Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-22 / 248. szám

2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1959. október 22, Eisenfiower sürgeti, hogy a kormányfők december előtt üljenek össze a csúcsértekezletre Washington: (MTI) Az AP ér­tesülései szerint Eisenhower ame­rikai elnök felszólította a nyu­gati kormányfőket, hogy novem­ber elején üljenek össze és ké­szítsék elő a kelet—nyugati csúcs értekezletet. A nyugati kormány­fők értekezletén — amelyet való­színűleg Párizsban tartanának, ki tűznék a kelet—nyugati csúcsta­lálkozó pontos időpontját és meg­határoznák a megvitatandó tárgy­kört. Jól tájékozott körök szerint Ei­senhower azt szeretné, ha a négy­hatalmi csúcsértekezlet december első tíz napjában ülne Össze. Úgy hírlik, hogy Eisenhower e tárgy­ban több bizalmas üzenetet kül­New York (TASZSZ): V. Kuz- nyecov, az ENSZ tizennegyedik közgyűlésén résztvevő szovjet kül­döttség vezetője a következő leve­let küldte Dag Hammarskjöldnek, az ENSZ főtitkárának: ..Tisztelt Főtitkár Űr! Van szerencsém közölni Önnel, hogy a Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetségének kormá­nya a következő ajándékokat adja át az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének: 1. Az 1957. október 4-én felbo­csátott első mesterséges hold mo­delljét, az emberiségnek a világűr meghódításában elért tudományos New York: (TASZSZ) Az úgy­nevezett »tibeti kérdésnek« a közgyűlés napirendjére tűzése dur va beavatkozási kísérlet a Kínai Népköztársaság belügyeibe és tör­vénytelen lépés, amely az ENSZ alapokmányának egyik alapelvét sérti meg — jelentette ki Kuz- nyecov, a szovjet küldöttség ve­zetője október 20-án az ENSZ- ktfegyűlés plenáris ülésén. Mint a legtöbb küldöttség — mondotta Kuznyecov — mi is szí­vesebben foglalkoznánk azokkal a valóban fontos kérdésekkel, amelyeknek célja a béke megszi­lárdítása és az államok együtt­működésének kifejlesztése. Nem tartjuk kívánatosnak, hogy ilyen nemlétező kérdések megvitatásá­ba bonyolódjunk, amelyeknek csak az a céljuk, hogy megmér- g-ezzék a nemzetközi légkört és aláássák az ENSZ tekintélyét. Tibet Kína elválaszthatatlan ré­sze és az imperialista köröknek mindennemű kísérletére, hogy el­szakítsák Tibstet a Kínai Nép- köztársaságtól, kudarc vár, fur­csa, hogy hangadókként egyszerre olyan országok képviselői szere­pelnek, amelyekről közismert, hogy a legreakciósabb rendsze­rek’istápolói és a széteső gyar­matosító rendszer fő támaszai. A szovjet küldöttség vezetője ezután leleplezte azokat a kép­mutató próbálkozásokat, hogy Kí­nát »Tibet vallási és kulturális autonómiájának megszegésével« vádolják. Ezek az alaptalan és nevetséges vádak — mondotta — egyes tibeti reakciós emigránsok rosszindulatú és alaptalan kohol­mányain alapulnak, másrészt pe­dig a Tibet körül csapott hűhó kezdeményezőinek kiagyalásai. Miért késztették a közgyűlést ismételten az ENSZ alapokmá­nyának megsértésére és miért használják fel a nagy kínai nép ellen irányuló ellenségeskedés és gyűlölet felszítására? Leplezetlen mesterkedésről van szó, amelynek célja, az ENSZ-et a dött de Gaulle-nak, Macmillan- nek és Adenauer-nek. E hírt a Fehér Ház és az amerikai kül­ügyminisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Az AP úgy értesült, hogy Macmillan angol miniszterelnök és Adenauer nyugatnémet kancel­lár hajlandó jóváhagyni Eisenho­wer tervét, viszont de Gaulle el­nök továbbra is hallgat. Hagerty, a Fehér Ház sajtótit­kára bejelentette, hogy Eisenho­wer elnök szerdán nem tartja meg szokásos sajtóértekezletét, hanem öt vagy hat napra eluta­zik pihenni Augustába. Utazás előtt az elnök tanácskozik Herter amerikai külügyminiszterrel, va­és technikai eredményeinek szinr bólumát. 2. J. Vucsetics szovjet szobrász „Kovácsoljunk ekevasat a kar­dokból” című szobrát, mint kife­jezőjét annak, hogy az ENSZ és minden ország az általános lesze­relésre törekszik. Tisztelettel: V. Kuznyecov, az ENSZ tizennegyedik közgyűlésén résztvevő szovjet küldöttség vezetője.” »hidgháború« gyászos időszakába visszakényszeríteni. Ennek az irányzatnak a szószólói meg akar ják akadályozni azokat a pozitív, építő jellegű erőfeszítéseket, amelyek az utóbbi időben a nem­zetközi kapcsolatok megjavításé- sára irányulnak. A »tibeti kérdés« felvetését a jelenlegi ülésszakon ugyanis azok a körök kezdemé­nyezték, melyeknek nem érde­kük a feszültség enyhítése és a fegyverkezési verseny megszünte­tése. Írország és Malájföld kül­döttségei csak e köröknek kép­viselőiként nyilatkoztak meg, s hálátlan szerepet töltenek be eb­ben az olyannyira szégyenletes komédiában, amelyet a nemzet­közi légkör kiélezésének hívei rendeztek meg. Ez az egész próbálkozás — foly­tatta V. V. Kuznyecov — az ag­resszív körök számára azt a célt is szolgálta, hogy csapást mérje­nek a Kínai Népköztársaság és több ázsiai ország együttműködé­sére, megrontsák Ázsia és Afrika népeinek szolidaritását a nemzeti függetlenség megszilárdításáért, a tartós békéért vívott harcukban. V. V. Kuznyecov hangsúlyozta, hogy a népi Kína ellen irányuló újabb dühödt támadások nem ál­líthatják meg a kínai nép győ­zelmes előrenyomulását a szocia­lizmus felé és nem akadályozzák meg a Kínai Népköztársaság te­kintélyének további 'megszilárdu­lását. V. V. Kuznyecov ezután megál­lapította, hogy a szovjet küldött- iség csakúgy, mint a múltban, a jövőben is együttműködésre tö­rekszik az összes küldöttségekkel, az ülésszak napirendjén szereplő fontos nemzetközi kérdéseknek az ENSZ minden tagja számára el­fogadható megoldása megkeresé­sében, mjd befejezésül kijelen­tette, hogy a szovjet küldöttség erélyesen tiltakozik az úgyneve­zett »tibeti kérdés« ENSZ-beli megvitatása ellen, és Írország, va­lamint Malájföld Tibettel kapcso­latban előterjesztett határozati ja­vaslata ellen fog szavazni. lamint az amerikai rakétakutatás irányítóival. A Reuter jelentése szerint a konzervatív Daily Mail és a Daily Telegraph szerdai száma új kez­deményezést sürget a korai kelet —nyugati csúcsértekezletet gátló akadályok megszüntetésére és a kételyek eloszlatására. »Mint általában, most is Fran­ciaország az akadály — írja a Daily Mail. De Gaulle ellenzi a korai csúcsértekezletet. Francia- ország hatalmát és dicsőséget vé­delmezi és attól fél, hogy a csúcs- értekezleten e hatalom és dicső­ség mégcsorbul. De senki sem tudja pontosan, hogy de Gaulle miért vélekedik így. Adenauer kancellár langyos és gyanakvó. Jó tudni, hogy a jövő hónapban Londonba látogat, mert félelmének egy részét el lehet oszlatni«. A lap végül hozzáteszi, hogy nem a csúcsértekezletet kell el­halasztani, hanem a nyugati kor­mányfők bizalmatlanságát kell megszüntetni. Az AFP a Daily Mail-nek azt az értesülését ismerteti, amely szerint Vinogradov párizsi szov­jet nagykövet átadta Hruscsov mi niszterelnök üzenetét de Gaulle elnöknek. A lap értesülése sze­rint Hruscsov üzenetében kifejtet­te, hogy nem szabad végnélkül halogatni a kelet—nyugati kor­mányfői találkozó összehívását. A Daily Express jelentése sze­rint de Gaulle elnök még a kor­mányfői értekezlet előtt találkoz­ni szeretne Hruscsovval. A lap közli, hogy de Gaulle Vinogradov szovjet nagykövettel folytatott tárgyalásai Hrusesovnak a moszk­vai francia nagykövettel történt eszmecseréje közvetlenül össze­függ a francia elnöknek ezzel az óhajával. A Reuter jelentése szerint a francia kormánykörök vélemé­nyének hangotadó Paris Journal attól fél, hogy Macmillan még nagy engedmények árán is kész yendezni kapcsolatait a Szovjet­unióval és a szocialista országok­kal. A lap hozzáteszi, hogy Fran­ciaország »határozottan ellenez« minden ilyen szándékot. A szocialista Populaire viszont így ír »szükséges, hogy minél előbb megkezdjük a tárgyaláso­kat a Szovjetunióval, mielőtt el nem oszlik Camp David szelle­me«. Az is fontos, hogy a három nyugati nagyhatalom és Adenauer kancellár még a csúcsértekezlet előtt retndezze »nézeteltéréseit«. I Kínai Kommunista Párt és a Japán Kommunista Párt küzös nyilatkozata Peking (MTI): Mint az Űj Kína hírügynökség jelenti, közös nyi­latkozatot adtak ki azokról a tár­gyalásokról, amelyeket a Kínai Kommunista Párt megbízottai és a Japán Kommunista Pártnak a Kínai Népköztársaság kikiáltása 10. évfordulója alkalmából rende­zett ünnepségeken részt vett kül­döttsége folytatott. A nyilatkozat hangsúlyozza, Hruscsov amerikai látogatása mélységesen hatott a nemzetközi helyzet további fejlődésére, majd rámutat, hogy mindkét párt egy­öntetűen támogatja a nemzetközi feszültség enyhítésére, a békés együttélésre és a leszerelésre vo­natkozó szovjet javaslatokat. A Japán Kommunista Párt el­ismeri, hogy a japán népnek a béke, a függetlenség, a demokrá­cia és a semlegesség útján kell haladnia, ki kell vívnia a japán— amerikai „biztonsági szerződés" , hatálytalanítását. A Japán Kom­munista Párt küldöttsége kijelen­ti. hogy a japán néo támogatja a kínai nép harcát Tajvan felsza­badítására, A Szovjetunió ajándéka az ENSZ-nek Kuznyecov beszéde az úgynevezett „tibeti kérdés" napirendre tűzéséről Események sorokban Párizs (Reuter): A francia tájé­koztatásügyi minisztérium „hatá­rozottan cáfolta” a Newsvveeck című amerikai lapnak azt a hírét, hogy francia—algériai titkos tár­gyalások folynak Svájcban. A minisztérium nyilatkozata sze­rint ez a hír ..minden alapot nél­külöz”. Szófia (MTI): A magyar és bol­gár tudományos akadémia meg­állapodása alapján tavaly ősszel kezdték meg Bulgária és a Bal­kán-félsziget legmagasabb hegy csúcsán, a Rila-hegységben levő Sztálin-csúcson a közös bolgár— magyar kozmikus laboratórium építését. A laboratóriumban bol­gár és magyar tudósok közösen végeznek majd magaslégköri ku­tatásokat és mérik majd a föl­dünkhöz érkező kozmikus suga­rakat. A majdnem egész évben hóval borított hegycsúcson az építők ne­héz körülmények között, fagyban, gyakori hóviharok közepette épí' tették fel a laboratórium épülete­it. A laboratórium műszereit a magyar műszeripar készíti. A kö­zeljövőben megkezdik a laborató­rium számára készült különleges műszerek és berendezések szere­lését és felállítását. Párizs (MTI): A nemzetgyűlés után két héttel a francia szenátus megkezdi az algériai vitát. A szenátus elnöksége október 27-re, keddre tűzte ki Jacques Duclos kommunista és Gaston Defferre szocialista szenátor szó­beli kérdéseinek meghallgatását. A kormány hozzájárult, hogy az interpellációkat vita követhesse. Duclos és Defferre majdnem azonos kérdést vet fel: — Mit kí­ván tenni a kormány az algériai fegyverszünet eléréséért? Hanoi (MTI): Mint a TASZS? jelenti, a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériu­mának szóvivője nyilatkozatot lett közzé, amelyben azzal vádol­ja a laoszi királyi kormányt, hogy az ENSZ állandó laoszi képvise­letének felállítására vonatkozó kérelmével tulajdonképpen az amerikai beavatkozást akarja megkönnyíteni Laoszban. A laoszi kormány tulajdonkép­pen az Egyesült Államok katonai támaszpontjává akarja tenni az országot. E cselszövény meghiúsí­tása céljából az ENSZ-nek el kell utasítania a laoszi hatóságok rá­galmát és alaptalan követelését — jelentette ki a szóvivő. Párizs (MTI): Csütörtökön kezdi tárgyalni Bordeaux törvényszéke Cazenave gyógyszerész bűnügyét: A francia igazságszolgáltatás las­sú menete magyarázza, hogy G9 csecsemő haláláért felelősségre vont gyógyszerész csak most ke­rül bíróság elé, holott a terhére rótt bűncselekmény még 1952-ből datálódik. Laboratóriumában cse­csemőknek szánt krémet állítot­tak elő. Cink helyett arzén került a krémbe. Két megye területén 69 kisgyermek szenvedett halálos mérgezést, 234 pedig súlyosan megbetegedett a felelőtlen gyógy­szerész készítményétől. A francia közvélemény nagy felháborodással vegyes érdeklődés sei várja a per kimenetelét, jól­lehet a francia büntetőtörvény’ könyv ismeretében megjósolható, hogy a gyógyszerész legfeljebb egy-kétéves szabadságvesztés bün­tetést kaphat csupán. Washington (MTI): A TASZSZ jelenti, hogy a nemzetközi Antark tisz értekezlet sajtócsoportjának hivatalos közlése szerint az érte­kezlet 2. számú bizottságának ked­di ülésén általános megállapodás jött létre. Eszerint az Antarktiszt csali békés célokra lehet felhasz­nálni és tilos a kontinens terüle­tén minden katonai jellegű akció vagy intézkedés. Valószínűnek tartják, hogy ez a megállapodás lesz az értekezleten megkötendő nemzetközi Antarktisz egyezmény első cikkelye. Mint ismeretes. az értekezlet péntek óta zárt ajtók mögött, bi­zottságokban folytatja munkája!. Az igazi német csoda Irta: PIERRE DURAND Kelet-Németország csodával határos eredményeket ér el az ország építése terén. Az NDK területe 107 862 négyzetkilomé­ter, lakosainak száma 195 7. de­cember 31-én 17,4 millió volt, körülbelül 161 fő négyzetkilo- méterenkint. A dolgozó lakos­ság 64 százaléka az iparban, a kereskedelemben és a közleke­désben dolgozik; 21 százalék földműves. A lakosság életszín­vonala a 4100 márkás évi át­lagjövedelem mellett körülbelül megfelel a francia lakosságáé­nak. Az élelmiszerek határozot­tan olcsóbbak, mint Francia- országban, viszont a háztartási gépek, gépkocsik és motorkerék párok ára jóval magasabb, mint ott. A jelenleg megvalósí­tás alatt álló hétéves terv a reálbérek 65 százalékos emel­kedését irányozza elő. A nyug­díjakat 1958-hoz képest 55 szá­zalékkal emelik 1965-re. Akkor­ra már túlszárnyalják a francia életszínvonalat. Három-négy márkáért bősé­ges ebédet Kaphatunk az étter­mekben; a mindenütt működő vállalati étkezdékben a menü ára 0,5—0,8 márka között mo­zog 1,50 márkáért olyan ebédet lehet enni á la carte, amely Párizsban 600 frankba kerül­ne (1 márka = 117 frank). Az öltözködés kérdését már megoldották; az emberek leg­alább olyan jól öltöznek, mint Nyugat-Németországban. A ci­pők még drágák és elég rossz minőségűek, de ezen a téren is észrevehető a fejlődés. Mint­hogy devizájuk nincsen, a na­rancs elég ritka és a kávé drá­ga, de az egy főre eső vaj- és húsfogyasztás már meghaladja a nyugat-németországit. 1961-re azonban minden téren túlszárnyaljál: a nyugatnémet életszínvonalat. A keletnémet csoda alapja a kohóipar volt. Egész városokat kellett építeni a szovjet vas­sal és lengyel szénnel működő nagy ipari kombinátok körül. Uj módszereket kellett kidol­gozni a lignit hasznosítására: de a lignitből még kokszot is készítettek, ami sehol másutt nem sikerült; még kőolajat, ezerféle vegyipari terméket, sőt még nylont is gyártottak be­lőle. 1949—1950-ben újjáépítették az ország termelőapparátusát. 1950-től 55-ig megkétszerezték a termelést. 1958-ban már 300 százalékát termelték annak, amit Németország keleti része 1936-ban gyártott. A gazdasági fejlődés üteme erősen megha­ladja Nyugat-Németországét: az 1950-es eredményt 100-nak szá­mítva, az NDK 1958-ban elérte a 230-as arányszámot, szemben a Szövetségi Köztársaság 211- ével. A Demokratikus Köztár­saság ipari termelése 1965-ig újabb 88 százalékkal emelke­dik. Kínai kitüntetés német szakembereknek Vang ICuo-csuan, a Kínai Nép- köztársaság nagykövete a Német Demokratikus Köztársaságban, a kínai népi kormány megbízásából barátsági érmeket nyújtott át Berlinben 31 német szakember­nek; a kínai szocialista építőmun­kában nyújtott kiváló segítségért. Az NDK szakemberei többek kö­zött a paotingi műselyemgyár, a pekingi üveggyár és rádióalkat- resz-gyár, vplrirűnt egész sor erő­mű építkezésénél segítettek.

Next

/
Thumbnails
Contents