Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-13 / 293. szám
t r % * T IRODALOM * MŰVÉSZET * NÉPMŰVELÉS Vasárnapi jegyzet Ünnep a kastélyban Pártunk tevékenysége rendkívül nagy jelentőségű szakaszához érkezett néhány nappal ezelőtt. Egy hétig ülésezett a pórt legfelsőbb szerve, a kongresszus. De nyugodtan elmondhatjuk egész hazánk életére kiható, a további munkát meghatározó ese ményt jelentett a kommunisták küldötteinek, legjobbjainak tanácskozása. Nem határozott meg a kongresszus új politikát. Arra nem is lett volna semmi szükség, hiszen számtalanszor nyert bizonyosságot, hogy az a politika, amit a magyar kommunisták az ellen- forradalom óta folytatnak, helyes politika, alkalmas arra, hogy a szocializmus teljes felépítésére lelkesítse a dolgozókat, irányt mutasson az egyre felfelé ívelő úton. A párt politikája kommunista politika, marxista—leninista politika, csakúgy mint a világ testvéri kommunista pártjaié, felhasználva a negyvenéves tapasztalatokat, melyeket a szovjet nép pártja hosszú és annyi küzdelemmel terhes, de mégannyi eredménnyel gazdag útja során szerzett, Az ellenforradalom zűrzavarából, a már csalhatatlan jelekkel tapasztalható fasizmus mocsarából az MSZMP ragadta ki az országot, 1956 november elején, a szovjet emberek segítségével. Egyszer már beszéltek „magyar csodáról”, 1946 után, s ez a csoda — amennyiben csodának nevezhető, én inkább úgy mondanám, találkozott a kommunisták mutatta perspektíva, a kommunista szervezőerő a dolgozók lelkesedésével — 1956 után megismétlődött. A legteljesebb gazdasági és eszmei zűrzavarból a kommunisták megmutatták a kivezető utat, amely nem is volt túlságosan népszerű feladat abban az időben, egyes rétegek előtt; olyan gyors felemelkedés következett be, amely eladdig nem volt tapasztalható. Nálunk soha nem tapasztalt magasságra emelkedett az életszínvonal, de úgy, hogy ennek egész gazdasági életünk, jövőnk nem látta kárát, sőt a gazdasági élet fejlődése is hatalmas ütemű lett. A kulturális forradalom eredményeképpen egy ország tanul, okosabbak, műveltebbek lettünk, közkinccsé vált a kultúra. — Barátaim. — szólt az író — úgy beszéltek a férfiről és a nőről — mint általában a férfiak és a nők. Felületes bátorsággal, hebehurgyán és merészen, rövid állító mondatokban, fontoskodó határozottsággal. Jól van ez így, ha már beszélni kell róluk, igen, szándékosan mondom így: róluk beszéltek, a férfiakról és nőkről, nem magatokról. Ha rátok kerülne a szó, zavartan elhallgattok, a cigaretta füstjébe néztek és legszívesebben megfognátok az orrotokat, mint a töprengő gyerekek. Jól van ez így. Beszéljen mindenki, amiről beszélhet és hallgasson a titokról. De nekem fordítva parancsolja a mesterségem. Csak a titokról kellene beszélnem, a még kimondatlanról és gyakran kimondhatatlanról. S ez nem könnyű, mert kínzón gyatrák, megalázóan elégtelenek a szavak. Csoda-e, ha olykor az álomhoz menekülök? A szavak gyarlósága soha nem ütközik ki annyira, mint amikor álmot akarunk elmondani. Mégis megkísérlem. — Hajón mentünk, ketten, én, és Márta. A hajó nem volt nagy, sem kicsiny, álomhajó volt, üres vagy inkább tele kettőnkkel, a fiatal, néma életörömünkkel — így éreztem. Erővel és boldogan emelt, vitt bennünket a víz, zajtalan tömörséggel gördültek alánk a hullámok, meghitten és kicsit borzongatóan, mert végtelen volt a tenger, de szeA legszilárdabb pártegységet és a kollektív vezetés maradéktalan megvalósulását dokumentálta a kongresszus és dokumentálta azt a lelkesedést, amely- lyel az egész párttagság felsorakozik a Központi Bizottság mögé, úgyhogy véleményét senki sem hallgatja el, hiszen erre ma nincs is szükség, és az egyes párttagok véleményével, tapasztalataival, okosságával gyarapszik az a tudás, amely a Központi Bizottságban ölt testet, csúcsosodik ki. Határtalan örömet keltő az a féltő szeretet, az az együttérzés, amellyel a testvérpártok kísérték a kongresszus munkáját. Beszédes bizonyítéka ennek, hogy a szovjet pártküldöttséget éppen a jelen idők legkimagaslóbb marxista politikusa vezette, akinek neve immáron szétválaszthatat- lanul összekapcsolódik a béke gondolatával, Hruscsov. Nemcsak hazánkban, hanem testvérpártjainkban is — a nyugatiakban — megrendülést okozott a magyarországi ellenforradalom. Sok gondot okozott a nyugati kommunistáknak, az igaziaknak, a törhetetlen hitűeknek a magyarországi ellenforradalom kihatása. S ma — és erre méltán és teljes joggal lehetünk büszkék — éppen eredményeink, éppen felfelé ívelő fejlődésünk következtében a legtöbb kapitalista országbéli kommunista párt erősebb, tettrekészebb, egységesebb, mint valaha. Ez a mi eredményünk is, mint ahogy a mi életszínvonalunk, gazdasági életünk produktumai, minden, ami jó ebben az országban a párt útmutatásával történik, minden kommunista büszkesége és eredménye is, éljen a világ bármely táján. Mert az elvtársi kötelék erősebb, eredményt hozóbb minden más köteléknél. Egy hétig tanácskozott a kongresszus és hosszú esztendőkre szabta meg a munkát, mutatott utat. Milyen lesz ez az út? Minden bizonnyal göröngyös szakaszok is akadnak majd rajta, lehet, hogy hibákat is követünk majd el, de hogy egyre feljebb, hogy egyre magasabbra jutunk, arra biztosíték eddigi nagyszerű eredményeink, s a kipróbált, az ezer vihart kiállt elmélet, amely vezet. Letenyei György SL l@M líd is, jóságos őselem, melynek láttára a görögök ámulva és dadogva formálták legszebb sza vukat: thalatta, thalatta... Miénk, értünk volt a tenger és a hajó, vagy mi magunk voltunk mindkettő és vittük a két szótlan, boldog idegent, ne csodálkozzatok, hiszen álmodtam és oly szegényesek a szavak... Hajókáztam már igazi tengeren és nyomasztóan hatott rám kietlen nagysága, bár ezren vol tűk az úszó palotában s én kedvesem kezét fogtam a fedélzeten, a csillagok alatt. De az álomtenger nem volt félelmetes. Elől álltam, a hajó orrán, Márta mögöttem, az árbocnak támaszkodva és tudtam, hogy sötét haját hátra fújja a szél halvány arcából. Nem néztem rá, de tudtam, éreztem minden mozdulatát, a gondolatait is. Ez azért fontos, mert ő gondolta mindig, Hogy merre menjünk, én meg akarattá formáltam szótlan vágyát és máris a kívánt irányba siklott hajónk. A tenger ilyenkor tóvá változott, úgy értem: nyomban part tűnt fel előttünk, fehér falú házakkal, zöld ligetekkel, de embert nem láttunk sehol. Ketten voltunk az ég sápadtabb és a víz mély kéksége között, némán, de azzal a csodálatosan összehangolt vággyal és akarattal, ami Karácsonyra készült a világ. Mindenütt, kunyhóban és palotában, nyomortanyákon és hűvös hotelekben egyre többet hallatszott a nagy várakozás szava. Csakhogy volt valami nagy különbség a szegények és gazdagok Jézuska-várásában, mintahogy annakidején még az első karácsonykor is nem egyforma szívvel fogadták a kisded születését. Lent a birtokon a cselédség a maga tehetségéhez képest már készülődött az ünnepre, s a benti szolgálóktól már olyasmit lehetett hallani, hogy az ünnep-estére Clarisse kísasz- szony is megérkezik és ő gyújtja meg majd a nagy karácsonyfát és ő fogja szétosztani az ajándékokat is. A Balogh gyerek tényleg hozott is az uraság parancsára Debrecenből egy hatalmas fenyőfát. Volt az talán öt méter magas is, ha ugyan nem több. Most már biztos volt, hogy az idén is lesz karácsonyfa, pedig tavaly úgy nézett ki, hogy ennek már vége. Az egyik kocsis részegen talált odajönni a karácsonyesti ünnepléshez, és állandóan közbe akart szólni, mikor az úr mondta az ünnepi beszédet. Pedig olyan szépen beszélt a szerétéiről, meg a Krisztusban CSÄNYI LÁSZLÓ: Töredék Azt akartam, hogy a mondhatatlan visszhangozzék versemben s a [dallam ott zengjen az égi-kék [magasban. Tépelődök, várok csak [magamban, dib-dób dolgok fájnak, mást [alcartam szívem is rossz, tellik, múlik [lassan időm. Mennyi mindent másra [hagytam (s örök dolgok helyett csak [a neved szeretném egyszer a versembe [szőni...) miatt az egészet elmondom nektek. — Mert úgy éreztem akkor álmomban, mintha feltárulna előttem férfi és nő kapcsolatának titka. Gondoljátok csak el, milyen értelmetlen lett volna a hajó' és minden — egy utassal. Én álmomban átéltem ennek a lehetőségét, egész kétségbeejtő sivárságát. Márta vágyakozva szenved a hajón, mert erőtlen ahhoz, hogy irányt adjon neki, vagy az én akaratom kering céltalanul a vizek felett... önmagunkba forduló létünk remény és értelem nélkül reszketett volna, mint a világűrbe röppenő fény, hullám, melegség. De így, egymásba markolva, mint arany-fogaskerekek gördítettük tova új szépségek felé közös hajónkat, amely — ismétlem — mi magunk is voltunk... — Ennyi az egész, — mondta az író és hozzátette: — Életem legszebb álma volt. Hosszú csend követte az író szavait. Aztán egy fiatal nő sóhajtott: — És Márta? — Tessék? — Úgy gondolom, bizonyára elmesélte álmát Mártának s szerelmük még szebb lett. — Nem, nem meséltem el. Mert Márta nincs. Hiszen mondtam, hogy csak álmodtam... GYENES ISTVÁN való testvériségről, hogy egy pap sem tudta volna különben — mégis ez az oktondi Soly- mosi Gergely mindig izgett- mozgott és bele-bele morgott a beszédbe: — Az úr meg én testvérek volnánk? No, akkor ő igazán gonosz testvér... Mikor pedig arról volt szó a beszédben, hogy Krisztus a szegényekhez jött: — Abból is csak az urak húzták a hasznot... Még szerencse, hogy az úr úgy el volt foglalva a saját hangjával, hogy nem hallotta, vagy ha hallotta is nem értette Gergely morgását. Már úgy látszott, hogy minden baj nélkül, mégiscsak lefolyik a kastélybeli szent-este, amikor az ajándékok kiosztásánál aztán kitört a gyalázat: Gergely következett, és az úr szólította is a kezében lévő céduláról: — Solymosi Gergely, kocsis. Gergely előbizonytalankodott a többiek közül és odament az úr elé: — Tessen parancsolni. A belső gazdaasszony az úr kezeügyijbe helyezte a Gergelynek készített ajándékot, egy báránybőr kucsmát és öt pakli dohányt, az úr meg balkézbe fogva az egészet, jobbkezét kézfogásra nyújtotta Gergelynek: — Boldog ünnepet, használd egészséggel. Gergely utánanyúl az ajándéknak, kézfogásra is adná a kezét, s közben a dohány leesik a földre. Gergely utánahajol, de nehéz a feje, a meleg is igen nagy, megszédül és fejjel előre lebukik a padlóra. Estében még leüti az urat is a lábáról, akit ez az incidens úgy kihoz a sodrából, hogy megfeledkezve az angyal szerepéről, alaposan elkáromkodja magát, s mikor felsegítik az az első dolga, hogy belerúg a még mindig földön fekvő Gergelybe. Testvérébe a Krisztus által. Gergelyben egy pillanatra, még így fektében is, lobot vet az indulat, — de le is lohad rögtön a harag lángja, s nem marad más, csak az alázat hamuja. Kóválygós fejjel, kitántorog a szabad levegőre, és nekídülve a kastély falának, gondolatok nélkül bámulja az ultramarin- ég csillagait. Időbe telik, amíg észreveszi, hogy a kezében ott gyúródik az imént kapott sapka. Erről eszébejut mindaz, ami odabent történt, és tehetetlen haragjában, hirtelen-keserű nagv mérgében földhözvágja az úr ajándékát. Az nagyot huppan, és szótlanul tűri, hogy Gergely még meg is tapossa. Odabentről ablakokon, falakon át, finomra szűrve kihal- latszik a záróének: »...örömet hozza Ádám árvái- [ra, Maradékaira...« Jánosi Zoltán.. SZENDREI JÓZSEF: Üzenet a háMhan elesett bátyámhoz Már tizenhét éve, Imre, nem tudtad, mi a háború, elmentél búcsút se intve; anyád még most is szomorú, apád nem jár le a vízre, házatok fedele ború; hiányzik a család kincse, hiányzol szőke kisfiú. Apád megvénült: nyolcvan éves, bőre kiszáradt és zörög. A lányokra mindig m érges, Téged vár most is, rossz kölyök. Téged vár, jössz-e már, hív a bál, a halál azóta messz«jár, gyere már. Imre, Kiss Imre, ke' vés bátyám, falunk halásza, pákász, madarász, a Tisza is visszavár ám, Nem volt azóta jobb halász! Apád megvénült — nyolcvan éves. Én meg a bátyád lehetnék. Kishúgod is asszony, férjes és égig érnek a jegenyék. Tizenöt éve elmentél, harmincötéves lehetn cl. Nem tudtad, mi a háború, meghaltál szőke kisfiú. Apád azóta mindig vár, szegény, nagyon öreg már. Szemegödre véres üreg, szembogara piros üveg. Mindenütt csak Téged lát, öt lánya közt egy fiát. Látod, azóta én Is hívlak, mindenki várja jöttödet. Most gyere, most rózsák nyílnak, csokrokat köthetsz, szépeket, azután meghalhatsz — mit bánom én! — kedvesed vonagló, dús ölén. Csak gyere! Menj fel egy magas fára és a csipkés, lombos koronán egy dolgos nép hajnalán kiáltsd bele a világba: Jól vigyázzon a fiára, testvérére, rokonára Minden viléghonpolgár — a háború nem kismadár! < 1 1 I
