Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-04 / 259. szám
’M aiv. Szekszárd Egyetemi Könyvtárig p *■> a a VP Szepessy U.3» VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 9 t ' M ACJ^A ^7,0 CtA LISTA' M U KA S ? A ^ T 011 N A TS^CrA ' .ÉS-: A : M £<S VE p TaN A C S, l.A T;j wuuuuuuuuuuuuuu SZERDA 1959, november 4. IV. évfolyam 259. szám ' ÁRA: 50 FILLÉR Z] Ülést tartott a megyei tanács v. b. Községfejlesztési verseny indul megyénkben Az idén 15 termelőszövetkezetben villamosítottak A megyei tanács mezőgazda- sági osztályán arról tájékoztatták lapunk munkatársát, hogy ebben az évben 15 termelőszövetkezetben történt kisebb, nagyobb villamosítás. így villamosítottak a szekszárdi Békében, a németkéri Ságváriban, a harci Petőfiben és a bikács—kistápéi Uj Élet Termelőszövetkezetben. A 15 termelőszövetkezet villamosítása több mint egymillió forintba került. A megye ipari üzemeiben lévő nyolcvan ifjúsági brigádon belül 1774 fiatal tett felajánlást a pártkongresszus tiszteletére. A felajánlások jelentős részét már teljesítették a fiatalok. A Dombóvári. Fűtőház ifjúsági brigádjai év végéig egymillió forint megtakarítást ajánlottak fel, s vállalásukat 1 512 021 forint értékben teljesítették. ,A Bonyhádi Zománcgyár öt ifjúsági brigádja III. negyedévi tervét 135 százalékra teljesítette. A megye mezőgazdaságának szocialista szektoraiban 53 ifjúAz elmúlt héten pedig az újiregi Béke Termelőszövetkezet kérte, hogy tanyaközpontját villamosítsák. Amint arról értesültünk, a megyei tanács mezőgazdasági osztályán ez ügyben is intézkedés történt, az újiregi Béke Tsz 40 000 forint hosszúlejáratú hitelt kapott, amelyből még az idén elvégzik a tanyaközpont villamosítását. sági munkacsapat, 11 silózó brigád 1068 fővel vesz részt a kongresszusi munka verseny ben. A fiatalok közül különösképpen kiemelkedő Zslakó István ifjú trak torista eredménye, aki éves tervét 149 százalékra teljesítette. Jelentősen megnövekedett az utóbbi időben a fiatalok által elvégzett társadalmi munka: 83 647 óra társadalmi munkát végeztek a megye fiataljai. A legjelentősebb eredményeket ezen a téren a bonyhádi járás fiataljai érték el, akik 22 870 óra társadalmi munkát végeztek. Kedden ülést tartott a Tolna megyei Tanács \ grehajtó Bizottsága dr. Tuska Pál elvtárs elnökletével. Az ülésen megjelent Pozsonyi István elvtárs, az Elnöki Tanács titkárságának vezetője és Hunyadi Károly elvtárs országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Tolna megyei titkára. A végrehajtó bizottság megvitatta a beruházásokról és a vár- I ható felújításokról szóló jelentést, amely a III. negyedév végéig végzett munkát elemezte. — Igen komoly feladatokat oldottak meg az idei évben megyénkben, de ennek ellenére mutatkozik némi lemaradás is. A hátralévő időben pótolni kell a lemaradást a lehetőségekhez mérten. Dr. Tuska elvtárs a vita összefoglalójában hangsúlyozta: noha voltak bizonyos objektív körülmények, amelyek akadályozták a munkát, nem lehet mindent ezek számlájára írni. A hiányosságok kijavításával az év végéig sok minden pótolható. A következő napirendi pontban került sor a községfejlesztéssel kapcsolatos napirendi pont vitájára. Az ezzel kapcsolatos problémák elemzése során dr. Polgár Ferenc elvtárs többek között a megye területén mutatkozó fellendülésről és a szállítási szerződésekkel kapcsolatos problémákról beszélt. Daradics Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, a végrehajtó bizottság tagja, többek között a következőket mondotta: — A tanácsoknál sok kezdeményezés, jó határozat születik. Nagy baj azonban, hogy azok megvalósítására, azok szervezésére már nem fordítanak olyan nagy gondot. Jó példa erre Bonyhád, ahol nagy községfejlesztési munkába kezdtek, de nincs elég szervező l erő. Báli Zoltán elvtárs a községfejlesztési munkában tapasztalható »évvégi hajrával« foglalkozott, és a következő évi előkészületekkel. Gyugyi János elvtárs, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese — előzetes megbeszélések alapján — javasolta, hogy a végrehajtó bizottság tűzzön ki céljutalmat a községfejlesztési feladatok megoldása terén kiemelkedő eredményt elért községeknek. A feladatok fontosságára való tekintettel javasolta, hogy indítsanak versenyt és majd a végrehajtó bizottság alapos tájékozódás után bírálja el, hogy melyik községeket illetik a céljutalmak. A javaslatot elfogadta a végrehajtó bizottság és úgy határoztak, hogy rövid időn beiül kidolgozzák és közzéteszik a versenypontokat. Sándor Gábor elvtárs, az építési-közlekedési osztály vezetője a kivitelezési szerződések megkötése terén tapasztalható hiányosságokról beszélt. Hangsúlyozta továbbá, hogy sok helyen hiba tapasztalható a községfejlesztéssel kapcsolatos társadalmi munka terén is. Noha a lakosságban megvan a jóindulat, a helyi vezetők nem foglalkoznak kellőképpen a megszervezéssel — mint például Bonyhádon. Bírálta továbbá Bátaszék község vezetőit, ahol nem megfelelő tervet készítettek és az gátolja a kivitelezéstj Pozsonyi István elvtárs is felszólalt a gyűlésen. Többek között a következőket mondotta: — A községfejlesztési munkában Tolna megye területén lemaradás mutatkozik. Ennek három fő oka van: Először a szervezés terén elkövetett hibák, másodszor a tömegek nem megfelelő mozgósítása, harmadszor pedig a tervfegyelem terén tapasztalható hibák. A jövőben több segítő ellenőrzésre lesz szükség, gondoskodni kell a szerződések időbeni megkötéséről, a tervek elkészítésénél pedig biztosítani, hogy az ne csak egy-két ember elgondolása legyen, hanem az egész tanácsé. A tanácsoknak a tervek elkészítése után azok megvalósításán is többet kell dolgozni. Hunyadi Károly elvtárs ugyancsak felszólalt a v. b. ülésen. Hangsúlyozta, hogy a községfejlesztéssel kapcsolatos járási értekezletek, amelyeket a közelmúltban tartottak meg, eredményesek voltak. A közeljövőben ismét kell hasonló értekezleteket tartani, hogy további előrehaladást érhessünk el. A végrehajtó bizottság tárgyalt Szekszárd város távlati fejlesztéséről és döntött a különféle egyéb ügyekben is. B. F. Kiemelkedő eredményeket értek el a KISZ-szervezetek a kongresszusi versenyben, a takarékossági mozgalomban és a társadalmi munka végzésében okí.ll J 430500 okt.!2 4 450600 okt.9 466 0 00 oki. 8 448000^ ' 0kt.7 A A Hold he/ueete okt. 7en okt. 6-án A rakéta Marist Í959ÓM. Arin 284000 nkt.?1 342000 Terjed a Szakma Ifjú Mestere-mozgalom Dombóváron oki. 15 430500 okt.18 ’ W1500 faídkriélbtn A Hóra heia/ets o rakéta kilövésekor Az 1959. október 4-én felbocsátott harmadik szovjet űrrakéta keringési pályáján, a szovjet tudósoknak a Földről sugárzott utasítására több fényképfelvételt készített a Holdnak a Földről nem látható részéről. 1959. október 7- én a szovjet űrállomás fototeOe- víziós berendezé- se, a Föld középpontjától több mint 400 ezer, a Holdtól pedig mintegy 60—70 000 kilométer távolságból 40 percen át fényképezte bolygónk útitársának ez ideig ismeretlen felületét. A világszenzációt képező, óriási tudományos jelentőségű fényképek a Hold Földről lát ható részéről készített térkéneket módosítják, az eddig ismeretlen oldal térképe számára pedig az alapanyagot adják. A szovjet tudósok a most lefényképezett Hold-félteke legjellegzetesebb részeinek olyan nevei.et adtak, mint az Almok-ícngere, a Szovjet-hegygerinc, a Moszkva-kfáter tenger, a Ciolkovszkij-csúcs, a Joliot-Curic-osúcs, amelyek folytatják a Hold térképezésének 350 éves hagyományát, egyúttal kifejezésre juttatják a szovjet tudomány és technika világraszóló sikereit. Az új Hold-fényképek részletesebb értékelése jelenleg folyamatban van. Jelmagyarázat (a Hold térképén): I. Kegionális-tenger, II. A Termékenység-tengere, III. Smiíh- tenger, IV. Déli-tenger (a Hold eddig ismert Oldalán), IVa. A Déli-tenger folytatása, V. Az Ä1- mok-tengere. A Szakma Ifjú Mestere-moz- galom az utóbbi hónapok során jelentősen elterjedt a dombóvári fiatalok körében. Eddig 37-en neveztek be a mozgalomba. Hm vasútnál dolgozó fiatalok közül többen már el is érték a Szakma Ifjú Mestere címet. A Dombóvári Fűtőháznál dolgozó Márkus József kiszista mozdony- vezető a Szakma Ifjú Mestere aranyfokozatát nyerte el a vizsga során és 500 forint jutalmat is kapott. Iberharth György és Szabó VII. István kazánkovácsok pedig a Szakma Ifjú Mestere jelvény ezüstfokozatát kapták és 250 forint pénzjutalmat.------------------------------------------i Hidroglobuszt építenek Földes-pusztán A Biritói Állami Gazdaság Földes-pusztai üzemegységében 50 ! köbméteres, 24 méter magas hid- í roglobusz építéséhez fogtak hoz- ! zá. A hidroglobusznak nevezett, fémből készülő víztorony alkatrészeit már a helyszínre szállították és az építőmunkások megkezdték az alapozást. A hidroglobuszt két bővizű kút látja el majd vízzel. így megoldódik Földes-pusztán a vízprobléma, amely eddig főleg az állat- tenyésztésben időszakos zavarokat okozott. Úgy tervezik, hogy a víztorony építése november 28-ig befejezést nyer. A beruházás értélre meghaladja a félmillió forintot.