Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-02 / 283. szám

I t f (Folytatás a 2. oldalról.) A beruházásokra fordítható ősz- szeg korlátozottsága miatt erőin­ket néhány területre kell össz­pontosítani. Ha nem így tennénk, ha ismét túl sok beruházást kez­denénk meg, nem jutna erő befe­jezésükre és hosszú időre csak feleslegesen kötnénk le a nép­gazdaság erőit. Ez csökkentené a fejlődés ütemét és végső soron az életszívonal rovására menne. In­kább kevesebb feladatot tűzzünk magunk elé, s ezeket minél gyor­sabban oldjuk meg. Részben a beruházásokkal függ össze az ipar területi megoszlása is. Célszerű nagyobb erőfeszíté­seket tenni a vidéki iparfejlesz­tés meggyorsítására, mert ez csökkenti a szállítási gondokat, Budapest túlnépesedését is. Bár 1949—1956 között 87 új gyár épült vidéken — köztük olyan hatal­mas üzemek, mint a Dunai Vas­mű, Kazincbarcika, vagy a Deb­receni Csapágygyár —, az ipar túlsúlya mégis Budapesten ma­radt. Az irányelvek közzététele óta tovább foglalkoztunk ezzel és úgy látjuk, valamivel gyorsabb ütemben mehetünk előre a vidék ipa- s rának fejlesztésében. Következetesebben kell végre­hajtani azoknak a budapesti ipa­ri üzemeknek vidékre telepítését, amelyeknek itteni fejlesztését semmi sem indokolja. Tudvalevő, hogy például a húsipar, a tejipar, általában az élelmiszeripar »alap­anyagát« nem Budapesten »állít­ják elő«. A vidéki ipartelepítés gazdaságossága legtöbb esetben az ott található, illetve előállítha­tó alapanyagok révén — vitán felül áll. Mégis igen sok a huza­vona. Miért? Nem nehéz kitalál­ni. Nagyon sok, magát hazafinak vagy éppen kommunistának valló ember van még, akinek első gon­dolata nem a népgazdaság érdeke, hanem a pillanatnyi személyes kényelme. Ismételten felhívjuk tehát tervezőink, minisztériumi vezetőink, szakembereink figyel­mét arra, hogy a párt a népgazdaság további egészséges fejlődése érdeké­ben fontosnak tartja a vidék iparosítását. A párt elvárja, hogy jelentőségé­nek megfelelően foglalkozzanak ezzel. Az automatizálásról beszélt ez­után Fock Jenő. Az automatizálás az iparilag fejlett országokban, így a Szovjetunióban is a mű­szaki fejlesztés legfontosabb esz­köze. Második ötéves tervünkben még nem jelölhetjük fő feladat­ként az automatizálás széleskörű elterjesztését, mert ez meghalad­ná erőnket, de nyilvánvaló, hogy a mostani állapothoz képest szá­mottevően előrehaladhatunk. Fel kell készülnünk arra, hogy a harmadik ötéves tervben éppen az automatizálás széleskörű fel- használásával érjünk el ugrás­szerű előrehaladást a műszaki fejlesztésben. Műszaki szakem­bereinktől és tudományos dolgo­zóinktól azt várjuk, hogy tárják fel iparunk rejtett tartalékait. Az üzemekben és a tervező in­tézetekben dolgozó műszaki szak­emberek — különösen az elmúlt három évben — számtalan tanú- bizonyságát adták, hogy élni tud­nak azokkal a lehetőségekkel, amelyeket szocialista rendszerünk nyújt alkotó vágyuk kiteljesedé­séhez. Éveken keresztül vitáztak arról, hogy Magyarországon »túl­termelés« van műszaki és egyéb értelmiségiekből. Ez az ostoba kérdés már a múlté. Ma az értel­miségiek világosan láthatják, hogy az elvégzendő nagy felada­tokhoz nem sok, hanem inkább kevés a képzett értelmiségiek száma. Látják a népgazdaság fejlődésének távlatait, biztosított­nak látják tehát saját jövőjüket is. Pártunk megbecsüli a műszaki szakemberek tudását, a szocializ­mus építésében kifejtett munkás­ságukat. Azt kéri tőlük, hogy mi­közben az új, korszerű technika megvalósításáért dolgoznak, soha ne feledkezzenek meg azoknak az embereknek a neveléséről, akik­nek feladata a magasabb terme­lési eredmények elérése az új technika segítségével. A műszaki dolgozók a fizi­kai dolgozókkal szorosan i eggyáfcrrva, őket tanítva és tőlük tanulva, az eddigiekn'1 is nagyobb eredmények el- i érésére lesznek képesek. A műszaki színvonal emelésének egyik fontos tényezője a dolgo­zók aktivitása az újítómozgalom­ban. A gazdasági vezetők becsül­jék és tiszteljék a dolgozók ilyen irányú önkéntes kezdeményezé­seit. Fock Jenő ezután a szocialista tábor országainak mind széle- sebbkörű együttműködéséről be­szélt, a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsának eredményes munkáját hangsúlyozta. Ez az együttműdödés egyre gazdagodik, mindinkább kibontakoznak az eredmények, s ennek igen nagy szerepe van műszaki színvonalunk emelésében. Ma már mind széle- sebbkörű a gyártási eljárás, a mű­szaki és tudományos tapasztala­tok cseréje, a kutató és tudomá­nyos intézetek együttműködése. Mindezen túl — és ez a leg­fontosabb — egyre fokozódik a termelőeszközök, berendezések ésT komplett gyárak kölcsönös szál­lítása; A Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsának mind ered­ményesebb munkája, a szo­cialista tábor országainak ki­terjedt gazdasági együttmű­ködése nagy biztonságo' ad a népgazdaság fejlesztésére irá­nyuló munkánknak, meggyor­sítja a műszaki színvonal emelését. A baráti országok együttműködő se a termelés szakosításában is ! szép eredményeket hozott, de még távolról sem használjuk ki a kí­nálkozó lehetőségeket. Még ma is előfordul, hogy kis szériában1 gyártunk olyan gépipari termé- i keket — elmaradt technikai szín- 1 vonalon —, amilyeneket más szó- cialista ország sokkal jobb körül­mények között g"árt. A mezőgazdasági termelés kérdései A beszámoló ezután áttért a mezőgazdasági termelésre. A me­zőgazdasági termelést az 1954— 1958-as évek átlagához viszonyít va az ötéves terv éveire 30—32 százalékkal magasabban irányoz­tuk elő. Hazánkban ma az or­szág szántóterületének mintegy 50 százalékán nagyüzemek gaz­dálkodnak. A gazdaságok egy ré­sze még nem folytat fejlett, va­lóban nagyüzemi termelést, ennek kialakításában a következő évek­ben teszünk előre jelentős lépést. Az irányelvek szerint az ötéves terv végére a tavalyihoz képest két és félszeresre növeljük a traktorok számát: 1965-re 62 000— 63 000 traktor segíti a mezőgaz­daságot. Hét év alatt több mint ötször annyi traktort kap a me­zőgazdaság, mint 1949—1956 kö­zött. így 1965-ben már 150 ka- tasztrális holdra jut majd egy traktor, míg 1958-ban csak 339 holdra jutott egy, s ez lehetővé teszi, hogy a gabonafélék és a fontosabb takarmánynövények betakarí­tását, a kukorica és a bur­gonya vetését, ápolását már nagymértékben gépesítsük. A műtrágya felhasználását mint­egy megháromszorozzuk. Az ön­tözést — elsősorban a takarmány­félék és más kapásnövények ter­melésére. — is kiterjesztjük. A hibridüzemek lehetővé teszik, hogy 1961-ben már a vetésterület 75 százalékán és még az öt­éves terv befejezése előtt az egész vetésterületen hibrid- kukoricát termeljünk. Minden lehetőségünk megvan arra, hogy világviszonylatban is kimagasló eredményeket érjünk el a szarvasmarha-tenyésztésben. Igen gazdaságossá tehetik nagy­üzemeink a sertéstenyésztést is. Az ötéves terv idején több helyen olyan »baromfi- és tojásgyárat« tervezünk, amelyek nagymennyi­ségű húst és tojást adnak. Több mint félmillió holdon végzünk ta­lajjavítást. A fejlett agrotechnikai módszerek alkalmazására, a nagy­üzemi korszerű munkaszervezés­re alapozzuk az ötéves terv elő­irányzatait, amely szerint búzából több mint 35 száza­lékkal, kukoricából 25—30 százalékkal, árpából, cukor­répából, burgonyából pedig mintegy 20 százalékkal nö­veljük a termésátlagot. Az ötéves' terv idején száz hold szántóra 128,5 mázsa hústerme­lést tervezünk az 1954—1958. évi 97 mázsával szemben, a tejterme­lést pedig 17 000 literről legalább 26 000 literre akarjuk emelni, száz holdanként. így egy tehén évi tejhozamának 1965-re el kell érnie a 2700 litert, az állami gaz­daságokban pedig a 3500—4000 litert. Ahhoz, hogy feladatainkat si­keresen megoldjuk, politikai és gazdasági téren egyaránt tovább kell fejlesz­teni, szilárdítani a termelő- szövetkezeteket. Állandóan bővítsék árutermelé­süket, mind több és olcsóbb ter­méket adjanak el az államnak. Erősítsék fejlesszék közös gazda­ságukat, s megalakulásuk után rövidesen jelentősen növeljék termelésüket, mert csak így biz­tosíthatnak tagjaiknak növekvő jövedelmet. Az állam továbbra is — elsősorban beruházási hite­lekkel — támogatja a termelő- szövetkezeteket. de a sokoldalú állami támogatás előfeltétele, hogy a szövetke­zeti parasztok saját erőforrá­saikkal is, szorgalmas munká­jukkal is hozzájáruljanak a fejlett nagyüzemi gazdálkodás megteremtéséhez. Az irányelvek kimondják, hogy meg kell teremteni minden szük­séges feltételét annak, hogy a még egyénileg dolgozó paraszto­kat meggyőzve, velük együttmű­ködve, a következő években be­fejezzük a mezőgazdaság szocia­lista átszervezését. Az egyénileg gazdálkodó parasztokat illetően az ötéves terv idején folytatjuk azt a politikánkat, amelyet az utóbbi években kialakítottunk. Gazdaságpolitikánk arra irányul, hogy az egyénileg gazdálkodók addig is jól kihasználják terme­lési lehetőségeiket a kisüzemek korlátain belül, amíg megérlelő­dik bennük az áttérés gondolata a nagyüzemi gazdálkodásra. Ezt a folyamatot felvilágosító mun­kával segítjük elő. Az állam termelési szerződése­ket köt az egyénileg gazdálkodó parasztokkal és megvásárolja fe­lesleges termékeiket. Azt azonban látni kell, hogy felemelkedésük egyedül he­lyes útja, ha áttérnek a fej­lett nagyüzemi gazdálkodás­ra. A termelés növelésére tett in­tézkedéseink hatására 40—50 szá­zalékkal növekednie kell a fel­vásárlásnak is. Növekvő életszínvonal, jobb szociális ellátottság A beszámoló következő feje­zete a lakosság életszínvonala alakulásának egyes kérdéseivel foglalkozott. Rámutatott arra, hogy az életszínvonal emelésének fő eszköze a reálbérek emelése, de az árak csökkentésével is elő­segítjük a lakosság jobb életkö­rülményeit. Az árcsökkentés mér­tékét és körét a termelésben ki­alakuló feltételek határozzák meg. A lakosság reáljövedelmét nyugdíjrendszerünk és a családi pótlék rendszerének továbbfej­lesztésével is szükségesnek tart­juk emelni. Ezzel tovább javítjuk a munkából kiöregedett és a nagycsaládos dolgozók helyzetét. Az ötéves terv irányelvei szerint további lépést teszünk előre a nehéz fizikai munkák gépesítésé­ben is, az egészségre ártalmas munkakörökben pedig csökkent­jük a munkaidőt: 1965-ben már 300 000—350 000 dolgozó munka­ideje lesz heti 48 óránál rövi- debb. Hét év alatt a kiskereske­delmi forgalom 46 százalékkal nö­vekszik, az élelmiszerforgalom 30 százalékkal, a ruházati cikkek forgalma 57 százalékkal, egyéb iparcikkeké pedig 65 százalékkal. A fogyasztás összetétele az emelkedő életszínvonalnak megfelelően változik, hiszen például a termelőszövet­kezeti parasztságnak már más irányú szükségletei vannak, mint az egyénileg dolgozó parasztok­nak. Lényegében fejlődik népünk szociális ellátottsága, kulturális színvonala is. Jelentősen előbbre haladunk a kommunális fejlesz­tésben. Bővítjük a vízellátást, a gázellátást további 120 000 ház­tartásra terjesztjük ki. Jelentősen előbbre haladunk a televízió fej­lesztésével is, úgyhogy az egész ország területére sugározhassuk a műsort. A televízióval is köze­lebb visszük a néphez a kultúrát. Az operák, a színházak, a mozik legjobb előadásait újabb százez­rek láthatják. A televízió lehető­vé teszi a tudomány, a technika, a kultúra világának sokoldalú, újszerű, széleskörű ismertetését. Jelenleg 30 000 előfizetője van a televíziónak, 1965-ig 450 000 ké­szüléket hozunk forgalomba. Az életszínvonal növelésében szinte felmérhetetlen jelen­tőségű a falvak villamosítása. A felszabadulás előtti 56 év alatt mindössze 1318 községet és vá­rost villamosítottak. Népi de­mokráciánk 15 éve alatt 1450 köz­ségbe vezettük be a villanyt, a fényt és ma már a falvak több­sége villamosított, a városok egy­re jobban világítottak. Az ötéves terv alatt befejez­zük a faluk villamosítását és ezzel szinte korlátlan le­hetőségét nyitjuk meg a kul­túrálod ásnak. A vezetés színvonala A vezetés színvonaláról beszélt ezután Fock Jenő. A vezetés to­vábbi javítása ugyanis igen fon­tos követelménye a népgazdaság további fejlesztésének, tervünk végrehajtásának. Az utóbbi há­rom esztendőben sokkal inkább érvényre juttatuk a demokratikus centralizmus elvét, mint az előző években. Néhány — a népgazda­ság fejlődése szempontjából dön­tő kérdésben — erősítettük a központi vezetést, ugyanakkor számtalan ügy intézését adtuk át az alsóbb gazdasági szervek ha­táskörébe. Ezen az úton feltétle­nül tovább kell menni. — Irányí­tási módszereink sok szempont­ból bürokratikusak. Nem kétsé­ges, hogy a népgazdaság vezeté­sében nekünk is a szocialista országok többségében már végre­hajtott átszervezéshez hasonló lépést kell tennünk. Ezt azonban jól elő kell készíteni a már meg­tett intézkedéseink elemzésével^ a baráti országok tapasztalatai­nak tanulmányozásával. Amíg erre sor kerül — a je­lenlegi szervezeti formák között — is igen sokat lehet javítani. A gazdasági vezetők a mostaninál sokkal jobban ismerjék a rájuk bízott területet — többet kell tö­rődnünk a vezetők szakmai színvonalának emelésével. Hatá­rozottan meg kell követelni: a vezetők maguk is töreked­jenek arra, hogy a vezetésük alatt álló terület valóban egy­személyi felelős irányítói le­gyenek. Az adott szó betartása, a határo­zottság, az igényesség saját és mások munkájával szemben el­engedhetetlen, feltétele a veze­tésnek. Felül kell vizsgálnunk a beruházások megvalósításával kapcsolatos felelősség és anyagi érdekeltség rendszerét. Sok he­lyen ismét kezd jelentkezni a szakmai és tárca-sovinizmus és a lokálpatriotizmus. Ez gátolja a további decentralizálást, a helyi hatáskörök növelését. Nagyobb hatáskört csak annak lehet adni, aki át tudja érezni, hogy ezzel nagyobb felelősség jár. Gazdaságvezetésünk az elmúlt három évben — a még meglévő számos hiányosság ellenére — jelentősen fejlődött. Ezt nagy mértékben elősegítette az is, hogy az előző évekkel szemben helyesebben érvényesült az anya­gi érdekeltség elve. Szembe kell azonban szállnunk az olyan fel­fogással, amely az eredmények elérését kizárólag az anyagi ösz­tönzésre alapozza. Már sokszor beigazolódott, hogy a szocializmus győzelmébe vetett hittel, szocialista ön­tudattal áthatott emberek, a párt szavára szinte csodákat tudnak művelni, ha világos a feladat. Lelkesedésük széles dolgozó tö­megekre hat. Helyrehozhatatlan hibát követ el az a gazdasági ve­zető, aki a hatalmas erőről le­mond és mindent prémiummal akar elintézni. Gazdaságpolitikánk az elmúlt három évben eredményes volt A vezetés alapvető kérdése az előrelátás — folytatta Fock Jenő. Ehhez viszont né külözhetetlen a megtett út állandó ellenőrzése, a tapasztalatok rendszeresése. Jog­gal mondhatjuk, hogy gazdaság- politikánk az elmúlt három évben eredményes volt. Gyorsan úrrá lettünk az ellenforradalom okozta nehézségeken, népgazdaságunk ma egészséges, külföldi adósságunk nem növekszik, hanem csökken, tehát, ahogy mondani szoktuk: saját lábunkon állunk. Egyik leg­fontosabb eredményünk az, hogy gyökeresen megváltozott az el­múlt években a párt és a dolgo­zó tömegek kapcsolata. Jótékony hatása a gazdasági élet fejlődésé­ben szinte felmérhetetlen. A dol­gozók minden kérdésben őszintén elmondják véleményüket. Büsz­kék az eddig elért eredményekre és féltő gonddal vigyáznak rá, hogy maradandók legyenek, sőt növekedjenek. Tudják azonban azt is, hogy most egy minőségileg más időszak következik: hosszabb távlatban kell do’gozni. Látnunk kell tehát, hogy a szocializmus ügyének féltése szól r.z emberek­ből, amikor felteszik a 'kérdést: »Mondjátok, jól felmértétek a le­hetőségeket? Megvan a kellő elő­relátás? Nem lesz újra kapkodás? Nem követjük el azokat vagy ha­sonló hibákat, mint az ellenforra­dalom előtt«? Kommunista meg­győződéssel, őszintén és tiszta szívvel mondhatjuk: nem lesz kapkodás, nem követjük el a ré­gebben volt gazdaságpolitikai hi­bákat. A régi hibák megismétlé­sétől megóv bennünket az, hogy (Folytatás a 4. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents