Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-20 / 299. szám
I / IRODALOM * MŰVÉSZET * NÉPMŰVELÉS Vasárnapi jegyzet ÜÄIOSKÄ Jánoska már vagy két hete nagyon furcsán viselkedett otthon, de különösebben senki nem kísérte figyelemmel tetteit, anyja belenyugodott abba — amikor délutánonkint az addig szokottnál több időt töltött az udvar valamelyik szögletében —, hogy játszik. S néha még örült is neki — amikor a házifeladat elkészítése után játszani ment, hogy nem zajong a lakásban, nem csinál rendetlenséget, helyükön maradnak a székek. Néha jött egy barát is, s Jánoska őt is magával vitte rejtekhelyére, amely a fáskamra mögötti szögletben volt a szomszédék kőkerítése és a kam ra között. Jánoska nem tartozott az iskolában sem a rossz gyerekek közé, a tanulmányi előmenetelével sem volt baj. Ellenőrző könyvében jobbára dicsérő beírások voltak, elvétve ha akadt benne egy dorgálás, amiért otthon is megkapta a kellő figyelmeztetést. Egyik este aztán, amikor Já- noskáékhoz vendégek érkeztek — Jánoska ismét játszott valahol — s éppen arról folyt a beszélgefés, hogy milyen ajándékot kellene a gyereknek venni karácsonyra — a fiú megjelent az ajtóban. Anyu éppen azt hangsúlyozta, hogy játék helyett kis cipő kellene a gye- réknek, de száján elakadt a szó, nevetett volna is, meg egy kicsit mintha a rémület fénye is megcsillant volna a szemében. Jánoska fején egy lyukas fazék éktelenkedett — bizonyára rohamsisak szerepében — kezében egy fából faragott puska, dereka körül pedig madzag alá szorított »gránátok« krumpli, fanyéllel... Jánoska valóban nevetségesen nézett ki, de anyu valahogy inkább megrémült, mint mosolygott, s a szeme, tán akaratlanul az ágy fölötti képre tévedt, amely Jánoska apját ábrázolta. Még 1954-es felvétel volt. Jánoska apja ugyanis az ellenforradalom alatt meghalt. Agyonlőtték az ellenforradalmárok... És Jánoska kézfeltartásra szólította fel a társaságot... ... Eddig a történet, amely bár mennyire nevetséges is a maga naív formájában, mégis a háború egy rémült pillanatát hozta magával... Igaz, Jánoska még nem tudja, hogy mi a háború, neki játék, s talán hiszi is, hogy a nagyok is csak játékból hordanak puskát, gyártanak atomrakétát és tankot — amit ő karácsonyi ajándékként kért... Nem! Jánoska a háború nem játék. Még játéknak is csúnya játék. A háborúban úgy halnak meg a bácsik, nénik, mint amikor te a macit beledobtad a kukoricamorzsolóba, s az széjjeltépte. Rég volt, míg kicsi voltál. Emlékszel? A nagy házak, amiben ti is laktok, meg a még nagyobbak, amiben a nagymama lakik Pesten, úgy dőlnek romba a háborúban, mint amit te építettél kockáidból és rádobtad a labdát. A háborúban az olyan kisfiúk mint te vagy, elvesztik anyukájukat is és akkor nincs aki vajaskenyeret adjon uzsonnára, összedől az iskola is, s tanító néni nagyon szomorú, mert ő mindig szépet, csak szépet tanított, s azt hiszi, hogy hiába... Érted Jánoska?! Anyuka is azt szeretné, ha te megértenéd ezt, de megtudni soha ne tudnád... BUNI GÉZA Hamisított népszerűség Két amerikai televíziós társaság beismerte, hogy az Eisenho- wer európai útjáról készült híradókban felhangzó tapsok egy részét a televízió stúdiójában vették fel hanglemezre és csak később montírozták a filmbe. Kijelentették azonban, hogy ezzel nem akarták félrevezetni a közönséget. Azzal védekeztek, hogy csak akkor szinkronizálták a tapsokat, amikor nem tudtak hangfelvevő készüléket elhelyezni a felvonulási útvonalon, Tolna megyei fotókiállítás Bonyhádon Igen szerencsés és ugyanakkor bátor vállalkozás volt a bonyhádi járási kultúrház fotókörétől, amikor meghirdette a megye mostani fotókiállítását. Sajnálatos, hogy — tudatosan vagy véletlen folytán — néhá- nyan, akikre számítani lehetett, távolmaradásukkal tüntettek. Ennek ellenére, az összegyűlt anyag meglepően magas nívóról tanúskodik, s a bonyhádi fotoköri tagok összességének tudását, máris az ország fotóköreinek legjobbjaival engedi összehasonlítani. Sőt egy-egy kép, a kifejezetten alkotói meglátás, a tudatos képformálás, a fotograíikus kifejezésmód és a határozott, modern komopzició gyöngyszeme. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy Magyarországon — szemben a viszonylag fejlett irodalmi, zenei és sportkultúrával — milyen elhanyagolt a képzőművészeti műveltség (sőt ismeretterjesztés is!) s milyen nagy szerepe lehet a közvetlen meggyőző fotográfiának a képi kultúra kiművelésében. Ebben a nagy, több évtizedes munkában igen tiszteletreméltó lépést tett a bonyhádi fotókör valamennyi tagja, egyes művészei pedig konkréten nevelik már szűkebb társadalmukat: ‘ képi látásra, érzéki és eszmei szépségekre, sőt a hétköznapok egyhangúságán túl az ünnepi, olykor elvont örömökre is. Reméljük, hogy osztatlan sikert érnek el műveikkel: Balogh Lajos, Máté Gyula, dr. Papp Tihamérné, Schwartz Tibor, Havasi Ödön, Jantner János, "Horváth József, Schmidt Henrik, Kukola József és dr. Hegedűs Ádám fotosok. Nekünk — a Mecseki Futóklubtól delegált zsűritagoknak — a díjazott képekből is leginkább a legmodernebb felfogású »Randevú esőben« (Balogh Lajos felvétele), dr. Pappné »Anyóka« és Schwartz Tibor: Deres reggel című képe tetszett, a színes papírképek közül dr. Hegedűs Ádám: Nyírfaerdő ősszel című képe, a színes diapozitívek közül pedig Balogh Lajos: »Barátkozás« című képe. TILLAI ERNŐ a Mecseki Fotoklub és a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja SZENDREI JÓZSEF: K O Z E L E D B E N Itt vagyok megint. Közelebb hoztam hozzád szerelmem, mely régen hevít és szemérmes lányként bujkál bennem. Hordozom, viszem. Hazám tájain körbejár velem. Szekere szívem. Mondd: nem fárad el ez a szerelem? Mennyi ember és mennyi tiszta búza termett azóta. mennyi remegés hajszolt el tőled sok hosszú útra.., És mégis mindig visszahúz valami, ami benned rejthelyen lakik. Kérem, keresem, hívom szerelmed. Neved mondanám, de nincs már erőm, mert forró a nyár. Az ég azúrján könnyezve kering veled egy madár. Lásd, csak így merek én nyílt szóval szerelmet vallani. Visznek szép szelek. Felhők nevetnek — hangod hallani. Gyere velem! Felcsapunk a csillagok pásztorának és a szerelem dús mezőin nagy csillagnyájak ragyognak nekünk. Felhőre fekszel. Fénnyel takarlak. Égi mannát eszünk. A világból csak Téged akarlak. Itt vagyok most is. Közelebb hoztam hozzád a szívem. Gyere és segíts. Küzdeni indul hatalmas hitem. SZÓ NETTEK 1. Ha önkörömbe visszahúzódhatnék s ajtómat beszögezné két szemed; én nem keresnék zenés fényeket, bár magányom volna egyetlen hajlék. Csak mosolyomat rajzolnám a falra s dörögve hullna le a vakolat, némasággá sikoltanám hangomat, melynek zenéjét csak a téboly hallja. S mégis csak te fordulnál fényeimbe s ragyognál, mint éjjel a városok sugarak ütemére fölfeszítve. Az utca-örvénybe szédült szemeknek belső falán tündöklik távolod, és ott találsz rám, ahol nem kereslek. 2. Egyszer vele utaztam Győrből Tapolcára. Első gondja az volt, hogy aprólékosan körülnézett a vasúti kocsiban s miután nem találtunk semmit, figyelmeztetett, írjuk fel a kocsi számát, mert ha valamit itt felejtenénk, könnyebb lesz majd utólag megtalálnunk. Amilyen nagyvonalú vdlt általában, olyan aprólékos is tudott lenni. Egyébként mindig hajnalban kelt, ezt még' őrmester korában szokta meg. Mert így tűnt fel a világban, kackiásan, pompás bajusszal, mintha kifejezetten az őrmesterségre született volna. Aztán egyszer csak leköszönt a császári zsoldról s valószínűleg igaza is volt. Mert alapos és megbízható ember hírében állt, aki nem hagyta elragadtatni magát a hirtelen haragtól. Ekkor még fiatalember volt, délceg, mint egy középkori lovag, nyalka bajusszal s érces hanggal, amilyen kell is egy őrmesternek. De levetette az angyalbőrt s nemsokára Füreden tűnt fel; a savanyúvíz- kútnál megcsipkedte a lányok arcát s kecses bókot mondott az ^.nna-bálra gyülekező asszonyságoknak, akik álmatlanul fúrták fejüket a párnába a fülledt augusztusi éjszakákon. NAGYPAPA Büszke és nemes férfiú Volt nagyapa, aki a császári zsoldból egyenesen Füredre ment s beállt úszómesternek. Azt soha nem árulta el, mi vitte erre a lépésre. Csíkos trikót öltött, mint a hajóslegények és a mutatványosok s számolta az ütemet a hidegfürdőben, egy, kettő... Jobblábával időnként dobbantott, s amikor elhibázták, megmutatta. Karokat előrenyújtani, egy, lábbal kirúgni, kettő; s az ügyetlen urak és nyegle arszlánok esetlenül kapálóztak a vízben, a hosszú tartókötélen. Délceg és szép férfiú volt, aki után megfordultak a lányok s amikor végigment a sétányon, az asszonyok ölükbe ejtették Lisz- nyay Kálmán legújabb verseskönyvét, amit nemrég küldött Pestről Heckénast uram, s egy gyengéd sóhajtást küldtek a hidegfürdő felé siető úszómester után. Mert ebben az időben komoly és dicső dolog volt úszómesternek lenni, rejtelem volt benne és titok s a dámák nagyon becsülték az efféle tudományokat. A savanyúvízkútnál szívbetegek itták köhécselve a gyógyító italt, az Eszterházy szállóban, ahol később Szindbád is megfordult, Alvinczy Eduard úr, a nagyitalú merengett az arácsi bor ízén és a nők hűtlenségén. A Kisfaludy Színházban a Két pisztoly című darabnak tapsoltak a hölgyek, a sétány fái között pedig Vörösmarty szívhalászai szőtték fond'or terveiket. A lányok Endrődy Sándor verseivel aludtak el és Kárpáthy Zoltánról ábrándoztak, ifjú szeladónok pedig Lavotta úr dallamait zengték a sötét ablakok alatt, míg csak valaki meg nem gyújtotta a vastag ia?ígyú gyertyát. S amint visszanézek, látom nagyapát, amint végigmegy a sétányon, csíkos trikóban, mint a hajósok vagy a mutatványosok, a savanyúvízkútnál balra fordul a hidegfürdő felé. Délcegen és büszkén megy a dámák kíváncsi tekintete között, tovább, idegen vizek felé s még talán ő sem tudja, hogy ott már semmi sem segíthet, a csíkos trikó és az úszómesterség sem, mert azok a vizek mélyek és ismeretlenek, mint a félelem nélküli halál, amelyet ő választott magának. CSANYILÁSZLÓ Még üvöltök s már nem hallatszik hangom, látásomban a tested elmerül, őriznélek s felgyújtom zord barlangom és csak ordítom: ne hagyj egyedül! Föltéptem érted mind az egeket, hogy lelked holdjaiba belelássak, de csak elnémult sziklák zengenek s üveg-harangok csókolják le szádat. Virágozzon fel selymes félelem; az önzés csörgőjét hiába rázod, ha elborzadsz, az lesz legszebb varázsod. Megfojtnálak vonagló éjeken, ha nem volnál az egyetlen, a kedves • s ha nem volna jogom a gyűlölethez. 3. Ne ébredj föl, ha hozzád ér az álmom; ablakaimra ne dobj tüzeket, a vihar rémületbe ne ziláljon, ha fölzúgnak az emlék-tengerek! Lángjaim közt kacagj föl jégbefagyva s fonjanak át ezüstös folyamok; özönlő fényben nem hagyhatsz magamra, sugaraimat el nem lophatod! Téged csak a magasság lánca véd; ha mélyembe hullsz, zengve összetörnek vágyakká izzó karjai a csöndnek. Csak létemet emelhetem feléd, mely karjaidban végtelenné árad s ne rejtőzz belém, úgyis megtalállak! Hatvani Dániel ( 1 i
