Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-12 / 111. szám
f960. május 12. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s KÉPES TOTO Hatezer néző előtt mutatkozott be az Á-válogatott Tolna megye közönségének Magyar A-válogatott—Szekszárdi Petőfi 9:2 (4:1) Mintegy hatezer néző előtt, a közönség hatalmas tapsa közepette futott ki a két csapat a pályára. A-válogatott: Faragó — Mátrai, Sipos, Sárosi — Bundzsák, Kotász — Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Rákosi. Szekszárd: Greilich — Sloszár, Cser, Rochi — Simon, Bosnyák — Hómann, Te- rebesi, Benács, Zörényi, Török. A csapatokat virágcsokorral köszöntik az úttörő lányok, majd Mecseki játékvezető sípjelére elkezdődik a mérkőzés. A 2. percben Tlchy saját térfeléről indult el a labdával és a védők kísérete mellett gólt rúg. 1:0. Két perc múlva Sándor szögletét Bundzsák fejeli kapu fölé. A 7. percben adódik az első hazai támadás, de Faragó felszedi a labdát Hóman elől. Szemre nagyon szépen játszik a válogatott és a közönség nagy élvezetet talál játékukban. A csatársorból különösen Tichy és Göröcs tűnt ki gyorsaságával és lövőkészségével. A 8. percben Tichy lő mellé, majd Albert lövését védi Greilich. Két perc múlva Simon kísérletezik, de lövése fölé megy. A válogatott a jobb szárnyon vezeti támadásait, ahol több esetben Cser avatkozik közbe eredményesen. A 14. percben szögletrúgást harcol ki a hazai csapat, de Török elrontja. A 17. percben Bundzsák szerzi meg a válogatott második gólját. 2:0. Nem sokkal később Albert közelről mellé lő, majd Sándor találja magát lesen. A kispadról Baróti szövetségi kapitány figyelmezteti Albertot. hogy rosszak az átadásai. Greilich Sándor elől lábbal ment a 23. percben, majd Göröcs éles lövését üti ki. A 26. percben Rochi feleslegesen emelgeti a labdát, Göröcs elveszi tőle és nagy gólt lő 3:0. A következő percben Sándor átadását Göröcs a felső sarok mellé küldi. A 28. percben egy szép kombináció után a kifutó Faragó mellett Terebesi szépít az eredményen. 3:1. A 30. percben Sloszár pontatlan átadását Tichy elcsípi és éles lövése a felső sarok mellett zúg el. A következő percben Göröcs szép csel után még Greilichet is elfekteti, de lövésébe Cser időben közbenyúl. A 31. percben Sándor —Tichy—Göröcs, majd ismét Tichy a labda útja, de ő egy méNagyszabású kerékpár- verseny Szekszárdon Május 15-én, vasárnap a Szekszárdi Szpartakusz Sportkör rendezi a Béke Kupa kerékpárversenyt Szekszárdon. A versenyen a Szekszárdi Szpartakusz Sportkör, a Nagykanizsai Bányász, a Kaposvári Kinizsi, a Pécsi Szpartakusz. a Nagykanizsai Vasút, a Kaposvári Vasút, a Siófoki MÁV és a Pécsi Bányász csapata jelentette be részvételét. A verseny vasárnap reggel 8.30 órakor kezdődik. Rajt és cél a posta előtt. A versenyt a hatos műúton bonyolítják le. ____________ Á paksi járási kupamérkőzések állása: 1. Madocsai KSK 0 2. Dunaföldvári Szöv. SK 5 3. Németkéri KSK 4 4. Dunaföldvári Kendergyári SK ,3 5. Dunakömlődi KSK 2 6. Paksi Konzervgyári SK — A Dunaföldvári KSK csapata kilépett a járási kupamérkőzésekből, így az ellene elért ered ményeket törölték. Beck András térről fölé emel. Ebben az időszakban a válogatott mindent középen akar megoldani, a szélsőket keveset foglalkoztatja. A szekszárdi együttes is szép támadással igyekszik megközelíteni a válogatott kapuját, de ebben a hátvédhármas akadályozza őket. Benácsot Sipos, míg Törököt Mátrai semlegesíti. A 43. percben Sándor remek alakítás után elhúz a szélen, de ezúttal eredménytelen marad. A 45. percben Mátrai előretör és az alapvonalról küldött beadásáról lemaradnak a belső csatárok. Szünetben az úttörőzenekar szórakoztatja a közönséget. Közben a pályán a válogatott csere-játékosai melegítenek. A második félidőre így áll fel a válogatott: Ilku — Mátrai, Sipos, Dalnoki — Bundzsák, Kovács III. — Sándor, Göröcs, Orosz, Tichy és a diósgyőri Pál. A Szekszárdi Petőfi is vidéki játékosokkal cserél. Az összeállítás: Szlavicsek — Cser, Tallósi, Vass — Cziráki, Kádár — Hómann, Fláding, Gahó, Wéber, Török. (Hómannt a második félidő 15. percében Tancz váltotta fel). Nem sokkal a kezdés után Gö röcs Vasst, Tallósit, Kádárt, majd végül Szlavicsket is átjátssza és így lesz eredményes. 5:1. A 6. percben szép támadást indítanak a hazaiak, de Wéber labdája lesen találja Törököt. A következő percben Gahó elől csak az alapvonalon túlra tud tisztázni Sipos. A 10. percben Sándort, remek egyéni alakításából lőtt góljáért nagy tapssal jutalmazza a közönség. 6:1. Gyors ellentámadás után Fláding lövését Ilku az alapvonalon túlra tudja csak ütni. A sarokrúgást a védők tisztázzák. A 12. percben Sándor sarokrúgására Mátrai megy előre fejelni, de ebből nem születik gól. Jó, időnként változó a játék. A szekszárdi vegyescsapat ebben az időszakban komoly zavarba hozza a válogatott védelmét. A 13. percben Hómann küzd a szélen és beadását Gahó küldi kapura. A labda Ilku kezéből Török elé pattan, az rálövi, Ilkuról újból kipattan a labda és most már nem hibáz, közelről a kapuba sodorja a labdát. 6:2. Támad a szekszárdi csapat és Hómann, majd Wéber lövését védi Ilku. Közben Sándor helyteleníti, hogy a válogatott védelmét ilyen könnyen zavarba lehet hozni. A 18. percben Sándor megy el a szélen, az alapvonalról visz- szagurít Oroszhoz, aki három méterről gólt lő. 7:2. Két perc múlva újból Sándortól látunk remek alakítást, mint a szélvész, úgy viharzik el a jobbszélen, de a 16-os- núl Tallósi szerelni tudja. Közben Szlavicseknek Göröcs, Orosz, majd Tichy ad munkát. A 28. percben Török is bemutatja tudását. Szép cselekkel elmegy és beadását Gahó küldi kapura, melyet Ilku ved. Két perc múlva Tichy erős lövését bravúrosan védi Szlavicsek. Befejezés előtt 8 perccel Tichy egy cselsorozat után beállítja a végeredményt. 9:2. A hátralévő időben Wéber, Fláding, majd Török kísérletezik, de eredménytelenül, majd a másik kapunál Tichy lövése kerüli el a felső sarkot. A 43. percben Orosz egyedül tör kapura, de Szlavicsek kifut eléje és ezzel megzavarja, így oda a gólhelyzet. Bírálat: A hatalmas számú közönség nagy élvezettel nézte a válogatott játékát. A magyar válogatott sok hibával játszott, erőltették az egyéni játékot és különösen az első félidőben nem foglalkoztatták megfelelően a szélsőket. Az átadásaikba is sokszor csúszott hiba. Tichy is csak lövéseivel tűnt ki, bár sok esetben ezek pontatlanok voltak. A védelemben Sípos, Mátrai és Sárosi a sorrend. A fedezetek közül Kotász egy árnyalattal jobbnak bizonyult a hatodik csatárt játszó Bundzsáknál. A csatársorban csak Sándor játéka dicsérhető. Tichy is inkább csak lövéseivel, mint az összjátékban való részvételével tűnt ki. Albert fáradtan mozgott. A Szekszárdi Petőfiben Cser, Bosnyák, Hómann, Terebesi, a végyescsapatból Szlavicsek, Tallósi, Kádár, Török, Fláding játéka emelkedett az átlag fölé. Mecseki játékvezető jól vezette a mérkőzést. A mérkőzés után a két csapat játékosai közös vacsorán vettek részt, a válogatott még este visszatért Budapestre. NYAKAS A totó 20. számú szelvényén szereplő mérkőzésekre Korpádi Lajos, a Dombóvári Szpartakusz labdarúgó-játékosa tippel. 1. Ferencváros—MTK 1 X 2. Dorog—Csepel 1 X 3. Pécs—Újpesti Dózsa X 2 4. Tatabánya—V asas 1 X 5. Salgótarján—BVSC 1 X 6. Diósgyőr—Szombathely 1 X 7. Oroszl ány—Győr X 2 8. Kaposvár—Szállítók 1 X 9. Debrecen—Borsodi Bányász 1 X 10. Izzó—Bp. Spartacus 1 X 11. Sampdoria—Fiorentina X 2 12. Juventus—Milan 1 2 Pótmérkőzések: 13. Budai Spartacus— Sztálinváros 1 X 14. EVTK—Mosonmagyaróvár 1 1 15. Ózd—Miskolc 1 1 Totózzon maga is! Paksi Kinizsi— Nagymányoki Bányász 1:1 (1:1) Paks. 500 néző. Vezette: Niko- lényi (Sztálinváros). Paks: Árki — Tanner, Németh, Horváth — Szinger. Vida — Farkas. Hirczi, Darnai, Kródi, Hován. Nagymá- nyok: Khiesz — Hucker, Hartmann, Komáromi — Mányoki, Dór mány — Wusching, Lamuth, Kelen, Wéber, Marton. Mélytalajú pályán kerül lejátszásra a mérkőzés. Már a mérkőzés elején Komáromi szabálytalanul állít meg egy támadást a 16-oson belül, melyet Németh kapu mellé lő. A 7. percben Dormány elhúz a bal- szélen, ötösre ívelt labdáját Wéber a kapuba fejeli. 0:1. Változatos, jóiramú a játék, mindkét csapat nagy erőbedobással küzd. A 15. percben Farkas lapos lövését védi Khiesz, majd Wusching labdáját teszi ártalmatlanná Árki. A 21. percben Marton lesgólt ér el, mely érvénytelen. A 30. percben a kiugró Farkast a vendégvédelem a 16- oson belül felvágja. A büntetőt Vida értékesíti. 1:1. Szünet után a bányászok támadnak és a 3. percben Árki merész vetődéssel szedi le Lamuth lábáról a labdát. A 8. percben hasonló eset adódik a Kinizsi kapunál. A 16. percben az állandóan helyet változtató Farkas a balszélen elfut és lapos lövését Khiesz védi. Hat perc múlva Dormány 16 méterről küldött szabadrúgása a léc fölött hagyja el a játékteret. Bírálat: mindkét csapat nagy igyekezettel játszott. A sáros, csúszós talajon inkább küzdelem volt, mint szép játék. A helyi csapat védekezésié rendezkedett be és a kapu előtt jól rombolt. A játékvezető kifogástalanul bíráskodott. Jók: Németh, Farkas, Tanner, illetve Dormány, Hartmann, Martom (Golenszky) Megyei labdarúgó-bajnokság Bátaszéki VSK— Dunaföldvár 6:0 (1:0) Bátaszék, 800 néző. Vezette: Benke. Bátaszék: Bodony — Horváth, Kiss, Szép — Zejer, Zágo- nyi — Nagy, Tóth, Krix, Toronyi, Székely. Dunaföldvár: Tóth — Szalai, Bodzay, Takács — Sörös, Skuta — Polgár, Szigeti, Takács, Kornis, Kiss. A mélytalajú pálya lefékezi a játékot, sok a csúszkálás. A bátaszéki fölény meddő, mert a csatárok a kapu előtt nem tudnak megfelelő pozícióba kerülni. Az első gólhelyzet a hazai kapu előtt van, amikor Kornis szögletét Szigeti közelről fölé emeli. A 26. percben Tóth elől mentenek a védők. A 32. percben egy sarokrúgást Zejer szép fejessel küld Tóth kapujába. 1:0 A 40. percben a játékvezető a bátaszéki Tóthot, valamint a dunaföldvári Tóthot elhamarkodottan kiállítja. A vendégek a kapusuk kiállítása miatt vonakodnak folytatni a játékot öt percig áll a játék. Végül Bodzay áll a kapuba és 10—T0 játékossal folytatódik a mérkőzés. Fordulás után a vendégek sokáig őrzik hálójukat a góltól. A hazaiak mezőnyfölénye nyomasztó, de csak a kapu előteréig tart ez. A 13. percben Székely tisztán elmegy, de lövését Bodzay bravúrosan hárítja. A következő percben Toronyi talál a hálóba. 2:0. A gól után Szigeti átcselezi magát a hazai védemen, de Bodony a lábáról leszedi a labdát. Nem sokkal később Székely lövését Bodzay kiüti, melyet a befutó Toronyi küldi a sarokba. 3:0. A 30. percben Zejer fejes gólja növeli a gólok számát, majd a 39. percben Székely lövése Bodzayról kipattan és azt Nagy értékesíti. 5:0. A befejezés előtt egy perccel Székely állítja be a végeredményt. 6 :0. (Czencz) Tolna—Gyönk 5:3 (1:2) Tolna, 700 néző. Vezette: Izing. Tolna: Szer — Schäffler, Kláb, Straubinger — Pruzsina, Her- czig — Tóth, Bajza, Elekes, Gálffy, Főfay. Gyönk: Likker — Wolf, Harkai, Gyimesi — Fehérvári, Steitz — Molnár, Módos, Bérces, Bányai, Pintér. Tolna lép fel támadólag és a gyönki kapusnak az első percekben sok dolga van. A 6. percben Ezer teszi ártalmatlanná a gyönki csapat támadását. A következő percben Ezer és Pruzsina könnyelműsége révén Pintér 30 méterről megszerzi a gyönki csapatnak a vezetést. 0:1. A gól a gyönki csapatot fellelkesíti, míg a hazaiakat letöri. A következő percben Herczig szép fejese a kapufán csattan. A 13. percben Tóth szerzi meg a hazaiaknak az egyenlítést. 1:1. Tolna ezután is sokat támad, de a vendégek támadásai veszélyesebbek. A hazai védelem sokat bizonytalankodik. A 32. percben Pintér fejesgólja Gyönknek szerzi meg a vezetést. 1:2. Továbbra is Tolna támad, de gólszerzési alkalma a gyönkieknek adódott, de Bérezés a kiinduló Ezer mellett a kapu mellé lő. A második félidő elején a tolnai csapat nagy hajrába kezd, de a 14. percben Bérezés — újra védelmi hibából — a gyönki csapatnak kétgólos előnyt szerez. Ezután a játék kemény lesz, Bajzát többször felvágják és ő törleszt, Bányait szándékosan megrúgja, melyért a kiállítás sorsára jut. A tolnaiakn Kláb és Herczig áll a csatársorba és a tolnai támadások ezután sokkal veszélyesebbek. A 25. percben Főfai, majd három perc múlva ugyancsak Főfai lő gólt. 3:3. Négy perc múlva Elekes 11-esből megszerzi a vezetést. 4:3. A 35. percben Herczig lő gólt (5:3) és így tíz perc alatt megváltozik az eredmény a tolnai csapat javára. Be- ) fejezésig a tolnai csapat marad támadásban, a vendégcsapat tagjai mór feladták a küzdelmet. Bírálat: A tolnai csapat tagjai lebecsülték a gyönkieket. Bajza kiállításáig rosszul és kényelmesen játszottak. A gyönkiek az 1:3-as eredményig lelkesen játszottak és jól használták ki a tolnai védelem kihagyásait. Ha 3:1 -es vezetésnél védelembe vonulnak, úgy az egyik pontot feltétlen megszerezhették volna. P. Gy. Döbrököz - Hőgyész 3:0 (2:0) Döbrököz, 300 néző. Vezette: Németh K. Döbrököz: Vindics — Csikós, Bazsonyi, Németh — Gú- csi, Balaskó — Dékány, Danes, Kiss, Szabó, Lindmajer. Hőgyész: Borsos — Ulrich, Nichter, Witzl I. — Hegedűs, Kertész — Skultéti, Magyar, Gaál, Reizer, Bősz. A negyedik percben Hegedűs. Gaálhoz játszik, aki mellé küldi a labdát. Két perc múlva Kiss erős lövését Borsos csak nehezen tisztázza. A 10. percben góllá érik a hazai fölény. Németh, Kiss a labda útja, melyből Danes gólt lő. 1:0. A hazaiak még nagyobb lelkesedéssel játszanak és a 22. percben Balaskó átadását Danes értékesíti. 2:0. A vendégek csak ritkán jutnak szóhoz, a hazaiak vannak többet támadásban. A második félidő elején a vendégek kísérleteznek és a 7. percben Reizer beadását Gaál küldi kapura, melyet Vindicsnek sikerül fölé nyomni. A hazaiak nagy fölényét a ll:2-es szögletarány is jelzi. A 19. percben újból Borsos ment, majd a 25. percben Bazsonyi hagy ki nagy helyzetet. A 32. percben Szabó beadását Kiss értékesíti és ezzel beállítja a végeredményt. 3:0. A hazai csapat győzelme megérdemelt. Jók: Németh, Bazsonyi, Danes, illetve Borsos, Magyar, Nichter. A játékvezető kitűnően bíráskodott. Puskás v