Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-28 / 99. szám

Éljen és virágozzék szabad, független hazánk, a Magyar népköztársaság! Gépész és művezető Erről is beszélni kell KÉTARASZNYI széles szíjak csattognak a transzmisszión. Dü­börög a gép, harsogva „harapják” a fogaskerekek egymást. A gép száján téglaalakú agyag-test kú­szik elő, és fűrészkerethez ha­sonló szerszámra feszített acél­drót aprítja téglává... Csillék nyi­korognak a tekervényes sín-háló­zaton, a szállítószalag surrogva viszi a földet, fel a keverőtorony­ba... Téglagyár! Mennyivel kor­szerűbb ez így, mint amikor a „téglás” térdig sárban taposva gyúrta-gyömöszölte a földet, azután verte a formába és a formából ki a nyers téglát... Az is téglagyártási mód, de ez az igazi, ahogy most gyártják a téglát Hőgyészen... S ennek a „százlovas” villanymo­tor hajtotta gépegységnek pa­rancsnoka, gépésze, egyben a gyár művezetője is Bolyás Antal. Fekete haja már őszbecsavaro- dott, kezébe beleégett az olaj, és amikor beszél, úgy mutatja büty­kös ujját a beszéd tárgyára, hogy oda kell figyelni, mert sok-sok érdekes dolgot tud meg az em­ber, egy ilyen kis téglagyár nagy gépének parancsnokától. — Most jól megyünk, nincs semmi baj. De hallja. Ott fönn, a fogaskerék sír, nagyon kopott már, ki kell cserélni. Majd mű­szak után kicserélem, akkor le- állunk és holnap már „flottul" megyünk. — Anti bácsi, jöjjön gyorsan! Repedt az anyag, rossz a gépen a szájnyílás! A KŐVETKEZŐ PERCBEN már megy a gép. — Gyökér ke­rült a szájnyílásba és felszag­gatta a kijövő masszát — mondja amikor visszajön. — Egy percet nem akarunk él­ni! 120 téglával lesz kevesebb na­ponta, ha csak egy percre állunk le. Ez pedig nagyon sok. Egy gyártási szezonban ha naponta csak egy percet állunk, több mint 20 000 téglával lesz kevesebb. Pe­dig a téla nagyon kell. Amikor a gyártást megkezdtük, úgy hatá­roztunk, hogy terven felül 300 ezer téglát készítünk, de lehet, hogy ennél még több lesz! Tudja, ilyen munkásokkal, mint a hő- gyésziek, lehet dolgozni, amikor csak 40 000 téglát gyártunk, ak­kor már elégedetlenek vagyunk, mert többet is tudunk gyártani... 55 000 darabos napi termelés a cél, ezt elérjük! Úgy mondja ezt, mint aki biz­tos a dolgában. És amikor több munkást megkérdezünk, ők is ezt bizonyítják, szavukkal és mint a napokban hallottam már tettükkel is. 55 000 téglát gyártot­tak. Bolyás Antal, a gépész-mű­vezető pedig szorgalmasan javít­gatja a csilléket, a téglagyártó gépet, hogy a munkások teljesít­hessék amit ígértek... A LEBONTOTT és már épülő új kemence mellett állunk. A gyárvezető, Kovács elvtárs is csatlakozik hozzánk. — Május elsején talán már be­rakunk az új kemencébe, — I mondja, — akkor pedig teljes üzemben lesz a hőgyészi gyár. ! — Csak jó, napos-szeles idő le­gyen, akkor meglesz a felajánlá­sunk is, a szezon végén meg talán már elsők is leszünk — mondja Bolvás Antal — az ünnepségre^ majd elhívjuk, mert ünnepelni fogunk, elsők leszünk a gyárak versenyében...- P ­Kiérdemelt megbecsülés Rekordidő alatt vetették a kukoricát Kanacson el A Kanacsi Állami Gazdaság­nak egyetlen szemenként vető kukoricavetőgépe van, amellyel be kellett vetni az idén 664 hold- nyi területet. A vetés április 13- án kezdődött és a siló kivételével április 24-én, vasárnap este föld­ben volt a mag. A két traktoros pár, Fries István, Lisztmajer Ádám, valamint Lacza István és Kopácsi József váltott műszak­ban, éjjel-nappal, húsvét másnap ján és legutóbb vasárnap is dol­gozott. A.z ő jő munkájuknak kö­szönhető, hogy — rekordidő — mindössze 11 nap alatt befejező­dött a kukoricavetés a Kanacsi Állami Gazdaságban. Átlagosan egy műszakban, 12 óra alatt 20 holdnyi területet ve­tett be kukoricával egy traktoros. Ez a teljesítmény kiváló, a Ka­nacsi Állami Gazdaságban ha­sonlóra még nem volt példa. A szakemberek ellenőrizték a mun­ka minőségét is. Megállapították, hogy egy folyóméteren pontosan megvan a három kukoricaszem. ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy 21 500 kukorica kel ki egy Levelezőnk írja a vasutasok versenyéről: „Ismét elsők lessünk holdon. Ezt a tőállományt csak azokon a területeken hagyják meg, ahol a talajerő megfelelő. De átlagban az idén 17—18 000 kukoricatövet hagynak majd meg egy holdon a Kanacsi Állami Gazdaságban, mert így is fokoz­ni lehet a termést. A négy kiváló traktoros mun­kájára a kapálások idején is. számít a gazdaság vezetősége. ! Számíthat is, mert éppen a mi- ! nap jelentették be, hegy a 435 : hold kukoricát és a 229 hold fő­vetésű silónak való kukoricát géppel négyszer megkapálják. A termelőszövetkezeti veze­tőknek nehéz és sokoldalú fel­adatokat kell megoldaniok, ha helyt akarnak állni munkaterü­letükön. Ezek a feladatok többnyire ismertek. A gazdasá­gi vezetés, a munkaszervezés és a politikai nevelő munka mel­lett azonban néha olyan prob­lémák is felmerülnek termelő­szövetkezeti vezetőink előtt, amelyek nem általánosak, s vá­ratlan felbukkanásuk folytán megoldásuk érdekében nem egyszer áldozatvállalásra van szükség. A tolnai Aranykalász veze­tőiről mondtak el legutóbb a szövetkezet tagjai egy érdekes és elgondolkodtató történeíkét. Az Aranykalász szövetkezet váratlan értesítést kapott. A MÉK közölte a szövetkezettel, hogy bátaszéki lerakatától el­szállíthatja a részére kiutalt százötven mázsányi vetőmag- burgonyát. A burgonya-vetőmagra rend­kívül nagy szükség volt, de a tagság zöme kint dolgozott' a határban. Hirtelenében csak négy olyan embert sikerült mozgósítani, aki zsákolni tu­dott. Ekkor az Aranykalász hat füg'flenített vezetője, köztük az állattenyésztési brigádveze­tő, az elnökhelyettes, s még jó néhányan vállalkoztak a zsáko­lásra. Háromszor fordult Bátaszék- től Tolnáig a tehergépkocsi az­nap délután. Késő este volt mór, amikor az önkéntes bri­gád végzett a munkával. A Túlsúlyos irányvonal! indítanak május 1-e tiszteletére a bátaszéki vasút kiszistái A MÁV Bátaszéki Fűtőházának I és forgalom szolgálattevőinek kö­zös KISZ-szervezete is készül május 1 méltó megünneplésére. 1 A minap 30 kiszistából álló ! brigádot alakítottak, amely ápri- | lis 30-án reggel túlsúlyos irány- . vonattal megy Sztálinvárosba. A ! vonat vezetője is kiszista; Vida j Mihálynak hívják, aki különben forgalomirányító a bátaszéki va­sútállomáson. A mozdonyvezetőt még nem jelölték ki. A KISZ irányvonattal Hidas­ról és Szászvárról ezer tonna szenet továbbítanak a sztálinvá- rosi üzemeknek. A tervek szerint az egész szerelvényt virágokkal és zászlókkal díszítik fel a fia­talok. Sztálinvárosba érve — miután átadták az ezer tonna szenet — közösen indulnak vá­rosnézésre és látogatást tervez­nek a Sztálinvárosi Vasműnél is a bátaszéki vasutas kiszisták. uurgonyavetést a tervezettnél előbb meg lehetett kezdeni. — Nem történt sehol munka­kiesés. Nem kellett embereket hazahívni a határból. A zsá­koló vezetők közül az admi­nisztratív munkát végző fér­fiak másnap pótolták az el­mulasztott irodai munkát. A munkaegység nyilvántartó is­mét a megszokott feladatához látott és az állattenyésztési bri- gádvezétő másnap reggel négy órakor az állattenyésztő bri­gád munkáját ment ellenőriz­ni. A zsákolás nem könnyű munka. Aki elszokott tőle, vagy életében sosem próbálta, an­nak kétszeresen nehéz. Akit ezerféle gond, gazdasági prob­léma, nevelési- és szervezési feladat foglalkoztat naponta, aki emberek munkájáért vál­lalt felelősséget, annak számá­ra nem könnyű dolog az eféle »kikapcsolódás«. A tolnai Aranykalász veze­tőinek hirtelen elhatározása, amellyel megoldották a vető­burgonya gyors hazaszállítá­sát, tapasztalataim szerint óriá­si erkölcsi haszonnal is járt. Úgy gondolom, ez az »erköl­csi haszon« százszorta nagyobb és maradandóbb értékű az anyagi haszonnál. Szándékosan nem beszéltem a vezetőkkel. A tagok újságolták el a »vállalkozást« és minden második mondatuk dicséret volt. Azol:, akikről szó van, talán nem is gondolták, hogy tettük­kel nemcsak a szövetkezetnek, hanem saját maguknak is segí­tettek. Egy vezetőnek a legfon­tosabbat sikerül elérni, akkor, amikor beosztottai a szívükbe fogadják. Amikor a »háta mö­gött« is elismerően nyilatkoz­nak róla. Ezer színben pompázó életünk sokféle lehetőséget kínál az em­bereknek. A vezető beosztás­ban levők százféle utat keres­hetnek szövetkezetükön belül annak érdekében, hogy kivívják a beosztottak megbecsülését. A tolnaiak példája csak egy a sok közül. (H) PUTLITZ: Nem etor szagból—^ C Németországba Megtört ismét a „jég”, a már­cius havi termelési eredmények a vasútigazgatóságok egymás kö­zötti versenyében ismét meghoz­ta a tavaszt. A hat igazgatóság versenyéből, az utolsó előtti hely­ről ismét az élvonalba kerültünk. A pécsi vasútigazgatóság terüle tén dolgozó vasutasok termelési eredményeikkel túlszárnyalták a vállalásokat is és csak két pont- különbséggel kerültek a miskolci igazgatóság mögé a versenyben. Eredményes volt a dolgozók mozósítása, a termelést akadályo­zó tényezők megszüntetésére. A szakszervezet, a pártszervezet se­gítsége nélkül a dél-dunántúli vas | „Emberek Egy rövidke történetet mesé­lek el. Asztalitenisz megyei dön­tő volt. A szekszárdi Szabadság Szálló étterme zsúfolásig meg­telt a vendégekkel. Még elvétve sem maradt üres egy szék sem. A fehérkabátos pincérek akár a gyorskorcsolyázók a sima jégen, ■úgy cikáztak az asztalok között. Bevallom, nekem tetszik a pin­cérmunka. Rokonszenvesen ked­ves a pincért ügyesség, midőn egész tányérhegyeket repít. Tet­szik kellemes modoruk, udva­riasságuk. Bármennyire is tetszett nekem ez a munka, ma úgy ér­zem, hogy nem lennék a világ összes kincséért sem pincér. Hisz egy perc megállásuk sincs. A tü­relmetlen vendégek a leggyorsabb és legelső kiszolgálást várják. S ekkor történt a »katasztrófa«. . Az egyik fiatal kiszolgáló fiú I utasok nem értek volna el ilyen kimagasló termelési ered­ményeket. A versenyt értékelő szervek néhány megszüntetendő hibára is felhívták figyelmünket. Javítani kell a gyorstehervonatok utazási sebességét és csökkenteni a baleseteket. Csak a hibák meg­szüntetésével lehetünk elsők az igazgatóságok közötti versenyben. Termelési eredményeink, a dolgo­zók versenyének eredményessége lehetővé teszi, hogy elsők le­gyünk ismét a vasútigazgatóságok közötti versenyben. Várnai László Pécs vagyunk" I felhordó tálcájának egyensúlya felbillent, s a tányér tartalmú az egyik sportoló kabátjára ömlött. A szegény fiú elvörösödött, sűrű bocsánatkérések közepette vizes törlőruháért szaladt. Majd egy­két gyors mozdulattal megtisztí­totta a kabátot. Szinte úgy érez­te magát, mint akit letaglóztak s csak némán állt az asztal mellett. Ekkor hallottam a legszebb, leg- megértőbb mondatot, amikor a vendég azt mondta: — »Nincsen nagy baj kérem, emberek va­gyunk!« És amikor a megbocsátás örö­mével az arcán elment a fiú, megjegyezte a vendég. — Szegény fiú, tudom nagyon bántja, szinte az arcára van írva a belső nyug­talanság. Higyjétek el többet ér ez mint száz udvarias bocsánrt • I kérés, (b) (95) — Fivére búskomor volt, alig szólt egy-két szót. Piros pulóver­jében egész nap csak feküdt a priccsén, némán, karját feje alatt összefonta, tekintete a mennye­zetre meredt. Kezdettől fogva mondogattuk magunk között: ön­gyilkosjelölt, a fogházpszichózis tipikus esete. S valóban sikerült is egy óvatlan pillanatban véget vetnie életének. Ott voltam, ami­kor kivitték. Ezért volt olyan nagy az imént a lelki megrázkód­tatásom, amikor őt véltem élve magam előtt látni. Szédült kábulatban barangol­tam még hosszú-hosszú ideig Köln utcáin, míg végre visszake­rültem a szállodámba. Sejtésem hát bizonyossággá vált. Gebhard nincs többé, soha többé nem fo­gom már látni. Életem most már nélküle folyik tovább... Nemcsak Németország iránti szeretetemet őriztem meg, a dip­lomáciai érdeklődésem is csor­bítatlanul fennmaradt. Amikor 1950 őszén Párizsban jártam, meghallgattam az Egyesült Nem­zetek plénumának vitáját a Pa­lais de Chaillot-ban. A szovjet delegáció tagjai között felfedez­em egy arcot, mely ismerősnek tűnt. A hajdani New York-i kon­zul volt, akinek 1943-ban átad­tam a moszkvai Szabad Német­ország Nemzeti Bizottságának szóló üdvözletemet. Bejelentet­tem magam nála. ö is nagyon örült a viszontlátásnak, meghí­vott vacsorára a Champs Elysées egyik éttermébe. Elszomorodott, amikor meghal­lotta, hogy angol állampolgár let­tem. — Hogyan használhat akkor hazájának, ha angollá vált? Nem helyes dolog, hogy az ember meg­tagadja a hazáját. Soha nem ta­lálhatja meg a lelki megnyugvá­sát. A céltalan és haszontalan élet boldogtalanná teszi az em­bert. Lelkem mélyéig szégyelltem magam, s elmeséltem neki, meny­nyire megrázott Gebhard törté­nete. Figyelmesen hallgatott. — Utána ő is elmondott egy törté­netet. — Nem szívesen beszélek saját személyes dolgaimról. De én két fivéremet vesztettem el, • mind­kettőt német hadifogságban. Az egyikről mai napig sem tudunk semmit. A másikról egy bajtársá­tól kaptunk értesítést, aki halála pillanatáig vele együtt volt. Egy stettini fogolytáborban voltak, s naponta hírom kilométert kellett gyalogolniuk munkahelyükre, egy téglaégetőbe. A munka nehéz volt, amellett éheztek, úgyhogy sokan közülük elgyengültek. Fi­véremnek ráadásul még a lába is felsebesedett. Egy nap már nem bírt tovább menni, s amikor a többiek a táborba visszatérőben voltak, ő fekve maradt egy árok­ban. A csapatnak meg kellet áll­nia. A német keretlegény előhúz­ta revolverét, és a bajtársai sze- melúttára tarkón lőtte a fivére­met. Szívem szinte hallhatóan dobo­gott e történet hallatára. A kon­zul folytatta: — Azt a szörnyűséget, ami meg­történt, nem lehet meg nem tör­téntté tenni. Mi, akik túléltük, halottaink iránti megemlékezés­ből csak egyet tehetünk, de azt meg kell tennünk: teljes erőnk­kel azon kell lennünk, hogy meg­akadályozzuk olyan viszonyok ki­alakulását, melyekből hasonló borzalmak fakadhatnak. Gondos­kodnunk kell róla, hogy soha többé ne lehessen háború. Meg kell teremteni a megegyezést a népek között, ezen kell nekünk dolgoznunk. Ha sikerülne a szovjet és a német nép között megteremteni az örök ba­rátságot, ez olyan hatalmas bás­tya lehetne, mely biztosítaná a világbékét. Ennek felépítésében azonban ön nem működhet közre, ha angol állampolgárrá lett. Gondolkodóba ejtettek ezek a szavak — s egyszerre már nem is esett nehezemre az az elhatáro­zás, hogy Kelet-Németországba menjek. Berlinbe utaztam, je­lentkeztem a Német Demokrati-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents