Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-05 / 3. szám

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1960. január. 5. o A bonni kormányt aggasztják a nácizmus feléledésének várható külpolitikai következményei Bonn: (Reuter) A Reuter bonni tudósítója jelenti: A nyugatnémet szövetségi gyűlés különböző párt­állású képviselői kérték, tartson a szövetségi gyűlés vitát az antisze­mitizmus és a nácizmus nyugat­németországi »meggondolatlan megnyilvánulásairól«, amelyeket december 24-én a kölni zsinagó­ga meggyalázása vezetett be. Több képviselő sürgette a szö­vetségi gyűlést, foglalkozzék mi­nél hamarabb azzal a még- 1859 elején, behyújtoít törvényjavas­lattal, amely módosítja a. nemze­tiségi, faji, vallási vagy más jel­legű csoportok ellen gyűlöletet szitokra kiszabható büntetést. A bonni külügyminisztérium szóvivője vasárnap kijelentette, a nyugatnémet kormány utasította külföldi diplomáciai képviselőit, közöljék a külföldi kormányok­kal, hogy a nyugatnémet kor­mánynak elhatározott szándéka véget vetni a nyugat-németorszá­gi antiszemita megnyilvánulások­nak. A Reuter tudósítója ismerteti általában jólértesült körök véle­ményét, amely szerint a bonni kormányt erre a szokatlan diplo­máciai lépésre az indította, hogy a külképviseleteitől befutott je­lentések lehetségesnek tartják, az említett megnyilvánulások árt­hatnak Nyugat-Németország hely zetének a küszöbönálló négyha­talmi csúcsértekezleten. Tovább „virítanak" a horogkeresztek Az ADN jelentése szerint Nyu- gat-Némteországban vasárnap változatlanul tevékenykedtek az újfasiszták. így például a braun- schweigi pályaudvaron ismeretlen tettesek mozdonyokra horogke­resztet mázoltak. A Reuter Dortmundból jelenti, hogy hétfőn hajnalban horogke­reszteket fedeztek fel az egyik protestáns templom falán, a kö­zelben álló hivatalos épületen pe­dig náci jelszavakat. A jelentés szerint Kalkarban ismeretlen személyek a járdát firkálták tele horogkeresztekkel. A DPA közli, Nielbüllben, Lau- dában és Offenbachban is horog­Csehszlovákiában 410 000 magyar él Prága: (MTI) A csehszlovák sta­tisztikai hivatal e napokban meg­jelent évkönyve szerint Csehszlo­vákiának 410 000 magyar nemze­tiségű állampolgára van. Ez a szám az ország lakosságának 3,1 százalékát jelenti. A magyarok zöme Szlovákia déli és keleti vi­dékein lakik, de a cseh ország­részekben is közel 17 0Ö0 magyart mutat ki a statisztika. A magyar fiatalság 440 ötosztá­lyos, 120 nyolcosztályos, 12 tizen­egyosztályos és 29 középfokú szak iskolában saját anyanyelvén ta­nul. Egy napilap, IS folyóirat, magyar nyelvű könyvkiadás, a csehszlovákiai magyar dolgozók kultúregyesületének kiterjedt nép művelési hálózata, magyar köz­könyvtárak és két hivatásos szín- társulat biztosítja a magyar la­kosság kulturális igényeinek ki­elégítését. 86 SZÁZALÉKKAL EMELKEDIK CSEHSZLOVÁKIA VEGYIPARI TERMELÉSE Csehszlovákia a harmadik öt­éves tervben 86 százalékkal emeli vegyipari termelését. A vegyipar legfontosabb nyersanyagát, a szov­jet kőolaj, koksz és földgáz fog­ja jelenteni. Különösen gyorsan v fejlődik majd a szintetikus ka- ucsukgyártás, a műanyaggyártás, amely az ötéves terv végén évi 180—190 ezer tonnára, a műszál­gyártás, amely pedig évi 105 ezer tonnára emelkedik. kereszteket és fenyegető jelszava-meg nem nevezett tettes »gyenge- kat mázoltak templomokra, hi- elméjű«. vatalos épületekre, lakóházakra. Több hírügynökség közölte, hogy a Nyugat-Berlinben vasár­napra virradó éjszaka letartózta­tott fasiszta diákok a kihallgatás­kor kijelentették, tagjai a német birodalmi pártnak és a német nemzeti ifjúsági fasiszta szerve­zetnek. Az UPI bécsi jelentése szerint Klagenfurtban az egyik hivatalos épület előtt szintén a járdát ék- telenítették el horogkeresztekkel. Reuter-jelentés szerint az an­gol főváros fasisztái London Dartford kerületének római kato­likus templomát csúfították el. Az AP jelenti: A dán rendőrség elfogta a fa­siszta röplratok egyik terjesztő­jét. A rendőrség állítása szerint » A New York-i rendőrség meg­állapította, hógy a Város három zsinagógáját mocskolták be isme­retlen tettesek horogkeresztekkel. Horogkereszteket találtak még a zsidó frontharcosok egyesületé­nek egykori székházán is. A milánói rendőrség őrszeme­ket állított a város zsinagógájá­hoz, mert névtelen levélírók fe­nyegetőztek, hogy felrobbantják a templomot. Hétfőre virradó éjszaka auszt­ráliai fasiszta elemek is mozgo­lódni kezdtek. Melbourne egyik külvárosában horogkereszteket mázoltak a házak falára, a zsina­góga ablakát pedig kövekkel be­törték. Horogkereszteket találtak ezenkívül a város pályaudvarának épületein is. Események sorokban Leningrad (TASZSZ). Lenin- grádban öt gép összeállításából könyvek, brosúrák és folyóiratok kötésére szolgáló automatát szer­kesztettek. A „könyvkombájn”- nak nevezett automata összeszedi a könyveket, összeragasztja és dróttal átfűzi őket, felei'ősíti a fe­dőlapot és egyenesre vágja a lap­széleket. Az összetett gép, amely­nek Írossza több mint 16 méter, egy másodperc alatt közel száz könyvet vagy brosúrát köt be. Bagdad (TASZSZ). Szovjet kül­döttség tárgyalt Bagdadban és bc- fejezcDiil egyezményt írtak alá arról, hogy a Szovjetunió segítsé­get nyújt iraki szakemberek ki­képzéséhez. Buenos Aires (AP). Taboada ar­gentin külügyminiszter hétfőn be­jelentette, hogy Eisenhower, az Egyesült Államok.elnöke-február 24-én vagy 25-én Argentínába ér­kezik. Kairó (Reuter). Khalil Kallasz, az Egyesült Arab Köztársaság Szí­riái tartományának gazdasági mi­nisztere vasárnap lemondott. Nasszer elnök a lemondást elfo­gadta. Moszkva (MTI). Több ezer ipari üzem, lakótelep, bánya építkezése indul meg az új évben a Szovjet­unióban a párt és a kormány ha­tározata nyomán, azonban a leg­több erőt mintegy háromszáz kulcsfontosságú építkezésre össz­pontosítják. Ezekre az építkezé­sekre mintegy 35 milliárd rubel beruházást fordítanak. Moszkva. (TASZSZ). A Pravda és az Izvesztyija megkezdte Har- riman „Békét Oroszországgal” cí­mű ' önyvének ismertetését. Har- riman, aki 1959 nyarán látogató­ként nagy utazást tett a Szovjet­unióban, ebben a könyvében összegezi benyomásait. Párizs (MTI). A párizsi Combat vezércikkében foglalkozik a szov­jet kormányfő újévi békeüzene­tével. Megállapítja, hogy Hruscsov újévi jókívánságai reménykeltők. I Csak egyhangú helyesléssel talál­koznék az általános leszerelésre vonatkozó formulája, ha a világ minden népét megszavaztatnák. Washington (MTI). Az AP jelen­ti: Douglas Dillon amerikai kül­ügyminiszterhelyettes az Us News and World Report című lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem szándékozik megnyirbálni kül­földi segélyprogramját, azért, hogy csökkentse az arany és dol­lár tartalékol* kiáramlását az or­szágból. Párizs (MTI). Folytatódik a francia rádió és televízió sztrájk­ja. A rádió és televízió dolgozói el­fogadhatatlannak minősítik a Debré-kormány által a rádió és televízió alkalmazottai számára kidolgozott státust. London (MTI), Bevannak, a munkáspárt helyettes vezetőjének az állapota rosszra fordult. A múlt héten végrehajtott súlyos gyomorműtétje óta tíz vérátöm­lesztést kapott. Attól tartanak, hogy ha sikerül is megmenteni életét, hosszabb időre, esetleg vég­leg le kell majd mondania a pártj helyettes vezetőjének megerőlte­tő munkájáról. 19 Szovjetunió messze felkínálta a világ többi részét a hagyományos robbanóanya­gok békés célokra történi felhasználásában London: (MTI) Az Egyesült Ál­lamok vezető atomtudósainak meggyőződése, hogy a Szovjet­unió túlszárnyalta a világ többi részét a hagyományos robbanó­anyagok óriási tömegének békés célokra történő felhasználásában. Megállapították, hogy a szovjet tudósok az elmúlt négy évben azt valósították meg a gyakorlatban, amit az amerikaiak most még csak mint jövendő kísérletet em­legetnek. Az Egyesült Államok atomerő bizottságának tudósai, akik a ka­liforniai egyetem livermorei la­boratóriumában dolgoznak, je­lentették, hogy több szovjet rob­bantás az atombombához hasonló hatást gyakorolt. így például 9200 tonna legnagyobb robbanó­erejű anyaggal megnyitottak egy bányát. Az amerikai tudósok azt javasolják kormányuknak, kérje a Szovjetuniót, hogy ossza meg az Egyesült Államokkal ezeket a fel­fedezéseit, mivel azok nem kato­nai jellegűek. 1960-tól ismét lesznek szőrme-aukciók Lipcséken I960 tavaszán a háború után el­ső alkalommal ismét megtartják a hagyományos lipcsei szücsáru- aukciót. / Ezen az NDK különösen 4000 nutria-, 380 nerc- és 120 ezüsf- róka-farmján neve’í állatok szőrméjét bocsátja kiárusítás­ra. A szocialista tábor szőr­mét exportáló országait is meg akarják nyerni a részvé­telhez, így például a Szovjet­uniót és a Kínai Népköztársa­ságot. 1930-tól kezdve évente meg akar­ják tartani a nemzetközi jellegű szőrme-aukcióka l. Szovjet vezetők és Tito táviratváltósa Moszkva: (TASZSZ) N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bi­zottságának első titkára, a Szov­jetunió Minisztertanácsának el­nöke és K. J. Vorosilov, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa Elnök­ségének elnöke táviratot intézett Joszip Broz Titóhoz, a Jugoszláv kommunisták Szövetségének fő­titkárához, a Jugoszláv Szövet­ségi Népköztársaság elnökéhez. Hruscsov és Vorosilov távira­tukban szívélyesen üdvözlik a testvéri jugoszláv népet, majd ezt írják: A múlt év nevezetessége a béke és a szocializmus erűinek a nemzetközi feszültségét enyhítő nagy győzelme. Meggyőződésünk, hogy a haladó és békeszerető erők tevékeny harca elvezet a béke to­vábbi megerősödéséhez és a ne* pék igazi együttműködésének megteremtéséhez. Reméljük, hogy e nemes cél el­érése érdekében az új évben to­vább fejlődik népeink barátsága. Szívből kívánunk jólétet és vi­rágzást Jugoszlávia népeinek. Joszip Broz Tito táviratában üdvözli a szovjet népet, s annak az óhajának ad kifejezést, hogy a béke és a szocializmus javára erő­södjék a kölcsönös megértés és az együttműködés a két ország népei között. „Technikai kérdés, vagy politikai megfontolás44 ? Moszkva (TASZSZ). „Az újévi mézes csuporba egy kanál kát­rány keveredett” — írja a Szov- jelszkaja Rosszija az amerikai kormánynak arról a határozatá­ról, amelyben hatálytalanította a nukleáris fegyverkísérletek fel­függesztését. A lap visszautasítja Eisenhower amerikai elnök azon állítását, ] hogy a szovjet szakértők akadá- | lyozzák az atomkísérletéi; meg­szüntetéséről folyó genfi tárgya­lások sikerét. A lap megállapítja, hogy a gen­fi értekezleten folyó technikai vi­tát könnyen tisztázni lehetne az­után is, hogy aláírják a kísérletek megszüntetésére vonatkozó egyez­ményt és a robbantásokat figyelő l ellenőrző rendszer megkezdené I működését. , Rövidesen befejezik a Sztálingrád — Moszkva áramvezeték építését Az 1050 kilométer hosszú és 500 000 volt feszültségű Sztálin­grád—Moszkva áramvezeték építé se a vége felé közeledik. A vezeték a jövőre üzembe he­lyezendő 2530 ezer kilowattos sztálingrádi vizierőmű energiáját szállítja majd Moszkvába. A több nagy folyó felett átívelő vezeték építése bonyolult feladat. A vezeték támpillérei 10 emelet­nyi magasak. Minden pillér szállí­tásához 10 vasúti pőrekocsira volt szükség. Az új áramvezetéken évente kétszer annyi energiát szállítanak majd, mint amennyit a forrada­lom előtt Oroszország valamennyi erőműve termelt. Míg a Kuibisev—Moszkva ma­gasfeszültségű vezeték körülbelül öt évig épült, addig a Sztálingrád— Moszkva áramvezetéket két év alatt befejezik, bár a hosszúsága is, meg a feszültsége is nagyobb A Szovjetunió európai részén a hétéves terv szerint kialakítják az egységes energetikai rendszert, amely az említett két áramveze- iékre épül. A hétéves terv során a Szovjetunióban 200 000 kilomé­ternyi áramvezeték épül, vagyis kétszer annyi, mint az előző 40 esztendőben. Újabb műkincsekkel gazdagodott a román—orosz múzeum A 11 évvel ezelőtt létesített román—orosz múzeum jelentős mértékben járul hozzá a két nép hagyományos barátságának továb­bi elmélyüléséhez. A múzeumban kiállított több mint hatezer tárgy, könyvek, érmek térképek, adománylevelek, különböző met­szetek és más dokumentumok — szemléltető képet nyújtanak ar­ról, milyen szoros politikai, kato­nai, gazdasági és kulturális kap­csolatok alakultak ki a két szom­szédos testvéri nép között az év­századok során. A nemrégiben újjászervezett román—orosz múzeum újabb mű­tárgyakkal gyarapodott. Többek között a múzeum birtokába jutott az iasi »Tre lerarhi« templom eredeti freskóinak néhány részle­te, amelyet Vasile Lupu mold­vai fejedelem kérésére festette!; orosz festőművészek, továbbá Pé- tervárott, 1827-ben kiadott orosz— román nyelvtankönyvek, Matu- senkónak — a Patyomkin cirkálón 1905 júniusában fellázadt matró­zok egyik vezetőjének portréja és a hajón talált más tárgyak. Maxim Gorkijnak egy levele azokhoz a román diákokhoz, akik Sorrentóban meglátogatták, egy falikárpit, amelybe beleszőt­ték Lenin arcképét — egy szovjet küldöttség ajándéka és sok-sok ér­tékes műtárgy. A gyűjtemény gyarapodása miatt a múzeum földszintjén öt újabb termet nyi­tottak meg. Háromban azokat a szovjet népművészeti és iparmű­vészéti tárgyakat állították ki, amelyeket a Szovjetunió kormá­nya ajándékozott a román állam­nak. Egy másik teremben helyez­ték el a több mint 2000 darabból álló orosz és szovjet pénz- és ér­megyűjteményt, míg az ötödik teremben a Szovjetunió hétéves tervének hatalmas építőtelepeit ábrázoló térképeit és a Szovjet­unió óriási méretű fellendülését ábrázoló grafikonokat, fényképe­ket állították ki. Az orosz—román múzeumnek októberben például több mint tízezer látogatója volt. Emelkedik a parasztújítók és feltalálók száma Csehszlovákiában Brnóban néhány nappal ez­előtt kétnapos országos konferen­ciát tartottak Csehszlovákia pa­rasztfeltalálói és újítói. A konfe­rencián az ország valamennyi ke­rületéből 300 küldött vett részt. F. Kord, földművelésügyi minisz­terhelyettes a konferencián mondott beszédében többek kö-, zött rámutatott, hogy míg 1956- ban a mezőgazdaságban eszközölt újítások és találmányok 2 millió korona megtakarítást eredményez­tek, addig 1958-ban ez a szám több mint 21 millió koronára emelkedett, s 1959 első felében pe­dig már meghaladta a 18 millió koronát.

Next

/
Thumbnails
Contents