Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-01 / 204. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 1959. szeptember 1, Napolta több mint 10 000 forint kárt fizet ki megyénkben az állami Biztosító A kurdi Uj Élet Termelőszövet­kezetnek 120 hold kenderét verte el a jég. A termelőszövetkezet ká­ra meghaladja a félmillió forin­tot. Kiheveri-e a termelőszövet­kezet ezt a hatalmas anyagi vesz­teséget? Ki tud segíteni ilyen természeti csapás esetén? Ilyen gondolatokkal foglalkozva kerestük fel az Állami Biztosító Tolna megyei Igazgatóságát, és Boros Ferenc elvtárstól, az igaz­gatóság vezetőjétől kértünk tájé­koztatást a károk helyzetéről Tolna megyében. A kurdi Uj Élet Termelőszö­vetkezet félmilliót meghaladó ká­rát egy-két napon belül már utal­juk is ki — közölte Boros elv- társ. 1959 első félévében a szövet­kezeteknek 1 millió 737 ezer forintot fizettünk ki. Ez az összeg a második félévben lé­nyegesen magasabb lesz, mi­után a dolog természeténél fogva a jégkárok kifizetése a második félévre esik. Egy összegben ilyen nagy kár, mint amilyen Kurdon volt, arány­lag ritka, de egy és kétszázezer forint között már gyakoribbak a Hatvan kilométeres sebességgel szürke gépkocsi halad a dombó­vár—hőgyészi útvonalon. Dombó­vártól mintegy 10 kilométernyi­re távolodott már el, utasai han­gos jókedvűen beszélgetnek, ne­vetgélnek, amikor szembe jön egy motorkerékpáros és amint közelebb ér, jelez a kezével, hogy a gépkocsi álljon meg. Szűkszavúan, sietve mondja el a motoros, hogy alig egy kilomé­ternyire innét egy 15—17 év kö­rüli fiatalember fekszik az árok­ban. Mopedon igyekezett Dom­bóvárról Kurdra, s összetalál­kozva az autóbusszal kerülte azt ki, belement egy gödörbe, s fel­bukott. Úgy látszik, hogy hashár- tyarepedése van, mert hasának baloldalán ökölnyi daganat du- dorodlk már, s nem tud felkelni. Be kellene vinni Dombóvárra... — Kérem szépen... — mondja a gépkocsivezető, s már robog is a kocsi a jelzett hely felé, ahol egy teherautó áll már, amely a robogót viszi el a fiú szüleihez, Kurdra. A fiatalemberen látszik, hogy szenved, testét kiverte már a ve­ríték, nyirkos az inge, s az arca sápadt... — A hátulsó ülésre fektessék be... az utasok itt maradnak ad­dig, amíg Dombóvárról vissza­jövök — rendelkezi^ a gépkocsi- vezető, s egyik utasnak sem jut eszébe méltatlankodni a nem ter­károk. A faddi Győzelem Terme­lőszövetkezetnek sertések elhul­lása után 104 ezer forintot, a Du- naföldvári Földművesszövetkezet­nek 161 ezer forintos betörés kárt fizettünk ki. Tíz és húszezer forintos kárbejelentések úgyszó'- ván mindenna vannak. A kívül­állók számára talán hihetetlenül hangzik, hop^ Tolna megyében az Állami Biztosító egv napra eső átlag­kifizetése 1959 első felében napi 10 ezer forint, az elmúlt évben évi átlagban 18 ezer fo­rint volt az egy napra eső kárkifizetés. Ez a szám önmagában is felhív­ja a figyelmet a biztosítás jelen­tőségére. A közölt számok azon­ban csak a bekövetkezett károk egy részét fejezik ki, mert bizto­sítás hiányában a károk egy ré­sze nem térül meg és így szá­mokkal sem tudjuk kifejezni. Számtalan bejelentés érkezik az Állami Biztosítóhoz, amelyben méltányossági alapon kérnek té­rítést biztosítatlan károk után. — A mezőgazdaság szocialista átszervezése csökkentőleg hr.t-e ki a károkra? vezeti várakozás miatt. Néhány pillanat, s a gépkocsit porfelhő takarja a Dombóvár felé vezető úton, a teherautó pedig az ellen­kező irányba indul, hogy — bár úticélja csak félig visz arra — a mopedot hazaszállítsa a fiatalem­ber szüleinek, és megvigye az első hírt a szerencsétlenségről. Közel egy óra telik el, míg a szürke Pobeda visszatér Dombó­várról, a mentőállomásról, ahova a fiút vitte... Ezzel talán be is fe­jeztetett volna a gépkocsivezető Íratlan törvény szerinti küldeté­se, hisz a fiatalembert azon nyom bán, amikor átadta a mentőknek, azok tovább szállították a kom­lói kórházba. ... Nem! A tervezett, következő állomáson, Döbröközön nem áll meg, hanem tovább megy Kúrá­ra, megvinni az aggódó szülőknek a hírt, hogy eddig nem állt be veszélyesebb komplikáció a fiú állapotában, a gyermek Komlón van, ott keressék. ... A szülök mire megköszön­nék a gépkocsivezető figyelmes­ségét, az már a volán mellett ül, s fordul vissza, hogy utasait a tervezett munkahelyre szállítsa... A kocsi mögött örvénylő porban egy pillanatra világosodik meg a fehér rendszámtábla, s csap a négy szám: BA 30—63 marad meg az emlékezetükben... (buni) — A károk a szocialista mező­gazdasági viszonyok között sem küszöbölhetők ki, de csökkenni fognak olyan értelemben, hogy nem lesz kár, amely ne térülne meg biztosítás hiányában. A ma­gángazdák olykor vonakodnak a biztosítástól, a közösség vagyonát azonban biztosítani kell. Erre vo­natkozólag a földművelésügyi mi­niszter 19/1959. sz. (VII. 12.) F. M. rendeletének 82. §-a kimondja, hogy »az elemi kár által okozott értékcsökkenés ellen a termelő- szövetkezet vagyontárgyait bizto­sítani kell.« — Hogyan történik gondoskodás a termelőszövetkezeti tagok sze­mélyi vagyonának védelméről? — A szövetkezet vagyonával párhuzamosan —• természetesen — biztosítási védelembe kerül a szövetkezeti tagoknak a vagyona is. A háztáji biztosítás egyetlen biztosítás keretében nyújt védel­met tűz, vihar, villám, szavatos­sági, állatelhulíási, jégverés által stb. okozott károk ellen. Most fizettünk ki Kemény András bátaszéki szövetkeze­ti tagnak tűzkár miatt 20 220 forintot, ugyancsak tűzkár m!att Mezei Ferencnek (Nagyszokoly) 21 490, Katona Istvánnak (Nagyszokoly) 23140, Glöckner Mihálynak (Bátaszék) 17 760 forintot. Hozzá kell tennem mindehhez azt — fejezte be nyilatkozatát Boros elvtárs —, hogy az Álla­mi Biztosító a kiterjesztett koc­kázatokat olcsóbb díjakért vál­lalja, mint régen a magánbizto­sító, amely az összevont kockáza­toknak csak egyikét — például tűzkár elleni biztosítást — vál­lalta. — A bölcskei Kossuth Termelő­szövetkezet 300 férőhelyes úszta­tott betonlappal, téglafallal, nád­tetővel ellátott, közel félmillió forint beruházási értékkel juh- hodályt épít. A termelőszövetke­zet mintegy 70 000 forint érték­ben saját erővel járul hozzá az építéshez. — Elegánsak a moszkvai nők. Ann Ford angol harisnyagyáros felesége tíznapos üzleti úton járt Moszkvában és Leningrádban. Hazatérve lelkesedéssel beszélt a szovjet asszonyokról: »Ki mond­ja, hogy nincs érzékük a divat iránt? Jól öltözöttek, gondosan ápoltak és szépen kikészítettek, amire egyébként nem is lenne szükségük, mert kitűnő a bőrük. Igaz, hogy kövérebbek, mint az angol nők. de arányosak.« Ford asszony, aki egyébként férje cé­gének divattervezője, hozzáfűz­te: »Véleményem szerint cégünk hasznos kereskedelmet folytathat a Szovjetunióval. Néhányan Ar liaoan tanulhatnának egyet s mást tőlük, például a pontos fi­zetést.« — Tolna megye termelőszövet­kezetei összesen több mint 160 000 kát. hold területtel rendelkeznek. A termelőszövetkezeti családok száma pedig megközelíti a 17 ez­ret. — A Juhéi Állami Gazdaság színpadán a napokban mutatták be a fővárosi művészek a »Vizs­gázik a tanár úr« című zenés szín­művet. Az előadást a környező községekből is sokan megnéz­ték. A műsor után a gazdaság vezetősége megvendégelte a sze­replőkét. — Szeptember 12-én este Fáy Erzsi és több neves fővárosi éne­kes szerepel Bonyhádon. AUTÓTULAJDONOS SÉTÁJA Utmenti történet » SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS Augusztus 24-től szeptember 5-ig fsak 2 hétig Szekszárdon, Bonyhádon, Dombóváron, Pakson a Hépbolt kitittáru és konfekció szakboltokban 20—30—40 százalékos árengedmény Most vásároljon olcsón ruházati cikkeket! KAPHATÓK: Férfi vászonöftöny 500.— Ft helyett 400.— Ft-ért Férfi vászonpantalló 130.— Ft helyett 104.— Ft-ért Férfi áttört ing 40.— Ft helyett 32.— Ft-ért Női kartonruha 100.— Ft helyett 80.— Ft-ért Női pamut szoknya 65.— Ft helyett 39.— Fí-ért Női halásznadrág 110.— Ft helyett 77.— Ft-ért Női áttört nadrág 23.— Ft helyett 18.40 Ft-ért és még sok, százféle ruházati cikk. (3) 1 IDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás kedd estig: Hűvös idő. Felhőátvonulások, több helyen, főként a déli és ke­leti megyékben eső, mérsékelt északi, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: északon 6—7, délen 9—12, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—20 fok között. Távolabbi kilátások: a hűvös idő tovább tart. "bOOOOOOO^^ ü ü ü i! ü Jöjjön Budapestre a Mezőgazdasági Kiállításra Szeptember 4-től 20-ig. Kedvezményes utazási iga­zolvánnyal ellátott belépő­jegyek beszerezhetők a köz­ségi tanácsoknál. Belépőjegy ára 6,— Ft. Honvéd- és diákjegy 2,— Ft. Sorsjegy 4,— Ft. (?3) QOOOÖOQOOOOOOOQOOOOOQC! — A bonyhádi Vörösmarty Já­rási Művelődési Ház szeptemberi bábszínház műsora: 6-án: Bokré- tás kalap, 13-án: Két róka, 20-án: Fekete tallér, 27-én: Nyúl a bo­korban. Az előadások délután 4 órakor kezdődnek. — Üzlet a biblia is. A biblia a filmtársaságok profitszerzésének gazdag forrásává lett. Legutóbb Mózesről és a tízparancsolatról szóló filmek bizonyultak jó üz­letnek, most Lord Malcolm, a Parliament Pictures nevű új film­társaság vezérigazgatója 10 millió fontot szándékszik befektetni a Krisztus életéről szóló film gyár­tásába. Nyilván arra gondol, hogy Krisztus busásan »visszafizeti« majd a befektetett összeget. A sok sztárszerepre lehetőséget nyújtó film Amerikában készül. — A Gerjeni Állami Gazdaság­ban az új, saját erővel létesített magtisztító segítségével eddig 165 vagon kombájnaratású gabonát tisztítottak meg. Ebből 40 vagon­nal Budapestre, 10 vagonnal pe­dig a mözsi malomba szállítottak őrlésre. — Gyermekkorunk vágya, álma — a gumivégű irón ismét kap­ható. Kérje minden papírüzletben, szövetkezeti boltban, (x) — Egyenes hát, helyes testtar­tás minden szülő vágya, álma: Elősegíti és megszoktatja a he­lyes testtartást a háti iskolatáska: ötvenkét forintért szinte elszakít­hatatlan erősségű Pem iskolatás­kák kerültek forgalomba, (x) — KISZ-esküvő volt szombaton délután Tamásiban. Molnár Já­nos, a járási KISZ-bizottság mun­katársa és Gerussi Erzsébet, a já­rási tanács dolgozója, a községi KISZ-szervezet tagja tartották esküvőjüket a járási tanács fel­díszített nagytermében. A lako­dalmas- menet .egyenruhás KISZ- fiatalok sorfala között vonultja tanácsházára, majd az esküvő üfán "az Ifjú- férj szüleinek házá­nál folytatódott a reggelig tartó lakodalom. Apróhirdetések NAGYDOROGI Földművesszö­vetkezet vas-műszaki boltjába boltvezetőt keres. Fizetés kollek­tív szerint. Érdeklődni lehet te­lefonon, Nagydorog 4. szám le­vélben Sztálin tér 1. sz. (95) A BONYHÁDI Közgazdasági Technikumban szeptember 1-ével a levelező tagozaton az I. és II. osztályban indul oktatás. Évi tan­díj 150,— Ft.. Jelentkezni és be­iratkozni lehet minden munka­napon 9—12 óra között a közgaz­dasági technikum igazgatói iro­dájában. (91) GÓRÉ, ház, muhar és lucerna- széna eladó. Tolnán, Bajcsy Zs. u. 14. szám. (1) 250 KÖBCENTIS Jáwa motor- kerékpár jó állapotban eladó. — Érdeklődni lehet 22—61. telefon számon munkanapokon 8—12 óráig. (4) ELADÓ áron alul, azonnal be­költözhető kétszoba, konyhás náz. Érdeklődni: Mórágy 26. (2) ELADÓ egy 30 méter hosszú családi ház decsi szőlőhegyen. Busz megállótól 200 méterre, be­költözhető. Szerletics Péter. (103) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra ti $| HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents