Tolna Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-03 / 28. szám

-i960, február 3. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG Á megyei labdarúgó-bajnokság csapatai a mérlegen 13. Gyönki KSK 14 4 — 10 20:43 8 A bajnokság megkezdése előtt tíz nappal még nem lehetett tud­ni, vajon a gyönki csapat beke- rül-e a megyebajnokságba. Nagy" érdeklődés előzte meg a megyei TST elnökségének döntését, ahol végül is igazságos döntés szüle­tett. A pályán elért eredményt igazolták és így Gyönk jogosult a megyei bajnokságban való részvé­telre. A község sportvezetői és szurkolói elérték azt, ami eddig csak cél volt: a megyei bajnok­ságban való küzdelem. A lelkese­dés a labdarúgásért, a jó mérkő­zésekért nemcsak szalmaláng veit, mert átlagosan valamennyi mér­kőzést 800—900 szurkoló nézte vé­gig- , A csapat nehezen szokta meg a megyebajnokság légkörét. Először a legnehezebb ellenfelétől 5:1 ará­nyú vereséget szenvedett. A kö­vetkező mérkőzésre Simontor- nyán került sor, ahol a hazai csa­pat elbizakodottan lépett pályára és ez majdnem megbosszulta ma­gát a lelkesen játszó újonc csa­patta! szemben. Végeredmény­ben a gyönki csapat csak egy góllal maradt alul a nemrég még NB Ill-ban játszó bőrösökkel szemben. A következő mérkőzést újból idegenben — Tamásiban — játszotta a csapat, ahol 4:2 arány­ban győzött és ezzel az első győ­zelmet szerezte meg a csapat. A következő vasárnap otthonában fogadta a nagydorogiakat, ahol újabb két pontot szereztek. A Dó­zsa ellen Szekszárdon már nem találták meg az ellenszerét a technikának, és súlyos vereséget szenvedtek. A következő vasár­nap újból vereség következett, ez­úttal Tolnától. Iregszemcsén szo­ros küzdelem után 3:2-re győzött az iregszemcsei csapat, majd. Gyönkön ugyancsak szor.os ered­ménnyel nagy küzdelem után a paksiak 3:2-re győztek. A követ­kező mérkőzésen a Bátaszéki Vasút csapatát fogadták, ahol a 80. percig csak 1:0 volt a mérkő­zés állása a bátaszékiek javára, de a hazaiak támadtak. Az utolsó tíz percben — nagy balszerencsével — súlyos veresé­get szenvedett a hazai csapat. A jóképeségű Dombóvári Vasút el­len is csak egy góllal maradtak alul a györikiek, majd Högyész ellen — Hőgyészeg — 3:l-re győz­tek. Úgy látszik, ez' a győzelem egy kicsit elbizakodottá tette a csapatot, mert a következő vasár­nap Faddon már 6:l-re kikaptak. Ezt a kisiklást a következő vasár­nap már Dunaföldvár ellen »kor­rigálták« és l:0-ra győztek. A szezon utolsó mérkőzésén a Nagy- mányoki Bányásztól 3:1 arányú vereséget szenvedtek. Végered­ményben a csapat vezetői — töb- bé-kevésbé elégedettek az elért eredményekkel. Pillanatnyilag a csapattól r.em várnak mást, mint hogy biztosítsák a bent maradást a megyebajnok.ságban és ezen a téren ícüiöhösébb aggodalomra nincs Ok. A játékosok egyént teljesítmé­nyének értékeléséi: ;:$í ' Pintér vala­mennyi mérkő­zésén játszott, gyorsaságával, p szemfülesságé- pvel a legveszé- f.slyesebb csatár. ■ .Jószellemű já- gjgfl, . ' tokos. Vidékről jár be, de en­gl -í • " Jk, nek ellenére jBK A. egyetlen edzés­«tUlk Äv, rdl sem hiány­zik. Tamás a kapuban váltakozó- an szerepelt. Voltok mérkőzések, melyet remek védéseivel meg­nyert a csapatnák, ugyanakkor voltak napjai, amikor gyengén ment a védés. Általában a lapos lövéseket nem szereti. Bátortalan, arrdt egy kisebb sérülésének kö­szönhet. Wolf a szezon alatt á legjobb .és legbiztosabb játékos­nak bizonyult. A 24 éves fiú ke­mény és sportszerű játékával ki­érdemelte a .dicséretet. Harkoi. valamennyi mérkőzésen játszott. Bár vidéki munkahelye miatt ed­zésre nem jár,- játéka mégis elér­Sportklub Madocsán Hat szakosztály lelkes készülése a tavaszi versenyekre Befejezésül a fiatalok szavával élek: „lelkesedésünk nagy, ami azt hozza magával, hogy hamaro­san találkoznak nevünkkel a me- gye sportéletében.’'’ Madocsán az általános iskola igazgatója segítségével a sportkör sportszobát kapott. A sportszoba igen bevált, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy minden es­te megtelik fiatalokkal. A fiatalok bíznak és segítséget kapnak a sportkör munkáját végző három tanítótól. Bézi Sándor, Lukács 1st" ián és Farkas István tanítók ma­gukkal ragadták a falu fiatalsá­gát. Ékes bizonyítéka ennek, hogy ma Madocsán hat olyan szakosz­tály van, amely bármelyik kisköz­séggel felveheti a versenyt. A hat szakosztályban asztalitenisz, sakk, röplabda, labdarúgás, kézilabda, atlétikában egyaránt részt vesz­nek a fiatalok és idősebbek. Nincs sakkfoglalkozás vagy ver­seny hogy ne lenne ott Soós Fe­renc és Törjék István bácsi — kik a napokban lettek termelőszö­vetkezeti tagok. Van olyan szak­osztályunk is, mint például a kézilabda, amellyel a környező községek nem rendelkeznek. Labdarúgó szakosztályunk igen lelkesen készül a körzeti labdarú­gó -bajnokságra. Sok fiatal elmon dotta, hogy cl akart menni város­ba dolgozni — de nem tudja itt hagyni az új labdarúgó-csapatot. A közeli gimnáziumban végző diákoknak az a véleményük, hogy az érettségi után nem kíván­koznak el kis falujukból — itt­hon maradnak, mert most már itt is megtalálják a sportolási le­hetőségeket. Célunk az. hogy a közeljövőben Madocsán rendezzünk versenye­ket;, Bebizonyítva sporkörün! eredményességét és jó szervezett­ségét. Farkas István testnevelő te azt a szintet, amit vártak tőle. Különösen sportszerűségével tűnt ki. Laszk közepes teljesítményt nyújtott. Rutinhiánnyal küzd, de ezt ellensúlyozni tudta lelkesedé­sével és szorgalmával. Séta tehet­séges és lelkes játékos. Mint fede­zet, a csatársort is támogatta és a szezon alatt két gólt is lőtt. Kár, hogy idegességével rontja elért eredményeit és az utóbbi időben nem jár edzésre. A szezon végén erőnléthiány ütközőt, ki nála. Bérces szintén szorgalmasan látOr gatja az edzéseket, nagy ambíció­val. küzd. Hibája, hogy ideges és ezért több biztos helyzetet ha­gyott ki a szezon alatt. * Gyimesi fiatal (23 éves), lelki- ismeretes spor­toló. Lelkes já­tékával, . gyor­saságával és jó labdakezelésé­vel vonta fel Í jo magára a fi­*&**$''' MB gyeimet. Bá- jA'?1" XsPSg nyai. a szezon valamennyi BflWP mérkőzésén sze­repelt. Nagy akaraterővel rendel­kezik és különösen fejeléseivel veszélyezteti az ellenfél kapuját. Góljainak nagy százalékát feje. lésből szerezte. Steitz tehetséges, technikás, gólratörő játékos, de az egyévi kihagyás (várakozási idő) meglátszott a szezon elején játé­kán. Hibája, hogy sokszor ideges és a közönség viselkedése felide­gesíti. Jákob kondicióhiánnyal küzd. Jó labdakezelése révén »jól kever«, lelkes, de a csapatjáték érdekében még fejlődnie kell. Kondé ifjúsági játékos. Az u'ol- só mérkőzéseken az ifjúsági csa­patból vették ki és szerepeltették az I. csapatban, ahol beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A 'ka­puban Németh Miklós jutott még szóhoz, aki helyettesíteni tudta Tamást. äKgl Enyedi szerény. 'e'l-'es, jószellcmű ^8 játékos. ö az, H akire a vezetőség mindig biztosan WffiBm számíthat. A csa­pat megkezdte a felkészülést a ta­vaszi mérkőzé­sekre és. a Veze­tőség a szurko­lókkal együtt azt várja, hogy a mérkőzéseken lel­kesen küzdjenek a község színei­ért, hogy még az elkövetkező években sok-sok színvonalas me­gyebajnoki rilárkőzést láthasson a gyönki közönség. Középfokú sportköri vezető tanfolyam tsz-sportköri vezetők részére Az Országos Ifjúsági Sportbi­zottság Falusi Sportközpontja a a falusi sportnak továbbfejleszté­se és a tsz-sportkörök előtt álló feladatok jobb elvégzése érdeké­ben hathetes középfokú sportve­zető tanfolyamot tart. A tanfo­lyam célja: a részt vevő sportköri vezetők sokoldalú fejlesztése a so. lónlévő feladatok elvégzésére: po­litikai, pedagógiai, sportszervezé­si és sportoktatási ismeretek át­adása, feldolgozása útján. A tan­folyamot az OISB február 22-től április 2-ig rendezi meg Pécsett. A Megyei Ifjúsági Sportbizott­ság a járási TST-k javaslatai alapján küldi a hallgatókat a pécsi Sportvezetőképző Tanfolyam ra. A Megyei Ifjúsági Sportbizott­ság reméli, hogy a termelőszövet­kezeti sportköri munka megjaví­tása érdekében lehetővé teszik, hogy a jelölt tsz-sportköri veze­tők a tanfolyamon megjelenhesse­nek. 1359. évi legfőbb atlétikai eredmények MAGASUGRÁS: Eddigi legjobb egyéni és átlageredmények: Egyéni Hármas ütös Tízes átlag Szabó (Sz'ekszárd) 186 177 174 170 (1959) (1957) (1957) (1957) 1958. évi legjobb egyéni és átlageredmények: Szabó (Szekszárd) 184 173 169.8 167 1959 évi legjobb egyéni és átlageredmények: Szabó (Szekszárd) 186 173,2 171.2 168,1 1959. évi ranglista: 1. Szabó Miklós (Szekszárdi Dózsa) 186 (184) f 2. Fekete József (Dunaföldvári KSK) 170 (155) j 3. Kasza István (Szekszárdi Dózsa) 170 (165) i 4. Pillvein Márton (Paksi gimnázium) 165 (155) i 5. Pelényi Attila (Szekszárdi Dózsa) 165 (-) i 6. Borsi Imre (Paksi gimnázium) 165 (-) i 7: podrogi István (Szekszárdi Dózsa) 165 (158) i 8. Paksi László (Dombóvári gimnázium) 165 (-) i 9. Lázár Csaba (Szekszárdi Dózsa) 165 (165) i 10. Tóth Albert (Szabályi KSK) 165 (-) f Az elmúlt esztendő kétségkívül dagógiai Főiskola elvégzése után sikeres éve volt a magasugrásnak. nevelőként tér majd vissza Tolna Egyrészről azért, mert Szabó Miklós végre elérte az I. osztályú szintet, másrészt pedig azért, mert egyik-másik versenyző rend­kívül szép javulásról tett tanúbi­zonyságot. Szabó különleges kiasz szisnsk mutatkozott és az I. osz­tályú szint elérése nagy siker volt nemcsak az ő számára, de az egész megye atlétikai életének a számára is. Kár, hogy ősszel egyetemi tanulmányok céljából eltávozott, de nemsokára viszont­látjuk, mint a megye egyik test­nevelőjét, mert ösztöndíjasként folytatja tanulmányait és a Pe­megyébe. Az ő utódját egyelőre nehéz lesz megtalálniok edzőink­nek. Egyelőre csak annak tu­dunk örülni, hogy Fekete József Dunaföldvár egyetlen esztendő leforgása alatt 15 cm-t, Kasza István Szekszárdi Dózsa 5 cm-t, Pillvein Márton paksi gimná­zium 10 cm-t, Bodrogi István Szekszárd 7 cm-t javult. Közülük fog majd kikerülni az 1960. évi listávezető, még pedig abból, amelyik a legszorgalmasabb, a legkiforrottabb és legbiztosabb ugróvá növi majd ki magát. (Folytatjuk.) Közgyűlést tart a Dombóvári Szpartakusz A dombóvári Szpartakusz Sport kör február 7-én, vasárnap dél­előtt 10 órakor tartja sportköri közgyűlését a könyvtár helységé­ben. (Dombó Pál u. 3.) A gyűlésen a vezetőség beszá­mol az elmúlt év munkájáról és ismerteti az ez évi feladatokat és a tagság megbeszéli, hogy a sport kör miként tud eredménye­sebben szei'epelni az idei évben. Itt a súlyemelők és kosárlabdázók küzdenek majd az olimpiai éremért A római olimpiai játé­kok során a súlyemelők és kosárlabdázók küz­dőnek majd a 21 méter magas kupola alatt a győzelemért. A kupolát előre készített elemekből állították össze, 1620 részecskét raktak egy­más mellé. A levegő hő­mérséklete, nedvessége, a „Palazzetto”-ban min­dig egyforma. Hatalmas üvegablakain keresztül a mppali világosság elosz­tása is egyenletes.

Next

/
Thumbnails
Contents