Tolna Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-29 / 75. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG I960, március 29. •• Örök hála és dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek I* (Folytatás az 1. oldalról.)' szocialista Magyarország építésében, az ország gazdasági és művelődési feladatainak teljesítésében, amelyeket a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának határozatai szabtak meg. A szovjet harcosok az egész szovjet néppel együtt őszintén örülnek az önök sikereinek. Az egész szocialista tábor ha- almas sikereket ért el gazdasági ís tudományos téren, továbbá a nemzetközi feszültség ellen folyatott küzdelemben. A Szovjetunió békeszerető politikájának vézzelfogható tanúbizonysága a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsálak határozata a szovjet fegyveres erőknek 1 millió 200 ezer főjél való csökkentéséről. De ellen- íégeink ne ringassák magukat hiú ábrándokban a Szovjetunió gyengeségére vonatkozólag. A fegyveres erők újabb csökkentése nem a gyengeségnek a mutatója, hanem a szovjet állam megnövekedett hatalmának és fegyveres erői harci erejének tanúbizonysága. Tudják meg az ellenségek hogy a szocialista tábor ereje nem csupán a legújabb fegyver birtoklásában rejlik. Az ő legyőzhetetlensége abban rejlik, hogy ez a tábor él, fejlődik és erősödik a marxizmus—leninizmus örökké eleven tanításain, a proletár internacionalizmus és a népek közötti barátság nagyszerű elveinek alapjain, a szocialista rendszer nagyszerű fölényében, a szocialista országok, népek erkölcsi, politikai egységében, a proletár internacionalizmusban. Ezekben van a mi jövendő győzelmeink záloga a kapitalizmus felett a két világrendszer gazdasági versenyében. Engedjék meg, hogy még egyszer köszönetét mondjak önöknek a Magymország területén elesett szovjet hősök emlékművének megalkotásáért. Biztosítjuk önöket, hogy a szovjet harcosok a jövőben is hűségesek lesznek a proletár internacionalizmus nagy eszméihez és ha szükség lesz rá, a többi szocialista ország hadseregeivel való harcos, baráti együttműködésben becsülettel fogják beváltani a haladó emberiség beléjük vetett bizalmát és reménységét. Éljen a legyőzhetetlen szocialista tábor! Éljen a szocialista országok hadseregeinek harcos, baráti ösz- szefogása! Erősödjék és fejlődjék az örök, megbonthatatlan szovjet—magyar barátság! A hosszantartó, lelkes taps után Marosán György elvtárs mondott ünnepi beszédet. Beszédét kivonatosan az alábbiakban közöljük. Marosán György elvtárs ünnepi beszéde Szovjet elvtársunk és barátunk köszönetét fejezte ki azért, mert Tolna megye munkásai, parasztjai, értelmiségi dolgozói felállították az 1945-ben e városért és megyéért hősi halált halt szovjet katonák emlékművét. Azt hiszem, maguk egyetértenek velem, ha mindennel, amit elmondott, egyetértve, ezt a köszönetét mi elhárítjuk. Nem jár köszönet nekünk azért, mert Szekszárd városát díszíteni fogja hősök, barátok, elvtársak emlékműve. Szekszárd, Tolna megye munkásai, parasztjai, dolgozói kötelességüket teljesítették a baráttal, a harcossal, a felszabadítóval szemben. (Taps.) Pár nap választ el bennünket fel- szabadulásunk 15. évfördulójátől. Ha az ember egy kicsit elgondolkodik, szinte maga előtt látja a ké| háború szörnyűségeit, s aztán 1945 telét, tavaszát, amikor kivertünk ebből az országból mindpn rendű és rangú ellenséget, hogy végre egyszer ez a haza szabad legyen és a nép, a munkás és paraszt, a tollforgató ember, a tudomány képviselője — kiknek névé ben sokat beszéltek ezer esztendőn keresztül — maga legyen ura a hazának, maga vezesse és építse a hazát. Tizenöt esztendővel ezelőtt a felszabadulás köszöntött a magyar hazára és a magyar népre. S amikor mi, 15 esztendő után, visszaemlékezünk ezekre a napokra, akkor engedjék meg, hogy a szekszárdiaknak és a Tolna megyeieknek egy kis történelmi leckét is adjak. Történelmi lecke Három emlékműve van Szek- szárdnak. Az egyik emlékművet felállították az 1914—1918-as háborúban elesett hősöknek. De kérdezzük meg magunktól, kiért haltak hősi halált? Vajon azért harcolt 1914-ben a magyar munkás és a magyar paraszt puskával a kezében, hogy neki több földje, szabadsága, vagy joga legyen? Ezt a hősi emlékművet figyelmeztetésként is tanítani kell az iskolában. A második emlékmű itt van, az 1919-es Tanácsköztársaságban kivégzett magyar kommunárdok, munkások, parasztok, értelmiségiek áldozatainak az emlékműve. A kettő között nagy a különbség. Mert akik itt haltak mártírhalált, hősi halált, azok tudták, hogy miért halnak meg A harmadik emlékmű a szovjet elvtársak, bajtársak, barátaink emlékműve. E két utóbbi szorosan összetartozik. Nézzük meg a szovjet—magyar barátságot, az ukrán—orosz, meg a magyar munkás-paraszt barátságot. A történelem tanítja, a mi barátságunk előbb kezdődött, mint 1945. Ez a két emlékmű ís azt bizonyítja. Mikor kez■'yVfor,*,, < j}'1,,J ■ f-. A TtSfgm&yp < '• ,• • '*■ *v '' •; Wt- ^ • • " „v '* ' '''£ . • v '■£ ••.4' A.* >£■' Marosán elvtárs a szónoki emelvényen. dődött el? Amikor a modern forradalmak, proletárforradalmak kora köszöntött be 1917-ben, s az orosz kommunisták győzelemre vitték a marxista—leninista világnézetet, és meghódították a munkásosztály, a proletariátus számára a Földnek egyhatod részét. Tudnunk kell, hogy 1917-ben, 18- ban, 19-ben, 20-ban több mint százezer magyar hadifogoly, munkás és paraszt fegyverrel a kezében Lenin zászlaja alatt harcolt Ukrajnában, Oroszországban, Szibériában és mindenütt, hogy az imperialisták ne fojthassák meg a születő proletárhatalmat. A mi barátságunk, elvtársi együttműködésünk széttéphetetlen szálai ott kezdődnek el. De 1919-ben itt is lábraáilt — s ez a mi nemzeti büszkeségünk — a munkásosztály és a parasztság, az értelmiség színe-java és ha rövid időre is, de megteremtette a Magyar Tanácsköztársaságot. Érdekes, hogy a Magyar Tanácsköztársaságnak és a Szovjet Tanácsköztársaságnak azonosak voltak a barátai és azonosak voltak az ellenségei is. El kellett vesznie a Magyar Tanácsköztársaságnak, mert a Föld egyhatod részén kellett megmenteni a proletárhatalom győzelmét. És mert kevesen voltunk. És mert Európa más országában nem lángolt fel a proletariátus internacionalista szelleme és harca. De akik 1919-ben meghaltak, azok már 1945-re gondoltak. Az a magyar munkás, paraszt és értelmiségi, akit itt Tolnában. Szekszár- don él, úgy tanítsa gyerekét, ha e két szobor mellett elmegy, gondoljon arra, hogy magyarok tízezreinek Ukrajnában, Oroszországban és Szibériában porladnak a csontjai Úgy járj ezen a földön, kedves magyar testvér, munkás és paraszt, hogy hazánk földjének mélyében is ott porladnak ukránok, oroszok, beloruszok, üzbégek, tatárok holttestei csak azért, hogy mi itt egy szabad ország gazdái j legyünk. Boldogok legyünk. A kommunizmus kísértete Amikor Marx és Engels megírta a Kommunista kiáltványt, a következő szavakkal vezette be: »A kommunizmus kísértete járja be Európát. E kísértet ellen fog össze Metternich, a cár és a pápa.« Metternich már nincs, cár már nincs, maradt még egv, az amerikai kapitalistákkal együtt. A kommunizmus már nem kísértet, ez a Föld egyhatod része. Ha kezedbe veszed az újságot, láthatod, hogy utaznak a politikusok! És a Szovjetunió elküldi a legragyogóbb agitátorát. Tegnap Amerikába, ma Franciaországba, holnap máshova a kommunizmus diadalmas eszméire figyelmeztetni a világot. Ki az. aki e kísértettől fél? Az. akinek bankja, gyára, földje és más vagyona van; aki mindig gúzsba akar téged kötni, aki újból szeretné, ha a magyar paraszt görnyedve járna, kezet csókolna és elfelejtené az emberségét, aki újból örülne, ha a gyárban 70 órás lenne a heti munkaidő és inségkonyhára járna a magyar munkás. A mi gyerekeink nem fogják ismerni a munkanélküliséget, a nyomorúságot — ami mögöttünk van. Emlékeznek rá, milyen szépen mondta Kádár elvtárs, hogv a mi gyerekkorunkban »aludni ment a kenyér is.« Most már nem megy aludni, most a mamák csak Jonathán almával tudják lefektetni a csecsemőket. Öltözköd tele-e asszonyaink olyan elegánsan, mint most? Volt-e ebben az országban olyan gyermekkultusz, mint most? öltözködtünk-e mi férfiak úgy, mint most? Éltünk-e mi úgy, mint most? Ez az a kísértet — a kommunizmus kísértete —, amelyet visz- sza szeretnének csinálni, hogy az urak és szolgák telepítsék be ezt a hazát. Igén ám, de a történetiem kerekét nem lehet visszaforgatni. Egy tekintélyes amerikai üzletember, az amerikai elnök tanácsadója, azt mondja, hogy az oroszok rakétát lőttek az égbe, ez meghökkentette a világot. Azt mondja, hogy most másfajta, gazdasági rakéták felbocsátásával vannak elfoglalva a Szovjetunióban, amelyek még jobban meghökkentik majd a világot. Vajon hétéves tervük nem hétlépcsős rakéta-e, amely a kommunizmus pályájára viszi fel a Szovjetuniót? A Die Welt folyóirat a következőket írja: »A Hold megkerülésével az oroszok a negyedik első díjat nyerték el. Az oroszok minden bizonnyal az űrhajózás hatalmas tartalékával rendelkeznek.« Nyugatnémet szakértők azt mondják, hogy vigyázzon a Nyugat, nem véletlen a Szovjetunióban elért eredmény. Nemrég nyugati újságírók jártak Magyarországon, érdemes egy osztrák újságírót idézni. »Hogyan élnek ma az emberek Magyarországon?« — Erre a kérdésre keresi a választ a cikkíró. Különböző beosztású, társadalmi állású emberekkel beszélgetett, többek között egy fiatal esztergályossal is, aki mindennel meg van elégedve, csak több jó nyugati művész filmet szeretne látni. Ez az úr eljött ide, találkozott egy esztergályos legénnyel, holnap találkozni fog egy szövetkezeti paraszttal és csodálkozni fog, hogy az Gorkijt meg Tolsztojt olvas. Énnek az úrnak is lehetnek felfogásai a munkások, a tömegek műveltségéről. így folytatja a cikket; »Megállapítottam, hogy Ma- "varországon műveltebb a munkás, mint sok értelmiségi Ausztriában.« Az eltelt 15 esztendő alatt sok színházunk és egyéb kulturális létesítményünk épült, nagyot léptünk előre a kultúra terén és rajtunk múlik további előrehaladásunk. Állandóan nőnek igényeink Marosán elvtárs beszéde további részében a mezőgazdaság átszervezésével foglalkozott, majd így folytatta: 1959 januárjában Baján jártam és a járási elvtársak azt mondták nekem, hogy Marosán elvtárs, jöjjön ki az egyik faluba, megszervezni ezt a falut tsz-falunak. Hát jó, menjünk. Kimentem a faluba, összejött háromezer ember. Az elnök azzal kezdte, hogy Marosán elvtárs eljött segíteni nekünk a nagy politikai munkában. Felálltam és azt mondtam, idehallgas- sanak emberek, asszonyok, a titkár elvtárs arra kért engemet, hogy agitáljam be magukat a termelőszövetkezetbe. Tudják mit, én nem agitálom meg magukat. Nekem tesznek szívességet, ha belépnek a tsz-be? Nekem tesznek azzal szívességet, ha a boldog életet választják? Könyörögjünk, hogy fogadják el a jót? Nézzünk csak egy érdekes statisztikát. 1959-ben 50-hez viszonyítva a következőképpen emelkedett a termékek egy részének fogyasztása: liszt 24, hántolt rizs 126, cukor 78. hús 148, baromfi 106, sajt 400, főzelék-konzerv 321, sör 327, cukorka 141, csokoládé-áru 295 százalékkal. Ki eszi ezt meg? Mi esszük meg. Ma már nem lehet senkinek avas szalonnát eladni, nem veszik meg az emberek. Nem veszik meg, nekik pácolt sonka kell," szalámi kell, libamáj kell. tojás kell, befőtt gyümölcs — és igazuk van. A falunak pedig nylon nadrág és nylon ing, televízió meg rádió kell. Hogy minél több jusson ezekből mindenkinek, a saját munkaterületén többet is kell tennie ezek megtermelése érdekében. Mindezt közösen kell megdolgoznunk, Kemény lecke volt az utolsó negyven esztendő A beszédben Marosán elvtárs a továbbiakban az ifjúság problémáival foglalkozott. Megállapította, hogy az ifjúság neveléséért a szülők, a pedagógusok felelősek elsősorban, majd így folytatta: — Amikor ezt az emlékművet lelepleztem az önök nevében is, engedjék meg, hogy ígéretet tegyek Kazakov elvtársnak és rajta keresztül a szovjet katonáknak, a szovjet embereknek. Nagyon kemény leckén mentünk keresztül az utolsó 40 esztendő alatt. Mi 1956- ban is tudtuk, mi veszne el, ha itt csak órákra is a hatalom visz- szakerülne a régi urak kezébe. Nekünk a szovjet—magyar barátság életkérdés, a jövőnk kérdése. Nincs olyan erő, amely ezt a barátságot bármilyen irányban elhúzhatja. Ez az emlékmű, egyszerű, sima márványból van összerakva, de emberi vért, gondolatot, lelkesedést és harcot jelképez. És, ha édesanya elsétálsz ezen a téren, állj meg egy pillanatra és mondd meg a gyerekednek, hogy ez az emlékmű azért emeltetett itt, mint egy vigyázó jel, hogy a mi generációnk is, a mi gyerekeink is úgy nőjenek fel, hogy a tisztességet, a becsületet, a hűséget tartsák meg önmaguk ban és másokkal szemben is. Álljon ez qz emlékmű itt és figyel, meztessen bennünket. (Hosszantartó taps) Marosán elvtárs beszéde után Szabópál Antal elvtárs, a városi pártbizottság első titkára vette át az emlékművet a város nevében és ígéretet tett, hogy hűen ápol- ját azoknak a szovjet hősöknek emlékét, akik életüket adták a megye, a város felszabadításáért. A nagygyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. Az MSZMP megyei, járási és városi vezetői koszorút helyeznek el az emlékművön.
