Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-26 / 123. szám
1960. május 26. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Értékes győzelmet aratott a Szekszárdi Petőfi női kosárlabda-csapata a bajnok Budapesti Előre felett Szekszárdi Petőfi—Budapesti Előre 66:59 (32:30) Szekszárd. Vezette: Szabó II., Werbőczi. Nagy érdeklődés mellett került sor a mérkőzésre. Az elején a vendégek — magassági fölényük révén — ragadták maguk hoz a kezdeményezést. Gyorsan és ügyesen adogattak, sorban teremtődtek a pozíció helyzetek. Ezeket legtöbbször sikeres dobással fejezték be. Különösen a 7. számú válogatott Balogh volt a hazai palánkra a legveszélyesebb. 10:5, majd 19:8 volt az első 8—10 perc eredménye az Előre javára. A vendégek embert, a hazaiak te rületet védtek. 19:8 után a szekszárdi csapatban cseréket hajtottak végre. A csapat fokozta az iramot, szívósan védekezett és a támadásoknál fegyelmezetten betartották a taktikai utasításokat. Fokozatosan csökkent a hátrány, különösen Borcsáné remek kosaraival. A 16. percben már a hazaiak vezetnek 23:22 (!)-re. Ettől kezdve fej-fej melletti küzdelem alakult ki, végül 2 pontos hazai előnnyel fordult a két csapat. A II. félidőben még fokozódott az iram, s az izgalom. A játék színvonala nem volt magas, de igazi, sportszerű küzdelem folyt a pályán. Egymás mellett haladt a két csapat. A 10. percben kissé megugrott a Petőfi, s 5 pontos előnyre tett szert. A 12. percben szinte megtáltosodtak lányaink. Egymás után vezették ötletes támadásaikat, s ekkor Simon, majd Szekeresné négyszer egymás után talált az ellenfél kosarába. Az Előre sem adta fel a küzdelmet, szoros emberfogással, egész pályán történő letámadással próbál kozik. Ennek eredményeképpen ugyan sikerül a pestieknek hátrá nyukat csökkenteni, de egyúttal sorozatosan a kipontozás sorsára jutnak játékosaik. Négy perccel a befejezés előtt 5 pont a Petőfi előnye. A hajrában hatalmas küz delem folyik a pályán. A szekszárdiak közül Klemné és Simon a kipontozás sorsára jut, de ez sem akadályozza meg a hazai győzelmet, mert Forgács és Fertő szögi kosarai azt bebiztosítják. A csapat felállítása a következő volt: Klemné (8), Simon (21), Borcsáné (18), Varga (2), Szekeresné (11). Cserék: Forgács (7), Fertőszögi (4). A csapat minden tagja átlagon felüli teljesítményt nyúj tott. Áz NB lll-as bizottság ülése Az NB Ill-as bizottság három hónapos szünet után hétfőn délután Pécsett tartotta ülését. Az ülésen sajnálatos módon a kaposvári küldött ezúttal sem jelent meg. De hiányzott a pécsi küldött is. Molnár József főtitkár nyitotta meg az értekezletet és a küldöttek útján arra kérte a tagegyesületeket, nyilatkozzanak arravonatkozólag, hogy vannak megelégedve a Baranya megyei szövetség munkájával, mert az MLSZ-hez egyes megyéktől belső villongásokról érkeznek hírek. Ezután Karth Ferenc titkár tartott beszámolót: Elmondotta a küldötteknek, hogy a 3 hónapos szünet azért adódott, mert a szövetségben olyan ügyek — a Kaposvári Kinizsi ügyeit nem számítva —, amelyeket a szövetség ne tudott volna egyedül is elintézni, nem merültek fel. Közölte, hogy tavasszal rendkívül sok, számszerint 7 óvást nyújtottak be, amelyek közül 6-ot a szövetség elutasított, egy pedig most van tárgyalás alatt. A megóvott mérkőzések az alábbiak voltak: Pécsi BTC—Halasi Dózsa, Bajai Épí tők—Kaposvári Kinizsi, Kaposvári Kinizsi—Pécsi Vasas, Pécsi Vasas—Kaposvári Dózsa, Kaposvári Kinizsi—Bácsalmás, Székesfehérvár—Pécsi Bányász és Bonyhád— Bajai Bácska. Bejelentette Karth sporttárs, hogy örvendetesen javult tavasz- szal a fegyelem. Annak ellenére, hogy a bajnokságban példátlanul éles a harc, az eddigi 11 fordulóban mindössze 16 játékos került a kiállítás sorsára, amely kb. fele az őszi kiállításoknak. Közölte, hogy a hivatalos lap ugyancsak a tavaszi mérkőzések alapján ösz- szeállított sorrendet közölte a sportszerűségi versenyt illetően, de a kupa odaítélésénél a szövetség az őszi mérkőzéseket is figyelembeveszi majd. A küldöttek különösen a Bajai Bácska együttesét emelték ki, ahol 4 esztendő alatt mindössze egyetlen kiállítás fordult elő. Szóba került az is, hogy a tagegyesületek 4 esetben fellebbezték meg a Baranya megyei szövetség döntését. Ezek közül 2 fellebbezés elutasítást nyert, egy pedig tárgyalás alatt van. Szóvá tette a titkár a játékvezető kérések terén tapasztalt rendellenességeket is. Megemlítette, hogy a Bajai Építők jár elől ebben rossz példával. Kérésük sohasem érkezik be időben. Kérte a titkár a bizottság tagjait, hívják fel a sportköröket arra, hogy a bajnokság hajrájában fokozatosan fordítsanak gondot a sportszerű ség megóvására, nagyobb létszámú rendező gárdáról gondoskodTEKE A II. forduló utón a Tolnai SE vezet Dombóvár előtt Vasárnap került lejátszásra a megyei tekebajnokság második fordulója. A Tolnai SE fölényes győzelmet aratott Bonyhádon a Vasas ellen. A Dombóvári Állami Gazdaság Tsz SK csapata tokönnyen fektette kétvállra a Szekszárdi Posta II. csapatát. A Tolnai Vörös Lobogó, valamint a Szekszárdi Posta I. csapata ellenfél nélkül győzött a Dombóvári Cement, illetve Bonyhádi Cipőa is tartja jó formáját és gyár csapata A bajnokság állása: 1. Tolnai SE 8 ellen. 1932 11 2. Dombóvári ÁG Tsz 2 1858 9 3. Szekszárd I. 2-1749 8 4. Tolnai Vörös Lobogó 2 1864 7 5. Szekszárd II. 2 1556 5 6. Bonyhádi Vasas 2 1376 5 7. Dombóvári Cement 2 923 2 8. Bonyhádi Cipőgyár 2 545 1 Hóroméves úszóbajnoknő Az 1972. évi olimpiai játékokra a svéd úszósport nagy reménysége a hároméves Anna Carlsson. A kis Anna minden segédeszköz nélkül leússza a négyszáz métert és jóllehet csak néhány hónap múlva tölti be harmadik életévét, máris kitüntették az »úszóérem vasfokozatával«. A kis »úszó zseni« édesapja a svéd úszók egyik ismert edzője, a kislány tehát »hazulról« hozta kiváló sporttehetsé- $ét. Szülei elmondották, hogy még nem tudott járni, amikor már héthónapos korában fenntartotta magát a vizen. Szülei a göteborgi »Valhallabad« nevű úszócsarnok szolgálati lakásában laknak és ezáltal az úszómedence jóformán pótolta a kis Anna számára a gyermekjátszóteret. An- nuska ma már olyan gyakorlott úszó, hogy a medence fenekéről bármely tárgyat felhoz és tökéletes technikával ugrik a medence legalacsonyabb trambulinjáról. janak és a sportkörök tegyenek meg minden tőlük telhetőt a botrányok megakadályozására. (A K. Dózsa—Csepel mérkőzésről riadóautónak kellett kimentenie a játékvezetőt.) Szóba került a tárgyalás során az is, hogy a játékvezetők nem figyelnek a kiállított játékosra és nem egyszer fordul elő, hogy más játékos nevét mondják be. így legutóbb a Pécsi Bányászból Ulrich került kiállításra, mégis Kását tiltották el, mert a bácsalmási játékvezető őt jelölte meg. Mint hogy ez a tévedés beigazolódott, az NB III-as bizottság úgy határozott, hogy erkölcsi elégtételt ad Kásának azzal, hogy legközelebbi kiállításakor nem veszi súlyosbító körülményként mostani eltiltását, amelyet már kitöltött. A hivatalos tárgyalás befejeztével a kiküldöttek még sokáig latolgatták a bajnokság és kiesés esélyeit. Általános volt a vélemény, hogy a Kaposvári Kinizsinek van pillanatnyilag a legtöbb esélye a bajnokság megnyerésére. Itt tudtuk meg azt is, hogy a Székesfehérvár—Szekszárd mérkőzést pécsi játékvezetőhármas vezeti majd, • __________________________(T. L.) K ÉPES TOTÓ A totó 22. számú szelvényén szereplő mérkőzésekre Mocsári József, a Sióagárdi KSK sportolója tippel 1. Újpesti Dózsa—Tatabánya 1 x 2. Szeged—Ferencváros 1 2 3. Szombathely—Bp. Honvéd 1 x 4. Csepel—Pécs 1 1 5. Salgótarján—Dorog 1 x 6. EVTK—Győr x 2 7. Oroszlány—Szállítók x 1 8 PVSK—Budafok 1 1 9. Kaposvár—Székesfehérvár x 2 10. Budai Spartacus— Mosonmagyaróvár 1 1 11. Alessandria— Internazionale 1 1 12. Bari—Fiofentína 1 x Hegyei bajnokság Házai Bányász—Fadd 3:0 (0:0) Fadd, 1500 néző. Vezette: Pető. Máza: Veres — Széles, Kovács, Snetz — Pécsnek, Hadó — Géth, Kersák, Gyorsok, Simon, Kasper I. — Fadd: Márkus — Tantos, Keserű, Joó — Koleszár, Schusz- ter — Petrits, Vass, Fehér, Pa- sinszki, Mácsik I. Nagy irammal kezd mindkét csapat, majd Fadd veszi át a játék irányítását és Máza csak szórványosan jut szóhoz. Ezeket a Bányász támadásokat a hazai védelem rombolja. A 17. percben szép formás támadásból Mácsik I. elől Veres ment, majd Pasinszki lő fölé. A másik oldalon Koleszár hazaadása okoz meleg másodperceket. A faddi csatárok a félidő hátralévő részében egymás után lőnek és Veresnek minden tudására szükség van, hogy mentse kapuját a góltól. Fehér, majd Koleszár kerül jó helyzetbe, ezek a lövések mellé és fölé mennek. A II. félidőben újból Fadd támad, de a csatárok elidegeskedik a jó helyzeteket. Egy mázai támadásnál Gyorsok kapáslövése Márkusról Simon elé pattan, aki a helyzetet felismerve, ebből gólt lő. 1:0. A hazaiak nem aefják fel a győzelem reményét, tovább támadnak és amikor Fehér lefutja a mázai védelmet, Veres kaparintja meg előle a labdát. Ez a helyzet kihagyása szemlátomást letörte a hazaiakat és Máza percei következnek. A védelem kísérete mellett Kersák szép gólt lő. 2:0. Ezután még egy kísérlet történik Fadd részéről, de Vass csavart lövését Veres még a felső sarokból is öklözni tudja. Nem sokkal később Schuszter fejese a kapufán csattan. Befejezés előtt 2 perccel Gyorsok két remek csel után beállítja a végeredményt. 3:0. A faddi csapat hiába támadott 70 percen keresztül, a csatársor nem tudta kihasználni a legjobb helyzeteket. Máza szerencsével győzött. A hazai csapat legalább a döntetlent megérdemelte volna, bár a helyzetek alapján győzhetett volna. A játékvezető kifogástalanul vezette a sportszerű mérkőzést. Nyirati Tamási-Hőgyész 1:0 (0:0) Hőgyész, 300 néző. Tamási: Pintér — Rábli, Kovács, Szabó — Mészáros I., Szili — Mészáros II., Németh, Orosz, Kiss, Ludas. — Hőgyész: Martin I. — Thuma, Nichter, Witzl I. — Bősz I., Hegedűs — Skultéti, Ulrich, Magyar, Witzl II., Bősz II. A vendégcsapat támadásaival kezdődik a mérkőzés és már a 2. percben veszélyeztetik a hazai kaput. Szépen kombinál a vendégcsapat, de a hazai védelem Nichterrel az élen biztosan rombol. A 13. percben Ludas lesgólt lő. A gól meg nem adása miatt a tamási szurkolók hatalmas tüntetésbe kezdenek a játékvezető ellen. A hazai csapat csak a 17. percben veszélyeztet, majd rövid fellángolás Szőrrel, vagy anélkül ? Szőrrel, vagy anélkül? — ez’az amerikai úszók fő problémája, amióta John Me Bill a sajtó útján bejelentette, hogy mielőtt megdöntötte a 200 yardos gyorsúszás országos rekordját, leborotváltat- ta karjáról mellkasáról és lábáról a szőrzetet. Az amerikai szakértők szerint nem kétséges: John Me Bili azért tudta 3 másodperccel megjavítani az országos csúcsot és 8 másodperccel saját egyéni csúcsát, mert szőrzetének eltávolításával csökkentette a víz ellenállását. A Stevens hidrodinamikai laboratórium megállapította, hogy »normális« szőrzetű férfiak esetében a teljesítmény javulása 5 százalékos. Az 1956-os olimpiai játékok úszóversenyeinek ausztráliai győztesei szintén leborot- váltatták szőrzetüket a versenyek előtt. után újból a vendégcsapat percei következnek. Főleg a balszárny, Kiss és Ludas kombinál szépen. A hazai csatársor képtelen a labdát tartani, ezért az I. félidőben tamási mezőnyfölény alakulhatott ki. A 30. percben a kitörő Orosz lábáról Martin szedi le a labdát. A hazai védelem ebben az időszakban nagy munkát fejt ki. A II. félidő elején mezőnyfölényt harcolnak ki a hazaiak, de a csatársor képtelen gólt lőni. Az 5. percben ugyan Ulrich gólt ér el, de azt a játékvezető nem adja meg. Ezután több durva jelenet adódik a pályán — mindkét csapat részéről —, de a játékvezető ezeket megtorlás nélkül hagyja. A 16. percben esik a mérkőzés egyetlen gólja. Ludas megszerzi a lepattanó labdát, elfut és lövése a rosszul vetődő Martin hasa alatt jut a kapuba. 1:0. Hiába támad ezután Hőgyész, a tamási védelem Kovács vezérletével jól védekezik. A 29. percben a hazaiak egyenlíthetnének, Nichter átívelt labdáját azonban Magyar csúnyán mellé lövi. Két perc múlva ugyenez megismétlődik. Bírálat: Két ellentétes félidőben — ha szerencsés góllal is —, de a határtalan lelkesedéssel játszó Tamási megérdemelten szerezte meg a két pontot. A két csatársor közötti különbség döntötte el a mérkőzés sorsát. Jók: Nichter és a hazai védelem, illetve Kovács, Ludas és Kiss. Galambos Dombóvári Vasút—• Nagydorog 5:2 4:0 Dombóvár, 200 néző. Vezette; Magyar. Dombóvár: Egyed — Marosi, Potó, Kalmár — Bukovszky, Tapaszti — Gelencsér, Fülöp, Le- hőcz, Strasszer. — Nagydorog: Böröcz — Sárvári, Sáringer, Horváth — Vida, Balogh II. — Sáfrány, Földes!, Szabó, Kollár, Lengyel. A Döbrököz ellen mutatott játék után gyenge érdeklődés mellett került lejátszásra a mérkőzés. Már az első percben Tapaszti átadását Lehőcz a kapu mellé fejeli, majd nem sokkal később Tapaszti és Fülöp. majd Gelencsér lövése kerüli el a vendégek kapuját. A 8. percben Fülöp beadását Lehőcz értékesíti. 1:0. A hazai fölényt az egymást követő szögletek jelzik, de ezek eredménytelenek. Böröcz nagy munkában van és jó formáját is bebizonyítja. A 26. percben Fülöp és Böröcz egyszerre ugrik fel, Böröcz az arcához kap, s a játékvezető 11-est ítél, melyet Gelencsér értékesít. 2:0. öt perc múlva Kalmár előrevágott labdáját Strasszer Tapasztihoz adja, aki ügyesen a jobb sarokba fejeli. 3:0. Egyik támadást a másik után' vezeti a hazai csatársor. A 37. percben Gelencsér— Tapaszti összjáték után Tapaszti szép gólt lő. 4:0. A II. félidőben folytatódik á hazai fölény. Már a 4. percben Fülöp nagy lövése centikkel kerüli el a vendégkaput. A 10. percben a kapufa menti a vendégeket az újabb góltól. Négy perc múlva gólt ér el a vendégcsapat. Sáfrány íveli be a szögletet, amelyet Földesi Egyed mellett a hálóba vág. 4:1. A gól a vendégcsapatot fellelkesíti és elörevágott labdákkal próbálkoznak. A hazai csapat átveszi a vendégcsapat játékstílusát és ez megboss2úlja magát, mert a 30. percben újabb gólt érnek el a vendégek. Marosi szabálytalankodik Kollárral. A szabadrúgást Kollár Szabóhoz küldi, aki azt értékesíti. 4:2.. Négy perc múlva egy nagy tömegjelenet a vendégkapu előtt, végül Tapaszti lövése a léc alá vágódik. 5:2. Bírálat: A hazai csapat a helyzetei alapján több gólt is rúghatott volna, de a csatárok helytelen játékfelfogása következtében a befejezéseket- elrontották. A vendégcsapat a kevés helyzeteit is kihasználta. Jók: Bukovszky, Tapaszti, Gelencsér, Lehőcz, illetve Böröcz (a mezőny legjobbja), Vida. Földesi, Szabó. A játékvezető jól vezette a mérkőzést. Somogyvári