Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-19 / 144. szám

Féltékenység Tegnap mosott ruhát öblöge­tett Annus, csak úgy papucsban, egyszál piros pendelyben. Arra jött Böröcz Imre és elgyönyörkö­dött a hajladozó, sudár lányban. Bizsergett a szíve, nem mehetett el mellette szó nélkül: — Állja a lábad a vizet, ga­lambom? — Meglehetősen — mondta fog- hegyről Annus és összekapta maga előtt a pendelyt, hogy an­nál jobban kivillant a lába. S verte kegyetlenül a ruhát a kö­vekhez. — Héj, nyakadba csurog a víz, lány! — Jó helyre csurog, ha csurog. Nem bízom rád, hogy megszáro- gass! — Aztán már mért ne bíznád rám? — söntörködött közelébb a legény. ­— Attól tartok, félnél! — Én-e? — Vagy ki más? — Jól van na, felvágták ma a nyelvedet... — Ha nem tetszik, hogy rajtad köszörülöm — vágott vissza rög­tön a lány —, állj odább! Imre még közelebb somfordáit. — Úgy veszem észre, haragszol rám! A lány rántott egyet a vállán: —r De felbecsülöd magadat! — Már ilyen a természetem, tudhatod. — Az már igaz, hogy nagyra vagy a természeteddel, ha ugyan mégy vele valamire. — Nekem megteszi... De te __ — Én? — csattant fel Annus hangja. — Hát. Igen foghegyről eresz­ted a szót. — Kivel így, kivel úgy. Embe­re válogatja. — Éreztem én, hogy neheztelsz rám. Pedig én nem vagyok hi­bás, mert... A lány félbeszakította: — Ki hányta a szemedre, hogy mosakodsz? — Megérzem én, mint jó ku­tya a tolvajszagot. — Uhüm ... Utána már .,. — Hát annyira a szívedre vet­ted? — Nem látod rajtam, hogy epeszt a búbánat? — mondta és nagyot pattantott a fehér gyolcs­csal maga elé. Böröcz Imre leült a vályúra, onnan nézte a lányt: — Egyszóval, a múltkori eset nek eszed a mérgét. A Teca miatt. így van, ha nem hallgatod meg az igazságomat. — Legény igazsága szoknya szerint jár. Az is bolond, aki a fejébe engedi. Imre mosolygott a bajsza alatt, mert észrevette, hogy a lány egyik-másik ruhadarabot már másodszor mártogatja meg a víz­ben. Rávágta hát gyorsan: — De nem a Teca szoknyája szerint. — Felülem — vonta meg na gyobb nyomaték kedvéért vállát a lány. — De ha egyszer nem — nyom­ta meg a szót a legény. — Ma talán nem, de máskor annál inkább ... — Máskor se! — Eddig azt hittem, nem va­gyok vak. Egészséges a szemem. — No, amikor akkor. — Hát vasárnap — éppen nem volt rajta hályog. — Pedig az lehetett... — Hallod, akkor sokan vannak szembajosok a faluban. — Hordjanak szemüveget! — Nem kell ahhoz senkinek se szemüveg, hogy meglássa, kit táncoltattál este. — Kultúrházban volt, nem a tilosban. Megláthatták. — Annál rosszabb. Mert most már mindenki tudja ... Én is ... — Csak egyet nem tudsz ... — Elég nekem ennyi is. — Pedig van néha úgy, hogy a sok is kevés ... — Nekem ennyi is elég ... Ne­kem ez a kevés is sok... Ért­hetsz belőle — mondta a lány, s kapkodta bele a teknőbe a ruhá­kat és közben a kékítőrongyot csavargatta. Tízezer mázsa kő / Tízezer mázsa kő. Papíron négy nulla egy egyes után. Elbújik a nagy számok között. Újság, rádió nem említi... Villánk a vagonpadlóba akadt, durcásan remegett acélfoga, nem mozdult tovább. Füstölgött a bél, meg-megcsuklott a lámpa s alig tenyérnyi helyre világított. — Mert éjszaka volt és éppen se villany, se csillag, se hold. — Arcunkon verejték, hátunkon eső. Ha egy cigarettára megpihentünk, végigborzolt a hűvös őszi szél. De reggelre üres volt száz vagon, és száz púpja nőtt a földnek. Másnap kövekről álmodtunk az ágyban. ' Ha elsuhansz az új hatos úton, nyurgatestű Ikarusz-kocsin, hogy rajtacsípd az őszi Mecseket, ahogy próbálja pompás öltönyét, — elsuhansz és észre sem veszed, te mész, nem kint a táj — Gondolj a kőre... Egy nappal előbb ür ült ki száz vagon. / Egy nappal hamarább hozott új követ. Egy nappal rövidebb a célhoz az út. GALLAI KAROLY Tanácstagok gyülekezetében Imre, mintha másik kerékvá­gásba hajtana át, csendesen meg­jegyezte: — Az ángyomnak kisbabája lett. — Tudom. — Azt is tudod, hogy az án­gyom meg a Teca ... — Sógorasszonyok lesznek ... Akkor menjen el a hajam, ha bá­nom ... — ... jóban voltak már lány- ságukban is ... — Ezután még inkább jóban lesznek — szakította félbe követ­kezetesen Annus. — ... és most az ángyikám azt akarta, hogy a Teca legyen a ko­maasszonya ... — Ti meg majd visszahívjátok komaasszonynak az ángyodat... — ... így aztán én leszek az ángyikúmék komája, s vasárnap kellett táncolnom egyet a koma­asszonyommal ... Hát arra az egy vasárnapra megtette, na — nyomta meg az utolsó szavakat a legény. A lány megegyenesítette a de­rekát. Még lappangott benne va­lamelyes gyanú, de már kipiroso­dott a képe: — összeillettetek, na. — Jobb híján ... Szóval így volt, meghiheted. — Mi hasznod lesz belőle, ha hiszem? — Neked éppen annyi, mint nekem. — De mi haszna, hiszen, ha a falu nem hiszi? — Majd megbizonyítjuk, lel- *kem — mondta Imre és nyúlt a lány dereka után. — Itt elegen látják... Annus dalolni szeretett volna örömében, de azért csak elkapta a derekát. — Nem vagyok én közkút, hogy mindenkor itathassanak rajtam — szúrt még egyet a szava és fel­kapta a teknőt, a fejére lódította. Imre kedvtelve nézte: — De siethetnéked lett egyszer­re! Rám se nézel? ■ Sietek, hogy anyám ki ne öntse a lúgot, mert estére be aka­rom áztatni a szennyesedet. A legény boldogan felnevetett: — Attól sohse siess! Mert ha estére hagyod, akkor úgy se ke­rül ró sor ... Lesz egyéb dolgod is, csak győzd el. A leány nem felelt. A legény füttyszóval ment az útjára... Zsikó Gyula A Nap küllőjén Szorgoskodtak rendb e-tevően, törődve egy fűszállal is már — mert így rendelte ezt a naptár — de én indultam vakmerőén. S bár fékeztem a kezem, lábam, s motoztam volna rétek rendjén: a Messzeségtől része gedvén mentem a gyors idő nyomában. Vont két erő — kétf éle emlék; az egyik utánam eredt meg, másik a még meg nem születettnek titkát lobogtatta lidércként. Jobb lett volna tán v ölgy-lakónak. De mert annyiszor megígéztek hegyeknek csúcsáró l a mélyek: küllődbe kaptam, szárnyaló Nap! Közegem lett a kék magasság, a valóság tágabb világa —- s ráleltem a legszebb madárra, rádleltem, gyorsröptű igazság! MISZLAl ISTVÁN Nyári kert a napfény kusza vonalán az árnyék széthulló szirmú rózsát andalít szellőt ölel a mélyké k tájra tárt ég zümmögve a kert növény-hangjait lüktet a csend s a lélek ámulását időtlen térbe löki szüntelen a színek rácsán ifjúságom száll át kiröppent madár szabad kék egen óh fényesség te nyári kert aranyló végzeted mit rejt tán a szerelem utolsó zenéjét mely visszahangzó ütemben száll a zengő hegyeken a virágokra szemem rácsukódik s dalol az elszállt rejtelmes madár iramló hangja álmaimhoz szólít emlék és mámor du dől visszajár s jó tudni hogy a halál hátrahőköl ez élet zúg zúgása mély örök bár telkemen a világ malma őröl élek dolgozom ennél kell-e több zöld álom játszik csönd elomló kék fény súlyos lombra függe szíve szívemet életem fö-fölcsapó meredélyén a nyári kert mint arany-láng remeg HATVANI DÁNIEL J A V A S LAT (Tíz éve, 1950. június 15-én volt a Tolna megyei Ta­nács üpnepi alakuló ülése.) A megnyílt ajtók mögött sorakoztak az oszlopok, poharak, asztalok, székek. Széjjel csúsztak a biztos falak, vastag ablakok. Kinyúlt a hosszú és karcsú csillárok lecsüngő csokra, s az első gyülekezetben egy munkás szót kapott. Tíz éve, hogy tanácskozik Öcsény, Szekszárd, Báta, Kurd, Dunaföldvár és Dombóvár ismert, megértett hangokon — itt, hol Liszt Ferenc is hangversenyzett a „... velőket rázó húrokon ...” Megfésült és vasalt-nadrágos parasztok és olajosán gépre-gondolók már maguk eldöntötték: — Kakasdra, Nakra iskolát, — kultúrházat Kisvejkére, Iregszemcsére és Faddra. — többet, jobbat s szebbet: utakra a családra, az üzletekbe! Erkélyi hanglejtéssel fűzött, dolgot dolgokkal egybevarrva, s a fallal bélelt helyiségben Dózsa és Táncsics és Petőfi, Ady Endre és József Attila plakettje függött s szelleme hatott, míg a gyülekezet a régi megyeházban újat alkotott. NÉMETH GABOR Jánoska mindössze hét éves. Lenszőke hajú, csillogó szemű, örökmozgó ifjú. Apjának egyet­len büszkesége, reménysége és — majd idővel — támasza is. Most járja az általános iskola II. osz­tályát. Bizonyítványa is megfe­lel, általános kettes. Ez jó, mert aki megfelelő, az megfelelő! Ap­ja szentül hiszi, azért nem jobb, mert a tantestület nem veszi te­kintetbe a fiú másirányú érdek­lődését. Ebben is van némi igaz­ság! Meg talán nincs is! Ki tud­ja? Az igazság — mint mindig — a két véglet között található meg. E világrengető megállapításomat konkréten igyekszem bizonyítgat­Pedagógusok! Intő után János- szerkeszteni, ez ka apjának haragja rendkívüli, hogy az említett Emiatt ajánlatos lesz félni! Van is némi igazsága. A felgerjedés jogos, majdnem törvényes is! Em- líttetett, hogy egy vacak, csupán a százas számkörben mozgó szám- tanpéldához nem kell különleges tudós. Más a helyzet a rakéta­készítésnél! Az igen! Oda bizony alapos tudás kell! Az üggyel kapcsolatban volna néhány ko­moly, megfontolandó javaslatom, hogy az ügy el ne mérgesedjék: 1. Jánoskát rehabilitálni kell! Azonnal javítsák ki jegyét ötös­re! De talán ez is kevés. Számá­ra talán hatost kellene adni. Ez­ni. Vagyis: Jánoskának kevesebb zel kifejeződnék az az elismerés, motort, repülőgépet, rakétát kel­lene szerkesztenie. Akkor több ideje maradna a zárójeles össze- adási példák megoldására. Röviden. A technika megbabo­náz mindenkit! De térjünk visz- sza a tárgyhoz! Jánoska tehát szputnyikokat, rakétákat szer­keszt. Emiatt kettesrendű. De miért? Hol van itt a pedagógu­annyit jelent, tárgyakból tu­dása megüti az érettségi anyagát is. 5. Ezért az említett tantárgyak­ból ki kell állítani számára az érettségi bizonyítványt! 6. Jánoskának csupán a humán tárgyakból kelljen érettségiig fe­lelnie. Ebből — mint felesleges — kimaradhat a latin. Ez különben is holt nyelv. Semmi szükség ró! Kimaradhat a német is, mert a tervezéshez az sem kell. Kima­radhat az angol is, mert annyit se ér vele az ember, mint a franciá­val. Ezért a franciát is hagyják a csudába. Nem akar protestáns illet meg. 2. Tekintettel arra, hogy a ra­kéta megszerkesztéséhez komoly mértani tudásra is szükség van, adjanak neki mértanból már most ötöst! Igen ám, de másodikban a mértan nem szerepel önálló tan­tárgyként. Ezért az általános is­kola legfelsőbb osztályában már sok igazsagerzete? Nem ^ lehetne ne feleltessék méréstanból! Már ezt a másirányú érdeklődést^ az most előre előlegezzék az ötöst! iskolai kalkulusjavítás formájá­ban honorálni? Lehetne! Kelle­ne! Jánoska apja a minisztérium­ban javaslatot is fog tenni, ez irányban. Mégpedig: 100-ig a leg­ostobább másodikos is el tud szá­molni! Ezért ötöst kap. Zseniális, ugye? Egy ilyen vacak semmisé­gért ötöst adni! Megáll a józan emberi elme! Miért is .nem lázad fel a szülők tábora? Nincs senki, aki felemelné szavát a pedagó­giai önkény ellen? amely egy hétéves tudóst méltón ?«?2 gÖ' illet mce rog ls elmaradhat. Ugye, helyes a javaslat? 7. Csak a magyart tanuljuk! „Nyelvében él a nemzet.” 8. A fiú jól beszél magyarul. Ezért nyelvtanra sincs szüksége. A részleges — és teljes hasonulás, összeolvadás, beolvadás, képzők, ragok, jelek mind feleslegesek, hiszen nem akar nyelvtanár sem lenni! 9. Jánoska tehát ne foglalkoz­zék semmi mársal, csak a hold­rakéták, motorok és repülőgépek gyártásával! így elképzelhető, írják már meg most a nyolcadi­kos bizonyítványát! Ebbe beleír­hatják a számtan ötöst is! 3. Azonnal írják be az ötöst vegytanból, kémiából, fizikából hogy tudományos sikereket arat! is. A VIII. osztály elvégzéséig Já­noskának csupán a humán tan­tárgyakból kelljen felelnie. 4. Megállapítható, hogy a raké­ta megszerkesztéséhez nem el "g a VIII. osztályos ti'ö's. Ha Já­noska mégis meg tudja a rakétát 10. Ha javaslatomat elfogadják az illetékesek, megelőzhetünk egy hosszú háborút, amely előrelát­hatólag a Jánoska-ügyből kifolyó­lag a szülők és a pedagógusok kö­zött kitörőben van. Báli

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents