Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-06 / 4. szám

' TOLNA MEG VEI NÉPŰJSAG

lí)Cö. jimj&r. ő,

A hét kalauz

Napjaink krónikájától

Két kalauztípussal ismerkedtem meg a vonaton a közelmúltban. Lehet, hogy létezik harmadik is, ehhez azonban még nem volt szerencsém. Teljes mértékben különböztek egymástól, nemcsak testalkatra és beszédük hangszínében, hanem egyébként is. Milyen is volt ez a két ember?...

Az egyik eset a sárbogárd— bátaszéki vonalon történt. Karácsony előtt lévén, igen sok volt az utas, s a párnás fülkébe beszállt egy fiatalember másodosztályú jeggyel. Helyet foglalt az ablak melletti ülésen és... szóval itt utazott.

Nemsokára megjelent a kalauz és kérte a jegyeket, s amikor a fiatalember jegyét megnézte, megcsóválta a fejét.

— Pót jegy van?

— Nincs — hangzott a válasz.

— Ha lesz hely a másik kocsiban, tessék átmenni.

— IgenValaki meg is jegyezte a fülkében, hogy milyen jóindulatú ember ez a kalauz, se büntetéssel, se leszállítással nem fenyegetőzik... Ö volt az egyik ember...

A másik, ugyanezen a vonalon történt, csak Bátaszéktöl, Sárbogárd felé... Bátaszék és Székszárd között egy idős falusi néni szállt a kocsiba nagy csomaggal, amit letett maga mellé. Gondolták a jelenlévők, hogy bizonyára valamelyik közeli állomáson leszáll, azért nem teszi fel bőröndjét a csomagtartóba. Szomszédjának sóhajtások közepette panaszkodott, hogy fáj a dereka, ilyen-' kor őszidőben mindig előjön a reumája

Jött a kalauz s meglátta a csomagot... Megállt tőle, vagy két méterre, majd hátrább lépett, aztán ismét előrébb es nézte, mintha bírókra akarna vele kelni.

— Kié ez a csomag? — kérdezte olyan hangon, melyre ez szó, hogy szigorú, enyhe.

— Az enyém — suttogta elhaló hangon a nénike, s hol a csomagra nézett, amely nem akadályozott senkit a járásban, hol a kipirult kalauzra, akit cső dálkozva figyelt most már valamennyi utas. A jóhiszeműeknek talán eszébe jutott, hogy a kalauz majd fölteszi a csomagot a tartóba, de csalódtak, mert az az előbbi hangnemben tovább kérdezősködött.

— Miért nem tette fel?!

— Nem bírom el. Fáj a derekam — suttogta a néni. ■

Sokan még mindig azt remélték, hogy a kalauznak, természetes hangja ez az erős kiabálás, de ismét csalódtak, mert a következő pillanatban már tisztán látta mindenki, hogy haragos emberrel állnak szemben.

— Mondja még egyszer! — rivalt a nénire, aki azt hitte, hogy valóban nem értette előbbi szavait a kalauz, hisz halkan mondta, de ahogy felpillantott rá, elakadt a hangja, hisz az már majdhogy fejére ütött a jegylyukasztóval, olyan idegesen hadonászott előtte.

Valaki fölállt és a nénike csomagját föltette a tartóba, mire a kalauz haragja fölengedett.

— Na, azért mondom — jegyezte meg egy kicsit kien- gesztelődve, s ebből sokmindenre lehetett következtetni. Még arra is, hogy ha a néni csomagja nem kerül a tartóba csodálatos módon, akkor kidobta volna az ablakon.

... Két ember volt egy szakmában. Mindkettő teljesítette a kötelességéi, elvégezte a munkáját. Igaz, kétféleképpen. Az egyikre — távozta után — mosolyogva, jóleső érzéssel néztek az emberek, a másikra csodálkozva, s egy kicsit felháborodottan, Pedig mindkettő kalauz volt. (buni)

TIZENNÉGY KIS EURÓPAI BÖLÉNY SZÜLETETT TAVALY LENGYELORSZÁGBAN

Az európai bölények kiveszőben lévő fajtáját Lengyelországban nagy hozzáértéssel és gondossággal tenyésztik. Bialowieza erdejében, ahol Európa legnagyobb bölény-csprdáját őrzik, jelenleg 63 példány képviseli e ritka állatfajtát. Az idén 14 kis bölény született. Lengyelország látja el a világnak szinte valamennyi állat- kertjét európai bölényekkel. Az országban a bialowiezai erdőn kívül még négy más helyen is tenyésztenek kisebb bölénycsordá- dákat.

A döbröközi változásokról

Sok-sok évszázad történelmének tanúja a döbröközi gazdag, szép táj. A még ma is megtalálható várromok — Debregecz várának kopott, esőmarta kövei — vitézi tetteknek, sok egymást váltogató urak dolgának, jobbágyak nyomorának, parasztok keserveinek mindmegannyi tanúja. A mi korunk, különösen ezek a napok új történelmet írnak Döbröközön is. Az uraiktól és a láncaiktól megszabadult emberek új társadalmi és gazdasági formát választanak, szocialistát, olyat, amely képességeit tökéletesen képes kibontakoztatni és megemelkedett anyagi, kulturális szükségleteik kielégítésének nem szab határt.

Forrong a falu! Forrong az emberi agy és a szív: az új, a haladó vív itt csatát a régivel, a haldoklóval szemben. Ma még az emberekben az újnak a bimbója él, s a jó szó, a segítés, úgy, mint a tavaszi melengető és éltető napsugár. bontakoztatja ki a virág- fakadást.

. A termelőszövetkezeti mozgalomról van szó. A krónikás kezében ma még bizonytalankodik a ceruza, mert lehet, hogy amit ma leír, az holnap már nem áll. Olyan időket élünk, amikor a valóság megelőzi a legmerészebb álmokat.

Meggyőző mai valóság

A múlt év tavaszán egy kicsi, alig 400 holdas szövetkezet alakult Döbröközön Aranykalász néven. Alig egy éves múltra tekint vissza ez a tsz, még tagosítani sem volt ideje a szétszórt parcellákat, s máris bebizonyította az emberi összefogás, az újtípusú együttműködés erkölcsi és gazdasági fölényét.

, Készítik a tsz-ben a zárszámadáshoz szükséges leltárokat, s ezekből kiderül, hogy több mint egymillió forint a közös gazdaság állóeszközeinek az értéke. Állami segítséggel és mintegy fele részben saját erejével hozta létre a tsz ezt a komoly értékű vagyont. Például több mint félmillió forint értékű munkát. végeztek a tagok a 26 hold nagyságú halastó létesítésénél. Több mint

nocturne legszebb, leghangulatosabb részénél is képes volt eléggé gyengédtelen hangon elzavarni a zongorától. Azt is nagyon kevéssé tudta értékelni, hogy anyám az évek folyamán a nyárs- polgárian hideg és józan laaskei kastély belsejét valóságos látványossággá varázsolta. Ű a maga részéről beérte volna akár egy viaszosvászonnal behúzott kanapéval vagy egy egyszerű vasággyal is.

Ha csak tehette, az esti fejősnél mindig jelen volt a tehénistállóban, és ha otthon voltunk, mi fiúk mindig elkísértük oda. Most is így volt. Éppen egy újszülött bikaborjút választottak el az anyjától, s most ott álltunk a borjúólnál, vártuk, mire határozza el magát apám: jónak találj a-e ahhoz, hogy tenyésztésre felneveltesse, vagy leölésre el- adatja-e. Az istálló másik végében az anyja elkezdett bőgni bor ja után, lassanként valamennyi tehén belekapcsolódott a koncertbe, és akkora bőgést rendeztek, hogy az ember a saját szavát is alig hallotta. Papa megint kedvenc témájáról az inté'/."- »virtcsaftról« beszélt; szerinte e1- sősorban ennek köszönhetők a forradalmi zavargások. A tejes- kamrából, ahol a kannákat mosták, oda lehetett látni hozzánk; az egyik asszony, Anna Busse észre is vett minket. Ez az Anna valamivel idősebb volt ugyan nálunk, de annak idején Gebhard- nak meg nekem játszótársunk volt. Akkor még Anna Knaack- nak hívták. A háború alatt ugyan csak nálunk disznópásztor volt, most nemrégiben ment férjhez egy leszerelt frontkatonáhez. Heinrich Busse lovászhoz. Most kaptak életükben először külön

lakást. Anna hozzánk lépett, pár szót váltottunk, de csupa jelentéktelen dologról, majd papához fordult:

— Báró úr. baj van a kályhánkkal, füstöl, ál kellene rakatni.

— Majd átmegyek hozzátok este, megnézem magam.

Anna visszatért a kannáihoz, papa meg felénk fordult:

— Gyerekek, sokáig igazán nem bírom már egyedül ezt a vesződséges pedig, amit egyedül nem csinál meg az ember, azt idegen intézőktől hiába is várja.

Pontosan megértettem a célzást, és bölcsen tartottam a számat. '

Anna kályhája mindenesetre érdekelt volna. Annyit azonban már egész ifjú korom óta tudtam, hogy nemcsak ilyen ténybeli részletkérdésekről van szó, hanem olyan elvi jelentőségű dolgokról is, melyek egész jövő életemre befolyással lehetnek. Munkásait apám éppen úgy kezelte, mint ahogy velünk, gyermekeivel bánt. Egy lépést sem volt szabad tenni anélkül, hogy az engedélyét ki ne kértük volna. Ebbe a rendszerbe akart most engem is befogni, de éppen ez volt az, ami ellen teljes erőmből tiltakoztam.

Annának nemcsak a kályhaügyét, hanem egész életét is apám rendezte el. Még a férjhezmene- telét is kizárólag neki köszönhette. Igaz ugyan, hogy Heinrich annak idején, amikor Anna konfirmáció előtt állt, egy ideig udvarolt neki, de szerelemről soha nem volt szó közöttük. Szeretni inkább a csinos Métát, Lembke cséplőgépkezelő unokahugát szerette. Méta berlini lány volt, apátlan-anyátlan á:^a. Minthogy

a Lembke-házaspárt az ég nem áldotta meg gyermekkel, olyan mindenesfélének magukhoz vették az árvát. Métából nem hiányzott a szorgalom, hamar beleszokott a falusi munkába.. A plattdeutschot azonban sohasem tudta teljesen elsajátítani, pedig viszonylag eléggé fiatalon került Laaskéba. A berlininek és a plattdeutschnak valami zagyva keverékét beszélte, s így sohasem vált «-tősgyökeres bennszülötté«. Ez még nem lett volna olyan nagy baj, csakhogy más dolgokban is minduntalan kiütközött belőle a «nagyvárosi«. A jószággal való bánásmódban határozottan balkezesnek bizonyult. Nem értett sem a fejőshez, sem a disznóetetéshez, de még az aprójószág sem fejlődött úgy a keze alatt, ahogy kellett volna — fonni-szőni meg egyáltalán nem tudott. Papa szerint kicsit széltoló is volt — szóval hát semmiképpen sem Heinrich Busse mezőgazdasági munkáshoz illő feleség. Ha a fiú mindenképpen el akarja venni, ám tegye, de Laas- kéban lakást nem kap. Na már most a Busse-család az őstelepülők közé tartozott, és csaknem az egész faluval sógorságban-koma- ságban állott. Elképzelhetetlennek tartották, hogy Heinrich valahol másutt otthon tudná magát érezni. Mindenki a lelkére beszélt: csak nem fog emiatt a lány miatt innen elköltözködni? El< végre Laaskéban is vannak nagyon rendes lányok. Papa még hozzáfűzte:

— Mit szólnál ehhez az Annához?

így lett Anna KnaackbóJ A/ira Busse.

(Folytatjuk.) ,

50 ezer forint annak a 150 férőhelyes sertésszállásnak az értéke, amelyet a tsz tagjai faanyagból építettek.

A kis tsz nagy beruházásai nem merítették ki a gazdasági erőt. Jutott ebből az erőből arra is, hogy minden egyes tagnak beteljesüljenek egyéni vágyai. Mintegy 340 000 forint értékű előleget osztottak ki év közben maguk között, s a zárszámadáskor még 160 000—170 000 forint érték kerül kiosztásra.

Balaskó János tehenész például 270 kiló búzát, 993 kiló árpát és zabot, 930 kiló kukoricát, 55 kiló cukrot és 7614 forint pénzelőle get kapott. Gondos Györgyök, akik hárman dolgoznak a tsz-ben, mindhárman a növénytermelésben, 13,5 mázsa búzát, 14,43 mázsa árpát és zabot, 9,7 mázsa kukoricát, 65 kiló cukrot és 6900 forint pénzelőleget kaptak eddis. Celler Gáborné egyedül 540 kiló búzát. 471 kiló árpát, 500 kiló kukoricát, 34 kiló cukrot és 4484 forint pénzelőleget kapott.

Sorolhatnánk még sok példát, a döbrököziek, a kívülállók is bizonyára többet és még jobb példákat is tudnak. Ugyanezeknél az embereknél nézzük meg még azt is, hogy mit várhatnak a zárszámadástól. (Itt meg kell jegyezni, hogy ez a jövedelem nyolc-kilenc hónap eredménye, hisz a szövetkezetiek áprilisban kezdték meg a közös munkát.) Balaskó János várhat még 1033 forint földjáradékot és 4500—5000 forintot a munkaegységeire. Gondosék földjáradék címén 3105 forintot, munkaegységeikre még 10 000—11 000 forintot kapnak. Cellerné is kap még munkaegységeire 4000—5000 forintot.

Ez hót a mai meggyőző valóság. Az, hogy ezek a számok további számolásra buzdítanak. Az ember önkénytelenül papírt és ceruzát ragad ...

Bontakozó álmok

Maradéktalanul jól gazdálkodott idén az Aranykalász? Ezt nem mondhatjuk el. Főleg Döbröközön nem mondhatjuk ezt, ahol nagyon magasra tartják az emberek a mércét. Döbröközön kiváló díjakat nyert és sok elismerést kapott egyéni gazdák vannak és így ezekhez mérik a termelőszövetkezet eredményeit.

No, de azért nem marasztalhatjuk el a termelőszövetkezetet, mert eredményei megállják a helyüket még Döbröközön is. Tudja jól mindenki, hogy tizenöt 13- val indult meg egy évvel ezelőtt a közösség állattenyésztése. S ma? Tizennyolc tehén, 10 hízómarha, 13 hasasüsző, 14 növendékmarha áll az istállóban. A disznóólakat

pedig 134 hízó és 10 anyakoca uralja. Jót lehet csak mondani a növénytermelés hozamairól, az átlagtermésekről is.

És éppen ez az, ami az egyéni parasztokat, még a legjobbakat is gondolkodásra késztette. Azt mondják: még jobb gazdálkodásból. még jobb eredményeket, még több egyéni jövedelmet adhatna a közös.

Tehát: Döbröközön is felismerték a nagyüzemi gazdálkodás fölényét. S ezt nem is vitatják Ezzel szemberr nein is érvel senki, bárkivel beszéljen is az ember .

Abban a szerencsiben voit'rés-.em, ho^ Két nagyon értelmes linin' emberrel, Kakas Jánossal és Kovács Istvánnal ismerkedtem, össze. Kakas Jánossal külön élmény a beszélgetés. Ez a fiatalember korát meghazudtoló bölcsességgel szemléli a világot. — Még nem volt termelőszövetkezeti tag akkor, amikor beszélgettem vele. Azért hangsúlyozom, hogy akkor még nem volt, mert mire e sorok megjelennek, lehet, hogy az lesz. Kakas János példája a ma egyéni parasztjának, ak- holnap már szö"cjsczeii tag lesz.

Ezek az emberek. Kakas János is, meg Kovács istvárt is túlléptek már gondolatban egyéni gazdaságuk zárt, sz ík körén, a falu, de bátran mondhatjuk az cvs.;ág szintjén gondolkodnak. — Gondolataikban megjelenik már Böerököz, a szövetkezeii község és -7. a vél?ményak erről, hogy ú.?v lenne jól, ha majd egyetlen, i agy szövetkezet u.utn i a több, mint 5000 holdas hatai r. A nagy- táblák vetésforgóiról folyik már s>. szó, s a vezetésről, mert Kakas János nagyon jól !átii«‘ sok f ;gg majd attól, ki irányit ilyen nagy gazdaságot.

Ezeknek az embereknek még vannak fenntartásaik, kikötéseik,

amciyek téves nézeteikből fakadnék Azon a napon, — hétfőn — azonban 26 tekintélyes egy 6ni gazda, söbbségeben közé.a,nir:if?t. kiváló ál att *n/és“»to jelentette lie csntlaki zá- át a terme-oszövo.lkc- zfvek és aláírta a belépési nyilatkozatot. Ezek már reiei.ap.so- lóiltak az űi, merész álmok még r.ietészebb megvalósításába- megleltek az első, nagy 'ép.st.

S így megy ez napról napra Döbröközön. Uj lapokon, új történelem készül. S ha Apor László, Kéder Henrik, a Lacztiek, a Koz- gonyiak és más urak neve be- lcerül Döbrököz történelmébe, belekerül majd a mai hősök neve is, akik egy új világ, új épületének tégláit rakják most egymásra Döbröközön.

(GYENIS)

Elmaradt a várt öröm

Most, hogy már vége van az ünnepeknek, senki sem gyanúsíthat meg, hogy ünneprontó akarok lenni. Elmondom most már, hogy olyan nagyot csalódtam karácsony estéjén, mint harminc- egynéhány évvel ezelőtt.

Hetekkel, hónapokkal előtte nemcsak gyerekeim, de én is lázasan készülődtem karácsonyra. Jó előre spórolgattam a pénzt, olykor lemondva egy-egy fröccs- röl, ultipartiról, feketéről, mert a fiam vasutat kért a Télapótól. Gondoltam, hogy 130 forint nem a világ, legyen a gyereknek ez egyszer olyan vasútja, amelyiket hn felhúz, magától megy.

Rendszerint úgy szokott lenni, hogy magam jobban izgulok, mint gyermekeim. Hát hogyis ne, látni azt a száguldást a karácsonyfához, az ajándékokhoz, hal tani boldog sikolyukat egy-egy kedvenc és régvárt játék megpillantásakor, ez mindent megér.

így kezdődött ez legutóbb is. de az idén nem hallatszott az elragadtatás hangja, fiam keze.

benne a mozdonnyal lehanyatlott és szinte bánatos képpel mondta a fa alatt: apuka, én nem óraműves, hanem villanyvasutat akartam. f

Oda lett a várva várt nagy öröm. Engem a düh és a tehetetlen kétségbeesés környékezett. Valahogy igy éreztem magam 30 évvel ezelőtt. Akkoriban gyerekfejjel is mintha éreztem volna, az a karácsony nem lesz olyan mint a többi. Édesanyám annyiszor elismételgette nekem, hogy »te már nagyfiú vagy kisfiam«. s amikor pedig szegénységünkről kezdett beszélni, mélységes kétség költözött szívemoe. De még így is reménykedtem...

S mily nagy volt a fájdalom: a csengetyűszó, amely a karácsonyfa érkezését jelezte volna, nálunk nem hangzott. De nem ragyogott a karácsonyfa sem a kisasztalon. És ekkor elfogott a sírás. Szívem majd meghasadt, hisz egy egész álomvilág omlott össze bennem.

(Sz. EJ