olyan csokoládébarna némelyik, hogy úgy látszik a kiskondái táborozás végén nem kell már otthon napoz- niok — megteszi a magáét a friss, remek dél-tolnai nap. Dominik Gyuláné, a KISZ KB munkatársa alig néhány évvel idősebb csupán a „lányainál'’ — de mindenütt szeretettel fogadják. — Lányaink Tolna megyei diáklányok. Tolna és Baranya megyében laknak és úgy vélem, hogy nagyon jót fog pekik tenni egy kis mozgás, munka, friss, eleven kollektív élet. — És most — távirati stílusban — öt lány véleménye: Virányi Mária (Tolna): Remek a kollektíva. Öröm, hogy segíthetünk a gazdaságnak a nyári nagy munkában. Én már voltam úttörőtáborban, de ez a tábor mindennél jobban tetszik. Mayer Magdolna (Bonyhád): Megismertem a munkát. Legalább tudok anyunak otthon is segíteni. Sokat lehet sportolni, kosarazni. És én — nagyon barnára szeretnék sülni. (Már kezdi, félbarna \ volt...) I Szemenkey Piroska (Szekszárd): Jaj, én már voltam egyszer egy táborban Gyulajon, az erdőbe:1 De ez mégis más. ’ Itt komolyr.r kell dolgozni. És ez nagyon jó. Schramm Edit (Dombóvár): Remek a társaság. Mi kilencen jöttünk az osztályból. Előzőleg már voltunk Nyugat-Magyarországon is együtt, Nekem otthon nagyon 1 hiányozni fog a kollektíva. — Leitner Borbála (Dombóvár): Én még csak először vagyok ifjúsági táborban. De a mezei munkában már „veterán” vagyok. Nagyon szívesen dolgozom itt nyáron. Felejthetetlen élmény... Rados Marika hetven lánya... És egytől egyig pestiek. Elevenek, talpraesettek és bátrak. Melyik iskoláktól is jöttek? — No, nézzük csak — számolja az ujján Rados Mária, a táborparancsnok. (Húszéves, bájos leány, másodéves orvostanhallgató, de olyan határozott, hogy két szavára csend lesz a tíz sátorban .. ) — A Teleki Blankából, a Lengyel Gyula Technikumból, a Zalka Máté és Varga Katalin Gimnáziumból, a Rudas László Gimnáziumból. Amikor befutottunk a sütvény- pusztai táborhoz, a lányok nagy karéjban vették körül a gazdaság párttitkárát, mert KlSZ-vezető- ségválasztó taggyűlés volt. és a régi pártmunkás okos, higgadt tanácsaival segített a fiataloknak vezetőket választani. Szabó Éva, aki az idén érettségizett a Teleki Blanka Gimnáziumban, egyetemi felvételi vizsgái miatt későbben jött csak. De eljött, mert állotta a szavát. — Nagyszerű dolog a közösségi munka. És főleg itt, a mezőgazdaságban. A mai nap meg különösen fontos és érdekes volt, hiszen remek a termelési teljesítményünk is. Mennyi érdekes gondolat, mindmegannyi egyéni vélemény a falu és a város fiatalságának a kapcsolatáról. Csak ízelítőül néhányat: Meran Frederika (bájos, francia származású kisleány, aki őszre Dél-Amerikába utazik és élete nagy élményét éli itt át): Én még soha nem voltam ilyen táborban. Csodálatos valami. És azok a szép lovak! Tegnap fel is ültem az egyik ló hátára. Tóth Kati (izmos, barna kislány, valószínű jó tornász lesz): — Jaj, a kezemet azt egy kicsit feltörte a munka. De nem baj. Mert a sok élmény mindent elhalványít. Aztán azok a szép esti tábortüzek. Hát lehet ezt valaha is elfelejteni? Morawek Auguszta (ragyogó barna szemű, értelmes, figyelő arc): — Hogy milyen érdekesek voltak itt a lányok, meg a fiúk! Tessék elképzelni, azt mondták nekünk, hogy kezitcsókolom. Pedig egyidősek voltunk. De most már nem! De hogy mennyi itt a szúnyog! Pesten nincs ennyi. Vagy legalábbis nem csípnek eny- nyire... Matyaszovszky Márta (ked.ves, dundi, kékszemű, cserfes): —Amikor eljöttem, anyu azt mondta: •Úgyis lefogysz, Mártikám. Hát én pedig nem hogy fogynék, de a jó ellátás miatt — félek, hogy hízom. No, majd ledolgozom néhány kilót magamról. Kinn a mentatáblán ... * Müller Kati (szőke, borzashajú, eleven, mint a csík): — Nem tetszik tudni, mit csinált a Fradi a Simmeringgel? Mit tetszik mondani, hogy győzött? — öt-egyre... Hát igen, én mindig mondtam, hogy csak három csapat van a világon: az FTC, a Fradi és a Fe- rencáros. De azért itt remek a munka. Méss egy fradista is jól érzi itt magát... Koromfekete este volt, amikor elindultunk kocsinkkal haza. Csak a parancsnoki sátor előtt pislákol a fény. Kassayné és Rados Marika ügveleteskedik. A távolban éleset füttyent a rohanó vonat mozdonya . . . Alszik a tábor . .. Szigeti István Néggyel a húszon túl Most, hogy a szívem már lecsitult s hunyorogva a reggeli napban járkálok s fejemen lepedő szele két fog a gyérütő hajzat most, amikor fiatal lobogásban az egyik csúcsra pihenni újra erőt szedegetni s új lo'oogást is gyűjteni jöttem föltámad s tenyerét a szívemre teszi vicsorogva a kétség: csúcs-e, ha ittt vagy már, komolyan nézzed, hogy csúcs-e ez itten vagy csak az utadban pici dombocska, hova hogyha felérne így kiabálhat a gyík vagy a hangya: látod a csúcsra futottam. Csúcs-e ez itt, vagy csak magadat, mint más kinevezted a csúcsra s ténylegesen csak lent toporogsz a silány fűben s az avarban s mások is kinevetnek, hogy ma gadat dicsérve gyalázod, s pár sikerült verssel tolakodsz az Olymposzra törekedve. Kell-e neked, hogy a csúcsra fel érj, vagy csak ide lent a [tömegben elkeveredve te is vele élj és együtt a néppel emelkedj. Érdem-e az, ha csak öncélun fel emelkedik egy vagy a másik és csak azért emelik fel rá szem ükét: sorait sohasem értik s nem tudják vajon őrült ez, va gy a lángesze perzseli őlcet. Nem cél ez. Sohasem törekedj bonyolult kuszaságba befutni, mert nem igaz s te se hidd, hogy a kort jobban kifejezni lehetne hogyha a kozmikus űrről írnál összekeverve atommal s versedben a modernség széjjel vert formákba’ jajongna. Nem cél ez, ne magadnak akarj csak tetszeni néha a verssel írjál úgy, hogy az új kor újszerű embere éljen a szóban s vers legyen az, ne kezét, lábát ficamított kölyke az észnek bár kétlem, hogy ilyenkor bármit is játszik a ráció közre. Jól tudom én, hogy még jó mess ze a cél, hova menni szeretnék s így csak pont az ami odaérve közelről óriás lenne. És ha talán el mégse nem érhet ném, amit innen is látok mondják majd, hogy a célja nem es volt s fáj, hogy azt el [sohasem érte. De, hogy így nem lesz, hiszem azt bizakodva az ész erejében s éveim alacsony számát figyelembe miért ne vehetnem néggyel a húszon túl nem elég, hogy a vágy ne tüzelje a szívet s tervekből hegyeket ne cipelne nevetve halomra az ember, míg az idő lassan fonogatja a munka babérkoszorúját. GÁL SÁNDOR TÜKRÖD VAGYOK Napnak hittél, ki örökké lobog, — fénye, tüze végtelen. Bár bizonygattam: csak tükör vagyok, — hű, de hideg, s fénytelen. Szívem gyűjtve az égi sugarat, — gyújtani is tud talán. Idegen erő nélkül holt marad. — vakká teszi a magány. Amíg rámragyogsz: csillog szerelmem — mint fényekben a tükör Fakul életem, ha elhagysz engem, — a sötétség összetör. KONCZ ANTAL ABA1A& A rekkenő hőségben fel-felbúgó aratógép előtt dől a zizegő kalász. Kévék sorakoznak a csupasz tarlón, szomszédos síkon és a távoli út mögött. Kocsis József megáll a dűlő szélén, igazít a lelazult takarón, es néhányszor végigfeni kaszáját a kopott, nedves fenőkővel. A fia is felegyenesedik a kévekötésből, ráíeledkezik a szövetkezet tábláján szorgoskodókra, aztán végignéz a saját három holdjukon. — Nem fogy le a héten se! — mondja halkan, és homlokát töröl- getve összenéz az anyjával. Ko- csisnéról is csak úgy szakad a verejték. Mióta elolvadt a hó, nincs megállásuk. Szántás, vetés, takarmánykaszálás, szőlőmunka. Az aratást tegnap hajnalban kezdték, az árpa le is fogyott valahogy, de a búza nagyon megfogta őket. Pedig néhány hónapja jártak náluk is a Táncsics Tsz-ből a volt tagtársak, de Kocsis nem volt haj- i landó visszamenni közéjük. A ta- I vasszal a fiával is csúnyán össze- 1 kapott, akkor a gyerek ott is hagy- t ta néhány hétre, aztán megint hazaköltözött. Igaz, főképp beteges anyja miatt, bár a maga módján makacs apját is szereti. Vagy inkább szánja, és félti valami ostobaságtól, vállalta hát, hogy vele együtt rajta is mulasson a falu. Mert igazán nem lehetne megmagyarázni, miért ragaszkodnak egyedül ők a néhány hold sovány földhöz. — Majd én vágom! — szól most apjának, mielőtt az öreg ismét ne1 kihajolna. — Úgyis nagyon össze- böködték a kévék a lábam. Átveszi a kaszát és nekilát. Az erős suhintások nyomán terül az érett kalász. Anyja egy könnyű sarlóval beleemelgeti a kiterített kötelekbe, Kocsis pedig köti és keresztekbe hordja. Közben félszemmel figyeli a fia mozgását. — Vigyázz ám, te, mert megrándul a derekad! Puhábban tartsd magad. És nem kell olyan széles rendet fogni. A karod meg nyújtsd ki, nem füvet vágsz! De a fiú nem sokáig bírta. Olyan rendetlenül vert a szíve, hogy fel kellett állnia. És a csuklója! Megrándult és most majd leszakad. Előhúzza a kaszakövet és nehéz mozdulattal igazít a szerszám élén. Balra figyel, ahol az aratógép dolgozik a szövetkezet tábláján. Legjobb barátja ül a kormánya mögött. Tavaly még az állami gazdasággal szerződtek, de ma már saját gépeik vannak. Az este kiszaladt hozzájuk megkérdez ni, nem vállalnák-e legalább ennek a három holdnak a levágását is, de azt válaszolták, mostanában nem kerülne rá a sor. — Ugye mondtam — mordul fel anyja a rend végén —, hogy különbség van munka és munka között. Nem értesz te még ehhez! Nem vagy hozzászokva — fűzi hozzá engesztelve. — És apád se akarja belátni, hogy elmúlt múlhatván éves. Ott meg — néz lefelé sötéten — azelőtt is többre mentünk! És legalább számíthatnánk valamire öregségünkre... Kocsis nem szól semmit — ezen az este már jól összevesztek —, csak odamegy a fiúhoz és kiveszi kezéből a kaszát. — Nem érted a fortélyát — mormogja később, de dél felé ő is kegyetlenül kimerült. Nem ízlett neki a töpörtyű se, csak néhány barackot evett és elnyúlt a gyér- lombú akác alatt. De mire Pista visszaért a jószág ellátásából, már újra vágta. Nem lehet delelni, hiszen még lábán áll a rozs is, a kukorica és a napraforgó csupa gaz, és nem permetezi meg más a szőlőt sem. — Csak ilyen kegyetlen ne volna az idő! — áll meg a férfi és kopott kalapját félretolva megszellőzteti a feje tetejét. Az asz- szony felhasználja a percnyi pihenőt, kötényével megtörli az arcát és be-befúj a réklije alá. Hátát, mellét kiütötte a melegség, ami most pokolian viszket. — Egy inget te is elbírnál — szól a fiára —, majd napszúrást kapsz! Hallhattad, hogy a makkos Molnár gyerekét is a tarlóról vitték ki a temetőbe! Pista oda se figyel, folyton a vizeskorsóhoz szédeleg. Néha le is mosakszik, pedig már alig lötyög valami az edény fenekén. Hiába, nagyon hirtelen volt ez az átmenet! Több mint egy hét óta három óra, fél négy körül kel, ebben a kánikulában a pár órai fekvés se pihenés, mert nem lehet aludni. Rettenetes, milyen keveredett az időjárás! De csak végezzenek egyszer! ... — Hogy takar az a kasza? — dobta le négy óra körül Kocsisná a sarlóját, és előrement néhány lépést. — Az egész rend töve a szememnek áll! Kocsis fölegyenesedés nélkül hátrafordul. Az asszony most látja, hogy az arca viaszsárga, szemei beesettek, keze szárán a hideg borsózik. — Gyere, fiam, egy kicsit! — szólt erőlködve, és nem néz egyikük arcába se, csak bizonytalan léptekkel támolyog az akácfák irányába. Pista látja, hogy meg akar fogódzni egy fiatal ágban, de a keze lehanyatlik és elterül a forró földön. Néhány másodpercig döbbenten nézi, aztán rohan segítségért az egyik traktoroshoz. Együtt segítették fel a pótkocsira, úgy vitték haza. Még akkor se nézett a szemükbe, amikor otthon a törkölypálinkától valameny- nyire összeszedte magát. De vacsora után hirtelen a kalapjáért nyúlt és szó nélkül elsietett utcának. Az asszony és a gyerek várakozva nézett utána. Pesti János Vasárnap volt... Vasárnap volt, csillaggal ékes, langy-mcleg nyári éjszaka. Zene kísért, bolondos-édes, szelíd vadgesztenyék hada. Egy tangó ütemére lépve, bolyongtunk árnyas fák alatt. Néztem az arcod megigézve, s vállamra hullt sötét hajad. Évődtünk. Vidám volt és kedves minden pillantásunk, szavunk. Mint egymásra lelt két szerelmes kérdeztük: „Hát ezek vagyunk?” S kacér kis fejed hátrahajtva néztél reám. Vonzott karod. És ajkam ráforrt ajakadra. Féltél: vajon ki láthatott? Jókedvű, bohó nevetéssel mentünk tovább. Fénylett az út. Sötétebb lett, halkabb az éjjel. Falum köröttünk már aludt. Majd kasza villant. Néma sorban elfáradt, komoly emberek, aratók jöttek. Csíny-hagyottan állottunk, mint két rossz gyerek. Indultunk haza, kicsit fáradt, komoly léptekkel, csöndesen, tűnődve, az illattal áradt, csillagos nyári éjjelen ... HEGEDŰS LÄSZLÖ
