Tolna Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-05 / 30. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG I960, február 8. Üjabb letartóztatások Párizsban és Algírban — Kiissohön a francia kormány átalakítása Párizs: (MTI) Algírban letar­tóztatták Bemard Lefevret, a zen­dülés egyik vezetőjét. A párizsi hírek arról számolnak be, hogy szerdán este, mintegy hatvan le- tartóztatási parancsot adtak ki. Két ismert jobboldali személyi­ség, Philippe de Massey és André Martin szökésben van. A francia szocialista párt algíri szervezete követelte az algíri vá­rosi tanács azonnali feloszlatását. Követelését azzal indokolja, hogy a tanács' ' kölcsi és anyagi támo­gatást nvajtott a zendülőknek. A francia sajtó a kormány, a közigazgatás és a katonai vezetés átszervezését jósolja. A Paris-Jour szerint elsősorban Soustelle távozására lehet számí­tani. A lap megállapítja, hogy de Gaulle, aki február 20-án utazik Algériába,, el van szánva arra, hogy politikai elképzeléseit, min­den ingadozás, vagy tartózkodás nélkül végrehajtja. A Populaire hangsúlyozza: -Alapos tisztogatásra van szük­ség. Nem szabad elfelejteni, hogy embereket öltek meg és reméljük1, rogy a zendülők vezetőit éppúgy <>em kímélik majd, mint a részt /evőket«. Az Aurore a vezérkari főnök és a francia kormány algériai íő- megbizottja távozását, illetve át­helyezését jósolja. Az Humanité hangsúlyozza, hogy az önrendelkezésre vonat­kozó ígérgetésnek végül is béke­tárgyalásokhoz kell vezetnie. A francia, kormány közeli átalakítására számítanak Párizs (MTI). A francia kor­mány átalakítása küszöbön áll — ez a véleménye a párizsi politikai megfigyelők többségének. Általá­ban de Gaulle tábornok algériai utazása utánra várták egyes mi­niszterek leváltását, minthogy azonban a köztársasági elnök út­ját elhalasztották, valószínűnek tartják, hogy de Gaulle előbb'ren. det teremt a kormány portáján, ás csak azután utazik Algírba. A köztársasági elnök a kiszi­várgott hírek szerint megígérte a parlamenti pártcsoportok vezetői­nek, a hadsereg és az algíri kor­mányszervek alapos megtisztító, sát. Debré miniszterelnök a helyén marad — ez már bizonyosnak 1 látszik, hiszen a rendkívüli hata­lom, amelyet a nemzetgyűlés után a szenátus is megszavazott, a Öebré-kormánynak szól. A politikai megfigyelők vélemé­nye megegyezik abban, hogy Soustelle minden valószínűség szerint, kiválik a kormányból. Rajta kívül esetleg távozik Tri- boulet, a hadviseltek ügyeinek minisztere és Chatenet belügy­miniszter. Az algíri lázadást követő fele- lősségrevonás lassú előrehaladást mutat. Ennek jele a néhány algíri intézkedés. Mint közöltük, letar­tóztatták a fasiszta korporációs mozgalom vezetőjét, dr. Lefevret, továbbá leváltották az algériai katonai kémelhárító — hivatalo­san ,.biztonsági szervezet” — ve­zetőjét Godard ezredest, s nem hivatalos hírek szerint fogdába helyeztek két ejtőernyős ezredest. Bigeardét és Gardeot is. Az Echo d’ Alger főszerkesztőjének, az ultrák hangadójának, Seregnvnek rendőri felügyelet alá helyezése is arra váll, hogy fokozatosan elő­veszik az algíri zendülés szerve­zőit, támogatóit. Párizsban egy lépéssel jutott is­mét előbbre a fasiszták elleni ak­ció: az egyelőre szabadlábon lévő Le Pent most már „az állam biz­tonsága elleni bűncselekménnyel” is vádolják. Jacques« Duclos beszéde a szenátusban A francia nemzetgyűlés után a szenátus is megszavazta a Ejebré- kormánynak a különleges hatal­mat. A harminckilenc ellenszava­zat között ott volt a 14 kommu­nista szenátoré. Jacques Duclos fejtette ki a sze­nátus szónoki emelvényén a párt álláspontját. Többek között rámu­tatott arra, hogy mivel ekkora megrázkódtatás érte az országot, kétségtelenül hasznosabb len­ne, ha a népnek adnának szót, ahelyett, hogy korlátozzak szabadságjogaikat. A személyi hatalom rendszerének húsz hónapja után a népnek mó­dot kellene adni, hogy felállíthas­sa e politikai kísérlet mérlegét: megmondhassa mi a véleménye a kormányról és nyilatkozhassak a jelenlegi francia problémák meg­oldására szolgáló eszközökről. Ezért gondoljuk mi, kommunis­ták azt — mondotta —, hogy fel kellene oszlatni a mostani nem­zetgyűlést, amely mindenre ké­pes, csakhogy megmaradhasson, s az arányos képviseleti rend­szer alapján új választást kel­lene rendezni. Ha a rendkívüli hatalomról szóló törvényjavaslatot megsza­vazzák, az a veszély áll fenn, hogy végeredményben a demok­ratikus szabadságjogok még in­kább korlátozódnak. Már pedig a népi szabadságjogok minden gyengülése a kalandorok, a fa­siszták malmára hajtja a vizet. Ezért nem szavazzák meg a kom­munista szenátorok a kormány javaslatát. Úgy vélik, hogy más úton kell elindulni: a népi töme­gekkel való szoros egység útján — mondotta Duclos. Elhalasztották de Gaulle algériai útját Párizs: (AFP—Reuter) Az Ely- sée palota hivatalos körei közöl­ték, hogy de Gaulle elhalasztotta algériai útját. Az elnök, aki ere­detileg pénteken indult volna Al­gériába. pénteken délután mi­nisztertanácson elnököl. Az. uta­zásra valószínűleg két héttel ké­sőbb kerül sor. Jólértesült körök szerint a Debré-kormányon belül jelentős változások várhatók. Soustelle a szaharai ügyek meg­bízott minisztere délelőtt megbe­szélést folytatott Debré minisz­terelnökkel, majd de Gaulle el­nökkel is. Megbízható körök sze­rint Soustelle kiválik a francia » kormányból. Távozása »bizonyos­ra vehető«. Megérkezett Párizsba Delourv- rler, a francia kormány algériai főmegbizottja. Hír szerint őt is I leváltják, mivel csak vonakodva I hajtotta végre a zendülők ellen hozott kormányintézkedéseket. A Reuter párizsi jelentése köz­li, hogy de Gaulle csütörtökön fo­gadta az Egyesült Államok pári­zsi nagykövetét. Az amerikai nagykövetség később közölte, hogy a nagykövet Eisenhower személyes üzenetét adta át az el­nöknek. Az üzenet tartalmát nem közölték. Kisebbségben maradt Koraidban a kommunista párt A magyar bányászok részvéte a dél-afrikai bányászoknak A Bányaipari Dolgozók Szak- szervezetének elnöksége részvét­táviratot küldött Johannesburgba a Dél-Afrikai Unió bányászszak­szervezetének. A magyar bányá­szok nevében együttérzését fejezte ki a clydesdalei tömeges bánya­szerencsétlenség áldozatául esett 435 bányász halála miatt. A Dunán mindenütt zajlik a jég — Jégtorlaszok a Tiszán A második hideghullám hatá­sára ismét erőteljesebben megin­dult a jégzajlás folyóinkon. Az országos vízjelző szolgálat tájé­koztatása szerint a Dunán már mindenütt újból zajlik a jég. A Tiszán többhelyütt jégtorló­dás keletkezett. A rendkívül erő­sen zajló jég a meder szűkületek­nél és a hidlábaknál megakadt. A Maros torkolatánál például Tápé községnél keletkezett ilyen jég- torlasz. Állóvizeinken a mínusz tíz fokos hideg hatására ismét megerősödött a jég. A Balatonon és a Velencei tavon a rianások kivétel nélkül befagytak és a ta­vak felületét csütörtökön már át­lagosan 10—15 centiméteres jég­páncél borította. Trivandrum: (MTI) Az indiai Kerala államban, ahol a reakció mesterkedésére felfüggesztették a törvényes kommunista kormány működését, hétfőn parlamenti vá­lasztásokat tartottak. Nem végleges eredmények sze­rint az Indiai Kommunista Párt 26, a Nemzeti Kongresszus Párt 60, a Pradzsa Szocialista Párt 19, a Muzulmán Liga 10, a kisebb pártok és a függetlenek pedig 5 mandátumot kaptak. Ezek az eredmények azt mutat­ják, hogy a haladó erők ellen fel­sorakozott reakció koalíciós párt­jai megfelelő többséget biztosítot­tak a kormányalakításhoz. Nyugati hírügynökségek kom­mentárjai nem titkolják azon­ban, hogy az Indiai Kommunista Párt az 1957-ben megtartott leg­utóbbi választásokhoz képest ezút tál jelentősen növelte szavazatai­nak számát. Nem végleges ered­mények szerint a kommunisták az összesen leadott szavazatoknak mintegy 43 százalékát szerezték meg. Hogy azonban mandátumaik száma (1957-ben 60 mandátumot szereztek) ennek ellenére a felé­re csökkent, az — mint a Reuter és a DPA tudósítója rámutat — egyrészt az angol mintára alkal­mazott egyszerű többségi elvek, másrészt annak tudható be, hogy mintegy 20 százalékkal megnöve­kedett a szavazásban való rész­vétel. A Reuter tudósítója politikai megfigyelők véleményét idézve, hangoztatja, a hétfői választások eredménye azt mutatja, hogy a kommunisták a reakciós pártok összefogása és rágalomhadjárata ellenére sem veszítettek népsze­rűségükből. Az AP tudósítója hangoztatja, hogy az Indiai Kommunista Párt nem került ki meggyengültén a küzdelemből és továbbra is je­lentős erő Kerala államban. Nyugati kommentárok rámu­tatnak, hogy máris komoly el­lentétek mutatkoznak a két leg­főbb koalíciós partner, a Nem­zeti Kongresszus Párt és a Pradzsa Szocialista Párt "között. Katmandu (MTI). Mahendra repali király szerdán ebédet adott a Katmanduban vendégeskedő Vorosilov, Kozlov és Furceva tiszteletére. A király fclkőszön- tőjében kiemelte, hogy a kölcsö­nös látogatások lényegesen elmé­lyítették Nepal és a Szovjetunió kapcsolatait. Nagy elismeréssel nyilatkozott a Szovjetunió sike­reiről és a világbelié megteremté­sére kifejtett erőfeszítéseiről. Vorosilov elnök válaszbeszédé­ben hangsúlyozta, hogy az utóbbi években kialakult őszinte és baráti kapcsolatok megfelelnek a két nép létérdekeinek, s hoz­zájárulnak a világbéke megszi­lárdításához is. A Szovjet Központi Statisztikai Hivatal közleménye a legutóbbi népszámlálás eredményéről Moszkva: (TASZSZ) A Szovjet­unió Minisztertanácsa mellett mű ködő Központi Statisztikai Hiva­tal közzétette a Szovjetunióban 1959. január 15-től 22-ig megtar­tott népszámlálás adatait a lakos­ság iskolázottságáról, nemzetisé­géről, anyanyelvéről, valamint neméről, koráról és családi hely­zetéről. Az előzetes népszámlálási adatokat 1959 májusában tették közzé. Végleges adatok szerint a Szov­jetunió lakosságának száma 1960. január 15-én 208 826 650 volt. Azoknak a száma, akik elvégez­ték vagy megkezdték főiskolai ta­nulmányaikat, illetve középfokú szakiskolát végeztek, 13,4 millió, a teljes középfokú és hétosztályos iskolát elvégzettek száma 43,3 millió, (1913-ban a cári Oroszor­szágban mintegy 290 000 ember végezte el, vagy kezdte meg fő­iskolai tanulmányait, illetve vég­zett középfokú szakiskolát.) A Szovjetunióban több mint 100 nemzetiség él. Az oroszok száma 14 585 000. A legkisebb létszámú nemzetiségek — egyenként 400 fő — a Szovjetunió északi területén élő aleuták és jukagirok. A Szpvjetunió lakosságának csaknem háromnegyede 151 000 000 ember, 1917 az októberi forrada­lom után született. Az átlagos életkor az 1957—58-as esztendők­ben elérte a 68 évet, míg a forra­dalom előtt 32 év volt. 1959-ben a Szovjetunióban há­zasságban élt 86 500 000 férfi és nő. Évente a legtöbb házasságot a Szovjetunióban kötik, ahol egy év­ben 12 házasságkötés jut 1000 em­berre. Az Egyesült Államokban a legutóbb közzétett adatok szerint 8,3. Angliában 7,6. A statisztikai hivatelpközlemé- nve rámutat arra, hogy 1959-ben a főiskolát végzettek száma 1939- hez viszonyítva a városokban 3,3- szeresére, a falvakban pedig 2,8­szeresére emelkedett. A közép­fokú iskolát végzettek, illetve megkezdettek száma ugyanezen idő alatt városokban 3,5-szeresé- re, a falvakban pedig 4,2-szeresé- re nőtt. A népszámlálás során megálla­pították, hogy hány 9—49 éves írástudatlan van. Az ilyen korúak közül 1 929 000 ember vallotta magát írástudatlannak, vagyis 1,5 százalék. A Szovjetunióban min­den gyermek tanul. így tehát a Szovjetunió lényegében felszá­molt az írástudatlanságot. Főiskolára jár 2 200 000 ember, a középfokú iskolákon 1 868 000-en tanulnak. A Szovjetunióban 766 felsőoktatási intézmény és 3346 technikum és egyéb szakiskola van. Ezekben az oktatás ingyenes. Az ország felsőfokú oktatási in­tézményeiben jelenleg csaknem négyszer annyi diák tanul, mint Angliában, Franciaországban, a Német Szövetségi Köztársaságban és Olaszországban együttvéve. A végzett mérnökök számában a Szovjetunió már régén túlszár­nyalta az Egyesült Államokat. — 1958-ban a Szovjetunióban 94 000 mérnök végzett, az Egyesült Álla­mokban pedig 35 000. A Szovjetunió lakossága 1939- től 1959-ig bezárólag 9,5 százalék­kal nőtt. A munkaképes korú la­kosság száma (nők a 16—54 éves kor között, a férfink a 16—58 éves kor között) a háború után nem csökkent, sőt az 1939. évi 102 mil­lióról 119,8 millióra emelkedett, vagyis több mint 17 százalékkal lett magasabb. 1958-ban a Szov­jetunióban a halálozási arány­szám ezer emberre számítva 7.2 volt. Ez a világon a legalacso­nyabb halandósági arány. A for­radalom előtti időszakhoz viszo­nyítva a halandóság a Szovjet­unióban nem egészen egynegyedé­re csökkent, a háború előtti 1940-es helyzethez viszonyítva 60 százalék ma. Események sorokban Párizs (MTI). Franciaország egyik legnagyobb gépgyára, a Sives-Lilíe vállalati bizottsága egyhangú határozattal meghívta N. Sz. Ilruscsovot: franciaországi kőrútjának lillei állomásán te­kintse meg a gyárat. N. Sz. Hruscsov franciaországi látogatásénak előkészítése befe­jezéshez közeledik. A moszkvai francia nagykövet Párizsba érke­zett. hogy bekapcsolódjék a szov­jet kormányfő tárgyalásainak és franciaországi kőrútjának előké­szítésébe, * Tanger (TASZSZ). Az ENSZ ázsiai gazdasági bizottságának második ülésszakán a szerdai ülé­sen elfogadták Ghana, Libéria, Líbia, Szudán és az Egyesült Arab Köztársaság határozati ja­vaslatát az afrikai Kerax keres­kedelmi kapcsolatok fejlesztésére Az ülésszak folytatja munkáját. £ Taskent (TASZSZ). Henry Ca­bot Lodge, az Egyesült Államok állandó ENSZ-megbízottja szer­dán néhány napra Taskentbe ér­kezett. * Flint (Reuter). Az Egyesült Ál­lamok Michigan államának Flint nevű városában szerdán sztrájk­ba lépett a General Motors autógyár tízezer munkása. * Moszkva (TASZSZ). Anasztasz Mikojan csütörtökön hajnalban Kubába utazott. A Minisztertanács elnökhelyet­tesét a kubai kormány hívta meg a Szovjetunió tudományos, mű­szaki és kulturális eredményeit bemutató havanai szovjet kiállí­tás megnyitására. * London (MTI). Az angol orszá­gos vasutas szakszervezet elhatá­rozta, hogy felhívja a londoni földalatti vasutak alkalmazottait, csatlakozzanak a február 15-re kitűzött országos vasutassztrájk­hoz. A földalatti vasutak naponta átlag kétmillió utast szállítanak Nagy-Lcndonba, s munkájuk be­szüntetése lényegében megbéní­taná az angol főváros forgalmát. A három érintett szakszerve­zet vezetői hosszasan tanácskoz­tak. Greene az országos vasutas szakszervezet főtitkára a megbe­szélések után kijelentette: a kü­lönböző álláspontokat nem sike­rült összehangolni, s még a legki­sebb reménysugár sem mutatko­zik a közös nevező megteremté­sére. * Roswell (UPI). Az amerikai légierők Walker légitámaszpont­ján szerdán felrobbant egy KC —135 típusú óriási üzemanyag- szállítógép. A gépen tartózkodó öt pilóta közül eddig csak egynek holttestét sikerült megtalálni szinte teljesen összeégve. . , A szállító-repülőgép a kifutó­pályán elsodort 14 gépkocsit, összeütközött két másik repülő­géppel, majd belerohant egy fa­iroda és raktárépületbe. A kárt 15 millió dollárra becsülik. London (TASZSZ). Angol sajtó­jelentések szerint titkos tárgya­lások folynak arról, hogy Ang­lia atombombákat szállító lök- hajtásos bombavetőket szállítson a nyugatnémet légierőnek. Az angol repülőgyár beismerte, hogy képviselői már jártak Bonnban és tárgyaltak is a nyugatnémet katonai hatóságokkal. * Buenos Aires (AP). Mint az AP hírszolgálati iroda jelenti, a Szovjetunió 50 millió dollár ér­tékben vasúti kocsikat és elekt­romos felszereléseket szállít Ar­gentínának annak a 100 millió dolláros hitelnek a keretében, amelyet a Szovjetunió az elmúlt évben nyitott Argentínának,

Next

/
Thumbnails
Contents