Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-19 / 144. szám

I R O D A L O

Ohm&teet

if

M

S

A megyei táncfesztivál bíráló bizottságának értékelése és véleménye az együttesek műsoráról*

A megye legjobb táncegyütteseinek fesztiválja nem rangsorolásért folyó verseny volt, hanem mint a tavalyi bonyhádi is, alkalmat adott arra, hogy a megye minden tájáról összesereglett népi táncosok egymástól tanuljanak, példát és ösztönzést kapjanak. Mint akkor, úgy most is, az egyes csoportok fesztiváli, színpadi teljesítményéről rövid bírálatot mondunk. Nem kívánjuk itt értékelni az együttesek otthoni munkáját, szerepét és teljesítményét. A munka nehézségeivel tisztában vagyunk. Bírálatunk csak ezt a szereplést veheti alapul: ennek alapján ítélünk, hogy szigorú és a hibákat hangsúlyozó bírálatunk a további munkában segítségükre lehessen.

1. Majosi gyermektánccsoport.

Igen jól, keményen táncoló gyermekeket láttunk: élményt jelentett ez a közönségnek. Igen jó táncos anyagot sikerült összekeresni és kialakítani. A sapkatánc a legsikerültebb, a csárdás nagyobbaknak Való mozgás-igényű volt. A leánytánc nem sikerült. Leánytánc énekszó nélkül elképzelhetetlen, s kicsi lányoktól táncos, természetesebb játékot várunk, nem nagylányoknak való, s így a kicsinyeknél groteszk mozgást. A leánytánc koreográfiájáról is az a véleményünk, hogy így nem jó. Erőltetett.

2. Bonyhádi cigányegyüttes.

Szívesen nézzük a cigánytáncot, mert különös; még a néptáncban élő közösség eleven ritmusával, temperamentumával és keresetlen egyszerűségével hat. De ha egy együttes fellép a színpadra, valamit a színpad követelményeinek engedni kell. Elsősorban feleslegesen ne nyújtsuk a szereplést. Ne ismételjük többször a figurákat, táncokat és a dallamot se a kelleténél. Pl. lehetett volna több dallamot is találni a zenekar részére.

3. Nagykónyi tánccsoport. Miért kellett megismételni mind a két táncot? Ezzel a produkció unalmassá vált, s így, egyszerre ilyen kevesen, el is vesztek a színpadon. Jobban mutatott volna ez együtt, ha mind a két csoport egyszerre táncol, s így kitöltik a színpadot. Szokatlan és szerencsétlen ötlet volt az ismétlés. Talán csak nem azért volt, mert a koreográfia is ennyire szólt? De hiszen nem ragaszkodtak az eredeti koreográfiához! Sem lépésben, sem térformában, sem stílusban. S ehhez a tánchoz énekelni kell! így némán, vontatottan, óvatosan és élettelenül mozogtak. Hiányzott a fiatal lányok lendülete, vidámsága, tánca! A leánytánchoz ének kell! Akkor ezek a szigorú arcok megmozdulnak! A fiúk is nagyon vontatottan, élettelenül táncoltak. Többet, szívesebben kell táncolni. A harmonikakíséret csak szükségmegoldás lehet, kisegítő a próbákon, hogy az éneklésben ki ne fulladjanak. Az éneket semmi esetre sem pótolhatja, s színpadon lehetőleg már ne is segítse.

4. Madocsai tánccsoport. A táncot a színpadra jobban be kell állítani. Sűríteni, rövidíteni kell és színezni, változatosabbá kell tenni. A tánc csak erősödhet a színpadon, ha visszaesik, elveszti szuggesztív erejét. Ezt a műsort is valahogy sűrítve, elevenebbé, egyiramúvá kell tenni. Többet kell gyakorolni, az eredeti táncokat a színpadra be kell állítani, még azt a részt is, mely azt akarja mutatni a közönségnek, hogy itt most mindenki szíve szerint táncol. Tehát a különféle figurákat ki kell gyakorolni és megkötni: hogy ki mikor és meddig, mit táncoljon. Meg kell teremteni az együttműködést.

(Sajnálatos, hogy a pedagógusok nem kapcsolódtak bele ebbe a munkába, holott táncoktatói továbbképzésen is részt vettek.)

A gyermekektől gyermektáncokat is várunk,

5. Bogyiszló. Kicsit rövidíteni, sűríteni kell itt is. Érződik valami mesterkéltség is. Eredeti ez? Nehéz megtalálni a színpadiasítás kellő mértékét. A külön-külön való tánc kicsit hosszadalmas és egyhangúvá lett ezáltal. A botforgatáshoz természetes bot nem akadt? ötleteket, sűrítést várunk.

6. Dombóvári művelődési ház tánccsoportja. Minden száma kimagaslott jókedvével, a táncosok átélt, átérzett és mégis fegyelmezett tombolásával. Ez a tánc lényege, az öröm, az indulat! Vigyázzanak rá, hogy ez ne csapjon át csinált duhajkodásba, ri- pacskodásba, a határt megtartani néha nehéz. Az ajaki tánc a legjobb, a román tánc nem mindenhol sikerült teljesen. Csiszolni kell. A pásztortánc még kidolgozatlan. Gyors volt a zenéje, és így a tánc tempója is. így a mozgás kapkodóvá vált néha. Lassítani! Megtáncolni!

A karcsai nem maradt meg egészen az elképzelt stílusban. Az eredeti koreográfiát kéne többször filmen megfigyelni. Ezzel az együttessel szemben nőnek a követelményeink.

7. Sárpilis. Merész, újszerűséget kereső kísérlet. Megkapó lírai részletekkel; szépen komponált térbontások a színpadképet művészi élménnyé teszik a szépmozgású táncokkal. Kifogásoljuk az egyes részletek darabosságét, merev különállását, az átmenetek, az egyes részletek erivmásrakovétkezése nem meggyőző, nem logikus. (A mese és gyermektánc ..kilóg belőle”.) (Rövidíteni és egységesíteni kell.

8. Tamási általános iskola. Szép, stílusban is jó, gyermekeknek való. Példájukat kevesen követik sajnos. Az ének elveszett a nagy színpadon. Ezt és így kell csinálni!

9. 7,ávodi KISZ-tánccsoport. A

rlr>mbóvár:ak nagyobbmúltú és l°hetőségű tárrcmnortjától eltekintve a závodiak jelentkeztek a

legnagyobb repertoárral. Egyedülálló teljesítmény falusi csoporttól. A bemutatón azonban meglátszott a csiszolatlanság, a viszonylag kevés táncolás, a tánccsoport elszigeteltsége. Nem baj, ha sokat markolnak, de legyen gondjuk és legyen idejük a tökéletesítésre is. Módját kéne keresni a fejlődéshez szükséges, más jó táncos csoportokkal való találkozásra, több szereplésre, több műsor megtekintésére. A mozgásstíluson változtatni kell. Nagyon szélesen, szertelenül táncolnak a lányok különösen, ami különösen a magyar táncban rosszul áll a nőknek. Kicsit operettes, műmagyar, feleslegesen színpadias lesz ezáltal.

10. Sióagárd. Az együttesen még érződik a táncosok gyakorlatlansága. Többet kell táncolni. Végre egy csoport, mely tudatosan ápolni akarja a faluja tánckultúráját is. Ez a gyakorlatlanság okozta a merevséget, nem voltak elég biztosak, életerősek és vidámak!

11. Várdombi német együttes.

Minden nagyobb rendezvény kedves színfoltja a helyi német táncok bemutatója. A német kontre- táncok oly szerencsések, hogy minden különlegesebb koreografálás nélkül is színpadképesek, hiszen maga a tánc is erősen kötött. A várdombi együttes még nem lépett túl ezen. Táncban ugyan nehezebb újat hozni (természetesen elsősorban a német táncokon belül, viszont koreográfiára tehetnének kísérletet), de hangulatban már szükséges lett volna. Merevek még most is a táncosok. A zene- és énekkíséretben is lehetne újat hozni.

12. Bátai népi együttes. Műsoruk túl hosszadalmas és nem volt elég táncos és így erősen kilógott a fesztivál táncszámai közül. Nem elég változatos, ötletes a színpadi mű sem. Uj, de mégsem az; a régebbi játék átköltése. Ebben a formájában nem tartjuk alkalmasnak a színpadra. Részleteiben sok a szépség. Itt is túl nagy a markolás, kevés marad így a kézben, ami valóban élményadóvá lehetett. Kisebb, rövidebb, elevenebb és táncosabb dolgokat várunk. Ilyen nagylélegzésű színpadi kísérlet több tapasztalatot és ismeretet kíván. Ma már a múlt halászélet lírai megelevenítése, a szép dalok és viselet egyedül nem biztosíthatja a sikert, a művészi élményt. Az énekeket viszont már ismerjük a régebbi játékból.

Minek hozzá a harmonika, ha nem okvetlen szükséges?

Szekszárd. 1960. június 15.

A bíráló bizottság

* Az itt közölt értékelés a bíráló bizottság hivatalos véleménye, amellyel szerkesztőségünk lényegében egyetért. Megyei táncmozgalmunk helyzetének elemzésére egyébként a Tolna megyei tánc- csoport-vezetők június 29-i tanácskozása után még visszatérünk.

r()cuáriiafLÍ faszét

Hogyan is mondja a közmondás?: »Egy apa fel tud nevelni hét gyereket, de hét gyerek nem tud eltartani egy apát.«

Mintha a közmondásból lépett volna ki az a család, amelyről a napokban hallottam. Megbotrán- kozva mondták el a történetet s nem kevésbé megbotránkoztam magam is rajta. A szülő panasz- szal fordult a felsőbb államhatalmi szervekhez, intézkedjenek, valamiképpen kötelezzék gyermekeit, számszerint a hetet, járuljanak hozzá megélhetéséhez, mert munkára már képtelen, nem nyugdíjjogosult, most nyomorog. Ha a jó szomszédok és ismerősök nem segítenének rajta, az éhezés lenne állandó vendége.

Ezzel majdnem egyidőben említették, hogy az egyik községben — a tavasszal lett termelőszövetkezeti község — majdhogynem nyilvánosan kellett megszégyeníteni és megbélyegezni egy családot, amiért nem voltak hajlandók gondoskodni idős, munkaképtelen apjukról.

S ez a kettő sok többiből a kettő, hiszen sajnos nem ritkán hallani a gyermeki hálátlanságról. S különösen gyakori volt azelőtt. Amint a szülő vagyonát gyermekeire íratta, utána már hallgass lett a neve, néhol még az asztalnál sem szorítottak neki helyet s a szó szoros értelmében kegyelemkenyér volt az a néhány karéj, amit kapott »édes« gyermekeitől.

A múlthoz képest változott a mi népünk is, nem is keveset, de van még mit változni, van még hová fejlődni. Mert a fenti két példában is kísért még a múlt, s nemcsak ez a hét gyerek van, akire ráférne némi nevelés az- irányban, hogyan kell megbecsülni a szülőket akkor is, ha már

kapni nem lehet tőlük, ellenke* zőleg ők szorulnak támogatásra.

Mert egyáltalán, vissza tudja-e adni akár csak egy gyermek iss amit szüleitől kapott? Életét szüleinek köszönheti. Ök vigyázták: első lépteit. Féltő gondoskodással nevelték és neveltették, tanították és taníttatták. Élelmezték, ruházták, embert faragtak belőle. Mennyi gyönyörű irodalmi alkotás született már a szülői szere- tetről. Versenyezni velük nehéz lenne, hiszen meghatóbbak is* meggyőzőbbek is mint ez az írás, amely csak arra vállalkozik, hogy megint segítsen megrázni azok! lelkiismeretét, kik erre nagyonis rászorulnak. Mert meg lehet-e hálálni mindazt a szeretetet, mindazt a gondoskodást, amit a gyermek szüleitől kapott, vissza lehet-e adni akárcsak elenyésző hányadát is? Aligha. De ha a gyem mek elvárja és elvárhatja, hogy szülei felneveljék, gondoskodjanak róla, míg gondoskodásra szorul, nem a legelemibb kötelesség-e, hogy idős szüleiről, amikor azok szorulnak támogatásra, gondoskodjék?

Tisztuló világunkon sajnos akadnak még szennyfoltok. Ilyen szennyfolt a gyermeki hálátlanság is. De ahogy átformálódunk^ ahogy megváltozik az élet, ahogy száműzzük a vagyonéhséget, a spekulációt életünkből, úgy gondolkodásmódunk is átalakulj megváltozik, megszépül.

De siettessük ezt a folyamatot. Mindenekelőtt neveléssel, viszont ha valakin a nevelés nem fog; úgy alkalmazzuk vele szemben a törvény szigorát, s ha szeretetre kényszeríteni nem is tudjuk, arFa kényszeríteni kell, hogy anyagilag támogassa idős szüleit.

LETENYEl GYÖRGY

ÉLMED MAGYARUL

Ünnepi köntösben, Picasso és Matisse pompás rajzaival, s általában jó fordításban látott napvilágot a magyar Éluard. A nagy francia kommunista költő eddig sem volt ismeretlen nálunk, számos verse jelent meg magyar fordításban is, 1949-ben pedig, a Petőfi-centenárium ünnepséglein Magyarországon üdvözölhettük. Verseinek ez a roppant gazdag gyűjteménye most mégis a felfedezés izgalmával hat: ez a bőség új oldaláról mutatja meg Éluard-t, ismert vonásait pedig elmélyíti, még rokonszenvesebbé teszi. Tegyük rögtön hozzá, valójában nem könnyű olvasmány, mert mint életében, költészetében is forradalmár volt, aki úgy érezte, hogy ki kell törnie a klasszikus formák közül, hogy egy másfajta, de ugyanolyan kötöttségű formát teremtsen.

Igazi neve Eugen Grindel, 1895- ben született Párizs egyik külvárosában. Huszonkét éves volt, amikor megjelent első verseskönyve, a Kötelesség és nyugtalanság, majd egy évvel később a Versek a békéért című kötet. Ezek a könyvek a fiatalság útkeresését jelzik: a dadaizmus, majd a szürrealizmus hatása alá kerül, a formabontás, eszközeinek túlhangsúlyozottan külsőséges volta mögött azonban az évek múltával mind jobban kirajzolódik Éluard igazi arca, következetes humanista hitvallása pedig mindjobban a francia baloldalhoz viszi, s 1942-ben tagja lesz az akkor illegalitásban működő Francia Kommunista Pártnak.

A felszabadulás után számos országban tesz látogatást, bejárja Görögországot, Olaszországot, Jugoszláviát, Csehszlovákiát, Magyarországot, több ízben utazik a Szovjetunióba, részt vesz a wroc- i lawi értelmiségi békekongresszus I

előkészítésében, felkeresi Gram« mosz hegyén a görög szabadság- harcosok táborát. Költészet és közélet, művészet és a világ sorsáért vállalt felelősség, harc a békéért, megalkúvás nélküli küzdelem a világ elnyomottjaiért, íme ez az utolsó esztendők Éluardja. 1952-ben méltán tüntették ki a Nemzetközi Békedíjjal.

Nagy humanista programját sajátos, teljesen egyéni eszközökkel valósítja meg. A „nostalgie de la justice”, az igazság utáni só« várgás művészi hitvallás is, annak a kísérlete, hogy a költő —■ amint első jelentős könyve mottójául is írta — tökéletesen tiszta maradjon. Ezért kei'este a rendet, s minden művészeti forradalom mögött ezért kereste és találta meg a társadalmi forradalom szükségességét és elodázhatatlan- ságát.

De költészete is tiszta, éppen azért, mert a valóságból fakad, minden látszólagos bonyolultsága ellenére is egyszerű, lényegre törő, mely még a kötőszavak túl- ságától is fél, mert az Éluard-i verssor a legkisebb henyeséget sem tűri meg. Ebben a természetes egyszerűségben van forradalmi újdonsága is, s termékenyítő hatása ezért lehetett olyan nagy a modern lírában. Persze ez a hatás nem volt olyan zajos, olyan vitáktól és viharoktól tarkított, mint Baudelaire és Rimbaud, vagy nálunk Ady forradalma. Ennek azonban nem volt, nem is lehetett jelentősége. Éluard mély líraisága, a jelenségek titkos ösz- szefüggéseit kutató költészete lassan, szinte észrevétlenül hódított. s a modern költészetre gyakorolt hatása éppen ezért szinte lemérhetetlen.

Példaként álljon itt néhány sora, mellyel a spanyol polgárháború hőseinek áldozott:

Ha van Spanyolországban egy vérfestette fa Az a szabadság fája

Ha van Spanyolországban egy száj amely beszél Az a szabadságról szól

Ha von Spanyolországban egy pohár tiszta bor Azt a nép issza majd ki.

„Tükörtől tükörig vánszorgott a magányos — Hogy puszta estjeit árnyával benépesítse” — írja egy költeményében, de ő ebből a magányból utat talált a nagy emberi közösségig s ez az út egyben a költészet igazi ormaira is elvezette.

Csányi László