Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-02 / 79. szám

í / 6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 19S0. április 2.­U^4/ÚCfc:\_ — Árpolitikánk mai problémái címmel tart előadást április 5-én, délelőtt 10 órakor a megyeháza nagytermében Szekszárdon Csikós Nagy Béla — Könyvkiállítás nyílott teg­nap, április 1-én Pakson a köz­ségi tanács tanácstermében. A ki­állítást a járási könyvtár rendez­te hazánk felszabadulásának 15. évfordulója tiszteletére. A kiállí­tást, amelyet később a könyvtár kölcsönző helyiségében helyeznek el, a járási tanacs ünnepi tanács­ülése alkalmából nyitották meg. — Rekordidő a fegyházban. Martin Dalton, aki 65 évet töltött a Rhode Island-i fegyházban, 91 éves korában végelgyengülésben meghalt. Daltonnak már 30 évvel ezelőtt felajánlották, hogy szabad­lábra helyezik, ő azonban úgy döntött, hogy inkább a fégyház- ban marad. Közben ugyanis, mint mondotta, az élet annyira meg­változott, hogy «-odakint« már nem érzi jól magát. Daltont 1892-ben ítélték • el emberölésért és rab­lásért. — Az idén is szerveznek két­hetes KISZ vezetőképző tábort a dunamenti Domboriban. A kéthe­tes táborozáson Szekszárdról is részt vesz több fiatal. — Április végén ismét rendez ifjúsági túrát a dombóvári járási KISZ-bizottság Ezt a kirándulást nagyobb útvonalon kerékpárral teszik meg a fiatalok. Két-három- száz részvevőre számítanak. — Virsli héj nélkül. Egy bécsi cég megkezdte a héj nélküli virs­li gyártását. A gyártási folyamat lényege az, hogy a tölteléket fá­tyolszerű higiénikus cellulóz töm. lobé préselik, automata segítsé­gevei másodpercek alatt elkötik, megfőzik és megfüstölik. A cellu­lóz héjat azután lehúzzák a virs­liről, amelyen közben a töltelék­ből egészen vékony, természetes védőréteg keletkezett. Mivel a virslinek héja nincs, nem is le­het párosával árusítani, hanem darabonként kerül forgalomba. Elkészítése teljesen azonos, meg­duzzad, de sohasem reped meg. — Megkezdik a burgonyavetést a jövő hét folyamán a mőcsényi Béke Termelőszövetkezetben. — Helyreigazítás. Lapunk már­cius 29-i számában téves infor­máció alapján elírás történt. Az Állattenyésztési Kutató Idézet Középtengelici Kísérleti Gazdasá­ga nem a pártbizottság vándor­zászlaját, hanem oklevelet kapott. Lapunk tegnapi számának ' 3. oldalán az »Ünnepi ülést tartott a megyei tanács« című cikkben elírás történt. Nem Fadd. hanem Harc község kapta a 10 0Ó0 forin­tos pénzjutalmat a községfejlesz­tési versenyben elért jó munká­ért. — A televízió műsora: 18.45: TV-híradó. 19.10: Bemutatjuk új felvételeinket 20.30: Az utolsó ki­lométer. TV-játék. ______ A serdülőkor nevelési problémáiról tartott nagysikerű előadást Tol­nán dr. Harsányi István, a Gyer­meklélektani Intézet munkatársa, március 28-án. Az előadó ismertette a serdülés biológiai és lélektani folyamatát. Rámutatott arra. hogy mint min­den szakmában, úgy a nevelés területén is érteni kell ahhoz az anyaghoz, amivel bánunk. A ne­velés nemcsak a szülők és neve­lők kötelessége. A társadalom minden felnőtt tagja résztvesz a nevelésben, s ezért nagyon fon­tos, hogy a nevelési kérdésekről minél többet olvassanak, tanulja­nak. Kiültették a korai káposztapalántákat a bonvkádi Dózsában A bonyhádi Dózsa Népe Tsz- nek évek óta szód jöve­delmet biztosít az 5 holdas ker­tészet. Főleg primőráruk termelé­sével foglalkoznak itt. Az üveg­ablakok alatt hónapos retket és fejes salátát is termelt a szövet­kezet, amelyekből Eonyhádoo lévő saját zöldségüzletében már két hét óta vásárolhatnak a helybeli­ek. Eddig többezer fej salátát és többatzáz csomó hónaposretket értékesítettek a boltban. Ugyan­csak kapható a kertészet által megtermelt idei spenótból is, amely keresett Bonyhádon. A karfiol és korai káposztapalánták nagyobbik részét is kiültették. Apróhirdetések----i---- • ----------­1 00-as Sachs, berugós, príma el­adó. Király Szekszárd Séd-köz. (20) Eladó családi ház kerttel, prés­házzal, kettő szoba, konyha be­költözhető. Szekszárd, Bezerédj 25 ____________________. (10). G yermekszerető, főzéshez értő háztartási alkalmazottat keres Budán lakó tanár házaspár. Meg­beszélés levélben. Cím: Lajos V. Budapest, II., Bimbó u. 5. IV. 2. _______________________________(9) G yakorlott, szorgalmas háztar­tási álltái mázott orvosházaspárnál azonnal elhelyezkedhet. Fizetés havi 800,— Ft és teljes ellátás, szolgálati szoba. Cím a kiadóhiva- talban megtudható.___________(15) 8 /100-as síkkötőgép keveset hasz nált és 2 fejes palackorsózó 220-as villanymotorral sürgősen eladó. Lantos János Fees, Hunyadi út 63. (2) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Elttiuttk díj *8} báoapM MB. Eladó Szekszárd, Baka utca 9. szám alatti kertes ház. (121) Eladó fekete Pannónia oldalko­csi, 12 család méh (Hunor), egy kis mázsa, varrógép, gáztűzhely, feles kerékpár, háztartási mérleg. Ko­vács Szekszárd, Bartina 28. (19) Eladó új, villannyal kombi­nált fehér tűzhely, negyedes ke- rékpán, sötétkék, újszerű fiúruha, süllyesztős varrógép. Kovács Szek­szárd, Lehel 1.________________(18) Eladó 5 szoba, konyhás, mellék- helyiségekkel rendelkező ház meg­osztva is. Szekszárd, Petőfi 31. Frey Ferencné. ________________(16) Eladó ház, szoba, konyhás, Kiss János utca. 10 szám alatt beköl­tözhető _______________________(13) 12 000 kilométert futott piros Pannónia oldalkocsival eladó. Klézli. Szekszárd, Marx 21. (14) Házrész eladó Rákóczi u. 87. Ér­deklődni hátul az udvarban. _________________________________________(12) A Bonyhádi Fmsz. Vas-műszaki szakképzettséggel rendelkező el­adó segédet keres. Fizetés kollek­tív szerint. (94) 120-as Weltmeister 11 váltóval manuálon, 5 basszusváltóval el­adó. Bállá Tibor Tengelic. (3) 125-ös luxus kivitelű, mintapél­dányú motorkerékpár, keveset fu­tott, kifogástalan állapotban el­adó. Szintai István Alsónyék, Fő­tó* - -Í*U Gyorsiista a lottó 12. heti szelvényeinek tárgynyeremény-ssrsolásáról H-jelű szelvények 008 802 Tetőtől talpig felöltöz­het vásárlási utalvány, — 013 201 Rá .ió, 014 742 Tetőtől talpig fel­öltözhet vásárlási utalvány, — 023 567 Kerékpár, 024 202 Rádió, 025 054 Lottó éléskamra-utalvány. LA-jelű szelvények 210120 Rádió, 216 417 Kétszo­bás, összkomfortos öröklakás, az Üllői úti lottóházban, 218 300 He­rendi lámpa, 224 136 Porszívógép, 227 425 Televízió, 223 250 Televí­zió, 234 766 Női bőrkabát, 238 493 Női kerékpár, 245 936 Rádió, — 251 095 Rádió, 260 369 Mosógép, 261 946 Hatnapos, két személyre szóló repülőút Moszkvába, — 262 815 Bárhol felépíthető két­szobás családi ház, 265 281 Cse* mege ajándékkosár, 266 381 Hat­napos, két személyre szóló repü­lőút Moszkvába, 271 899 Rádió, 279 034 Televízió, 280 170 Televí­zió, 281 260 Kerékpár, 283 841 Televízió, 284 870 Konyhabútor. EL-jelű szelvények 404 383 Női bunda, 409 665 Te­levízió, 419 115 Lottó éléskamra­utalvány, 420 621 Panni robogó, — 453 500 Rádió, 453 743 Magneto­fon, 458 853 Kerékpár, 489 435 Hűtőszekrény, 495 629 Hűtőszek­rény, 604 563 Utalvány ágynemű­re, 608 057 Kétszoba, hallos örök­lakás az Üllői úti lottóházban, — 628 152 Rádió, 635 393 Televízió, 639 730 Lottó éléskamra-utalvány, 658 549 Tetőtől talpig felöltözhet vásárlási utalvány, 668 361 Tele­vízió, 674 521 Televízió, 681 632 Csemege ajándékkosár, 695 607 Magnetofon, 705 414 Lottó élés­kamra-utalvány, 709 183 Szobabú' tor. 735 469 Csemege ajándékko­sár, 748 944 Televízió, 767 753 Te­levízió, 771 432 Televízió, 780 83(5 Lottó éléskamra-utalvány. G-jelű szelvények 1 003 881 Televízió, 1 006 208 Berva motorkerékpár, 1 023 904 Porszívógép, 1 025 034 Rádió, — 1 028 215 Televízió, 1 033 275 Lottó éléskamra-utalvány, 1 035 506 Te­levízió, 1 048 325 Televízió, — 1 050 273 Lottó éléskamra-utal­vány, 1 057 065 Pannónia motor- kerékpár, 1 060 850 Perzsaszőnyeg, 1 078 483 Tangóharmonika, — , 1 081 559 Pézsma bunda, 1 088 378 Rádió, 1 099 434 Zongora, 1 115 444 I Lottó éléskamra-utalvány, — i 1 126 484 Hűtőszekrény, 1 132 227 Fém karóra, 1 141 117 Rádió, — | 1 141 495 Padlókefélőgép, 1 J46 694 I Televízió, 1 160 449 Kerékpár, — 1 160 700 Tetőtől talpig felöltözhet ■I Gépkocsivezetőket keresünk i j felvételre, lehetőleg komlói, i |l vagy Komló környéki állan- f \ dóan bejelentett lakással, f (I gyakorlattal rendelkezők i (I előnyben. Jelentkezés Kom- 4 i lón, a 24. sz. AKÖV telepén, i I» (104) \ « a J! Gabonavetéseinket ft | súlyosan károsítja ft y a gabonafutrinka lárvája, a Ijl I csócsároló I lil Általános fertőzés esetén az ft W egész táblát kát. holdanként ft j j 25 kg HCH-val ft porozzuk. ft Foltfertőzéskor a foltot és ft annak szélétől számított egy- a méteres sávot kell porozni. Je Beszereznető: t íj A földművesszövetkezetek- X ben, az állami kereskedelmi Jf* y vállalatok boltjaiban és a K ÍJ vetőmagboltokban. ft Forgalomba hozza: ft j! Műtrágya és Növényvédőszer ft K Értékesítő Szövetkezeti Vál- ft Kj lalat és megyei kirendeltsé- ft | gei- (7) ft vásárlási utalvány, 1 189 963 Pan­ni robogó, 1 231 068 Utalvány könyvekre, 1 241 198 Televízió, — 1 245 066 Fém karóra, — 1 259 942 Ki mit szeret vásárlási utalvány, 1 263 524 Karóra, 1 288 407 Televí­zió, 1 290 387 Négy személyes sá­tor, 1 298 375 Négy személyes sá­tor, 1 337 663 Televízió, 1 338 796 Fényképezőgép, 1 345 887 Kerék­pár, 1 380 933 Kerékpár, 1395 785 Lottó éléskamra-utalvány, — 1 397 634 Csillár, 1 404 193 Ki mit szeert vásárlási utalvány, — 1 412 307 Csemege ajándékkosár, 1 426 456 Kerékpár. P-jelű szelvények 2 001 210 Kétszobás, bárhol fel­építhető családi ház, 2 018 717 Mo­sógép, 2 020 388 Porszívógép, — 2 022 923 Ki mit szeret vásárlási utalvány, 2 028 437 Csillár, — 2 034 027 Berva motorkerékpár, — 2 039 085 Lottó éléskamra-utal­vány, 2 052 644 Junak motorkerék pár, 2 060 949 Kerékpár, 2 060 342 Danuvia motorkerékpár, 2 070 138 Mosógép, 2 078 168 Tetőtől talpig felöltözhet vásárlási utalvány, — 2 153 081 Kerékpár, — 2 154 796 Televízió, 2 186 048 Csillár, — 2 186 048 Televízió, 2 192 299 Csil­lár, 2 192 336 Utalvány könyvek­re, 2 198 647 Zenegép, 2 198 794 Lottó éléskamra-utalvány, — 2 204 328 Konyhabútor, 2 209 307 Berva motorkerékpár, 2 252 563 Eszpresszó készlet, — 2 279 745 Padlókefélőgép, 2.302 846 Kerék­pár, 2 313 006 Rádió, 2 340 647 Rá­dió lemezjátszóval, 2 344 204 Tele­vízió, 2 349 415 Hűtőszekrény, — 2 350 566 Kerékpár, — 2 354 458 Televízió, 2 366 252 Kerékpár, — 2 369 150 Kerékpár, 2 380 610 -Te­tőtől talpig felöltözhet vásárlási utalvány, 2 386 167 Ki mit szeret vásárlási utalvány, 2 406 681 Tele­vízió, 2 412 865 Pannónia motor- kerékpár, 2 450 105 Televízió, — 2 485 600 Lottó éléskamra-utal­vány. S-jelű szelvények 3 004 039 Csemege ajándékko­sár, 3 009 348 Kerékpár, 3 045 137 Televízió, 3 050 576 Fényképező­gép, 3 051 683 Televízió, 3 101 424 Magnetofon, 3 114 968 Lottó élés­kamra-utalvány, 3 118 712 Csillár, 3 131 873 Tíznapos Tátra üdülés kettő személyre, 3 133 675 Fém karóra, 3 139 310 Perzsaszőnyeg, 3 142 931 Varrógép, 3 143 441 Rá­dió, 3 144 392 Rádió, — 3 148 504 Kerékpár, 3 173 470 Lemezjátszó, 3 189 821 Perzsaszőnyeg, • 3 191 545 Rádió, 3 198 391 Tűzhely, 3 208 087 Porszívógép, 3 236 788 Rádió, — 3 240 584 Kerékpár, — 3 245 389 Padlókefélőgép. 3 271 159 Fényké­pezőgép, 3 274 015 Kerékpár, — 3 283 304 Eszpresszó készlet, — 3 322 163 Varrógép, — 3 328 622 Televízió, 3 346 397 Televízió, — 3 347 740 Perzsaszőnyeg, 3 355 391 Kétszobás, összkomfortos örök­lakás az Üllői úti lottóházban. — 3 368 277 Rádió, 3 372 595 Televí­zió, 3 380 891 Mosógép, 3 395 200 Herendi lámpa, 3 397 947 Rádió, 3 450 733 Lottó éléskamra-utal­vány, 3 452 703 Családi vásárlási utalvány, 3 452 982 Fényképező­gép, 3 464 220 Lottó éléskamra- utalvány, 3 471 048 Kerékpár, — 3 481 379 Televízió, — 3 489 168 Csemege ajándékkosár, 3 508 425 Fémbútor, 3 520 996 kerékpár, — 3 521 697 Hűtőszekrény, 3 527 809 Lentezjátszó, 3 528 961 Televízió. D-jelű szelvények 4 006 834 Kerékpár, — 4 008 511 Lottó éléskamra-utalvány, — 4 015 632 Női bőrkabát, 4 026 529 Televízió, 4 036 354 Kerékpár, — 4 045 568 Női bőrkabát, 4 060 281 Hűtőszekrény, 4 063 060 Tűzhely, 4 067 863 Ki mit szeret vásárlási utalvány, 4 068 024 Hatnapos két­személyes repülőút Moszkvába. — 4 072 516 Rádió, 4 085 778 Fém kál­óra, 4 086 276 Mosógép, . 4 101 605 Televízió, 4 120 527 Televízió, — 4 131 283 Fényképezőgép, 4 145 506 Berva motorkerékpár, — 4 180 527 Négyszemélyes sátor, 4 184 668 ivádió, 4 197 477 Perzsaszőnyeg, — 4 203 556 Mosógép, 4 212 103 Fény­képezőgép, 4 241 957 Tíznapos Tát rai üdülés kétszemélyre, 4 242 033 Berva motorkerékpár, 4 242 144 Tűzhely, 4250113 Rádió, 4273 254 Utalvány könyvekre, 4 281 396 Rá­dió, 4 286 370 Perzsaszőnyeg, — 4 288 588 Televízió, 4 332 395 Per­zsaszőnyeg, 4 337 471 Családi vá­sárlási utalvány, 4 359 259 Fény­képezőgép, 4 369 828 Panni robo­gó, 4 375 734 Tetőtől talpig felöl­tözhet vásárlási utalvány, — 4 394 708 Tűzhely, 4 423 035 Tele­vízió, 4 433 938 Televízió, 4 444 449 Kerékpár, 4 456 051 Fényképező­gép, 4 458 952 Lottó éléskamra­utalvány, 469 570 Televízió, — 4 485 415 Pannónia motorkerék­pár. B-jelű szelvények 5 241 182 Kerékpár, 5 261 562 Te- evízió, 5 267 093 Televízió, 5 269 895 Televízió, 5 285 424 Kerékpár, 5 285 707 Magnetofon. 5 230 510 Perzsaszőnyeg, 5 293 075 Bimm- bam óra, 5 311 997 Csemeg aján­dékkosár, 5 312 335 Kerékpár, 5 314 642 Kerékpár, 5 315 230 Magne­tofon, 5 324 700 Rádió, 5 325 853 Rádió, 5 336 870 Danuvia motor- kerékpár, 5 337 796 Televízió, 5 359 168 Karóra, 5 359 209 Kerék­pár, 5 360 371 Lottó élésk.-utalvány 5 388 386 Lottó élésk.-utalvány 5 454 059 Csillár, 5 459 489 Utalvány ágyneműre,, 5 469 883 Rádió, 5 502 421 Porszívógép, 5 503 491 Danu­via motorkerékpár, 5 517 125 Tele­vízió. 5 531 859 Rádió, 5 535.058 Televízió, 5 536 689 -Televízió, 5 537 490 Kerékpár, 5 540 105 Lotló éléskemra-utalvány, 5 551 591 Lct- tó éléskamra-utalvány, 5 555 259 Csillár, 5 574 012 Csemege aján­dékkosár 5 603 106 Rádió, 5 615 839 Lottó éléskamra-utalvány, f> 631 122 Perzsaszőnyeg, 5 631 516 Televízió, 5 651 619 Padlókefélő­gép, 5 602 872 Televízió, 5 664 912 Ki mit szeret vás. utalvány. 5 C'"i 207 Kerékpár, 5 690 448 Televízió, 5 703 201 Televízió, 5 715 859 négy- személyes sátor, 5 732 083 Hűtő- szekrény. 5 741 112 Rádió, 5 747 9P3 Ki mit szeret vás. utalvány. 5 7( 6 123 Utalvány ágyneműre, 5 7í'6 179 Rádió, 5 772 956 Televízió, 5 784 354 Zenegép» 5 791963 Hatna­pos repülőút Moszkvába két sze­mély részére, 5 810 694 Danuvia motorkerékpár, 5 817 390 Porszívó- gép. 5 819 809 Rádió, 5 819 810 Dunuvía motorkerékpár, 5 8?0 626 Fényképezőgép, 5 829 393 Hű­tőszekrény, 5 834 377 Lottó élés­kamra-utalvány, 5 856 734 Mosó­gép, 5 863 281 Televízió. 5 863 578 Hűtőszekrény, 5 866 793 Kerékpár, 5 889 379 Tangóharmonika, 5 900 230 Teljes szobaberendezés, 5 602 477 Magnetofon. 5 903 007 Hűtő- szekrény, 5 912269 Csillár, 5 957 446 Varrógép, 5 958 062 Négysze­mélyes sátor, 5 960 846 Fém szoba­bútor, 5 965 142 Fényképezőgép, 5 976 062 Fém Doxa karóra, 5 977 005 Televízió, 5 984 507 Fényképe­zőgép, 6 010 480 Danuvia motorke­rékpár, 6 027 051 Négyszemályes sátor 6 029 829 Fényképezőgép, 6 041 345 Varrógép, 6 081 540 Tele­vízió, 6 070 110 Padlókefélőgép, G 080 233 Kerékpár, 6 101 424 Rádió, 6 ] 01 425 Csemeg ajándékkosár 6 106 046 Csemege ajándékkosár, 6 109 349 Mosógép 6 119 157 Ki mit szeret vás. ut. 6 121 255 Televízió, 6 122 575 Csemege ajándékkosár, 6 127 005 Televízió, 6 147 564 Tele­vízió, 6 154 699 Rádió, 6 167 538 Bimm-bam óra, 6 184 260 Bimm- bamm óra. 6191198 Televízió, 6 208 651 Ki mit szeret vásárlási utalvány, 6 210 097 Danuvia mo­torkerékpár, 6 219 644 Négyszemé­lyes sátor, 6 229 207 Padlókelélő- gép, 6 229 208 Televízió, 6 231 674 Kerékpár, 6 234 341 írógép 6 245 446 Rádió, 6 248 785 Televízió 6 Tűzhely, 6 274 938 Tetőtől talpig 263 510 Perzsaszőnyeg, 6 269 696 felöltözhet vás. ut. 6 300 093 Utal­vány ágyneműre, 6 302 150 Tele­vízió. 6 330 OéO Fényképezőgép, 6 350 662 Ki mit szeret vás. ut. 6 356 910 Fém szobatbútor, 6 362 171 Televízió, 6 382 692 Televízió, A gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, ezért az esetle­ges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertes szelvé­nyeket április 20-ig a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóságnál (V., Nádor utca 15.), bármely OTP- fiókban, vagy toló-lottó kirendelt ségaél kell bemutatni, /a f>

Next

/
Thumbnails
Contents