Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-01 / 257. szám
f » i IRODALOM * MŰVÉSZET * NÉPMŰVELÉS Vasárnapi jegyzet A lokálpatriotizmusról. Egy város, vagy község fejlődése az objektív tényezők, körülmények, lehetőségek mellett nem kevésbé attól függ, lakói menynyire érzik magukénak városukat, hogyan érzik magukat falai között. Mert ha az adott lehetőségeket, körülményeket nem használják ki, úgy azok a lehetőségek holtak maradnak, de ha a körülmények nem is a legfényesebbek, az akarat, az igyekezet még azokat is befolyásolni tudja. A népművelési szervek egy időben sokat kutatták, mi az oka annak, hogy Bonyhádon kiemelkedő eredményeket ér el a járási kultúrház és általában élénk, mozgalmas a kulturális élet ezen a járási székhelyen. A bonyhádiak se kapnak több támogatást, sem anyagiakban, sem erkölcsiekben a megyei szervektől, mint a többi járásbéliek. kultúrházuknál sokkal szebbeket, korszerűbbeket találni más községekben, a kulturális élet irányítóinak, aktivistáinak képességei sem nagyobbak, mint másutt, vagy legalábbis nem annyival, hogy az indokolná a feltűnő különbséget. Mi hát akkor a megyei átlagnál feltűnően jobb munka, a szembeszökően nagy különbség oka. Az okot, azt hiszem, abban kell keresni, amire a bevezetőben már utaltam. Nem tudom fe,ltűnt-e már másnak is, bizonyosan igen, hogy van, hogy él valamiféle »bonyhádi szellem«. Es ez a szellem, ebben az értelemben, ahogy én beszélek róla, jó, egészséges, eredményeket szülő. Bonyhádon közügy, hogyan szerepel, mondjuk a színjátszó együttes, de még az is közügy, hogyan szerepel a cigány táncesoport. Mert az is bonyhádi. Alig van színielőadás, amelyen nem tölti még a közönség zsúfolásig a termet. A lcultúrházban nemcsak a látványos, tetszős, mutatós rendezvények a látogatottak, hanem a különböző szakkörök, az ismeretterjesztő előadások is. Nemcsak a felszín fodrozik, mozog a mély is. Olyan' bábszínházát teremtettek, amelyhez hasonló Tolna megyében nincs. Foto- szakkörük, kimondva, vagy kimondatlanul, igényli már magának, hogy az egész megye foto- életének irányítójává váljék. De ezt nem szavakkal igényli, hanem elsősorban tettekkel. Most múzeumot szerveznek Bonyhádon. A múzeum ügye már a második napon közügy lett. Segített ugyan a tanács — nem is keveset —, van egy A kismama ebédet főz. Éppen ma nagyon siet a főzéssel, mert elkésett egy kicsit. Olyan érdekes volt az a könyv, hogy csuda, és most tessék, mindjárt dél lesz, az ebéd meg hol van még?! Kipirul a nagy kapkodásban, száz keze nő, de hiába, az órát nem lehet becsapni. — Rettenetes, hogy milyen rövid tud lenni az idő, ha sürgős valami! Most pedig sürgős, mert az emberke úgy szereti, ha az asztalon várja az étel, gőzölögve a tányérban. Az asszonyka tehát sürög- forog a kicsi konyhában, amiből a kicsi szoba nyílik. Fészek. A fészekalja pedig most ad hírt magáról, mert a nyöszörgés a szobában azt jelenti, hogy ő is a világon van. Na még csak ez hiányzott. Szalad be kisfiához a ma- mácska; öthónapos gyerek, első gyerek, jaj, annak nem szabad sírnia. Pedig sír! Amint meglátja az anyját, abban a minutumban abbahagyja a nyöszörgést és nekikiváló vezetője a leendő múzeumnak, de ez mind kevés lenne, ha nem mozdult volna meg az egész község. Csak azért nem mondok el többet erről, mert egy másik cikk keretében kívánok beszániolni a bonyhádi tájmúzeum ügyéről. Három kultúrotthont is elbír, méghozzá úgy, hogy mindháromban élénk élet folyik, ez az alig tízezer lakosú község. Most törpevízművet létesítettek községi erőből. Folyik már a vízvezeték lefektetése, úgy hogy nemsokára már artézi kutakból hordhatják az emberek a vizet. Rengeteg a községben a műemlék. Vannak köztük persze elhanyagoltak is, de az igaz ság az, hogy a többség rendezett külsejű, gondoskodnak róla, hogy jól fessen a község. Valaha úgy emlegették Bony- hádot, hogy ritka piszkos község. Ma sem ragyog még minden, de már túlzás lenne a pisz- kog jelzőt használni. Mi a magyarázat? Münden- esetre igen fontos az eddig már említettek mellett az, hogy sok az ipari munkás, a két üzemben közel másfélezren dolgoznak. S köztudott az, hogy az ipari munkásság sokkal fogékonyabb az új iránt, mint bármely más réteg, a kultúrára is sokkal szomjasabb és az iránt is fogékonyabb. De én még ennél is fontosabbnak tartom — bár a kettőnek bizonyosan- van köze egymáshoz —, a bonyhádi szellemet. A bonyhádi ember valóban sajátjának tekinti községét. Nem tűznek maguk elé irreális célkitűzéseket, nem áldoznak feleslegesen, de amit elhatároznak, azt valami, szinte konok, szívóssággal megvalósítják. S valami olyan vonzása van a községnek, hogy még az idegen is egyszeriben lelkesedni kezd a bonyhádi eredményekért, együtt lelkesedik a helybéliekkel. Egyszerre otthon érzi magát, otthonos lesz úgy is, hogy tudomásul veszi, elfogadja, amit kap a községtől, a légkörtől, de otthon érzi magát úgy is, hogy egyszeriben maga is tenni akar valamit érte. S ez a szellem rendkívül rokonszenves, s igen helyes, előrevivő. Nem akarnak a legkülönbek lenni, s a kultúrában máris a legjobbak lettek a megyében. Hogy másban is így lesz?... az is rajtuk múlik. így láttam Bonyhádot az alatt a néhány óra alatt, amíg egy kissé magamat is bonyhádinak éreztem. LETENYEI GYÖRGY m Ä Bl Ä M! Ä kezd sírni. Keservesen. Sírni? Bömbölni! Mert jó tüdejű, egészséges gyerek ez. A menyecske ijedten nézi. Beszél neki, mintha a kis poronty megértené, még a kezét is teregeti mentegetőzve. — Ne sírj kisfiam, ne sírj gyönyörűségem! Ebédet kell főzni Apának, nem vehetlek most föl. A gyöngyöm azonban nem vár. Öt csak a maga hasikója érdekli, s üvölt követelőén, ahogyan csak kifér a torkán. — Na, ha sírsz, hát csak sírj! Legalább tágul a tüdőd! — mondja kis méreggel amafflus- ka és otthagyja az egyetlent. Az ebéd nem várhat. Ajka parányi pihéin izzadsággyöngyök gyülekeznek, lángol az arca a sietségtől. A gyerek meg csak ordít odabent. — Na várj !... Beszalad a szobába, kapja a kiHogyan lesz tizenhatezer forintból több mint egymillió? Aki nem hiszi, nézze meg az iregszemesei kultúrházat — Ha az egész történetet meg akarja írni, ahhoz még egy nap is kevés lenne, annyi a mondanivalónk. De ha mindenáron érdekességet akar hallani, hát kezdje azzal, hogy 16 ezer forintunk volt mindössze, amikor elhatároztuk a kultúrház felépítését. Fata János, a községi tanács elnöke a beszélgetés közepén mondta már ezt, amit Polecsák Gyula a titkár ig erősített. így hát elnézést kérek, amiért riportomat nem a beszélgetés elejével, hanem a közepével kezdem. De majd sor kerül az elejére is, mindenre, ami a rövid találkozás alkalmával elhangzott, sorjában, fontossági sorrend szerint. Egy-két levél rezdül csupán Szellő lebben által a fán Aláhajol mélyen a lomb Körülötte virágos domb. A domb alatt kicsiny patak Benne játékos kis halak. Csobban a víz, játszik a hal A derűs légben sok rovar Fel és alá zizegve száll A nap reájuk fényt szitál. Pihen a lomb, cikáz a fény. Boldog sok kis ezernyi lény, Mely él most derűs életet Hogy nézni is már élvezet. Elmúl a nyár, a jó meleg, Az életünk is lepereg Be alkotásunk megmarad Gyermekünk boldog lesz s szabad! Tehát tizenhatezer forint. Sok pénz ez így kimondva, de ugyancsak kevés, ha kultúrház- építkezési méretekben kerül szóba. Szóval ebben az esetben igen szerény összeg. Pedig eny- nyi volt a kezdet kezdetén. S ma? S ma egy olyan szép épület áll az iregszemesei főtéren, hogy akármelyik Tolna megyei község — a járási székhelyeket is beleértve — megirigyelhetné. Modern, szépvonalú építmény. Nagy tágas színházterem, öltözők, olvasószobák, játéktermek, itt kap helyet majd a föld művesszövetkezeti cukrászda is. A színpad ellen lehetne szót emelni, mert ezért a pénzért és ugyanezzel az erőfeszítéssel jobbra, korszerűbbre ie lehetett volna csinálni, de az iregszemesei feladatok megoldására még legalább ötven évig alkalmas lesz. Tizenhatezer forint. Hogy az épület legalább egymillióba belekerül és annyit meg is ér, az rögtön világossá vált előttem, ahogy megnéztem. Csak még azt nem tudtam, hogyan lett a tizenhatezerből egymillió. Csodák nincsenek, tehát gyerünk vissza a tanácsházára. — Az úgy történt, — kezd a hosszadalmas, de egy pillanatra sem unalmas történetbe Fata elvtárs —, hogy megjelentek a járási tanácstól, majd a megyei tanácstól. Eredeti terveinket nem találták megfelelőnek, azt -mondták, az iregszemesei igények sokkal nagyobbak, a falu sokkal többet érdéinél. Ne idézzük tovább az elnök által elmondottakat, inkább felsorolom én, hiszen valóban egy egész nap kellene, ha pontosan mindenről be akarnék számolni. A számadatok: a megyei tanács adott 330 000 forintot. Af eredeti tervek szerint 924 ezer forintba került volna az építkezés. A különbözetet tehát a községnek kellett előteremtenie. Csakhogy közben jött a termelői árrendezés, ami még jobban megemelte az árakat, így tehát az összköltség előreláthatólag meg fogja haladni az egymillió kétszázezer forintot. Az irsgszemcseiek emiatt nem estek kétségbe. Mindenekelőtt megalakítottak egy ideiglenes bizottságot, a művelődésügyi állandó bizottság mellett, amely a kultúrház építkezését irányítani hivatott. A bizottsági, tagok munkához láttak. Jöttek a különböző szervek, szervezetek felajánlásaikkal. Legelsőnek a KISZ-fiatalok segítettek egy elbontott épület helyét elsimítani, de a tanácsiak, a ktsz-tagok, a gépállomási dolgozók is segítettek. A falu parasztjai ötven fogattal hordták az építőanyagot. Még az állami gazdaságban dolgozó magyarkeszi lányok is felajánlották segítségüket. A községfejlesztési hozzájárulás befizetése vontatottan haladt elejében. De ahogy megindult 3. kultúrház építkezése, rendben, zökkenőmentesen befizették a felajánlott összeget. Az egész falu népe összefogott. Ki pénzzel, ki munkájával segített. S az eredmény: Épül a kultúrház. Nem is akármilyen, hanem amint már mondtam, megirigyelhetné akármelyik község, de akármelyik járási székhely is. így vált a tizenhat- ezer forintból másfélmillió. Mert összefogott az egész falu. PARÁSZTAl GYÖRGY TIT előadások November első felében 14 helyen tartanak előadást a TIT előadói. Ebből Szekszárdra négy előadás jut, Dombóvárra kettő, egy pedig Sióagárdra. A többi előadást pusztán tartják. HEGEDŰS LÁSZLÓ Vetkőző fák alatt Nagyot sóhajt az ősz. Lehelteiével sztára söpri a. dü’őutakat. s a fák is gyorsabban kezdik tépni »alvány s rozsdaszínű ruhájukat. Még mindig szépek, Pedig már kibarnul itt-ott egy gally meredten, csüggedőn. Szétfoszlott rongyként hull a büszkeségük, végigszáguldva a falun, mezőn. A nemrég komor erdőn alig látszik így messziről a vetkőz és nyoma. Barna, vörös, zöld, arany tarkasága szinte gyógyít, mint az ég mosolya. Szinte vágyik az ember odamenni, végigbarangolni a léniát, csodálva, mint az őzek szeme néha: hogyan játszik halódást a világ ... SZABÓ ZOLTÁN Nyárutó MISZLAI GYÖRGY csit, — gyerünk kifelé!... Van egy heverőjük a konyhában, négy szál deszkából keret, benne szalmazsák, pokróccal letakarva. Ide teszi le a gyereket, s oktatja. — így ni, most már nincs egyedül a pici babája, itt van anyuval a konyhában, legyen hát jó a kicsi Tibi!... De a kicsi Tibi az istennek se lesz jó, mert érzi gyomrában a nagy ürességet. — Hát hiába beszélek én neked?! — higgyed el a mamácska. — Akkor csak sírj! — biztatja, mintha még biztatás is kellene a prücsöknek. Az meg ordít, vörösül az arcocskája, lábait görcsösen összehúzza meg kirúgja, dundi kis kezei majd ledörgölik a fülecskéit és orrút. — Majd megbékülsz te a magad kenyerén! — szól az anyja. — Oáá! Oáúá! Oááááááá!,., Hát nem bírja tovább hallgatni. Lecsapja a tálat, szaggató kanalat, s kapja karjába, a ki- asit, mintha életveszedelemből mentené. — Drága gyönyörűségem! Aranyvirágom! Ne sírj, itt vagyok már édes-egyetlenem. Mondjon apád amit akar, első a kicsi fiú, az az első, persze! Leül a heverő szélére, háta szelíd ívben előrehajlik. A kisgyerek elégedetten nyögdicsél. A kismama szelíden zsörtöl. — Hát mégis teneked kell először enned? Te zsarnok!... Jujj, de büszke a fiára, nem lehet kimondani! — Mégis csak te vagy az úr a házban, mi?... Aztán most majd, ha mérgelődik apád az ebédért, ne engedj ám megverni!... A picike megpihen a nag“ munkában, szusszant egyet, s el. mosolvodik. Anyjából melegen, habzón kicsordul a boldogság.. •— Kinevetsz?... Még kinevetsz?!... Te... te... te haramia! Vasvári László Falusi csend Pádon ülök. A gömbakácok beárnyékolják arcomat. ' Színia zsibbaszt a csönd, mely átfog, kábító mélabú fogad. ! Falun vagyok, ebédidőben. A főutca kong, Képtelen. A nap begyújtott rekkenően, izzik tőle a végtelen. Falun vagyok. Kihalt az utca, pár kacsa hápog éhesen. Nem visz senkinek erre útja, s e fülledt csendet élvezem. Nincs motorzúgás, kába lárma, csupán egy gólya, kelepei. \ csönd — mintha lábujjon járna, — puha, mint a selyemlepel. Pádon ülök... A »Leányvárba« kapaszkodik tekintetem. A falu fölött ő a várta, és a kerek, kék végtelen. < 1
