Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-14 / 11. szám

1960. január 14.

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG

Egy párttitkárnő hétköznapjai

A palAnki téglagyárban

éppen úgy, mint a megye többi téglagyárában — fagyszünet van. Éppen ezért a téglagyár párttitkárát, Vaszkó Lajosné elvtársnőt hiába keressük a téglaprésnél, amelynek környékén csend honol.

— A lakásán lehet megtalálni a Rózsi nénit — adja meg a felvilágosítást egy fiatal munkás, aki többedmagával a gyár környékét rendezi. így mondja; Rózsi néni, és ebből arra lehet következtetni, hogy Vaszkó Lajosné párttitkár népszerű a dolgozók körében.

— Gyárunk, a Palánki Téglagyár 1959-ben 1 millió forint beruházást kapott. Az egymillió forint felhasználásával új tetőt húztunk a gyár fölé és két kamrával hosszabbítottuk a kemencét. A gyár környékének rendezésén még az elmúlt héten is dolgoztak. Arra ügyeltünk, hogy minden családból dolgozhasson egy-két személy a fagyszünet alatt is, hogy a család ne maradjon kereset nélkül. Különös figyelmet fordítottunk arra, hogy ott, ahol nagyobb a család létszáma, hárman-né- gyen dolgozhassanak, — mondja Vaszkó Lajosné, a pártszervezet titkárnője, aki jelenleg a fagyszünet alatt háziasszonyi teendőit végzi.

A gyár termelési terve az elmúlt évre 6 500 000 tégla gyártását irányozta elő. Ezt nemcsak teljesítették, hanem túl is teljesítették, a nyersgyártási tervet 112 '-zúzalék, a termelési tervet pedig 118 százalékra. Ehhez természetesen hozzájárult a párt VII. kongresszusa tiszteletére tett felajánlásuk is: 320 ezer tégla gyártását vállalták, a teljesítés pedig 1 milliónál is' több. Volt. így lettek elsők a téglagyári egyesüléshez tartozó gyárak versenyében.

— A gyár kollektívája az elmúlt évben nagy erőfeszítéseket tett, és jólesik a munka elismerése is. Az elmúlt évben

jutalmul kaptunk egy televíziós készüléket, és miután a jubileumi versenyben is jó helyezést értünk el, 4000 forintot kaptunk dolgozóink jutalmazására. Ezen kívül megnyertük az egyesülés versenyzászlaját is — mondja egyszerűen.

Bizonyára az üzemi pártszervezetnek is van némi része abban, hogy ilyen szép eredmények születtek?

— Nem csinálunk mi semmi különlegeset, csak annyit, hogy mindent megbeszélünk és az egyes kérdésekben közösen dön tünk. így volt ez a termeléssel kapcsolatban, de így volt a jutalmak szétosztásánál is. A legutóbb kapott 4000 forint jutalmat 20 dolgozó között osztottuk szét.

VASZKÓ ELVTÁRSNÖ.

PÄRTTITKÄR

személy szerint ismeri a gyár valamennyi dolgozóját, a családok problémáit és ezen kívül szakmai szempontból is ismeri a téglagyártás minden munkáját. Apja elismert téglás volt, ő maga a Dombóvári Téglagyárnál született, s ott is nőtt fel. »Otthon« van a téglagyártásban.

El lehet mondani — éspedig minden túlzás nélkül —, hogy a pártszervezet a fejlődés motorja. A taggyűléseken az egyes politikai kérdések megvitatásán kívül rendszeresen foglalkoznak a termeléssel. Nem egy esetben előfordult, hogy a taggyűlésen felmerült kicsinynek látszó panaszokat a lehető leggyorsabban orvosolták. Az egyik párttag felfigyelt arra, hogy a kemence-kihordók méltatlankodtak a tenyervédő- bőr hiánya miatt. Annak ellenére, hogy néhányuknak az volt a véleménye, hogy ez nem a párttaggyűlés elé tartozik, hanem a termelési értekezleteken kell az ilyen dolgokról beszélni, a taggyűlés foglalkozott a kérdéssel és a következő napokban már pótolták is a hiányt.

A párttitkárnőhöz bizalommal fordulnak a dolgozók személyes és egyéni problémáikkal is. Az asszonyok többször panaszkodtak férjükre iszákos- ság miatt, amely valóságos rákfenéje a téglagyáraknak.

— AHOL LEHETETT, SZÉP SZÓVAL,

ahol ennek nem volt hatása, fegyelmező eljárással büntettük a notórius részegeskedőket. A pártszervezettel megbeszélve úgy határoztunk, hogy alacsonyabb munkabeosztásba javasoljuk a rendbontó, fegyelemsértő részegeskedőket. — Azóta van javulás, s csaknem teljesen megszűnt a részegeskedés a Palánki Téglagyárnál — mondotta.

Vaszkó elvtársnőt a Palánki Téglagyár üzemi pártszervezetének titkárát becsülik a dolgozók, mert őszinte, harcos és emberséges, munkáját pedig a szerénység jellemzi. Szerény, mert az eredményeket, amelynek elérésében nem kis része van neki is, elsősorban a kollektíva jó munkájának, a dolgozók helytállásának tulajdonítja. A saját munkájáról, fáradozásairól nem szívesen beszél, mástól szereztünk tudomást arról is, hogy az elmúlt évben Kiváló dolgozó kitüntetést kapott.

Őszinte és harcos, mert bátran vállalja a látszólag népszerűtlen feladatok megoldását, és emberséges, mért a hibák mellett elsősorban a jó tulajdonságokat keresi az emberekben.

P.-né

— Hétezer párral több cipőt

készítenek ebben az évben a megye cipész kisipari szövetkezetei, mint az elmúlt esztendőben.

— Az alsónyéki Dózsa Termelőszövetkezet az idei évben halastavai mellett víziszárnvasok tenyésztésével akar foglalkozni. A már meglévő és a halastavak . mellé újonnan épített kacsafarmot mintegy ezer kacsával kíván- ják benépesíteni az idén.

Meghalt Czencz Dános

festőművész

Hosszas betegség után kedden este a szekszárdi Balassa János Kórházban elhunyt Czencz János festőművész. Képei az országos és nemzetközi kiállításokon is megálltak a helyüket, s nem hoztak szégyent alkotójukra. A művész másfél évtizede Tolna megyében, Bátán élt, s az ez idő alatt alkotott képei azt bizonyították, hogy egyre közelebb került, egyre jobban megértette s felismerte szépségét a környezetében élő emberek é létének.

Temetése pénteken délután 2 órakor lesz Szekszárdon az alsóvárosi temetőben.

BB1M8—1'WamiÉllllHIIIII —■

Falusi szenzáció

Kemény sor volt valamikor a katonaság. A legény igazán akkor vált férfivá, amikor letöltötte a katonaidejét. A 18—19 éves fiú dolgozhatott együtt a felnőttekkel, kaszálhatott, zsákolhatott, az idősebbek mégis így vélekedtek róla:

— Nem férfi, az még gyerek... Nem töltötte le a katonaidejét.

És ha letöltötte, akkor gondolhatott a családalapításra, és mindenütt ezzel fogadták:

— De megemberesedtél.. .*

Hogy hány keserves nap volt a

legény mögött, amíg „megembe- resedett” —, arról éppen elég sokat tudnak beszélni az idősebbek. Szegény újoncnak hány és hány „kitolást” kellett elszívlelnie a tisztektől, az altisztektől, de még az öreg katonáktól is. És amíg otthon ölre ment, ha tánc közben véletlenül megtaszították, addig a katonaságnál tűrnie kellett minden megaláztatást. Ha lázadni mert, ott volt a kikötés ..;

A felszabadulás után az idősebbek eleinte nem értették meg, hogy 'megszűntek a k’tolások, nincs „szalmaszál-temetés”, levesevés az ágy szélén guggolva és hasonló, ellenben van komoly tanulás. A fiatalember nemcsak megemberesedve, hanem nagyobb tudással tér vissza a polgári életbe. Nagyon sokan sajátították el például a gépkocsivezetői szakmát. Eleinte mindez szenzációként hatott, aztán megértették az idősebbek, hogy egy más katonaságtól térnek .vissza a fiatalok* Megértették, és ma már természetesnek tartják.

De az élet mindig tartogat szenzációkat. Nem vesz ugyan róluk tudomást ország-világ, de mégis, szenzációként hatnak egy kis faluban, ahol sokszor olyan egyhangúan telnek a napok.

Égy falusi fiú a hároméves szolgálati idő alatt elvégezte az építőipari technikumot

A fiú, György Lázár, most márciusban szerel le a katonaságtól. Varsádról került el Komlóra, ott tanulta a kőműves szakmát, ott töltötte tanuló-éveit. Onnan vonult be Pestre katonának, ott végezte el közben a technikumot.

Erről beszélnek most Varsádon, mert hiszen a legöregebb katonaviselt ember sem emlékezik olyan esetre, hogy valakinek a katonaságnál is jutott ideje és lehetősége magasabb iskolai képzettség megszerzésére.

t— Várjuk is már, hogy leszereljen — mondja Dózsa László, a községi tanács elnöke. — Az idén mi is kultúrházat akarunk építeni, nagyobb részben saját erőből. Vannak kőműveseink itt, a faluban, rájuk akarjuk bízni az építkezést, és természetesen György Lázárra is. Szeretnénk, ha a tanultakat először is a falujában hasznosíthatná.

Lám, a katonaság csakugyan jó iskola ma már a fiatalok számára.

’ B. I.

Erről Is hessélni hell

A lelkiismereti szabadságról

Látogatóban voltunk az ünnepek alatt, feleségem szüleinél. Annak rendje és módja szerint jó' éreztük magunkat. Akadt egy kis prémium-bor is a pincében, meg egy kis disznóság is mellé ... De nem is erről akarok írni, hanem egy kis esti epizódról.

Anyósom, mint afféle régimódi (isten bocsá') öregasszony, rettentően vallásos nénike. Unokáit — az én gyermekeimet — nagy szeretettel babusgatja. Este — azon a bizonyos napon — maga próbálta őket ágyba dugni. Ez nagyne- hezen sikerült is. Ekkor jöttünk össze, ahogy szokták mondani.

Mindenáron imádkoztatni szerette volna a csemetéket, de mivel azok azt nem szokták, nem is akarództak keresztet vetni. stb. Anyósom váltig sopánkodott rajta, amikor magyaráztam neki, hogy mi, s velünk a gyerekek is. nem érezzük szükségét az ilyesminek. Tiszteljük, becsüljük a más ilyen irányú érzéseit, de nem kérünk belőle.

A gyerekek lassan elaludtak, de még mindig vitatkoztunk. Szó került itt vallásszabadságról, lelkiismereti szabadságról, meg, hogy másként volt ez régen. Sehogy sem tudta megérteni, hogy nem az az igazi lelkiismereti szabadság, amikor ha tetszik a gyereknek. ha nem, templomba kényszerítjük, és ha akar, ha nem, imádkoznia kell.

Az utolsó szó azonban, hogy másként volt ez régen, mindig az anyósomé volt. Már-már kifogytam az ellenérvekből, amikor eszembe jutott egy kis történet:

1939 novemberében szabadultam fel, s lettem kereskedő segéd. Munkaadóm persze azonnal elküldött, hiszen neki, csak inasra, ingyen munkásra volt szüksége. Ott álltam kereset, munka nélkül. Megpróbáltam én 1940 augusztusáig mindenféle alkalmi munkát.

Ekkor azonban a vágyak vágyálma csillant meg előttem. Üresedés lett a sarkadi Hangyánál. Boldogan rohantam volna én azonnal az ügyvezetőhöz a felvétel miatt, ha meg nem súgják: nehéz lesz, mert nem református, hanem, katolikus vallású vagyok.

— Mit tegyek? — gondoltam magamban. — Eh, mégis megpróbálom — döntöttem, lesz, ami lesz. El is mentem, s jelentkeztem. Felírták szépen az adataimat, megnézték a segédlevelet, s elbocsátottak, hogy majd értesítenek.

Na hiszen, ebből aztán nem lett semmi, vártam én, csak vártam, de hiába. Kétségbeestem s unszoltam édesanyámat is, hogy menjen valamerre, valakihez, csak segítsen rajtam. így tudtam aztán meg másod-harmad kézből: nem volna semmi kifogás ellenem; ha református vallású lennék.

Ekkor tanultam meg először, hogy a tőkéseknek a valláson keresztül is csak érdek van. S mivel akkor a tőkések voltak uralmon. felhasználták a vallást is nyereségük növelésére. Ä lelkiismereti szabadságot ők így értelmezték. Ez volt az a régi jó világ...

Az utolsó szavak után várakozással néztem anyósomra. No. el beismeréssel, ahogy mondta: „Csináljátok fiam úgy, ahogy jónak nem ismert semmit, de felért egy látjátok.”

(Sz)

PUTLITZ:

Németországból—)

C Németországba

au

A legszívesebben a szemébe köptem volna, hozzávágtam volna az egész kacatot, de aztán latolgattam magamban: ha én lennék az ő helyében, vajon másképpen cselekednék-e? És őszintén be kellett vallanpm magamnak: valószínűleg nem. Ha egy üzletember nem használja ki a lehetőségeit, akkor idióta. S ha kisebb mértékben is, de magam is síbőltam. Az egyre jobban el- I mélyedő infláció alatt az én havi I fizetésem már régen legfeljebb ! csak pár napra volt elegendő, és hogy fenntartsam magam, nekem is megvoltak a trükkjeim. j Állásomnál fogva módomban I volt több ezredtársamnak, köz- * tűk az igen gazdag Schimmelmann grófnak Ahrensburgban bizonyos előnyöket juttatni, amiért megfelelő jutalékot kaptam tőlük. Szükségük volt pél- nául néhány vagonrakomány káli-, nitrogén- és más műtrágyára. Különösen Thomas-salakbar volt nagy hiány. A Stinnes-kon- szern vegyi osztálya révén mindent meg tudtam nekik szerezni, amit máshol hiába kerestek. A jutalékkal azután spekuláltam. A Tillmann-bartkház egy ismerős alkalmazottja révén devizát vásároltam érte, és csak annyit váltottam át márkára, amennyire feltétlen szükségem volt. öt . angol font — mintegy 100 aranymárka — elegendő volt ahhoz.

hogy egy hónapig jól éljek, és semmi gondom ne legyen. Mei- léküzletekre is volt lehetőségük a Stinnes-konszern alkalmazottainak. így például 1923 végén az arany-kölcsönkötvények átcserélésénél — a dollár záró árfolyam 4,2 billió márka volt — 000 százalékot kerestem.

Biztos, hogy Stinnes nagy gazember volt, de lassanként belőlem is egy kisebbfajta csirkefogó lett itt. El tehát a Stinnes- konszern tői! Találnom kell valamit, ahol nem leszek többé élősködő, ahol valami hasznot hajthatok német népemnek. Ez pedig csak állami szolgálatban lehetséges, itt viszont a diplomáciai szolgálat vonzott a legjobban.

Ehhez azonban legelsősorban be kell fejeznem a tanulmányaimat. A szükséges szemesztereim már megvoltak, most már csak időt kellett szakítanom magamnak, hogy elkészítsem doktori disszertációmat, és komolyan felkészüljek a vizsgákra.

így tehát 1923 nyarán Stinnes- nél felmondtam az állásomat. 1924. február 29-én a hamburgi egyetemen doktorrá avattak, s már mint dr. rer. pol. nyújtottam be pályázatomat a berlini külügyminisztériumba.

IFJÚ LORDOK KÖZÖTT OXFORDBAN

A diplomáciai szolgálathoz legalább két idegen nyelv ismerete szükséges. Franciául folyékonyan beszéltem, ezt a nyelvet még gyermekkoromban megtanultam svájci nevelőnktől, angolul viszont alig pár szót tudtam.

Bőröndömben gondosan őriztem egy szivaros dobozt, mely még inflációs spekulációim idejéből szinültig telve volt jó angol bankjegyekkel. Több száz fonttal rendelkeztem; ennek az ösz- szegnek jó darab időre elegendőnek kell lennie, nem leszek rászorulva, hogy apámtól kolduljak valami hozzájárulást. A pénzen kívül bőségesen elláttam magam ajánlólevelekkel. Ezek közül talán a leghasznosabb Raumer levele volt a Wolff távirati ügynökség ottani képviselőjéhez, egy Ustinow nevű úrhoz. Ustinow Németországban született és a háborúban német tisztként szoigálé-.- tot is teljesített, szülei azonban oroszok voltak, sőt az volt felesége is, egy ismert pétervári festő lánya. Londonban nem is tartották őket tulajdonképpeni németeknek, s így abban az időben ismeretségi körük is sokkal szélesebb volt, mint magáé a német követé, akinek még most, öt évvel az első világhábotrtj után is éreznie kellett bizonyos németellenes bojkott-hangulatot.

Kevesebb hatása volt azoknak az üdvözleteknek, melyeket Frau Wächter küldött általam különböző, 1914 előtti angol ismerőseinek. A legtöbb helyen már az ajtóban közölte velem az inas vagy a szobalány:

— Attól félek, a nagyságos asz- szony végtelenül fogja sajnálni de németeket nem fogadhat.

Jellemző, hogy ebben 'é. fogadtatásban részesültem Lady Rea- desdale-nél is, akinek egyik Iá-