Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-26 / 150. szám
1960. június 26. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 3 Á tízesztendős Sztálinváros Ez évben tölti be tizedik „életévét” új, szocialista alkotásaink legnagyobbika, Sztálinváros és a Dunai Vasmű. Tíz éve, 1950-ben jelentek nieg az első építőbrigádok a pentelei fennsíkon és kezdték meg az új város és a hatalmas méretű vaskombinát építését. Régen évszázadok kellettek ahhoz, hogy egy ilyen nagy település kialakuljon, szocializmust építő népünk teremtő ereje tíz esztendő alatt hozta létre a 35 ezer lakosú várost, a gyárak egész sorát. Az ellenforradalmi agitáció i,vasba és acélba öntött szégyer nünknek” nevezte Sztálinvárost és a Dunai Vasműt. Bizonygatta, hogy az ország gazdaságának nincs szüksége rá, feleslegesen kidobott pénz volt az, amit építésére költöttünk. Szomorú tény, de e nézet egy ideig — az áruló Nagy Imre idejében — a hivatalos politika alapját is képezte. Az ellenforradalom leverése után a párt és a kormány tisztázta Sztálinváros és a Dunai Vas- pű helyzetét, megállapítva, hogy erre a kohászati bázisra fejlődő népgazdaságunknak igenis szüksége van. Távlati kép a nagykohókról, balról az erőmű, jobbról háttérben az érctéri rakodó. A magyar ipar aránytalanul fejlődött a felszabadulás előtti évtizedekben. Ez az aránytalanság nemcsak abban mutatkozott meg, hogy a nehézipar fejlődése elmaradt a könnyűiparétól, élelmiszer- iparétól, hanem a nehéziparon belül is nagy volt az aránytalanság. Már a felszabadulás előtti években is nyilvánvalóvá vált, hogy a gépipar sokkal fejlettebb volt, mint az alapanyagtermelés, a kohászat. A szocialista iparosítás során elsődleges szerepe van a nehézipar fejlesztésének, az egész népgazdaság — az ipar, a közlekedés, a mezőgazdaság — fejlesztése elképzelhetetlen a technikai színvonal emelése nélkül, ami fejlett nehézipart, elsősorban gépipart követel. A nehézipar szerepe az ország önállóságának, függetlenségének, védelmi erejének biztosításában közismert. A gépiparnak pedig sok alapanyagra van szüksége Sokan vitatták azt, hogy ésszerű-e — megfelelő nyersanyag- bázis hiányában — az országnak egy ilyen nagy kohászati kombinátot létrehozni. A Dunai Vasmű helyzete e tekintetben sem kedvezőtlen. A vasércet a légvonalban 1000 kilométerre lévő Krivoj Rögből kapja, amely vízi úton mintegy kétszer ekkora távolságra van. Több fejlett tőkés országot ismerünk, amely a kohászati nyersanyagokat ennél három-négyszer nagyobb távolságról szerzi be. A másik nyersanyagnál, a kokszolható szénnél sokkalta kedvezőbb a helyzet, a vasúton 140—160 kilométerre lévő pécsi és komlói szénmedencéből kapja a vasmű. A fogyasztókörzet, a gépipar zöme pedig a hetven kilométerre lévő Budapesten van. A Dunai Vasmű telepítése tehát kifejezetten kedvező. Vízellátás szempontjából — a szükséglet 150 köbméter percenként — összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet, mint a vízszegény vidékeken lévő többi kohászati üzemnél. Iparilag elmaradott körzetben épült, megfelelően a szocialista iparosítás ama egyik követelményének, hogy fejleszteni kell az ország iparban szegény vidékeit. A Dunai Vasmű és Sztálinváros felépítéséről 1949-ben jelent meg a párt- és kormányhatározat. Nekünk nem voltak tapasztalataink ilyen nagyméretű építkezésekben, a Szovjetunió adott segítséget. Szovjet tervező intézet készítette el a város és a kombinát telepítési tervét, valamint a kohászati üzemek részletterveit. Résalet az acélműből. Milyen üzemekből áll a Dunai Vasmű Az ötszáz holdnyi területen elterülő Dunai Vasmű ‘ egy teljes vertikalitású kohászati üzem lesz, melynek végterméke, a vastag, középvékony és hidegen hengerelt finom lemez. Az első egységet, a karbantartó gyárrészleget — mely öntődéből, forgácsolóüzemből, vasszerkezeti üzemből és villamos üzemből áll, országos viszonylatban megfelel egy középnagyságú gépgyárnak, 1200 dolgozót foglalkoztat — 1951. november 7-én helyezték üzembe. Szerepe jelentős a Vasmű további építésénél. 1952-ben készült el a tűzálló- anyaggyár, mely a Vasmű szükségletén felül más kohászati üzemek részére, sőt exportra is termel. 1953 óta ad áramot a 72 megawatt kapacitású erőmű, mely a Vasmű üzemeit és a várost látja el árammal és a távfűtéshez szükséges forróvízzel, de áramot termel az országos hálózat részére is. 1954 februárjában kezdte meg a termelést az I. számú, szovjet típusu nagykohó, 1957-ben pedig a II. számú nagykohó. A nagykohókban termelt acél nyers vas a Martin acélműbe kerül, ahol négy — egyenként 125 tonnás — Martin-kemencében acélt gyártanak belőle. A sztálinvárosi acélmű — hazánk legkorszerűbb acélműve — ez év tavaszán adta az országnak az egymilliomodik tonna acélt. Az itt készült acéltuskókat az ország hengerműveiben dolgozzák fel tovább, de már nem sokáig, mert a jövő hónapban üzembehelyezik a Dunai Vasmű meleghengerművét. A kokszolómű maga is egy kombinát. Hazai szénből itt állítanak elő először kohókokszot. Jelenleg egy ötvenöt kamrás kokszolóblokk működik, a tervek szerint a termelése napi 800—820 tonna koksz lett volna, Azonban A meleghengermű 550 Három hét múlva üzembehelyezik a Vasmű meleghengerművét, eZzel a Dunai Vasmű már késztermékeket előállító, rentá-- bilis üzem lesz. Jelenleg az utolsó simításokat végzik a Szovjetunióból érkezett 1700-as, ötállványos félfolytatólagos hengersor felszerelésén. Most kezdték mega hideghengermű építését, amely 1964 elején kezd termelni. A hengerművek elkészülte és üzembehelyezése nemcsak rentabilitási szempontból jelentős. Az egész világon az ipar fejlődése a lemezigényesség irányában történik. Az autótól a mosógépig, a villanymotoroktól, transzformál o- roktól a konzervdobozig, zománcedényig sok minden készül lemezből. A sztálinvárosi hengerművek üzembehelyezése után nagy- mennyiségű lemezimport válik feleslegessé. 1965-re az »első lépcső« elkészülte után a Dunai Vasmű többek közt 100 000 tonna vastag és középvékony lemezt ad a gépiparnak, 150 ezer tonnát exportra, 80 ezer tonna hidegen méter hosszú csarnoka hengerelt finomlemezt, 40 ezer tonna horganyzott lemezt, ad az országnak . Nagy az idegenforgalma a városnak, az év első öt hónapjában a belföldi látogatók száma 46 000, a külföldieké 2138 volt. Érthető az érdeklődés, hisz itt egy helyen lehet látni mindazt, aminek a létrehozására szocializmust építő magyar nép képes. Hatalmas gyá-i rak, modern város, iskolák, bölcsődék, napközi otthonok egész sora, orvosi rendelőintézet, mely-, ben naponta ezernégyszázan for-i dúlnak meg. Emberek, akik féltő gonddal vigyáznak városuk szépségére, tisztaságára. Ha a Sztálin úton sétál az ember, gondolkodik, hogy a gyufaszálat, vagy a ciga-í rettacsikket el merje-e dobni. A sztálinvárosiak patriotizmusának szép példája az, ahogyan munkálkodnak városuk szépítésén. Társadalmi munkával épült az Öváros vízvezetéke, a 2200 méter hosszú úttörővasút, az idei programban szerepel a Barátság liget, a csónakház és az úttörőváros létrehozása. Csak a Dunai Vasmű dolgozói 250 000 társadalmi műn» .kaórát ajánlottak fel az idén; „Beszállás!” indul az úttörővonat. Egy újságcikk keretében nem zonyítására, miért lehet minden lehet elmondani mindent hazánk magyar méltán büszke Sztálin- legnagyobb szocialista alkotásáról, városra és a Dunai Vasműre. De talán ennyi is elég annak bi- Jantner János A szocialista város Sztálinváros bemutatása talán volna szép épületeivel, széles ufí felesleges is, hisz kevés olyan jaival, virágos utcáival, parkjai* ember akad az országban, főkép válj a Dunántúlon, aki még nem látta A város főútvonala, a Sztálin út. Az uralkodó északi szélirány akkor a város és a gyár közé tele- miatt, a Vasműtől északra telepi- pített egy kilométer szélességű tették, hogy a város levegőjét védőerdősáv tisztítja a levegőt megóvják az ártalmas szennyeződéstől, De ha megfordulna a szél, ma már napi 1000—1100 tonnát gyárt, a külföldi kohókoksszal azonos, bizonyos esetekben jobb minőségben, tehát 2—300 tonnával többet, mint amennyit a nagykohó naponta elfogyaszt. A kokszolóhoz kapcsolódik a szénmosó, amely naponta 4000 tonna pécs—komlói szén hamutartalmát csökkenti mintegy felére, hogy alkalmassá tegye kokszolásra. A kokszolóhoz tartozik a vegyigyár is, amely a gázból nyert kátrányt dolgozza fel különböző vegyitermékekké, egy sor iparág alapanyagává. A gáz tisztítás után a Martin-üzembe megy, a városi háztartásokba és a távvezeték elkészülte után Budapestre. Jelenleg folyik az elkészült második kokszolóblokk felfűtése. A városnak most 35 ezer lakosa van, a tervek szerint ennek kétszerese lesz. Sztálinvárost, a Dunai Vasműd vet, mint az ország új kohászati bázisát sokan ismerik. Kevesen tudják azonban, hogy fejlődő könnyűipara is van a városnak- A kohászati üzemek ugyanis fő-- ként férfidolgozókat foglalkoztatnak. A női munkaerő foglalkoztatósára hozták létre a könnyűipari üzemeket a városban. Kilencszáz- hatvanan dolgoznak a Férfiruhagyárban, ahol az idén több, mint nyolcvanezer komplett öltönyt gyártanak, kétszázezer külön zakót és 260 000 külön nadrágot gyártanak, jelentős részét exportra. A Fehérneműgyár 400 dolgozót foglalkoztat, a Fésüsfonodában 184-en dolgoznak. Épülőben van a szalmacellulóze-gyár is. A városi tanács cipőüzeme 150 000 pár gyermekcipőt készít évente. Ter» melőszövetkezeti város is Sztálin» város;