Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-25 / 303. szám

i

I

*

IRODALOM « MŰVÉSZET * KÉPMŰVELÉS

f

i

így került Báta Pécsre

Látogatás Csenca János festőművészt pécsi kiállításán

A bátai táj, élet elköltözött Pécsre. Ez volt az első érzésem, amikor megálltam a terem közepén — így szoktam kezdeni a tárlatok vizsgálatát — és kö- rüljártattam a tekintetemet a kiállított képeken. Czencz Já nos fesőművész, aki hosszú idő óta Bátán »-visszavonultan« él és dolgozott még a közelmúltban is, megbetegedése előtt, ecsetjével vászonra varázsolta és így eljuthatott a bátai táj és élet a pécsi kiállítási terembe.

De nemcsak a felületes szem lélet után volt ez az érzésem, hanem később is, miután hosz- szasan vizsgálgattam, nézegettem külön-külön a képeket. — Mindjárt a bejáratnál a »Kendertörés a furkói kendergyárban« című alkotással találkozik a látogató. Báta egyik nevezetessége a halpaprikás: két kép is látható ennek az »előzményeiről«. Az egyik: »Szövetkezeti halárusok Bátán«, a másik »Halvásár a Duna-parton« címmel.

A »Rongyszövő asszonyok« a bátai életnek talán az egyik legfontosabb motívumát örökíti meg. A rongyszövés hagyományos és a felszabadulás után is sok ember által űzött háziipari ág volt, valósággal népművészetté fejlesztették azt és így a bátai, »rongyból« — különböző színű és minőségű méteráruhulladékból — szőtt szőnyegek sok kilométerrel a község határain túl is ismertek, kedveltek.

Aki járt Bátán, láthatta a vidék sokszínűségét, érezhette varázsát. Aki nem járt ott, de megtekinti a kiállítást, az ugyan

ezt láthatja és érezheti. A Duna és partja megannyi változatban látható a képeken: megelevenedik a néző szeme előtt a jellegzetes bátai táj. Ezernyi színben, árnyalatban pompázik ez a lenyűgöző vidék. És szinte meg akarnak »szólalni« a partmenti emberek, amelyeket ugyancsak a nagy mester varázsolt vászonra. Magyarországon kevés tájat festettek meg művészek ilyen élethűen, ilyen eredetien és ilyen sok színben, mint a bátait — kivéve, természetesen a Balatont.

A kiállított 50 kép között több művészi akt is látható — Sajnos, jelzőink eléggé elkop- tatottak és ha azt mondom rájuk, hogy »csodálatosak«, akkor ezt a szót eredeti, különlegesen elismerő értelmében kell használnom. Az efnber azt várja, hogy mikor mozdul meg és takarja el magát a feszülten figyelő látogatók szeme elöl. De a mozdulatot várja az ember akkor is, amikor a korsót tartó lányt nézi, vagy azt várja, hogy a »Fiatal lány képeskönyvvel« megszólaljon és mesélje az élményeit, amelyeket a képeskönyvből merített.

A művészetkedvelők melleit a szakemberek, újságírók sokasága is megtekintette a kiállítást. Természetesen nem ál! módomban leírni véleményüket a képekről, a nagy mester művészetéről. De szabadjon elmondani egy dolgot: a pécsi újságok már többször írtak elismerő sorokat Czencz Jánosról, mert megérdemli és nehogy a feledés homályába merüljön ez a »visszavonultan« élő művész.

Amikor bent jártam Pécsett a Dunántúli Napló szerkesztőségében, éppen megérkezett a »Fiatal lány képeskönyvvel« című műről készült klisé és már be is volt jelölve a következő napi számba.

Nem tudom hányadik látogató voltam a kiállításon, de egy füzet már majdnem megtelt a látogatók névbejegyzésc- vel. És nem hallottam olyan fogatéról, aki csalódottan távozott volna, hiszen művésze' et művészi alkotásokat láthatott.

A kiállításon ott látható a kitüntetés és oklevél, amelyet a művész a fiumei nemze‘ki.7 kiállításon kapott. Mett tudni keil azt is, hogy' Czencz János nemcsak a hazai, hanem több nemzetközi kiállításon is nagy sikerrel szerepeit. És nemcsak a Magyar Nemzeti Galéria őrzi több művét, hanem a KüPöídi képtárak is vásároltak képé ből.

A képek között sétálva, váratlan témára bukkan a néző, aki már-már elkönyvelte, hogy ez a kiállítás a bátai táj, élet és a női akt művészi megörökítése ecsettel. Két képpel találkozik »Komlói építkezés« címmel. Itt megváltoznak a színek. A kék Duna, a zöld táj, a természet jellegzetes színe: helyett »tégla-szín« jelenik meg, amelyet az alkotó, az új, szocialista várost építő ember keze teremtett meg a természetben. Merészen ívelnek magasba az épülő, emeletes házak, dolgoznak, szorgoskodnak a munkások.

A művész ezt is észrevette megfigyelte és a művész keze ezt is megörökítette.

B. F.

IADY ENDRE:

Kató

a misen

Pompás, fehér karácsony éjen Kidobta a szikrázó hóba,

Kidobta a havas semmibe Magzatját a papék Katója.

Aztán Kató, a kis cseléd-lyány, Szédülve, tántorogva, félve,

Ahogy illik, elment maga is Éjféli, szent, vidám misére.

Kató gazdája, az izmos pap S falusi nyája énekelnek: »Dicsértessék az egek ura,

Hogy megszületett az a gyermek,

Az a gyermek, ott Betlehemben«. Kató felsír a papi szóra,

S az a gyermek, a betlehemi, Könnyezve tekint le Katóra.

I JÓZSEF ATTILA:

BETLEHEM

A gyolcs ködökben puha varjai: 'átiek, csüggedt borókán fészkel a homály.

Tömpe szobácska vert földjére dűlnek két botos pásztor és három király.

Az asszony leszáll a kamrai létrán, — Mennyből az angyal! — zeng öt atyafi.

Az öreg kapás az ólban ganét hány, kantáinak sírva lompos tyúkjai.

Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt, borostás állal komorul a zsupp s fodor leveske szaga áraszt vigaszt, mely a danával mennyezetre fut.

Jézus, kinek szállása sárga irka, heverő papirbarmolc közt örül s a tűz fényénél a jámborok mintha ugrándoznának a jászol körül.

’ De ez nem igaz. Zsellér-szalmát hajszol az úri szél is gőzlik a magyar s a két pásztor fonott kalácsot majszol s a három király pálinkát nyakai.

ii

i!

i

I

r

E

^0árat lan találkozások

Ropog a hó a lépések alatt. Mindenütt fehérség. A hideg, nyirkos levegő kaparja a torkot. Az egész környék mozdulatlan. A járőrbe küldött két határvadász szótlanul baktat egymás mellett. A gyerekkori karácsonyokra gondolnak és egy cigarettára. Mert most az is jó lenne. De nem lehet cigarettázni. A fény messzire látszik. Nehéz a szolgálat. Kevés a határőr. Sok a disszidens. Némelyiknél fegyver is van. Talán már az ötvenhetes év jobb lesz.

Sajó, a farkaskutya hirtelen megrántja a szíjat Szabó Jóska kezében. Figyel, halkan vinnyog és szimatol. A fülei hegyesen fölfelé állnak. Embert érez.

Megáll a járőrpár. Csönd mindenfelé. Ilyenkor bántó a csönd.

A vér lázasabb iramban lüktet. A szív döngeti a mellkast. A halántékerek megduzzadnak a figyelemtől. Szinte egy időben csattan a hátrahúzott súlyzár a géppisztolyokon. Nem indulhatnak tovább. A hóropogás ilyenkor áruló lehet.

Halkan leereszkednek a hóra. Hosszú, ólmosan nehéz percek követik egymást. Sajó csupa ideg. Délkeleti irányban figyel egy pontra. A járőrökön kezd átnedvesedni a pufajka.

Váratlanul gyermeksírás hasít az éjszakába. Olyan, mintha két lépésnyiről jönne. Pedig messzi van. Szabó Jóska meg a társa megindul a hang irányába.

Fekete ruhaköteg fekszik előttük a havon. A kötegből dundi arc mered eltorzultan rájuk. Már nem sír, csak fájdalmasan nyöszörög. Sajó, a fegyelmezettségéről híres, kiválóan idomított farkaskutya odamegy a nyöszörgő ruhacsomóhoz és nyalogatja a pufók arcocskát,

Az őrs tagjai meglepetten néznek Szabó Jóskára, amikor őrjárat után gyermekkel a karján a szobába lép.

— Honnan hozod?

— Találtam.

— Mutasd.

Szétgöngyölgetik a kopott sofőrbundát. Négy év körüli, aranyló hajú kislány tárul eléjük kék melegítőben.

Előkerülnek a hazulról kapott édességek. A kislány mosolyog. Szabó Jóska ölébe ül. Amikor kérdik tőle, mi a neve, sejpítve mondja: »Jutka«.

Az első éjszakán Szabó Jóska mellett fekszik egy üresen hagyott vaságyon.

Három napon belül minden fiúnak tudja a becenevét. A »Jocót« szereti legjobban. Szabó Jóskát. Hozzá bújik, a térdén lovagol, játékosan cibálja a fülét.

Jutka jól érzi magát, ömlik feléje a szeretet. Apró gyermekszíve érzi, hogy biztonságban van. Néha mégis váratlanul sírvafa- kad. Az anyját keresi. Ilyenkor toporzékol és csak »Jocó bácsi« halk, becéző szavára hajlandó megbékülni.

A harmadik nap estéjén vöröskeresztes gépkocsi érkezik Jutkáért. A kislány nem akar megválni a fiúktól. Sír, amikor a gépkocsiba teszik. »Jocó bácsi« egy rongyból készített mackót ad neki emlékbe és a szíve sajog a meghatódottságtól.

2

Szabó Jóska fején divatos puha kalap. Mindkét kezét a felöltő-zsebbe süllyeszti. Az esti kirakatokat bámulja. Micsoda pompás karácsonyi kirakatok. A három év előtti karácsonyra gondol és hirtelen fázni kezd lába a félcipőben. Vajon ki vezeti most a farkaskutyát éjszakai sétájára?

Szórakozottan indul tovább. Tekintete a járdát figyeli. Gondolatai a múltba kalandoznak. Körülötte emberek nyüzsögnek a korzón és mindenki elkerüli. Van, aki a fejét csóválja. Egyesek mosolyognak. Legtöbben azt hiszik róla, hogy szerelmes.

Váratlan hang üti meg dobhártyáját.

— Jocó bácsi!

Fölnéz. Hét év körüli kislány indul feléje az egyik kirakat elől. Fiatal, rendkívül elegáns nőt húz maga után. Ahogy jobban az arcába néz, ő is megismeri. Nem akar hinni a szemének: pedig

Jutka közeleg feléje. Mutogat és magyaráz.

— Ö a Jocó bácsi.

Az asszony, akinek nyilván sokat mesélt a kislány Jocó bácsiról, meg a határvad ászokról, mindent megért. Barátságos mosollyal lép a fiúhoz és a kezét nyújtja.

— Örülök, hogy megismerhetem. Nem is gondoltam, hogy ilyen fiatal az én Jutkám Jócó bácsija. Jöjjön el hozzám egy kávéra.

Szabó Jóska gépiesen engedelmeskedik. Jutka egyik kezével anyukája kezét, a másikkal Jóskáét fogja.

A villa, ahova bemennek, jómódra vall. Széles bőrfotelek, értékes szőnyegek, a falakon pedic. drága képek mindenfelé. A fiatalasszony, amikor leveti a bundáját, még szebbnek látszik. Amíg főzi a feketét, folyton beszél. Amikor Jóska elé ül a gőzölgő pohárral a kezében, lábait keresztbe rakja.

A sok-sok csacsogás folytán minden világos lesz Jóska előtt. A hölgy férje, a híres sebész, aki negyven évvel volt idősebb feleségénél, még ötvenhét novemberében disszidált egy nővel, akinek dúsgazdag nagybátyja él Amerikában. Amikor megtudta, utána indult Jutkával. A határ közelében egy páncélossal találkoztak, ö elájult. Az embercsempész őt ájultan is átcipelte, de Jutkát otthagyta a hóban. Pokoli évek következtek. Azt hitte, megőrül. Hazatért. És amiben reménykedett, valóravált. Jutkát megtalálta a Gyermekvárosban.

Jóska, miközben a történetet hallgatja, azt hiszi álmodik. Minden hihetetlennek tűnik előtte. Az asszony azt hiszi, rosszul van. Odahajol hozzá. Megfogja a homlokát. Ingerlő kölniszag csap az arcába. Próbál uralkodni magán. Sikerül. Az asszony visszaül a helyére. Az arcán durcás kiábrándultság ül. A szeme lázasan parázslik, ahogy mondja:

— Egyedül vagyok. Hiányzik a férfi mellőlem.

Csend következik. Aztán megint megszólal az asszony.

— Sok víz lefolyik a Dunán, mire a férjem visszatérhet.

A fiú hangja tompán cseng.

— Mikor tér vissza?

— Azt írja, hogy majd akkor, ha kimennek az oroszok, mert akkor majd megint...

A fiú agyát vad dühhullám önti el. Felugrik a székről és gyors iramban dobálja magára a ruhát. Az asszony odalép szorosan hozzá. A melle lágyan simul a fiú karjához. Könyörgésre akarja fogni a dolgot, de erre már nincs ideje, mert Szabó Jóska, mielőtt elrohan az éjszakába, ellöki magától és gyűlölettel sziszegi a fülébe:

— Fölösleges várni! Itt nem lesz többé ellenforradalmi farsang!

3

Egy héttel a második találkozás után Szabó Jóska a Gyermek- városba indul, hogy árván maradt unokaöccsét meglátogassa. Kará- sony előestéje van. A gyermekek vidámak, sugárzik róluk az egészség. Az unokaöcskös a játszótermeket és a tanulószobákat mutogatja. Egyszer csak váratlanul az egyik folyosón belehasít a levegőbe egy ismerős hang:

— Jocó bácsi!

Szabó Jóska alig akar hinni a fülének. Amikor megfordul, Jutka áll előtte.

— Hát te hogy kerülsz ide?

A kislány nem tud válaszolni, csak odarohan hozzá és potyognak a könnyei.

Amikor búcsúzáskor a Gyermekváros egyik vezetőjétől négy- szemközt érdeklődik Szabó Jóska Jutka felől, az idős, kövérkés pedagógusnő elkomorodó arccal ad választ.

— Az anyját az erkölcsrendészeti osztálynak kellett őrizetbe venni. Valóságos erkölcsi fertőben élt ez a szegény kislány. De most már jó helyen van.

Haypál Tibor

V