Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-06 / 4. szám

íwűu. január. 6.

TOLNA megyei nepüjsag

3

Hogy nagyobb darab kenyér legyen...

Erről >« beszélni kell

Enyhe zsongás hallatszik. A

széksorokat megtöltik a prémkabátos, kucsmás parasztemberek. Mindenkinek fején a kucsma. Hideg a moziterem. A mozivászontól néhány lépésnyire rövid kis asztal. Az asztalnál a szedresiek körében népszerű Náci bácsi beszél. Akivel csak szót váltottam, mind így említette Pozsonyi Ignác elvtársat még egy nyolcvan esztendős néniké is. Ö a termelőszövetkezeti szervező bizottság vezetője. Valamikor, tizenöt évvel ezelőtt az uraságí földet is ő osztotta szét Szedres környékén.

— Miért jöttek össze ezen az estén itt a mozihelyiségben? — suttogva teszem fel a mellettem ülő bőrbekecses, kékkötényes. Farkas Lajos bácsinak a kérdést és ő suttogva válaszol.

— Azért határoztuk el, hogy megbeszélést tartunk, mert sürget az idő. A többség már bent van. Meg kellene kezdeni a munkát. Nekünk is érdekünk, hogy a még ingadozók mielőbb belépjenek.

Ahogy figyelem a szedresi gazdák első nagy »közös« összejövetelét, amely még nem közgyűlés ugyan, de máris nagy jelentőséggel bíró tanácskozás, egyre inkább tapasztalom, hogy a vélemények egy pontban találkoznak: megkezdeni mielőbb a munkát!

Pozsonyi elvtárs rövid bevezető beszédéhez egyre többen szólnak hozzá.

Pergelt István bécsi arra biztatja a többi újonnan belépőt, hogy folytasson mindegyikőjük agitációt rokonsága körében. Az őszi mélyszántás beindítása és a trágyakihordás megkezdése a jövő évi jó termés érdekében közös üggyé lett. Aki ezt késlelteti, az a falu többi lakójának a »^kenyeréből« vesz el egy darabot.

Galár István, Andics János, Nagy István, meg a többi hozzászóló mind körülbelül ugyanezt mondja el.

Végül is úgy határoznak, hegy tíztagú bizottságot választanak. Ez a bizottság még hem tcimelu- szővetkezeti vezetőség. A termelőszövetkezeti vezetőség megválasztására csak akkor kerül sor, amikor az egész falu átalakul A bizottság feladata az egvhegyóit parasztemberek döntése sí lápján nz lesz, hogy végigjárja a határt és kijelölje a szerződéses térCSODA ?

Már olyanok vagyunk mi halandó emberek, hogy megcsodáljuk, megbámuljuk az újat.

Sofőrök. Ki bundában,-ki kis- kabátban áll nagy csoportban körül egy tehergépkocsit. A tehergépkocsi új. Nemrég kerülhetett ki a gyárból, még rendszáma sincs. A hűtőszekrényen elől cirillbetűs felírás: ZIL. Az újdonságot úgy veszik körül, úgy mustrdlgatják a Hanomag- hoz, o Skodához, a Mercédes- hez, a Büssinghez szokott szemek tmint szóval, mint paraszt a vásárban a tehenet mielőtt megvenné...

Vékony cingár emberke ül a vezetőfülkébe, nézegeti a sze- relvónyfalon lévő kapcsolókat, gombokat, írásokat:

— Hűha, gyerekek! De kényelmes benne ülni.

— Neked, barátom, neked, na szállj ki, majd én megpróbálom. — S kétméteres hatalmas nagydarab ember ül a volán mögé:

— Na, mondom, én ki sem látok...

— De állítani lehet az illést — szól közbe egy másik.

Es vizsgálják tovább. Szakértő is akad, a kocsi gazdája, aki Pécsről lehozta Szekszárdig. o DEDA SZ-irodáig a tehergépkocsit.

maivények területét. Több mint 5Ü0 hold szerződéses termeVény- röl van szó. Ezekre a területekre aztán megindítják a trágyalcíhor- dast, hogy amikor a mélyszántást megkezdik, a trágyát alá forgat hassák.

Késő este hagyjuk el a sűrű dohányfüsttől félhomályossá lett mozihelyíséget.

Mielőtt búcsút vennék újdonsült ismerőseimtől az egyik vékonyarcú bácsi megjegyzi:

— Most megyek... Aztán még ma este beszélek a sógorral. Lépjen be ő is.

Másnap korán reggel találkozom ismét a bácsival. A velem szomszédos ágyon fekvő Oláh József elvtársat keresi.

— Jöjjön csak Oláh elvtárs, adjon nekem egy belépési nyilatkozatot. Be akar lépni a sógor, — mondja á bácsi és felém hunyorít a szemével. Aztán még hozzáfűzi. — Nem akarja, hogy a többiek azt mondják, ha véletlenül nem sikerülnek a termel- vények, hogy ő miatta nem si- '■''■ültek, mert késleltette a mélyszántást.

(-H-)

Milyen lesz az élet 2009-ben ?

A Vecsernaja Moszkva című lap a napokban azzal a kérdéssel fordult olvasóihoz, milyennek képzelik az életet a Szovjetunióban 2009-ben?

Vlagyimir Gyemihov kutató, aki állati szervek átültetésével kapcsolatos merész kísérleteiről híres, többek között rámutatott: „Ami jelenleg a Szovjetunióban még állatkísérletek stádiumában van. az fél évszázad múlva az emberek gyógyításának biztos módszere lesz. Az emberi életet 150—200 éves korig meghosszabbítjuk.''

Gyemihov a 2009-es esztendő szovjet kórházát leírva elmondja, hogy a betegek főleg középkorú emberek lesznek. A kórházban fájdalommentesen végzik a beteg vagy elöregedő szív, vese, tüdő, belső elvólasztású mirigyek és más belső szervek Kicserélésével kapcsolatos műtéteket.

Anatolij Gromov, a moszkvai

I. sz. csapágygyár Igazgatója a lap

hasábjain beszámol a jövendő üzemről, amely úgyszólván az ember közreműködése nélkül gyártja majd a csapágyakat. Az üzemben — írja — sok új segítőtársat kap az ember: atomot, ultrahangot, elektronikát. Atom ellenőrzi a készítmények minőségét, ultrahang tisztítja meg az alkatrészeket, elektromos szikra készíti a legbonyolultabb furatokat, s vési a gyári márkát a csapágyakba.

Nylkolaj Barbarov, neves szovjet űrhajózási szakértő megírja, hogy a XXI. század elején készítik fel és indítják útnak a történelem első csillagközi expedícióját.

Mindaz, ami a XX. század derekán még álomnak tűnik, 2009-ben megvalósul. A XX. század embere, bölcsőjének határait túllépve, a haladás zászlaját —■ amelyet elődeitől átvett, — tovább viszi a végtelen térbe és időbe.

Lakásépítés a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban az idén 2 millió 040 ezer négyzetméter alapterületű lakást építettek.

Az állam a lakásépítkezésre

1959-ben kétszer annyi összeget fordított, mint 1958-ban.

A köztársaság dolgozói a múlt évben ezrével költöztek új házakterületű lakást adtak át rendeltetésének.

A Japán-tenger partján fekvő városok, amelyek a háború alatt sokat szenvedtek, most gyors ütemben épülnek újjá.

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek saját eszközeikből 80 ezer falusi házat építettek.

Kétezer forintos festmény

Hallottam Ismerősömtől, hogy egy parasztember 2000 forintos festményt vett, egyik híres festőművészünk képét. Négyszáz forintba került a keret és az így, közel 2 és félezer forintos kép a szoba főhelyén kapott helyet.

Azon nemigen lepődöm már meg, ha a falusi emberek televíziót, rádiót, fürdőkádat, motorkerékpárt vásárolnak, sőt mar azon sem, ha autót, ínért ez sem ritkaság. De hogy képért ilyen sok pénzt ad a parasztember; ez ha nem is meglepő, mert szocialista életünk szükségszerű következménye, mégis figyelemreméltó, mégis nagy előrelépés.

Nagy előrelépés, mert a falusi házak falát eddig jámbor arcú szentek művésziét len képei, legjobb esetben gicéses tájképek díszítették. Olyan, képek, amelyek nemcsak az anyagi nehézségeket tükrözték olcsó árukkal, hanem a szellemi elmaradottságot is, az igények alacsony színvonalát.

Az a tény, hogy ma már a faluit vasútigazgatóságok versenyében első lett a pécsi

— üt Tolna megyei vasútüzem kapott pénzjutalmat —

A vasutasok kongresszusi versenyében az elmúlt év utolsó negyedében kiemelkedő eredmények születtek. Megyénk területén több mint ötezer vasutas dolgozó vett részt a versenyben. A napokban értékelte a MÁV Pécsi Igazgatósága az üzemek dolgozóinak versenyét. A negyedik negyedévben elért eredmények alapján öt Tolna megyei vasútüzemet részesített az igazgatóság vezetője pénzjutalomban.

A Keszőhidegkut-Gyönk ét a Tolna-MÖzs állomás dolgozói a versenyben a hasonló típusú állomások között az első helyet érték el. Pénzjutalmat kaptak mindkét állomás legjobb dolgozói. További három dombóvári vasútüzem legjobb munkásait részesítették pénzjutalomban.

si parasztember két és félezer forintot áldoz egy művészi képre nemcsak anyagi tehetségét mutatja, nem csak azt, hogy van pénze a képet megvenni, hanem azt is tükrözi, hogy van igénye, kultúrája és megváltozott értékítélete.

Értéknek tekinti a művészi festményt és a szobája fő falán helyezi el. Lemond valami más anyagi szükségletet kielégítő cikkről, Inkább képet vesz, amelyre ha ránéz gazdagodik a lelke.

Nagy áldozatokat hozunk a falusiak kultúrájának emeléséért) Államunk sok pénzt áldoz erre: kultúrházakat, mozikat, könyvtárakat épít. S a kultú rmunk ások fáradságot nem kímélve dolgoznak, túlnyomórészt társadalmi munkával, ingyen. Van sok nehézség is, sokszor halljuk a kifakadást: „Érdemes-e?”

Igen, érdemes! Az áldozatnak, a munkának eredménye van. Könyvesboltjaink dolgozói a megmondhatói, mennyi és milyen könyveket vásárolnak a falusiak, s most megtudjuk azt is, hogy a művészi képért sem sajnálják a pénzt.

Parasztságunk új arcának egyik vonása ez a tény is. Parasztságunké, amely a vészterhes, nyomorúságos tegnapból, mérföldes léptekkel megindul a derűs, anyagiakban és szellemiekben gazdag holnaoba.

Gy. J.

Új japán gyógyszer a kanyaró leküzdésére

A japán Kelő egyetem kutatóinak egy csoportja bejelentette, hogy -»Iminazin B« néven új gyógyszert találtak, amely tökéletesen megelőzi, illetve gyógyítja a kanyarót. A laboratóriumi kísérletekről szóló beszámolót a japán gyógyszerészeti kongresz- szus elé terjesztik és csak ezután kerül sor a klinikai kipróbálásra.

PUTLITZ

Nem etországból—)

C Németországba

ba. Csupán Phenjanban több mint 6 ezer négyzetméter alap(NEM !)

— Ezzel a kocsival nem lehet megsüllyedni. Ha sárba megyek, akkor menetközben a köpenyekből félnyomásra kiengedem a levegőt és megnövekszik a tapadó felület és kicammog a kocsi. A száraz úton benyomom a gombolcat, mind a hatot és menetközben — meg sem kell állni — újból felfújja mind a hat gumit...

— Nahát, de hogy ilyet?

Es csodálkoznak az emberek.

Azután a motort veszik szemügyre.

Ezüstösen csillog a hathengeres motor. A kéthengeres légkompresszort látva, képzelik csak ei iaazán, hogy ez a kocsi képes arra is, hogy ha az úton defektet kap valamelyik gumi, akkor nem kell megállni, hanem folyamatosan fuvatják a gumiba a levegőt és a kocsi mehet tovább — százkilométereket..,

Persze, van aki tüzetesebben megnézi. Alábújik a kocsi alá, sárosán bújik vissza és csodálkozva meséli, mit látott ott alul, az alváz alatt, a hátsóhi- dak elrendezésében...

És csodáljuk, bámuljuk az új kocsit, a terepjáró nehéx- tehergóvkocsit, mintha csoda lenne, pedig nem az! A szovjet ipar terméke!

Piti)

EGY PATRIARCHÁLIS FÖLDESÜR

Éppen szentestére érkeztem haza Laaskéba. Két év óta először történt, hogy az egész család összegyülekezett a karácson v- ía alatt a kertre nyíló nagy sárgateremben.

A karácsonyi gyertyák szikrázó visszfénye ezernyi apró fényben tort er, .t, a télikertbe vezető széles üvegajtó metszett üveglapjain. A télikertben buján zöldelltek a pálmák és más különféle trópusi növények. A teraszra néző három ablak közötti emplre- stílusú tükrökben viszontláttam őseim jól ismert képeit. Régimódi főkötőjük alól, nyakfodruk mögül vagy a napóleoni idők egyenruhájában barátságosan pillantottak ki a szemközti falon lógó ovális arany rámájukból.

A sárgaterem mellett levő félhomályos zeneszobából halk zene hangja szűrődött ki: anyám sajátosan finom, gyengéd, melodikus zongorajátéka.

Most mór csak lidérces álomnak tűntek az utóbbi napok eseményei, a volhiniai mocsarak iszapjában töltött évek, a finnországi háború borzalmai, melyeknek magam is szemtanúja voltam; a szép szülői ház bákessé- ges nyugalma vett körül.

Mint mindig, most is fent, a

hall fölötti nagyteremben ment végbe még vacsora előtt a napszámos-gyermekek karácsonyi megajándékozása, s mint azelőtt is, most is csaknem az egész falu megjelent az ünnepségen, örültünk a viszontlátásnak, rázogat- tuk egymás kezét, imitt-amotc még egy könnycsepp is megjelent a pillákon.

— Jól megnőtt, fiatalúr, amióta nem láttuk — jegyezte meg az öreg Riekel Gragert asszony, akinek egész felső állkapcsában mindössze csak két metszőfoga maradt. — Most már biztosan itthon marad, hogy segítsen a papának.

— Azt még majd meglátjuk — válaszoltam kitérően.

Hát valóban megnőttem, ebben mindenesetre igaza volt az öregasszonynak. Régi civilruháimba alig fértem bele. De hogy most itthon maradjak és a gazdatiszt szerepét játsszam apám mellett, azt már mégsem ígérhettem meg a jó Riekel néninek.

Egyelőre azonban nyugodtan megfeledkezhettem erről a kényes témáról, mert az ünnepnapokat a legnagyobb egyetértésben töltöttük el. Senki közülünk nem hozta szóba a gazdálkodást, a pályaválasztást vagy éppenséggel a forradalmat. De aztán jötte!: a hétköznapok. Amikor ldlovagol- tunk a téli mezbe öltözött mezőkre, vagy a meleg istállókban

voltunk körjáraton, apám egyre gyakrabban adott fel nekem különféle fogas kérdéseket Egyáltalában nem feszélyezte magát, hogy szemrehányásokat tegyen nekem:

— Hiszen te alig tudod megkülönböztetni a tehenet a bikától! A gazdálkodást és a forradalmat ő a maga módján hozta ösz- szefüggésbe egymással:

— Forradalmak mindig csak azért vannak, mert az urak inkább csak tisztesdit játszanak meg isten tudja, mit forgatnak az agyukban, ahelyett hogy a birtokukkal törődnének. A gazdasághoz nem értenek, és mindent ráhagynak az intézőkre. így aztán nem csoda, ha a munkásokat sikerül felbujtogatni.

Papa élt-halt a gazdaságért. Tél vagy nyár mindegy volt nelti, nem volt reggel, hogy már munkakezdés előtt kint ne lett volna az udvaron, és nem volt az a csekélység, amire neki ne lett volna gondja. Saját szobájában úgyszólván csak az étkezési szünetek alatt tartózkodott, de mihelyt megszólalt a munka kezdetét jelző harang, rendszerint ő volt az első, akit megint kint lehetett látni.

De ezzel aztán körülbelül ki is merült érdeklődési köre. Egész életében mindössze két utazást tett anyánkkal együtt Olaszországban. A kulturális dolgok általában meglehetősen hidegen hagyták, örült, ha nem zaklatták ilyesmivel. Kétségkívül . szívesen hallgatta, ha anyám zongorázott. De ha történetesen a tehenész éppen akkor kért karboll, vagy a szeszfőzdének éppdn' ; Kkcr volt szüksége pár törlőruhára a kamrából, anyámat akár egy Chopin-