Tolna Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-18 / 41. szám

1960. február 18.

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG

S

Körültekintést és sokoldalúságot kíván a pártmunka

pártunk szövetkezeti politini' kája lehetővé teszi, hogy a termelőszövetkezeti községekben kulákokat is felvegyenek a közösbe, ha van rá biztosíték, hogy az illető becsületes munkájával és pozitív magatartásával segíti a szövetkezetei és ha felvételükkel egyetért a szövetkezeti tagság.« (Idézet a Társadalmi Szemle januári számából.)

Sok viszálynak és bajnak volt forrása a néhány évvel ezelőtt alaalmazott és esetenként félremagyarázott falusi politika. Az is igaz, hogy valóban voltak félreértések és túlkapások, de előfordult az is, hogy egyes intézkedésekben esetenként nem vették figyelembe azt, hogy a falusi ku- lákság körében szép számmal voltak olyanok is, akik igyekeztek beleilleszkedni az új társadalmi viszonyokba és termelési tapasztalataikkal segítették a fejlődést.

Volt az éremnek egy másik oldala is, amelyről ugyancsak nem árt beszélni, mert ez napjainkban is visszatérő probléma. Voltak, és ma is vannak olyanok, akik nyíltan, vagy burkoltan uszítanak a falu szocialista átalakulása, a tsz-mozgalom ellen. Erre felhasználják az egyéni parasztság maradiságát, a régi, elavult termelési viszonyokhoz való ragaszkodását, bizonytalanságot és ellentéteket szítanak a falusiak körében.

kJegtalálhatók az ilyen jelen- ' * ségek az ország, a megye bármelyik részében, de megtalálhatók Faddon is, mind pozitív, mind negatív vonatkozásban.

Fadd az elmúlt évben termelőszövetkezeti községgé alakult át. --z alakulás során 14—15 olyan családot is felvettek, akik számára a párt és a kormány következetes falusi politikája tette je- hetővé, hogy tsz-tagok lehessenek. E családok között nem egy olyan volt nagygazda van, aki, amióta tsz-tag, rendszeresen dolgozik és pozitív magatartásával segíti a termelőszövetkezet fejlődését. Dolgoznak és sértődés nélkül veszik tudomásul azt, hogy vezető tisztséget legalább két évig nem viselhetnek.

A tsz-tagság pedig — többségük igen helyesen — a tsz-ben végzett munkájuk után bírálják el a volt falusi kizsákmányolok ténykedéseit, és ha arra rászolgálnak, megadják nekik a becsületet és az emberséget.

— Jól érzem magam a közösben — mondja közülük nem egy, és termelési tapasztalataikkal, tanácsaikkal segítik a termelőszövetkezet fejlődését. Ismerőseik, barátaik, de a régi termelőszövetkezeti tagok is néha viccesen, néha pedig komolyan teszik fel a kérdést. Mikor érezte magát jobban, most, hogy tsz-tag, vagy azelőtt. Az egyik volt nagygazda,

aki nemrégen motorkerékpárt vásárolt, így válaszolt a feltett kérdésre:

— Hogy azelőtt több pénzem volt-e? Lehet. Volt amikor több, de volt amikor kevesebb. Talán nem is igen volt több, mert az igaz, hogy a gazdaság hozott, de vitt is. Azelőtt a földvásárlás volt a legfőbb gondunk, most ettől a gondtól teljesen megszabadultunk.

C addon a Lenin Tsz párt' szervezete külön foglalkozott a tsz-be lépett volt nagygazdák problémáival — miután szüli ségességét látta annak —, hogy a rétegeződésből adódó ellentmondások mielőbb megszűnjenek.

—■' Az a célunk, hogy politikai nevelő munkával közelebb hozzuk egymáshoz az embereket. Továbbá az, hogy türelemmel és jó szóval segítsük elő a kistulajdo nosi gondolkodástól való megszabadulást. Ez az egyik feltétele annak, hogy termelőszövetkezetünket megszilárdíthassuk — mondja Eigner György elvtárs, a tsz párttitkára.

A faddi Lenin Termelőszövetkezet pártszervezete bonyolult és nehéz feladatokat old meg. Azon dolgozik, hogy a ridegség és az elutasító magatartás helyett a jószándék és a bizalom érvényesüljön, s megszűnjenek a rétegeződésből adódó ellentmondások.

Pozsonyiné

Használják ki gazdálkodásukban a helyi adottságokat szövetkezeteink

Mindennapi történet

„HASZNÁLJUK ki a lehetőségeket, a saját erőforrásokat” — hangzik mostanában csaknem valamennyi gyűlésen, ahol a tegnapi egyéni parasztok latolgatják jövőjük távlatait. Nagyon tiszteletreméltó, becsülendő szándéli. Azt példázza, hogy a közös gazdálkodásra szövetkezett parasztemberek keresik, kutatják a módot, amelyekkel viszonylag rövid idő alatt, a lehető legkevesebb állami kölcsönnel virágzó nagyüzemet teremthetnek az apró, parcella-gazdaságok helyébe.

A megyében szerzett ilyen tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy a nagyüzem adta lehetőségek kihasználásában jó útra léptek fiatal termelőszövetkezeteink. De hozzunk fel ennek bizonyságára néhány példát. Itt van a kajdacsi Aranykalász Tsz esete. Elhanyagolt, düledezőfélben lévő nagyüzemi istállót hoztak rendbe két hét alatt a tagok, állami hitel és külső segítség igény- bevétele nélkül. Háztáji gazdaságukból összeadtak 120 szarvas- marhát és a mintaszerűen újáé* pített nagyüzemi istállóba bekötötték, hízóba fogták őket. A takarmány jelentős részét is szintén maguk adták össze a kajda- csiak.

EZ MIND SZÉP, de mit tegyenek ott, ahol nincs olyan nagyüzemi istálló, amit saját erejükből rendbel»ozhatnak? — vetődhet fel a jogos kérdés. íme erre is egy gyakorlati példával alátámasztott válasz: a pusztahencsei és a du- naszentgyörgyi szövetkezeti tagok — közös gazdaságuk megkezdése után azonnal — hozzáláttak fa- kitermeléshez. Fából, szalmából és nádból építenek növendékmarha istállót, sertésfiaztatót és a legelőre karámokat. Igaz, hogy mind ez nem jelenti a közös állatok elhelyezésének végleges megoldását De ésszerű, mert azonnal hozzáláthatnak a sertés- hizlaláshoz, növendékmarha neveléshez. Jól jár a szövetkezet is, hiszen az állattenyésztésbe fektetett pénz gyorsan és többszörösen visszatérül, még akkor is, ha nem vasbetonból készült istállókban hizlalják a disznókat, nevelik a szarvasmarhákat.

Szintén minden termelőszövetkezetnek lehetősége van arra is, hogy baromfitenyésztéssel, pecsenyecsirke neveléssel foglalkozzon.

A szekszárdi Béke Tsz tagjai a megmondhatói annak, hogy ez mennyire kifizetődő. A pecsenye- csirkenevelésre fordított pénz 4 hónap alatt megtérül, — s ha szakszerűen nevelik a baromiakat — kétszeresen kapják vissza a befektetett pénzt. A pecsenye- csirkenevelést is meg lehet oldani sokféleképpen. Még úgy is, hogy a közös munkában részvenni nem tudó családtagok háztáji gazdaságának adja a vezetőség a vásárolt naposcsibéket. Kifizetődő így is. Egyrészt azért, mert a közösségnek csak annyi gondja van, hogy kimérje a takarmányt és ér_ tékesíti a felnevelt csirkéket. Más részt emelkedik az árutermelés^ amelynek a szövetkezet és a népgazdaság egyaránt hasznát látja.

SOK SZÖVETKEZETNEK vannak természeti adottságaik is. amit kevés befektetéssel szintén jól lehet hasznosítani a közösség jövedelmének fokozása érdekében. Vannak is erre vonatkozóan szép tervek megyénkben. A pincehelyi Vörösmarty Tsz a Kapos mentén nagy öntözéses kertészetet akar létesíteni. A koppány- szántói szövetkezet a Koppány völ gyében halastavat és viziszárnyas telepet tervez. Az alsónyéki Dózsa pedig kacsafarmot létesít meglévő halastava mellé. A ma- docsai szövetkezet a Duna mentén gyümölcsöst telepít és így tovább.

Az elmondott példák bizonyítják, hogy amit eddig a külön-kü- lön gazdálkodó parasztok nem tudtak kihasználni, azt a termelő- szövetkezetekké lett faluk közössége, saját életének jobbátételé- ben kihasználja. A lehetőségek felsorolását még tovább lehetne folytatni. A szövetkezeti tagok erőfeszítéseit támogatja az állam is, erejéhez mérten anyagi segítséget ad a szövetkezeteknek. Az a közös gazdaság, amelyik saját erejéből építkezik, az anyag felét szinte ingyen kapja. Vagy annak a ■ szövetkezetnek, amely az áruértékesítési tervét 160 százalékra teljesíti, minden 100 hold föld után 12 000 Ft hitelt enged el az állam. Ezek és hasonló kedvezmények is arra ösztönzik a szövetkezeti tagokat, hogy minél jobban kihasználják a helyi lehetőségeket. Több gabonát, húst, tejet, gyapjút és egyéb mezőgazda- sági terméket adjanak a népgazdaságnak. Abban a szövetkzetben,

ahol ez történik, biztosan megtalál ja számítását minden tegnapi egyéni gazda.

Molnár Lászlóné

— Higyje el kérem, engem nagyon lelkesítenek a falun napjainkban végbemenő forradalmi átalakulások. A szövetkezeti parasztokkal együtt akarok részt- venni a nagy munkában, ami most folyik, ezért jelentkeztem gyakorlati szakembernek — mond ta Kolozs István, a bátaszéki Búzakalász Tsz főállattenyésztője.

Tudom, egy kicsit frázisszerűen hangzanak e szavak. De nem, egyáltalán nem azért mondta, hogy hivalkodjon öntudatával, politikai állásfoglalásával. Hanem, mert megkérdeztem tőle, hogy ő, aki a Gödöllői Agrártudományi Egyetem állattenyésztési tanszékének tudományos munkatársa volt, miért cserélte fel kényelmes állását a termelőszövetkezettel, a várost a faluval. S mint kiderült, ezt rajtam kívül nagyon sokan megkérdezték már tőle: Még abban a megfogalmazásban is, hogy miért „kellett” eljönnie az egyetemről. Mindenkinek ugyanazt mondta, amit nekem. Nem küldte senki, nem hívta senki, önként jelentkezett falura. Mehetett volna állami gazdaságba, tangazdaságba, de maradhatott volna az oktatói pályán is.

— Miért éppen a bátaszéki Búzakalász Tsz-t választotta?

— Nem kérem, ez nem úgy volt. Nekem mindegy, hogy Tur- kevén, Baján vagy itt Bátaszéken dolgozom termelőszövetkezetben. A feltételem csak annyi volt, hogy a Szövetkezet, ahová megyek, biz_ tosítani tudjon egy lakást, legyen a szövetkezet közelében iskola, mert kétgyermekes családapa vagyok.

így történt tehát, hogy elhatározott szándékkal és zsebében az erkölcsi bizonyítvánnyal, a megírt önéletrajzzal, előbb a Veszprém megyei, a Somogy megyei, majd végül a Tolna megyei taEgy müsxahos tanítás IJxbehisxttínban

Az üzbég közoktatás hétéves terve szerint falun 1964-ig, városon 1965-ig kell áttérni az egy- műszakos tanításra. Sok város és falu lakossága azonban elhatároz, ta, hogy még ebben az évben bevezeti iskoláiban az egyműszakos tanítást. Több mint 50 élenjáró kolhoz irodahelyiségeket adott át iskoláinak, s ezekben a helyiségekben 3500 osztálytermet rendeztek be. 150 tanműhelyt is felszereltek. A kolhozok ezenkívül saját erejükből új iskola-épületeket létesítettek. Az új épületekben körülbelül 4000 tanterem van. Buhara területen már csak egy műszakban tanulnak a gyerekek. A köztársaságban 41 bennlakásos iskola is megnyílt. Üzbe- kisztán valamennyi iskolájában már az új tanévben minden gyermek délelőtt fog iskolába járni.

nács mezőgazdasági osztályán ad* ta elő, hogy mit akar. Az előbbi két megyében olyan közös gazdaságot ajánlott neki a tanács, amely nem speciálisan állatte-1 nyésztőt, hanem olyan agronó- must keres, aki a növénytermelés irányítását is elvállalja, ö viszont ezt nem vállalta.

— Mikor bementem Szűcs Lajos elvtárshoz, a Tolna megyei Tanács mezőgazdasági osztályé’ nak vezetőjéhez, nagyon őszintén megmondta, hogy az egyetemen kapott fizetésemet nem tudják két évig folyósítani, mert erre nincs mód. De hiszen én ezt nem is kértem. Én úgy jöttem el az egyetemről, hogy munkaegy ségre dolgozom a szövetkezetben — közöltem az osztályvezetővel is. A bátaszéki Búzakalász Tsz-t ajánlották. Feleségemmel együtt megnéztük a községet, tetszett* Megegyeztünk a vezetőséggel, felvettek tagnak. Gyönyörű lakást is kaptam. Három hónap óta itt vagyok és itt is akarok maradni nagyon sokáig — foglalta dióhéjba Bátaszékre kerülésének történetét Kolozs István.

Érdeklődtem tervei iránt is* amire szűkszavúan csak ennyit mondott:

— Majd igyekszem az elmélet-1 ben tanultakat úgy hasznosítani, hogy ezeket a lehetőségeket ki is használjuk. A legfontosabbnak ma az emberek jó. közösségi szellemének kialakítását tartom. Nagyon szeretnék hozzájárulni én is, hogy a Búzakalász Tsz minden egyes tagja megértse: — A közösnek, az embernek nemcsak a két kezére, de az eszére, a szívére is szükség van. A szövetkezet kommunistáival együtt akarok ennek érdekében munkálkodni. Éppen ezért kértem a tagjelölt felvételemet is a pártba.

Amikor elbúcsúztunk, akkor meg ő kért meg engem, hogy ne írjam meg ezt a történetét, hi’ szén annyira mindennapi.... Meg, hogy ő semmi elismerésreméltót nem tett rövid három hónap alatt Bátaszéken... Nem neki, hanem a szövetkezet tagjainak jár dicséret, mert előlegezték a munkájához annyira nélkülözhetetlen bizalmat.

*

Mégis megírtam e riportot, mert noha a történet csakugyan mindennapi — de tanulságos.

Dorogi Erzsébet

PUTLITZ .

Nem etor szagból

ID

C Németországba

(38)

Goebbels másnapra nagy sajtó- értekezletet hívott össze, ez alkalommal akarta a világ nemzetközi fóruma előtt első ízben kifejteni a felébredt Németország jelentőségét. Másnapi fellépésétől hatalmas szenzációt várt.

Fent a szobákban izzadtak a tolmácsok, hogy a már elkészített beszédet lefordítsák a különböző nyelvekre, mivel a külföldi újságírók javarésze nem értett németül. Goebbels szigorú titoktartást parancsolt rájuk; a beszéd tartalmának nem szabad kiszivárognia az értekezlet előtt.

Mint rendesen, a társaság többi része ez alkalommal is a szálloda földszinti helyiségeiben üldögélt, amikor a portás egy éppen akkor érkezett táviratot hozoit a Herr Reichsministernek.

Goebbels felnyitotta a táviratot, majd összeráncolta a homlokát.

— Figyelem, uraim — kiáltotta szigorú hangon. — örült disznó- ság történt!

Olyan csend támadt, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani; ő meg felolvasta a táviratot:

— Miért nem mutatták be itt a Berliner Tageblatt ma esti számában megjelent Goebbels-féle beszédet? Kérjük posta fordultával a hivatalos, eredeti szöveget. Sajtó- osztály, Berlin«.

Általános rémüldözés; a halotthalvány Stutterheim a megsemmisítő, de részben sajnálkozó tekintetek kereszttüzében egyre csak azt mormolta magában:

— Én nem adtam át a beszédet, nem értem, hogy történhetétt. Én csak annyit értek, hogy ez a dolog nekem a nyakamba kerül.

Hát igen, Stutterheim nem született hősnek.

Goebbels hosszabb ideig dia- ’ dalittasan élvezte Stutterheim lelki vívódását majd elolvasás végett továbbadta a táviratot környezetének. Lassanként kiderült, hogy a távirat nem is Berlinből jött, hanem Genfben adták fel. A miniszter úr csak meg akarta egy kicsit félemlíteni Stutterheim urat, a »bénafenekű demokratát« Mister Anthony Eden sógorát.

Egyszer engem is csúnyán elkapott a Goebbels-féle hazugsággyártó gép hajtószíja. A propagandaügyi miniszter csak mérsékelt sikerrel szerepelt a világsajtó Genfben összegyűlt képviselői előtt. Valami újat kellett tehát lcifundálni. így keletkezett az a terv, hogy a nemzetközi filmhíradó részére hangosfilmfei- vételt kell készíteni. A miniszter

úr a leszerelési konferencia sajtóosztályában kihirdette, hogy szívesen hajlandó egy francia, angol vagy amerikai 1 hírlapírónak személyes filminterjút adni. A felhívásra azonban egyetlen jelentkező sem akadt. Ügy látszott, hogy kútba esik az egész terv.

Goebbels agyafúrtsága azonban nem ismert határt.

Egy délután éppen hazaérkeztem a városból, amikor feltűnt nekem, hogy a kertben egész üteg hangosfilm-felvevőkészülék van felállítva. A szálloda halijába belépve még törtem a fejem, mit jelenthet ez, amikor Josias Erbprinz zu Walóeck und Pyrmont SS-Führer nyakoncsípett.

— Putlitz — kiáltott rám — hol bujkált ilyen sokáig? Már egy óra óta keressük mindenfelé.

Josias, Goebbels egyik udvari SS-tányérnyalója már müncheni diákéveiben is veszedelmes verekedő hírében állott. A háború végén, 1945-ben ő volt a buchen- waldi koncentrációs tábor beosztott SS-vezetője. Most elkezdte húzogatni a nyakkendőmet:

— Egész ferdén áll a csokra, igazítsa meg. Hangosfilmfelvételt csinálnak a miniszterrel, maga lesz a külföldi sajtótudósító. Itt vannak a szövegek, egy ango- meg egy francia. Üljön le, és vágja be őket jól, hogy valami zavar ne legyen! A miniszter perceken belül itt lesz.

Kisvártatva kíséretével együtt megjelent Goebbels, és megkezdődött a produkció. Engem egy kertiszékre ültettek; előttem kis asztal állt, balra tőlem egy p'ad. Erre a padra ült le egymás mailé