Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-22 / 248. szám
Mehiv. Szekszá; Egyetemi Kö r á J3Z t Szepessy w wxn > ibW I ti VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! 'JUUOUUUUUUUUtJUUl CSÜTÖRTÖK 1959. október 22. IV. évfolyam 248. szám ÁRA: 50 FILLÉR *» ~1 Kongresszusi hetek az állami gazdaságokban — Csaknem 300 millió forint értékű többlettermés — Októberben befejezik az őszi vetést Az állami gazdaságokban országszerte . kongresszusi heteket tartanak az MSZMP VII. kongresszusa tiszteletére, s ebben az időszakban az időjárás okozta nehézségek ellenére befejezik az őszi vetést és veszteségmentesen betakarítják a korábbi éveknél jó val magasabb kapástermést. A gazdaságokban már tavasszal 200 millió forint értékű többlettermés elérésére tettek ígéretet Az ígéret valóra válásáról Petőit ázi Gábor miniszterhelyettes, az állami gazdaságok főigazgatóságának vezetője a következő tájékoztatást adta: — Az állami gazdaságok ebben az évben csaknem 300 millió forint értékű többlethozamot érnek el, tehát vállalásukat becsülettel teljesítik. A munkaversenymoz- galom az állami gazdaságokban soha nem terjedt még olyan széles körre, mint az idén, s a mozgalom már a tavaszi szántási, vetési és növényápolási munkáknál is kedvező eredményeket hozott. A dőlt gabonát sem tudták volna a kombájnosok és az aratógépkezelők áldozatos munkája nélkül betakarítani. Az őszi munkák ismét nagy nehézségek elé állították traktorosainkat, a növénytermesztési brigádok tagjait. Az eddigi helytállások alapján elmondhatjuk, hogy az ősziek vetése októberben, a tavasziak talajelőkészítése november végére befejeződik és veszteségmentesen betakarítjuk a jó kapástermést is. Az állattenyésztők szintén jelentős eredményeket értek el a versenyben. Ennek köszönhető többek kö zött, hogy terven felül mintegy 20 000 tenyészsüldőt adnak át a termelőszövetkezeteknek, s az idén várható tejhozam meghaladja a tavalyit. II tömegkapcsolat további elmélyítésének jegyében tanácskozott a Szekszárdi városi pártértekezlet Csatlakozó, amely a halált okozta Egy asszony Kurdon vasaláshoz készülődött. A villanyvasaló csatlakozójából a szigetelő porcelánból egy darab letörött. — Még az első ruhát sem tudta elvasalni, amikor bekövetkezett a baleset: az áramütéstől az asz- szony meghalt. Ezt is látni fény képekben többek között a Szek- szárdon rendezett villamos balesetvédelmi kiállításon. S itt van a csatlakozó is, amely a balesetet okozta. Okulás, tanulásképpen láthatja mindenki. Hasznos kiállítás, amelyet meg kell nézni mindenkinek. Azért is, mert életünk mind több területén találkozunk már a villannyal, meg azért is, hogy figyelmeztessük barátainkat: A villamosáram, ha avatatlan kéz nyúl hozzá rossz szerszámmal: halált okoz. A háztartás villamosítása a cél. Ezernyi villannyal működő berendezés, gépszerkezet köny- nyíti már a munkát, és valljuk be, kevés hozzáértéssel kezeljük ezeket. A DÉDÁSZ-t csak dicsérni lehet azért, hogy ezt a kiállítást megszervezte. Minden bizonnyal a látogatók sokat tanulnak a kiállított makettekből, a fényképekkel illusztrált helyes és helytelen villamosberendezés kezelésekből. Tanulság az is, hogy csak szakember végezzen szerelést a lakásban. Két példát mutat be a kiállítás, amikor a kontár sze relése halálos balesetet okozott. És a gyerekeknek kell megmutatni ezt a kiállítást. Azoknak, akik csúzlikkal lelődözik a szigetelőket és a lezuhanó vezeték balesetet okoz. Gyerekeknek, akik sárkányt eregetnek a villamosvezetékelc közé. Munka adóknak és munkavállalóknak kell megnézni, hogy itt a kiállításon is tanuljanak. Az ember védelmét, a balesetek megelőzését mutatja be a kiállítás. Hasznos és üdvös lenne, ha ezt a kiállítást a megye mind több községében, falujában mutatnák be, hogy tanuljanak, s mind kevesebb csatlakozót kelljen bemutatni, amely halált okozott! Kedden reggel fél kilenckor kezdte meg munkáját a szekszárdi városi pártértekezlet, amely Szabópál Antal elvtárs előterjesztésében meghallgatta a városi pártbizottság beszámolóját. A beszámoló részletesen foglalkozott a pártélet legfontosabb kérdéseivel, a pártszervezetek életével, a pártbizottság két és féléves munkájával, számot adott a város iparosításáért folytatott munkáról, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének helyzetéről, a városi tanács munkájáról és a városfejlesztésről, majd meghatározta azokat a tennivalókat, amelyek a pártszervezetek . és pártszervek előtt állanak. A jó tömegkapcsolat egyik mérője a nagyarányú társadalmi munka A pártértekezleten sok szó esett a párt tömegkapcsolatának alakulásáról, s annak egyik megnyilvánulási formájáról, a társadalmi munkáról. A beszámoló is és a vita is részletesen foglalkozott ezzel. A pártértekezlet teljes mértékben helyeselte, hogy a pártbizottság ' 957 óta nagy erőfeszítést fejtett ki a város fejlődéséért. Ez a törekvés nemcsak a párt soraiban talált általános helyeslésre, de egyetértett vele a város lakosságának túlnyomó többsége is, éppen ezért minden erejével Baromfinemesífésre és szaporításra az fSEsótengelic! Kísérleti gazdaságot és a Jutié-pusztai Állami Gazdaságot jelölték ki megyéoikben A Földművelésügyi Minisztérium országos viszonylatban kijelölte azokat a szektorokat, amelyekben foglalkoznak baromfinemesítéssel és baromfiszaporítással. Ennek alapján baromfinemesítéssel és csibekeltetéssel a Juhé- pusztai Állami Gazdaság és ennek csernyédi üzemegysége, valamint az Állattenyésztési Kutató Intézet Alsótengelici Kísérleti Gazdasága foglalkozik. Ezért már most felhívjuk a termelőszövetkezetek figyelmét, hogy amennyiben naposcsirke-igényük . lesz, azt a Juhépusztai Állami Gazdaság központjába, vagy a Tenge- lici Kísérleti Gazdaság központjába adják be. támogatta a kommunisták kezdeményezéseit. Ez az egyetértés a többi között abban nyilvánult meg, hogy Szekszárdion — a megyében elsőként — megszavazták a 20 százalékos községfejlesztési hozzájárulást, de a megye- székhelyen bontakozott ki legnagyobb mértékben is a társadalmi munka: járdák építésére, utcák lekövezésére és házépítésre. Az elmúlt két és félév alatt több ezer napot dolgoztak a városban társadalmi munkaként. A pártbizottság munkája, és a tömegek aktív támogatása eredményeként a megyeszékhely néhány év alatt lényegesen többet fejlődött, mint azt megelőzőleg évtizedeken át: felépült a húsztantermes iskola, rövidesen átadásra kerül az új kenyérgyár, állami beruházásból 100 új összkomfortos lakás épült — az új bérháznegyed alakult ki ennek nyomán —, a város déli részén több utcából álló kertváros jött létre. Jelenleg az új könyvtár épületén dolgoznak a szakemberek, s hamarosan megépül az új megyei rendelőintézet. A közeljövőben kerül átadásra az új fürdő is. Jövőre ismét több új lakást építenek jelentős társadalmi munka hozzájárulásával, s ennek eredményeként egyszer s mindenkorra megszűnik a városban a múlt egyik átkos öröksége: a szurdok lakás. Figyelemre méltó sikerek a kongresszusi versenyben A pártértekezleten a jó tömegkapcsolatnak egy másik formájáról, — a széleskörűen kibontakozott kongresszusi versenyről is — többször esett szó. Ez év első felében a városban 103 százalékos volt az ipari tervteljesítés, ami azt jelenti, hogy első félévben 29 százalékkal termelt több árut a megye- székhely ipara, mint az előző év hasonló időszakában. A kongresszusi versenyben kimagasló eredmények születtek: a felajánlást mind a tervtűltelje- sítésben, mind a termelékenység Kifizették az 51000 forintos nyereményt Megvizsgálják a szelvényt, nagyító lencse alatt is megnézik, hogy nem hamisított-e. Rendben! — Itt tessék aláírni. Dr. Illés Jánosné aláírja az okmányt. — A személyi igazolvány számát is tessék ideírni. Ez is megtörténik. Pap Jó- zsefné, a lottóiroda dolgozója megnézi a személyi igazolványt is. Ezután kitesz a csinos fiatalasszony, dr. Illés Jánosné elé öt köteg százast és még azon felül is néhány darabot — összesen 51 409 forintot. A boldog asszonyka ugyanis — aki egyébként a földművesszövetkezeti leértékelt áruk boltjában dolgozik — ennyit nyert a lottón a 41. játékhéten. Nagy sürgés-forgás a lottóirodában. Egyik jön, a másik megy. Az asszonyka nem is kelt feltűnést, amikor belép — nem tudják róla, hogy ö most nem szelvényt vásárolni jön ide, hanem a nyereményért. Az nincs ráírva senkire sem, ha nyertes. Csak aki nagyon figyelte, azt vette észre, hogy keze egy kicsit remegett, amikor átvette a sok pénzt. Ez viszont nem is csoda, hiszen nem minden nap éri az embert ilyen szerencse. — Talán autót vesznek rajta? — kockáztatom meg a kérdést. — Ááá, szó sincs róla. Egyelőre nincs megfelelő lakásunk és a lakásproblémánkat sze reinénk megoldani. — Arra gondoltam, hogy mivel most nagy divat az autóvásárlás, maguk is azt vesznek. — Majd veszünk, de még nem most. Ha legközelebb nyerünk, akkor azon már autót veszünk. Mindjárt arra gondoltam, hogy körülbelül ezt nevezik optimizmusnak: még el sem költötte az egyik nagy nyereményt, már a másikra is gondol. Mindenesetre, legyen szerencséjük. Ez ismét érdekes téma lesz az újságírónak is. — Hány szelvénnyel játszottak ? — Minden héten csak egy szelvénnyel és ugyanazzokkal a számokkal. — Minek alapján »játszották meg« a számokat? — Azok kérem mind családi adatok voltak. A férjem és az én életkorom, ezenkívül pedig — tekintettel arra, hogy nincs családunk — a három keresztgyermekünk életkora. A na — • nyeremény felvétele után valaki szellemes »bölcsességgel« megjegyezte: — Az eset mindenesetre azt mutatja, hegy ha valakinek csak eov szelvénye is van, az már nyerhet. emelésében, mind pedig az önköltség csökkentésében túlteljesítettéi: a város dolgozói. Jelenleg vállalt 4 százalékos íervíúl- teljssítds 6,4, a termelékenységben 2 százalék helyett 3,4. az önköltség csökkentésére tett 1 százalékos vállalás helyett 4,4 százalék az eredmény. A márciusi határozat megvalósításáért indított harc sorá”1 ki magasló eredmény született, bizonyítva, hogy a párttagság mellett a pártonkívüliek is magukévá lelték a párt felhívását. A jó munka eredménye az is. hogy az elmúlt kilenc hónap során Szekszárdion az üzemelt dolgozóinak mintegy 8 százaléka kapía meg' a kiváló dolgozó jelvényt, vagy a kiváló dolgozó oklevelei. A rendszeres tervtúlteljesítés nyomán az a helyzet alakult ki, hogy a megyeszékhely üzemeiben a jövő év elején több heti fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést fizetnek ki a dolgozóknak. Tovább a megkezdett c3 úton A városi pártértekezlet a többi között határozatban mondotta ki: tovább kell menni a megkezdett úton, tovább kell mélyíteni a kapcsolatot a pártonkívüliek - kel. AZ értekezleten egyébként több jel arra mutatott, hogy további eredmények születnek majd a jő tömegkapcsolat nyomán, különösen a társadalmi összefogás és a városfejlesztés terén. Ennek egyik jele a fiatalok vállalása volt. Samu Lajos elvtárs, a városi KISZ-bizottság titkára a fiatalok nevében arra kérte a pártértekezletet, járuljon hozzá, hogy a fiatalok társadalmi munkával évente legalább egy házat építhessenek az arra kijelölt helyen. A pártértekezlet, miután meghallgatta a revíziós bizottság beszámolóját, megválasztotta a 39 tagú városi pártbizottságot és a héttagú revíziós bizottságot, valamint a megyei pártértekezleíre, a küldötteket, akik ott képviselik majd a város kommunistáit. Megyénkben eddig 884 beid z@!t&ég termelésére keletiek szerződést A Mezőgazdasági Termékeket Felvásárló és Értékesítő Központ szakemberei megkezdték a jövő évi zöldségtermelési szerződések kötését a termelőszövetkezetekkel és magántermelőkkel. A legutóbbi adatok szerint eddig a megyében összesen 864 hold zöldség- teremlésre kötöttek szerződést, Legnagyobb területen: 103 holdon a fedői Lenin Termelőszövetkezet termel szerződéses zöldségfélékéi. De viszonylag nagy területen, 90 holdon termel zöldségféléket a bátaszéki Búzakalász Tsz is. Ezen kívül 80 holdra szerződött a kurdi Uj Élet és 62 holdra a belecs- kai Szabadság Tsz. Jövőre megyénkben egy viszony lag ritka zöldségféle, a spárga termelésével is foglalkoznak. Elsőnek a bátaszéki Búzakalász Tsz jelentette be, hogy 5 holdon kíván spárgái termelni. Ugyancsak öt hold lesz a belecs- kai Szabadság Tsz-ben is