Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-03 / 80. szám

/ ) \ t 1960. április 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s BARÁTOK ^4g első szabad esztendő egyik ajándéka: Tolna megyében 26198 család kapott földet •Tolna megye a feudális nagy­birtok hazája volt 1945. előtt, hiszen az 50 holdon felüli bir­tok a megye összterületének 43,3 százalékát tette ki. Ez a ha­talmas terület a birtokkal ren­delkezőknek csupán 1,4 száza­lékának kezében összpontosult. A megyében a hatalmas gazda­ságok mellett sok elaprózott birtok volt, az egy holdon alu­li, valamint az egy és húsz hold Azok, akik hiába vártak év­tizedeken át a földreformra, 1945 tavaszán ismét előálltak követeléseikkel. S amikor a földreform-törvény megjelent, azonnal hozzáláttak a földosz­táshoz. A megye összterületé­nek 35,8 százalékát osztották fel, kisajátítva 8721 birtokot. A megyében 26 198 család, ösz- szesen 152 126 hold földet ka­pott, ezen felül 3000 holdat osz­tottak fel házhelynek, amit 4752 család kapott meg. Rajtuk kívül 8223 család kapott házat. Ez a földreform — szemben a Nagyatádi-féle földreformmal közötti birtokosok száma a tu­lajdonosok túlnyomó többségét, 92,1 százalékát tette ki, de a te­rületnek mindössze 39,1 százalé­kával rendelkeztek. Ezeknek is­meretében érthető, hogy Tolna megyében is igen magas volt a részesaratók, a napszámosok száma, amiről azonban az úri Magyarország statisztikusai nem készítettek kimutatást. — gyökeresen oldotta meg az agrárproletárok évszázados problémáját. A kedvező nemzetközi és belső körülmények ellenére sem ment minden simán. Sok gáncsot vetettek a földreform­törvény végrehajtása elé. így például augusztus 13-án a Tol­navármegyei Földbirtokrendező Tanács műszaki csoportjától a következő levél ment az Orszá­gos Műszaki Hivatalnak: »4900/1945. számú július 29-én kelt jelentésemben már részle­tesen rámutattam a Tolnavár­megyében fennálló helyzet tart­hatatlanságára. A helyzet azóta semmivel sem javult, sőt rom­lott: a Tolnavármegyei Föld­birtokrendező Tanács véghatá­rozataiban mindenütt juttatás- csökkentéseket rendel el, egyes juttatottak pedig ezeket a vég­határozatokat az országos ta­nácshoz fellebbezik, ahonnan szóbelileg a megyei tanács vég­határozatának megváltoztatását helyezik kilátásba, úgy hogy végeredményben teljes bizony­talanság uralkodik a községek­ben a juttatások mérve tekin­tetében, miért is a megyei ta­nács véghatározatait a községi földigé'nylő bizottságok nem hajtják végre. Mindenüvé mér­nököt várnak és kérnek, azt pe­dig a létszám csekélysége miatt küldeni nem tudok. Közben a földek megműveletlenül áll­nak-«. S hogy mennyi lehetőséget ta­láltak a földosztás hátráltatásá­ra, arra jellemző, a többi kö­zött Kakasd földigénylő bizott­ságának 1945. június 4-én kelt panasza, amely szerint a Hitlert kiszolgáló volksbundosok in­gatlan vagyonát nem lehet el­kobozni és kiosztani sem lehet a községben, mert az összeíró íveket elsikkasztották. Hiába volt azonban minden igyeke­zet arra, hogy a földosztást gá­tolják, megakadályozni nem tudták, s ha a terület egy ré­sze 1945 nyarán vetetlen is ma­radt, jogos örökösé lett a föld. A megye parasztsága amint földhöz jutott, áldozatos mun­kát fejtett ki, hogy azt minél hamarabb a termelésre ismét alkalmassá tegye. Simontornyán a parasztság — Cser Sándor fő­ispán 1945. október 16-i th. közgyűlésen elmondott referá­tuma szerint — 7000 aknát sze­dett össze, de másutt is hasonló volt a helyzet. A szovjet fel­szabadító csapatok jelenlété­nek, a kommunisták áldozatos munkájának eredményeként 1945 nyarán és őszén már ön­magának takarította be a gaz­dag földek termését a magyar parasztság. K. Ralog János A rögtönzött énekkar, ki tud­ja hányadszor próbálja már a felszabadulást, az április 4-ét köszöntő dalt. Vendéget várnak a szekszárdi fiúkollégiumba, s ezért a nagy készülődés. Még akkor is próbáztak, amikor a várva várt vendég, N. Sz. Ribal- ko komszomolista megérkezik. N. Sz. Ribalko, akinek édes­apja 15 évvel ezelőtt a városunk felszabadításáért folyó harcok­ban esett el, az MSZMP Városi Bizottságának meghívására Szekszárdon tölt néhány napot, találkozik városunk KISZ-fia- taljaival. Szerdán a szekszárdi fiúkollégisták látták vendégül a fiatal komszomolistát, akit műsorral köszöntöttek. Zádor Béla, a kollégium igaz­gatója rövid köszöntőt mondott, majd Frolyó Imre kollégista ez alkalomra írott »Csillagos sír előtt« című versét szavalta el az egyik fiatal. A műsor után baráti beszélgetés alakult ki, s miután a fiatalok könnyen ba­rátkoznak, hamarosan megtalál­ták a közös hangot, A kollégis­ták — többségükben munkás­paraszt származású fiatalok — beszéltek a saját életükről, mnji a vendégeknek tettek fel kérdé­seket. — Mikor látta utoljára édes­apját és milyen gyermekkori emlékeket őriz? — kérdezte Pordány László. — 1941-ben, a háború kitöré­sének első napján váltunk el. Bár még kisfiú voltam, 5 éves, igen jól emlékszem rá és sok kedves gyermekkori emléket őrzök a szívem mélyén. Nehéz ezekről az emlékekről beszélni. — Milyen érzéssel lépett a magyar földre? — hangzik a következő kérdés. — Amikor megtudtam, hogy Magyarországra jöhetek, na. gyot dobbant a szívem. Első gondolatom az volt. hogy bár­mibe kerüljön is, de elmegyek Szekszárdra, felkeresem apám sírját. Teljesült a vágyam. A szekszárdi elvtársak, a városi pártbizottság tette lehetővé szá­momra azt, hogy most Szek­szárdon lehetek. Mindennap meglátogatom apóm és a többi hősi halált halt katona sírját. Amikor először álltam ott, izga­lommal volt telve a szívem, úgr éreztem, hogy bensőmet valami széjjel akarja feszíteni. Sírni kellett és azután megkönnyeb­bültem. Vigasztalást nyújtott számomra az is, hogy a magyar elvtársak és a KISZ-fiatalok ál­doznak apám emlékének, gon­dozzák és virágot ültetnek sír­halmára. — Hol él édesanyja, Ribalko elvtárs hol dolgozik, a kultúra területén mi érdekli, milyen sportot űz? — érdeklődnek Gáti György, Hollósi Simon István és a többiek. — Anyám és két bátyám Harkov környékén laknak, én magam is Harkov környéki gyárban dolgoztam, mint fém­csiszoló. A kultúra területén mindent szeretek, ami szép. A jó könyvet, a zenét, a színházat, a filmet és táncolni is nagyon szeretek. A sportágak közül a futballt, a tornát és a súlydo­bást szeretem a legjobban. — Mihez fog, ha hazamegy? — Visszamegyek a gyárba dolgozni, de tovább akarom folytatni tanulmányaimat is Két év múlva megházasodom és együtt örülök majd a mi szép életünknek anyámmal, testvé reimmel, a feleségemmel. — Mi a véleménye a magyar fiatalokról? — Mindenütt, ahol megfor dúltam, szívesen és szeretette fogadtak a magyar fiatalok Barátaimnak érzem mindazo kát, akik a mi nagy ügyünkért a szocializmusért dolgoznak; — Hogyan tetszik Magyarom szág és benne a mi városunk Szekszárd? — Magyarország igen szép sok új gyárat és sók új létesít ményt láttam. És mindez ige nagy örömmel tölt el, mert lé tóm, hogy apám és a többi ka tonák vére nem hullt hiába. /■ városok közül pedig a legjob ban szívemhez nőtt Szekszárr azért is, mert itt nyugszik az é édesapám. így beszélgettek a szekszáré fiúkollégium diákjai és -N. S Ribalko szovjet Komszomol-ta: Szép voit ez a találkozó amelyen fonódtak, erősödtek ; barátság szálai, s a legmegh: több mozzanat talán az vol amikor Frolyó Imre a köve kezűket mondta: — Ha levelet ír édesanyjának írja meg, hogy szeretettel gór dőlünk reá. És ha eljön Szel szárdra a férje sírjához, szívr sen látjuk vendégül a mi kot légiumunkban. Pozsonyi Ignácn /? Fw/mommís/ifflmmr szmiEm M W-ZOH-iü, FÖLDTERÜLET 'ZO-SOU.;#. 'Cl ....-~1I 50 k£>-n /du i A szövőtanuló Egy pestkörnyéki faluban lát­ta meg először a napvilágot az ostrom idején Vass Erzsi, a Tol­nai Textilgyár szövőtanulója. Szülei elbeszéléséből tudja, hogy azokban a hónapokban bizony többet sírt, mint a szerencsé­sebb időben született csecse­mők, sehogysem akart megba­rátkozni a pince-élettel. Azóta már nagylány lett, aki a legfúrcsábbnak azt tartja, hogy „magáznak a tanárok”. — Miért választotta a szövő­szakmát? — Édesanyámnak ígértem meg, hogy szövő leszek. Ö mond­ta — sokszor, halála előtt, hogy ma már sokkal szebb az élet. egészen más a gyár, mint ami­kor ő tanulta a szövést. És nem bántam rheg, hogy idejöttem. — Mire költötte az első kere­setét? ■—Cipőt vettem rajta. Most pedig ballonkabátra spórolok. De van már szobabútorom, — Tizenöt évesek ? Tizenöt évesek... Egyidősek szabadságunk- l kai. Akkor ízle Iték meg az élet izét, amikor né- | punk a szabad ságét. Csak hírből, könyvekből is- i merik a szolga ságot, a megaláztatást, a nyomort, a háborút, az é desannák, a nyilasmisik az árvács­kák sorsát. Szabadságunkkal együtt nőnek, izmosodnak, évről évre rag yogóbb távlatok nyílnak meg előttük. persze, az errevalót nem én ke­restem meg —, a konyhabútort csak azért nem vettük még meg, mert nem találtunk olyat, ami nekem tetszik. Én ugyanis olyat szeretnék, amelyiknek az asztalában beépített mosogató­dézsa van. — Talán készül a férjhezme- nésre? — Ó, az még messze van. Előbb még más „ólmokat” kell valóraváltani. És a beszélgetés során kide­rül, milyen álmai, vágyai van­nak a tizenötesztendős kislány­nak. Nem „cukros ételekről” ál­modik, ahogy a József Attila szövőlánya. A tanulóidő és a szakmai gyakorlat után be akar iratkozni a Textilipari Techni­kumba és mint Szabó elvtárs­tól, a gyár munkaügyi csoport- vezetőjétől megtudtuk, létre is hozzák a gyárban ezt a techni­kumot semmi akadálya, hogy Vass Erzsiből, aki egyike a leg­szorgalmasabb tanulóinknak — textiltechnikus legyen. A tsz-fiatal Az ország nyugati felében dörögtek még a fegyverek, s apja cseléd volt még Börzsöny­pusztán. amikor a kis Jancsi 1945. március 13-án meglátta a napvilágot. Jancsi nem emlékszik erre a hősi időkre, de apja, a volt cseléd, a gyerek születése után pár héttel parcellát hasított ki magának a nagybirtok rengete­gében. Mire aztán Jancsi eszméletre ébredt a 45-ös időkhöz mél­tóan tovább léptek a történe­lemben a börzsönyiek is: újra egyesítették a parcellákat, hogy urak nélkül nagyüzemet, még- szebb, még boldogabb, még sza­badabb életet teremtsenek ma­guknak, Ennek az új szocialista élet­nek részese a 15 éves Kolecsák Jancsi is. A bonyhádi Ezüst­kalász Tsz-ben dolgozik, beosz­tása udvari kocsis. Két szép szűrkét adtak a kezére és ezek­nek viseli példásan gondját. Ezekkel végzi a központ körüli munkákat, tejet hord, ekézik a kertben, szánt ha kell és foga­sok A múlt évben 341 volt mun­kaegységeinek száma, közel 15 000 forint a részesedése. Tervei? Egyéni tervek össze­függnek a termelőszövetkezeté­vel. Egyelőre szereti a lova­kat, de ha holnap másra lesz kedve — mondjuk a gépekhez — akkor azokkal dolgozhat. A diáklány A feketehajú gimnazistalányt, Magda Irént, a Paksi Konzerv­gyár laboratóriumában ismertük meg. Osztálytársaival — vala­mennyien elsősök — együtt he- tenkint egy napot tölt a gyár­ban, ahol ismerkedik a kon- zervgyártás tudományával. A technológia órának vége, kez­dődik a gyakorlati munka. Tetszik neki ez a munka. Bár egyelőre más tervei vannak, minden vágya az, hogy idegen vezető tolmács legyen. Ezér próbálkozik nyelvek tanulásá­val — az orosz már egészen jól megy, ötödikes kora óta tanulja —, de érdeklődik min­den iránt, ami a tudást, a mű­veltséget gyarapítja. Részt vesz az iskola KISZ-szervezetének: munkájában, sikerrel tette le a Kilián-próbát eredményesen szerepelt a szellemi öttusa és háromtusa versenyben. — Csak az a baj — mondja, hogy nincs mindig türelmem végigcsinálni valamit. Ha van hangulatom, képes vagyok egész délután tanulni, ha meg nincs, akkor kezembe sem veszem a könyvet. Dehót fiatal vagyok, ezt biztosan sikerül leküzdeni. Az is lehet, hogy megváltozta­tom a terveimet és véglegesen a konzerv-szakmát választom. Édesanyám legalábbis ezt sze­retné. Jantner János — Gyenis János

Next

/
Thumbnails
Contents