Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-14 / 88. szám

1960. április 14. TOLNA MEGYÉT NEPÜJSÄG a Csak akkor adhatunk több húsárut, ha emeljük a szemestakarmányok átlagtermését Hozzászólás a „Minél több árut a népgazdaságnak” című vitához Kirobbanó sikert arat a Déryné Színház „A néma leventéivel »•A néma leventéivel vendég­szerepei Tolna megyében a Dé­ryné Színház társulata. A decsi előadásról, a művészek fogadta­tásáról legnagyobb elismerés hangján szólt Szávai Lajos tár­sulatvezető, amikor a többi kö­zött ezeket írta: »-Tiszta színpad fogadta műszaki dolgozóinkat, akik az építést, szerelést elkezd­ték. A színészek később érkez­tek. Az öltözőkben sárközi szőt­tesekkel leterített asztalok vár­ták őket, vázákban virágok... Az előadás közönsége a játékban ve­lünk érzett és sokszor nyíltszíni tapssal fejezte ki tetszését... Az előadás után fiatalok tódultak be az öltözőkbe s virágcsokrokkal kedveskedtek a színészeknek. Köszönöm — köszönöm, hang­zott a fiataloktól. Aztán elmen­tek, mi is felszálltunk gépko­csinkra, elindultunk Szekszárdra, szívünkbe zárva egy színházi elő­adás szép élményét és a Sárköz központjának színházszerető kö­zönségét". A másik előadás Kisvejkén zaj­lott le az elmúlt napokban. Ért­hető kíváncsiság és készülődés előzte meg a Déryné Színház ven­dégszereplését, hiszen ebben a községben még sohasem szere- peltek hivatásos művészek. Ez volt tehát az első színielőadás, az első alkalom, hogy a színház helybe jött és egy felejthetetlen Énekes tehetségkutatás a Zeneművészeti Főiskolán A Zeneművészeti Főiskola, ki­zárólag férfiak részére, énekes te­hetségkutatást rendez, amelyre a főiskola titkárságán lehet jelent­kezni rövid életrajzzal, a foglal­kozás, kereset, lakcím feltünteté­sével. Az alsó korhatár tizen­nyolc, a felső huszonöt év. Érett­ségivel, vagy ezzel egyenrangú képesítéssel lehet jelentkezni, de olyanok is pályázhatnak, akik eb­ben a tanévben érettségiznek. A Április 17-én és 18-án rendezik meg a III. Országos Ifjúsági Kamarazene fesztivált estét ajándékozott a kisvejkeiek- nek. Zsúfolásig megtelt a művelő­dési otthon nagyterme. Kétszázöt­venen szorongtak a székeken és az állóhelyen. Egy ötszázötven la­kosú kis községben! Tehát a falu falu lakosságának több, mint fe­le eljött, hogy lássa a színészeket, lássa az előadást. Heltai Jenő rendkívül szellemes és mulatsá­gos darabjának kirobbanó sikere volt. »A néma levente« osztatlan ■sikert aratott Kisvejkén. Nem egyszer szakította meg az elő­adást a nyíltszíni taps, a végén pedig valóságos ünneplésben ré­szesítették a színészeket. Az előadás után a művészek hosszasan beszélgettek a község kulturális életének vezetőivel. A kisvejkeiek részéről nagyon hatá­rozottan hangzott el a kérelem: »Jöjjenek el máskor is! Mennél gyakrabban!« A művészek ígére­tet tettek, hogy minden darab­bal, amelyet' Tolna megyei köz­ségekben bemutatnak, Kisvejkére is ellátogatnak. A kisvejkei beszélgetés az első lépés volt annak a tervnek meg­valósításában, amelyet a megyei művelődésügyi osztály és a Dé­ryné Színház vezetősége maga elé tűzött: közelebb hozni a falusi közönséget a színházhoz és köze­lebb vinni a művészeket közönsé­gükhöz. (I) követelmények között nem szere­pel az előzetes énektanulás, csak a képzésre alkalmas szép hang. A meghallgatáson — május első fe­lében — népdal, műdal, vagy ária adható elő — zongora kísérő­ről a főiskola gondoskodik. A je­lentkezés határideje április 20. — Mindazok, akik sikerrel szerepel­nek, a meghallgatáson, jelentkez­hetnek a főiskola 1960/61. tanévé­re felvételi vizsgára. A mi termelőszövetkezetünk nem nagy: mindössze 1200 holdon gazdálkodunk. Ebből kell megél­ni 170 családnak. Hozzá nem is akárhogyan. A kollektív gaz­dálkodástól ugyanis jogosan vár­nak magasabb életszínvonalat a szövetkezeti parasztok, mint amit tegnap biztosított a kisparcella. Ez pedig csali akkor lesz valóság, ha a nagyüzem adta lehetőségeket ki­használva mindjobban fokozzuk a termésátlagokat. Ezzel kapcsolat­ban többen mondták már el vé­leményüket is a Népújságban kö­zölt cikksorozat keretében. Én a szemestakarmány termésátlagának növelésével szeretnék foglalkozni, mert ebben látom a húsáru-ter­melés fokozásának egyik feltéte­lét. A kukoricát ragadom ki, mi­vel a szemestakarmányok zömét ez teszi ki; nálunk pontosan het­ven százalékát. A kukorica átlagtermésének fo­kozása érdekében indult a szövet­kezetek között egy mozgalom. Is­meretes, hogy a bátaszéki Búza­kalász Tsz arra szólította fel a kö­zös gazdaságokat, - hogy érjenek el holdanként 30 mázsa átlagtermést. Mi e mozgalomhoz nem csatlakoz­tunk, mert — adottságainkat fi­Cipíígyári A szalagokról eleget hallottak, olvastak már az emberek. Igaz, ott készülnek ezerszámra a cipők, de van itt a gyárban jónéhány olyan üzemrész is, amelyeknek munkája nélkül a szalagok sem mehetnének. — Ezzel fogadott Nagy Dénes elvtárs, a Bonyhádi Cipőgyár igazgatója, amikor meg- invitólt egy kis körsétára a gyár­ban. Cipősarok — hulla dék Inti »Asztalosműhely" az ajtó fe­letti tábla felirata, amit talán he­lyes lenne kicserélni és valami olyanféle nevet adni, hogy »fo­rintműhely". No, nem pénzt ver­nek itt, mégis sok forintot hoz ez a kis műhely a »konyhára«. Egy tavaly bevezetett újítással cipő­sarkokat készítenek a pórótalp- hulladékból, három hét óta pedig a bőrtalp-hulladékot is felhasz­nálják. Miklós Ferencné és Pus­kás Ferencné dolgozik a két egy­szerű készülék mellett. A sablon­ba rakják a ragasztóval bekent hulladékdarabokat, majd a prés­sel összeszorítják. Egy sarok kész, jöhet a következő. — Hány darab készül el egy nap? — kérdem. — Az első napokban nyolc ru­dat csináltam — mondja Miklós- né, egy rúd 20 pár sarokból áll, de ma már tíz is elkészül egy műszakban. Az újítást Szombathelyről vet­ték át a bonyhádiak, de »újítot­tak« ők is a présen, amelynek fejrésze most már elfordítható, így egy-egy sarok összeragasztása és préselése után nem kell olyan sokat csavarni az orsón. A fa-sarkokat pótolják a talp- bőr-hulladékból készülő sarokkal, Jobb is, olcsóbb is. Ahol a% új eipo- modellek készülnek Ha egy párizsi magazin írna Szigetvári Bálintról, bizonyára a »divatdiktátor« titulussal tisztel­né meg. Szigetvári bácsit azon­ban inkább a »divat-informátor« cím illeti meg. Gyakran érdek­lődnek nála ugyanis — főleg a nő­dolgozók —, hogy milyenek lesz­nek a készülő új modellek. Ez elsősorban a fogyasztók kíváncsi­sága is, a cipőgyári asszonyok, lá­nyok szeretnek csinos cipőben jár­ni. De kíváncsiak azért is, mert szeretnék tudni, hogy mit fognak gyártani a következő hónapok­ban, könnyű, vagy nehezebb lesz-e a munkájuk. »Műhelyét«, ami gyelembevéve — ennek elérését ma még irreálisnak tartjuk. De ettől függetlenül mi is arra törekszünk, hogy minden mó­don növeljük a kukorica át­lagtermését. Erre vonatkozóan jól bevált mód­szereink vannak. Amióta arra lehetőség van, csak hibrid kukoricát vetünk, mert ta­pasztalatból tudjuk, hogy általá­ban 3 mázsával többet ad holdan­ként, mint a szokványminőségű vetőmag. Nem sajnáljuk az egy kiló hibridvetőmagért, a két kiló takarmánykukoricát, s nem is ér­tünk egyet azzal, aki sajnálja. A kukorica minden munkáját közö­sen végezzük. Ez nálunk jobban bevált, mint a terület felosztása. Azért jobban, mert a mi gazdasá­gunkban viszonylag kevés a föld. Tavaly például volt olyan nap, hogy 40 hold kukoricát kapáltunk meg. Persze hozzá kell tennem, hogy nálunk a családtagok egész éven át a közösben dolgoznak. Ez pedig azért van így, mert mi nem osztunk senkinek háztáji földet. A háztáji föld helyett annyi kukoricát kap mindenki a kö­zösből, amennyi a holdanként! átlagtermés volt. mozaikok nem is különálló, helyiség,, az al­jaüzemi futószalag mellett csak egy kis sarok, gyakran keresik fel a mester távollétében is. Ilyen­kor aztán kiszedik a fát egyik másik készülő cipőből és fel is próbálják. Az állványkocsi — a futószalagok bevezetése előtl ezekkel továbbították a munka­helyek közt a készülő cipőket — tele van kék, szürke, drapp, csau, barna és sárga cipőkkel. Ahány, annyiféle. A tervek a műszaki irodában és a modellérián készül­nek, Szigetvári Bálint, — aki kö­zel harminc éve dolgozik a gyár­ban, kisujjában van a cipész-tu­domány, — Egle Ádámmal együtt a kivitelező. — Hány új modellt készített már el? — Egy év óta vagyok itt, azóta legalább százötven párat. — Melyik tetszett a legjobban? — Nem tudok választani. Va­lamennyi. Új cipók a tanműhelyben Szeptember elején jártam utol­jára az aljaüzemi tanműhelyben. A 15 tanuló első napját töltöt­te a gyárban, éppen a szerszá­mokkal ismerkedtek. Ma pedig szebnél szebb cipők sora­koznak az állványon, rajtuk cé­dulán a készítő neve. Kolpek elv­társ, a tanulók oktatója éppen bosszankodik: — Méghogy én ezt a durábel goyserbakancsot, meg ezt a rá- mánvarrott félcipőt kettesnek ad­jam át?... Azt már nem! Mint megtudom, van egy »irányelv« amely szerint tanmű­helyben készült cipőt nem lehet elsőosztályuként átvenni. Első­éves »inasok« kezéből legfeljebb csak másodosztályú cipő kerülhet ki. Nem tudom, tényleg így van-e, de ha igen, akkor sürgősen vál­toztatni kell rajta. Mert ezek a tanulók kitesznek magukért. Az »osztálykönyv« tanúsága szerint az áprilisban elkészült első ci­pőkért öten kaptak ötös, hatan négyes és négyen hármas osztály­zatot. Kettes, vagy pláne egyes osztályzat nincs. (A cipőket »fe­leletként« is osztályozzák a ta­nulóknál.) A régi időkben az elsőéves inas még kézbe sem vehetett új cipőt. Javítást is csak a második esz­tendőben adtak a kezébe. Ezek pedig remekműveket alkotnak félévi tanulás után. Igaz, kissé még lassan dolgoznak, de majd belejönnek a munkába. J. J. Kiszámoljuk, hogy mennyi mun­kaegységet fordítottunk egy hold megtermelésére és azt az illető össz-munkaegységéből levonjuk. Ezzel sok vitát kerülünk el. A kukorica kapálását mi úgy­szólván teljes egészében a család­tagokra, elsősorban az asszonyok­ra, meg a gépállomásra bízzuk. Évek óta ezt tesszük és bevált. A hat esztendő alatt — amióta én a szövetkezetben dolgozom — egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy a kukoricát kézzel legalább kétszer, gép­pel pedig háromszor-négyszer ne kapáltuk volna meg. A hat évet véve alapul 29 mázsa csöveskukoricát takarítottunk be ogy-egy holdról. Volt olyan esz­tendő is, mint az 1958-as, amikor 42 mázsa átlagtermést is adott egy tábla. Tavaly viszont ennél jóval kevesebb volt, mert az idő­járás nem kedvezett. Szeptember elején dér volt, amely elvitte a ku­korica termésünk 30 sázalékát. De így is 26 mázsa 19 kiló volt a gaz­daság holdankénti átlagtermése. Az idén szeretnénk elérni a 30 má­zsát, bár a terv csak 27-et ír elő. Sok szó esik közös gazdaságok­ban manapság a prémiumrend­szerről is, amely szintén ösztön­zője a több termelésnek. Mi évek óta osztunk prémiumot a terven felüli termésből. Igaz, hogy nem 50 százalékot, mint általában, ha­nem csak 25 százalékot. Mi ezt lát­juk jónak, ezen nem is akarunk változtatni. A prémiumot egyben adjuk ki a növénytermelő brigád­nak, amelyet ők osztanak el ma­guk között, kinek-kinek végzett munkája alapján. Az elmondott módszerrel ebben az esztendőben is mintegy 5000 mázsa kukoricát termelünk a 170 holdon. Ez az árpával és a takar­mányozási célra termelt borsóval együtt elegendő lesz arra, hogy meghizlaljunk az idén 330 kocát, 100 szarvasmarhát, kitartsuk újig a 70 tehenet, az 50 anyakocát, a 600 birkát és a 12 pár lovat. S így lehetőség van arra is, hogy hús­áruból maradéktalanul teljesítsük tervünket. Bán Gyula, a fácánkerti Vörös Hajnal Tsz 84. Egy gótikus kiképzésű kapu­boltozat alatt elsuhanva beér­tünk a fallal körülvett parkba, melyben a csodálatosan szép fák alatt falkaszámra szaladgáltak a dámvadak és szarvasok. A fasor egyenes irányban vezetett a her­cegi kastély felé, mely egy mes­terséges tó mögött feküdt. A tó előtt közvetlenül azonban jobbra elfordultunk, és megálltunk egy nagyobb, a kilencvenes évek för­telmes stílusában épült favázas ház előtt. Itt lakott Nansen úr, itt kellett nekem is felütnöm a ta­nyámat. A téliesen kopár fák kö­zött, innen mintegy fél kilométer, re egy barakkszerű telep közepén emelkedett a magasba a rádió- antenna — ott volt Sefton Delmer úr titokzatos birodalma. Nagyon hamar felderengett bennem, hogy én itt az angol tit­kos szolgálat egyik legbelsőbb rejtekébe jutottam. A felismerés azonban, sajnos, már későn jött Most már csak azon kellett len­nem, hogy ép bőrrel ússzam meg a dolgot anélkül, hogy ügynököt csináljanak belőlem, s becstelen­né váljak. Kevés kivételtől eltekintve mindenki álnevet viselt A kulcs­pozíciókban. angolok ültek, de A Fővárosi Zeneiskola április 17-én és 18-án rendezi meg Bu­dapesten a III. Országos Ifjúsági Kamarazene fesztivált, amelyen egyébként a közel ötven főnyi személyzet németekből és osztrá­kokból állott. Az álcázás megle­hetősen értelmetlen volt, mert előbb-utóbb úgyis megtudtuk, ki­vel állunk szemben, összessé­gükben Delmernek ezekre a kivá. lógatott munkatársaira sok min­dent rá lehetett volna fogni, csak azt nem, hogy belőlük állt volna az antifasiszta harcosok elitje. Néha szinte leküzdhetetlen ingerem támadt, hogy az egyik­nek, vagy másiknak egy harsogó »Heil Hitler!«-t kiáltsak a fülébe. Nem hiába járt Delmer Hitler­nél és Goebbelsnél iskolába. Pro­pagandatechnikája úgy hasonlí. tott a náci rádió technikájára, mint egyik tojás a másikra. Fo­lyamatosan befutottak ide a brit Intelligence Service által a kon­tinensen összegyűjtött hírek; ezekből kiválogatták azokat, ame­lyek éppen beleillettek az elgon­dolásukba, és a szükséghez képest átfésülték őket Minden adásuk­ban, melyet az éterbe sugároztak, volt egy szemernyi igazság, úgy­hogy az átlagos hallgató hihető­nek tarthatta- Az egészet azonban annyira össze-vissza nyirbálták, kiforgatták, kikozmetikázíák hogy elkerülhetetlenül zűrzavart kellett keltenie, Delmer maga is az ország állami zeneiskoláinak tanulói mutatják be felkészültsé­güket. beismerte, hogy propagandájá­nak ez az egyedüli célja: Politi­kája cinikusan és tudatosan csakis arra irányult, hogy bom­lasszon, és a Németországban még uralkodó erkölcsi fogalmak utolsó maradványait is megsemmisítse. A legrafináltabb és legtávolabb módon éltek vissza az elesettek­ről szóló jelentésekkel, és az em­berek személyes fájdalmára apel­láló híreket megtévesztésre, be­csapásra és ijesztgetésre használ­ták fel. Egy tekintetben Delmer kétség­telenül túlszárnyalta náci tanító- mestereit. Az ő adásai, melyeket »Gustav Siegfried I.«, »Soldaten­sender Calais«, »Kurzwellensen­der Atlantik« néven sugároztak Németország felé, szórakoztatók voltak. Jó néhány vicc, melyet a Harmadik Birodalomban egymás fülébe súgtak az emberek, az ő konyhájából származott. Napokig mulatott például azon az ötletén, hogy Németországban a bombák okozta romokból új építészeti sti­lus nőtt ki — a »barakk«-stilus. Vicceinek erkölcsi színvonala egyébként túlnyomó részben min­den kritikán aluli volt. Ezeknek a trágár vicceknek jó részét egy szákállas osztrák káplán találta ki, aki vasárnaponként ünnepé­lyes prédikációt tartott a »Sol­datensender Calais«-ban, egyéb­ként a hét nagyobb részében csak azzal volt elfoglalva, hogy a tit­kárnők szoknyája alá nyúlkált. Istennek e jámbor képviselőjét általában »Szentatyának« titulál­ták. Delmer valósággal diktátor módján viselkedett, embereit úgv kehlte, mintha kulik lettek volna. Már az első naptól fogva foa grenomusa PUTLITZ: Nem etorszagból—) C Németországba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents