Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-15 / 114. szám

4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1960. május 19. A simontornyai és a pálfai tsz szocialista versenyszerzőéést kötött S imontornya és Pálfa egymással határos községek. Mind- két faluban közel 4000 holdas termelőszövetkezet mű­ködik, többé-kevésbé egyforma termelési adottságokkal. A két kö­zös 'gazdaság kollektívája között jó baráti kapcsolat alakult ki a közelmúltban. Most legújabban pedig a simontornyai Kossuth, Termelőszövetkezet a május 12-én megtartott küldöttközgyűlésen úgy döntött, hogy egy évre szóló versenyre hívja ki a pálfai , Egyetértés Termelőszövetkezetet. A verseny feltételeit Simontor- nyán dolgozták ki, amelynek lényege a következő: A szövetkezet a járási tanács által előírt árutermelési tervét 10 százalékkal túlteljesíti. A növényápolás időbeni elvégzésével öt százalékkal emeli a betervezett hozamokat. ' Külön pontba foglalták a gabonabetakarítással kapcsolatos versenyfeltételeket. Eszerint a simontornyai Kossuth Termelőszö­vetkezét úgy szervezi meg a mu nkát, hogy az őszi árpa, a rozs és a búza aratását a kezdéstől számított két héten belül elvégzi. A eséplést pedig augusztus 20-ig fejezik be a szövetkezetben. Ara­tás Után tíz nappal elvégzik a tarlóhántást, illetve 30 centimé­ter mélyen megszántják a tarlót. Szövetkezetünk tagjait érdekeltté tesszük a növénytermelési tervek túlteljesítésében. A betervezett termésen felül előállított kukorica, burgonya 50 százalékát prémiumként a tagoknak adjuk. Az aratás idején külön brigádokat szervezünk, s a területet fel­osztjuk, A munka gyors elvégzése és a szemveszteség csökken­tésé ' érdekében célprémiumban részesülnek azok a tagjaink, akik jó tnunkát végeznek az aratás id eje alatt. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a munkaegység-kö nyvben előírtakon túl 10—20 szá­zalékkal több egységet írunk jó vá, amelyre gabonát kap az a tag, áki részt vett az aratásban. Ugyancsak premizáljuk a széna- és g szálastakarmány betakarításban részt vevő tagokat is — hang-' zik ä siipontornyaiak versenyfel hívása. A z állattenyésztés területén azt a célt tűzték maguk elé a " Kossuth Termelőszövetkezet tagjai, hogy a betervezett te­nyésztési és hizlalási tervet 10 százalékkal túlteljesítik. Az egy tehénre jutó téjhozamot évi 300 literrel növelik. De úgy is fokoz­ni kívánják a szövetkezet húsáru és gabonaáru értékesítését, hogy a betervezett részesedés kifizeté sének arányát megváltoztatják. Tíz százalékkal több pénzt fizet nek és ugyanennyivel csökkentik a természetbeni részesedést, mint azt eredetileg tervezték. A szövetkezet saját erejű épí tkezését is növelni kívánja. Az 1960. évre betervezett saját erejű beruházását duplájára emeli fel. Végezetül á következőket javasolja elfogadni a Kossuth Tsz tagsága a pálfalaknak: Ha a szövetkezet versenyfel hívásunkat elfogadja, akkor a közgyűlés válasszon meg egy bizottságot, amely havonta egyszer hatáfszemlét tart a‘másik szövetkezetben, végigjárja a tanyaköz­pontokat, • és ^tadja a szerzett tapasztalatokat otthon. Készíttes­sünk közösen egy vándorzászlót, amelyet az a szövetkezet kap, amely a versenyben győz. Javasoljuk, hogy a megállapított szempontok alapján a járási tana cs mezőgazdasági osztálya érté­kelje a versenyt, legkésőbb december 15-ig. A versenyben győz­tes ‘■■'övetkézét a vesztestől kapjon egy 150 kilós kövérdisznót és 500 ' er. sört. A simontornyaiak versenyfelhívását május 13-án beszélték ” meg a pálfai Egyetértés Tsz-ben. Módosítás nélkül elfo­gadták a felhívást és megkötötték az egész évre szóló szocialista versenyszerződést. Szerkesztőségünk jónak' tartja a simontornyai Kossuth Tsz kezdeményezését. Javasoljuk más közös gazdaságoknak is, hogy a szomszédos termelőszövetkezettel hasonló irányú szocialista ver­senyszerződést kössenek. Kultúrái is és egészségügyi problémákról tárgyal kedden a megyei tanács vb. A Tolna megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága kedden délelőtt fél kilenc órakor a régi megye­háza kistermében ülést tart. Dr. Tuska Pál elvtárs, a végrehajtó bizottság elnöke jelentést tesz a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról, majd megvitat­ják a Tamási Járási Tanács VB jelentését arról, hogy hogyan hajtották végre a megyei tanács 22/1959. számú határozatát az MSZMP művelődéspolitikai irány elvei végrehajtásával kapcsolat­ban. A napirendi pont előadója Vidóczi László, a Tamási Járási Tanács VB elnöke. A következő napirendi pontban a KÖJÁLL vezetőinek beszámo­lóját vitatják meg az állomás 1959. évi munkájáról és a me­gye közegészségügyi helyzetéről. Mindkét napirendi pont tárgya­lására meghívták az illetékes szakembereket is. A bejelentések című napirendi pontban különböző előterjeszté­seket tárgyalnak. _______. S zabó Magda írónő és Hars György költő vesz részt a könyvhét Tolna megyei rendezvényein A könyvhét Tolna megyei meg­nyitóján — amelyre Szekszárdon kerül sor — részt vesz Szabó Mag­da írónő. A megnyitó ünnepséget május 28-án este 7 órakor rende­zik. Szabó Magda ezenkívül ellá­togat Kisvejkére és Bonyhádra is. Hárs György költő, Hőgyészre, Gyönkre, Tamásiba és Ozorára lá­togat május 29-én és 30-án. Csalók kerülnek a gyönki járásbíróság elé A Gyönki Járási Ügyészség hogy olyan áruért fizetettj benyújtotta a vádiratot Kovács amelyet nem kapott meg. Ezért János sztálinvárosi lakos és 4 tár- felszólították Kovácsékat, _ hogy sa ügyében. A négy társ: Kovács térítsék meg a kárt. A két Ko- Pál sárszé'ntlőrinci, Renczes Béla vács meg is térítette a gazdaság­udvari, Kuczkó László és Végh nak okozott kárt,_ s a gazdaság József : budapesti lakosok. Az nem tett feljelentést, ügyészség társadalmi tulajdon Az acélhuzalhoz hasonló módon sérelmére elkövetett csalással és 1957. tavaszán 15 mázsa rézgáll- egyéb bűncselekményekkel vá- Cot is rendeltek Budapesten a dolja őket. A bűncselekményt még az el­lenforradalmi időszakban követ, ték el. Az Alsópéli Állami Gaz­daság anyaghiánnyal küzdött és ezt használták fel a bűncselek­mény elkövetésére. Kovács Pál a gazdaság anyagkönyvelője ja­vasolta, hogy bízzák meg testvé­rét, Kovács Jánost, aki akkor Budapesten lakott, különböző anyagok beszerzésével. Az állami gazdaság megbízást adott Kovács Jánosnak, rendelkezésére bocsáj- totta a csekktömbjét a pecséttel együtt. A két Kovácsnak így az tán megnyílt a lehetőség az egyé­ni haszonszerzésre. Kovács János az állami gazda­ság nevében a különféle buda­pesti vállalatoknál összevásárolt mintegy 22 mázsa acélhuzalt. Erre a gazdaságnak nem volt szüksége, nem is neki adta át, hanem Kuczkó László és Végh József budapesti magán kisipa­rosoknál értékesítette az előzetes megbeszélés alapján. Az áru be­szerzésére csak a gazdaság neve alatt volt lehetőség. A vállalatok, amelyektől Kovács a huzalt vá. sárolta, benyújtották a 29 000 fo­rint inkasszót, á gazdaság a szám­lák kifizetése után észrevette. Parkosítják a Szekszárdi Kendergyár környékét A Szekszárdi Kendergyár dol­gozói az elmúlt évben kezdték meg a gyár környékének parkosí­tását, csinosítását. Az idén ta­vasszal folytatják a parkosítást. Több száz facsemetét ültettek el a gyárudvaron, az utak mentén pedig díszcserje bokrokat. A gyár környéke néhány hét múlva virágoskerthez lesz hasonló, több száz virágpalántát ültetnek az utakat szegélyező ágyásokba. A kendergyáriak a Palánki Tégla­gyár dolgozóitól kérted vörös sa­lakot, amivel az utakat hintik majd le. A gyár. parkosítását társadalmi munkában végzik a dolgozók, kü­lönösén Kéri Gyula villanyszere­lő veszi ki részét példásan a munkából, díszes faragott székely kaput készített a gyár bejáratá­hoz. gazdaság számára. A rézgálicot azonban nem az állami gazdaság, nak adták át, hanem Kovács Pál­hoz szállították Sárszentlőrincre; Ott Renczes Béla vette át tőlíikj aki később Kiskörös és Páhi kör­nyékén értékesítette. A vételár­ból befolyó összeget Renczes nem adta át az állami gazdaságnak, hanem nagyobb összeget Kovács Pálnak adott belőle, a többit pe­dig megtartotta saját magánaki Kovács Pál a Renczestől kapott pénzen később Kovács Jánossal osztozkodott. Ezt a bűncselek, ményt az állami gazdaságban nem vették észre, csak később derült ki. Az okozott kár még a mai napig sem térüt meg. Renczes Béla ezenkívül Kiskö­rös és Páhi környékén, Tolna me­gyében vásárolt hordókat adott el, tehát üzérkedett. A bíróság a tárgyalás napját nem tűzte kk Üzemi KISZ-zenekar alakul! a Nagydorogi Dohánybeváltóban A Nagydorogi Dohánybeváltó Üzem KISZ fiataljai öttagú üze­mi zenekart szerveztek, A zenekar részére a zeneszer­számokat részben a KISZ és a nőtanács által rendezett vacsora bevételéből vásárolták meg. A ze­nekar tagjai közül többen saját hangszerrel rendelkeznek.. Két fiatal zenész, a harmonikás és a dobos, lány. A dohánygyári munkások között szakképzett ze­nész is yan,,Ö tgnítja a fiatalokat a kotta ismeretére. Az újonnan alakult zenekar hetente négy ízben tart próbát s fennállásának rövid ideje alatt már kétszer lépett fel nagy si­kerrel a nyilvánosság előtt. fVVVVV^VVfVVTTVTTTTTTTVVTTTTTTTTTVVVTTTTTTVVTTTTVTTVTTTTTTTTTVTVTTTTTlVTTTTTTTTTTTTTfVTTTVTTTVfTTVTVTTVVTTTrT'rVTTTVTWTVVTTVVTTTTVTVTTTVTTVTTVfVTVTTTTTTVTTTVTTTTVTTTTVTTVTV az itiegen/égiétóL hazáig. ^őúiizá az át Adieu Afrika — As út be fej eső réssé 1959. január. Nagy Jóska sze­kerének rúdja már kifelé áll a tuniszi rendőrségen. Ekkor ösz- szetalálkozik és , összebarátkozik két hozzá hasonlóan szökött lé­gionistával, akik mindamellett még magyarok is. Az egyiket Dá- nyi Miklósnak, a másikat Szántó Jánosnak hívják. Hárman álltak a rendőrfőnök elé: — Nem szorulunk mi kegye­lemkenyérre, nem is akarunk a tuniszi hatóságok nyakán élős­ködői. Engedjenek bennünket dolgozni. így kerültek- Sfax kikötőbe, dokkmunkásnak. Sajnos, hol akadt munka, hol nem. Két- három napig dolgoztak, aztán leg­alább egy hétig nem volt mun­ka. A kapott bérből épp hogy csak eltengették magukat. Közben szovjet tengerészekkel találkoz­tak, egy gyorsteher hajó matró­zaival. ígérték nekik, ha meg­szerzik az utazáshoz szükséges papírokat, a hajón utazhatnak Olaszországig. De hát papírok nem voltak. Maradtak továbbra Sfax-ban. A munka rendkívül nehéz volt, a kereset kevés, elhelyezkedtek tehát a Gabes nevű francia olaj- társaságnál. Nagy Jóska szeretett volna gépkocsivezetőnek elhe­lyezkedni, 1 ■ de nem volt jogosít­ványa, azt meg nem, merte beval­lani, hogy légionista volt és ott tanulta meg a gépkocsivezetést. Közben próbálkozott a római magyar követségnél, levelet írt, kérte segítsék hazajutását. Napo­kon belül megérkezett a válasz s ezután Nagy Jóska és társai már mint szabad emberek élhet­tek Tuniszban. Bár ennek a sza­badságnak volt egynéhány szép­séghibája. Például az, hogy nap­pal ugyan zavartalanul dolgoz­hatott, de éjszaka rendszeresen ellenőrizte a rendőrség, otthon tartózkodik-e. Szóval rendőri felügyelet alatt ált. 1960. február 26-án hivatták Nagy Jóskát a rendőrségre. — A Magyar Vöröskereszt, a Vörös Félholdon keresztül átutal­ta útlevelét és útiköltségét az olasz—osztrák határig. — Ez azt jelenti, hogy mehe­tek haza? — Amikor tetszik. Persze ezzel még nem oldódott meg egyik napról a másikra a hazautazás kérdése. Sok minden hiányzott még az utazáshoz, úgy­hogy hónapokba tellett mire Nagy Jóska felült a hajóra, amely át­szelte a Földközi-tengert és ki­kötött Nápoly kikötőjében. Akár­milyen hosszú volt is ez az út, mégis rövidnek tűnt, hiszen most már nem a bizonytalanság felé utazott, nem az idegenlégió vár­ta, hanem a haza, amelyet hűtle­nül elhagyott 1956 novemberében s amelyet most elindult megkö­vetni, hogy fogadja vissza édes fiának. Sokáig nézte Afrika partjait, míg el nem tűntek szemei elöl. Bizisten nem sajnálta. Ahogy el­tűntek a partok, szerette volna egyszeriben elfelejteni mindazt a rémséget, amit légiós szolgálata alatt átélt. Hányszor szégyenítet- ték meg, hányszor vágott végig rajta az altisztek korbácsa, hány­szor támadta meg a halálfélelem, hányszor fojtogatta a sírás, ami­kor elhagyott hazájára, szüleire, barátaira gondolt. Nápolyból vonaton utazott Ró­mán, Firenzén, Bolognán, Milá­nón, majd Velencén keresztül Tarvisioba. Határállomás az olasz—osztrák—jugoszláv határ találkozásánál. Innen már csak pár lépés Ausztria. Tovább már nem szólt a vasúti jegy, nem maradt más hátra, gyalog kellett megtenni Ausztrián keresztül az utat. Nem volt könnyű séta Szentgotthárdig gyalogolni, de mintha szárnyai nőttek volna Nagy Jóskának. Minden nappal, minden órával, sőt minden perc­cel közelebb került a haza, az otthon, a család. Útlevele rendben volt, a határ­őrségeknél nem sokáig tartott a jelentkezés. Barátságosan kikér­dezték, merre járt, s amikor bú­csút vett a magyar őrstől, csak annyit kívántak neki, hogy a jö­vőben legyen hűségesebb a szülő­földhöz, kevesebbet kalandozzon és siker kísérje a munkában. Este van. Együtt ül Nagyék családja, csak Jóska hiányzik kö­zülük. Mikor valamennyien ösz- szeülnek — nélküle —, mindig szomorúság fogja el valameny- nyiöket. Hol jár, merre lehet? Vajon vacsoráziK-e most? Vagy éhség talán a vendége? Ma is közéjük telepszik a szo­morúság. A csendet a belépő Szabó József töri meg, a másik gátőr. Elhadarja a köszönést, hogy an­nál gyorsabban megkérdezhesse: — Mi újság Jóska felől Nagy néni? — Ha azt én tudnám!? — Semmi hír nem jött felőle? — Semmi. — Majd meglátjátok, egyszer- csak betoppan. — Talán már nem is él... És azt sem tudjuk, merre van a sírja. — Él az Nagy néni, nem kell őt félteni. — Csak az isten szólna belő­led. — És maga mit szólna, ha azt mondanám, hogy megjött a Jóska. — Ne viccelj, halálosan komoly dolog ez. — Nem viccelek, aranyos Nagy néni. Jóska itthon van. Az előbb jött hozzánk. Én csak azért sza­ladtam át, hogy megtudjam, jó szívvel fogadják-e? — Hogy jó szívvel? — Nagy néni sírvafakadt. — Drága fiam... S néhány perc múlva petop- pant a szekszárd—ságaljai gátőr­házba a már elvesztettnek hitt tékozló fiú, Nagy Jóska— Nagy József itthon van. Haza­ért. Mint ahogyan hazaért Ma­gyarországra Dányi Miklós, Szántó János és ahogyan haza­ért Németországba a kis Qörtz Günther. De mennyien nem értek haza. Akiket ott földeltek el a si­vatag homokjában, akikről még csak halotti értesítés sem jött, s a francia idegenlégió úgy tartja őket nyilván, hogy »eltűntek«. És az élők, akiknek címzett levél így érkezik vissza: »Címzett is­meretlen«. Ha ők küldenek leve­let, akkor pedig a felirat: »Cím­zett nem fogadta el«. Ördögi ösz- szeesküvés; így akarják a gyere­ket végérvényesen elszakítani családjától. Nagy Jóskáéknak nagy tanul­sággal szolgált a hároméves tá­voliét. Meglátták, hogy nem várták luxusvillákkal és Cadillac autókkal a disszidenseket, ellen­ben ott volt az idegenlégió. Aki­nek már nem akadt más válasz­tása, magára húzhatta a légió egyenruháját. S mennyi, de mennyi fiatalnak nem akadt más választása?. Kérdezzék csak meg Nagy Jóskáékat. Ma egyetlen célja van. Dolgoz­ni. Élni, élvezni az életet, amely itthon százszor, ezerszer különb, mint ott, Nyugaton, amit para­dicsomnak hirdettek egyesek 1956-ban és azután. (Vége.) A riportsorozatot írták: POZSONYI IGNÁCNÉ és LETENYEI GYÖRGY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents