Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-25 / 225. szám
2 TOLVA MEGYEI NEPÜJSÄG 1959. szeptember 25. Á leszerelés kérdése az ENSZ-közgyűlés előtt New York: Az AP jelentése szerint szerdán az. ENSZ tagállamai fokozták nyomásukat, hogy valamilyen haladást érjenek el leszerelési kérdésben. Szerdán délután Moreno panamai külügyminiszter szóba hozta a német kérdést is, mondván, hogy Németország egyesítése Szükséges »Európa és a világ nyu galmának biztosításához«. Hozzátette, reméli, hogy a nagyhatalmak nézeteltérései megszűnnek és biztosítani lehet a békét, a nemzetközi biztonságot. Montéra uruguayi külügyminisz tér kijelentette, az egész világ bízik az ENSZ-ben és a?. ENSZ- től várja a nézeteltérések elsimítását. Murilló guatemalai külügyminiszter arra szólította fel az ENSZ tagállamait, érvényesítsék befolyásukat Angliánál, hogy adjon szabadságot Brit-Honduras- nak. Rifai jordániai küldött az arab világ politikai problémáit taglalta. Majd felhívta az ENSZ-et, akadályozza .meg a tervezett francia atomkísérleteket és igazságosan döntsön Algériáról. Aiken ír külügyminiszter indítványozta, hogy a nukleáris hatalmak állapodjanak meg, nem adnak atom- és hidrogénfegyvereket más országoknak. Az atomfegyverekkel nem rendelkező országok pedig ígérjék meg, hogy nem gyártanak és nem szereznek tömegpusztító fegyverc-ket, vagy olyan harci eszközöket, amelyek vUl-ímháború kirobbautasára alkalmasak. A külügyminiszternek a berVni kérdésről az volt a véleménye, hogy a várost az egyesített Németország fővárosává kell tenni. Szerinte addig nem lehet e kérdést békésen és tartósan rendezni, amíg Németországot nem egyesítik. Az európai biztonság kérdését pedig csak úgy lehet békésen megoldani, ha az egyesített Németország', LengyelorESEMÉNYEK SOMOKBAN Párizs: (MTI) A francia kormánya de Gaulle tábornok elnökletével szerdán minisztertaná esi ülést tartott, amelyen elfogadta az 3 960. évi költségvetés tervezetét. A mintegy 6470 milliárdos kiadást és 5870 milliárd bevételt előirányzó költségvetés törvényjavaslat formájában októberben-kerül a parlament elé. * Belgrádi (MTI) Taft Bensőn, az Amerikai Egyesült Államok földművelésügyi minisztere európai körútja során csütörtökön délelőtt kétnapos jugoszláviai látogatásra Belgrádba érkezett. * London: (MTI) Bállá János 23 éves »menekült«, aki jelenleg a walesi Cynh'endre városában lakik, megtámadta szállásadónőjét, mert megtiltotta, hogy leányát moziba kísérje. Dulakodás közben öklével az asszony arcába sújtott és orrcsontját szétzúzta. Az asz- szeny eszméletlen állapotban került kórházba. Amikor a rendőrségen közölték Baliával, hogy szállásadónőjét súlyosan megsebesítette, közömbösen ezt felelte: »Mit bánom én, né avatkozzék a szívügyeimbe«. Bállá ügyét büntetőbíróság elé utalták. * Tunisz: (AFP—AP) Brugiba tunéziai elnök szerdán este az elnöki valotában tárgyalást folytatott Ferhat Abbasz-szal, az ideiglsnes algériai kormány miniszterelnökével és több miniszterével. Elhatározták, Busszuf közlekedésügyi miniszter hamarosan Ma,rokkába utazik, hogy V. Mohammed királyt és a marokkói kormányt tájékoztassa a tuniszi megbeszélésekről. A tunéziai kormányhoz közelálló körökbe:: azt mondják, hogy a választ de C —1le programjára nem igen adják meg Vasárnap vagy hétfő előtt. szág és más kelet-európai országok »idegen csapatoktól mentes- térséggé válnak. Pella olasz külügyminiszter javasolta, hogy a leszerelést fokozatosan. szakaszokban hajtsák végre és »minden szakaszban alkalmazzanak megfelelő ellenőrzést«. Indítványozta, hogy az atomleszereléssel egyidőben fogjanak hozzá a hagyományos haderők leszereléséhez is, Az AFP jelentése szerint Pella ezután de Gaulle algériai programját wette védelmébe. •A Reuter és áz AP jelentése sze rint Kocsa Popovicg- jugoszláv külügyminiszter kormánya nevében kijelentette, hogy Jugoszlávia támogatja Hruscsov szovjet miniszterelnök leszerelési javaslatát. A jugoszláv kormány figyelemre méltatja az angolok leszerelési javaslatait is, amelyek »ugyanabba az irányba mutatnak«. Ezután elmondotta, hogy a szovjet kormány leszerelési terve megvalósíthatatlannak tűnnék, ha feltételeznék, hogy nemzetközi síkon nem számíthatunk általános javulásra. Jugoszlávia azonban bízik abban, hogy a jelenlegi kelet—nyugati tárgyalások eredményeképpen a nemzetközi helyzet megjavul. Popovjcs indítványozta, hogy a közép-európai államok csökkentsék katonai költségvetésüket. Meg kell teremteni a »katonailag ritkított övezetet« is — mondotta. Hozzátette, hogy ezeket az intézkedésedet meg kell tenni, függetlenül attól, hogy az ENSZ valamennyi tagállama hajlandó-e elfogadni a leszerelés átfogó tervét. A jugoszláv külügyminiszter elítélte azokat a törekvéseket, amelyeknek célja, hogy a leszereléssel összefüggésben az ellenőrzést »abszolút jelentőséggel« ruházzák fel és igy megakadályozzák a leszerelési egyezmény megkötését. A Reuter jelentése szerint utolsónak Andrade bolíviai külügyminiszter szólalt fel. Megelégedéssel állapította meg, hogy világszerte »rendkívüli érdeklődést« tanúsítanak Hruscsov és Eisenhower találkozói iránt. — A vitát ezután elnapolták, a közgyűlés legközelebb csütörtökön, magyar idő szerint 15.30 órakor tart ülést. Angliának hozzá kell járulnia a nemzetközi feszültség enyhítéséhez John Gollan felszólalása London: (TASZSZ) »Az angol kormány, ha független politikát folytat a legmagasabb szintű értekezlet összehívása előtt, döntően hozzájárulhat a nemzetközi feszültség enyhítéséhez« — mondotta John Gollan, Nagy-Britan- nia Kommunista Pártjának főtitkára, egy- walesi választási gyűlésen. Az általános választások után — hangsúlyozza Gollan — az angol kormánynak ki kell jelentenie, hogy lemond az atomfegyver használatáról és az atomfegy ver-kísérletekről. Minden befolyását latba kell vetnie, hogy a genfi értekezleten létrejöjjön a megegyezés az atomfegyver-kísérletek megtiltásáról. Intézkednie kell az angol területen lévő amerikai rakéta- és légitámaszpontok haladéktalan megszüntetéséről. Hivatalosan ki kell jelentenie, hogy nem tűri Nyugat-Németor- szág alomfelfegyverzésát és nemzetközi akciókat követel ennek megakadályozására: Az angol kormály — folytatta Gollan — kezdeményezheti a katonai tömbök felszámolását. Tárgyalásokat javasolhat az észak-atlanti egyezmény és a varspi szerződés szervezeteinek felszámolására. Az angol kormány ilyen politikával »a béke oldalára« állíthatja Angliát ás biztosíthatja a legmagasabb szintű értekezlet si-' kerét. Az angol kommunista vezető bírálta a jelenlegi angol kormányt és felhívta a választókat, szavazzanak a konzervatívok ellen. Egyenlő jogokat követel a választási harcokban Nagy-Britannia Kommunista Pártja London: (ADN) Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára felhívta az angol választópolgárok figyelmét, tiltakozzanak az ellen, hogy BBC a választások idején nem engedi népszerűsíteni a' kommunista pártot a rádióban és a televízióban. Ez az elhatározás — mondotta Gollan — nyilvánvaló kísérlet, hogy háttérbe szorítsák a pártot. A hatóságok, úgy látszik, nem néznék szívesen, ha a nép jobban megismerné a kommunista párt politikáját. ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A kormány csütörtöki ülésén az élelmezésügyi miniszter előterjesztésére az új termésű kukorica országos felvásárlási átlagárát — a jó termés ellenére — a tavalyi árszínvonalnak megfelelően állapította meg. A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségekre a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Kínai Népköztársaság kormányának meghívására magyar párt- és kormányküldöttség utazik a Kínai Népköztársaságba. A küldöttséget Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke vezeti. A küldöttség tagjai: Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, belügyminiszter, Antos István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságárak póttagja, pénzügyminiszter és Nógrádi Sándor, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság pekingi nagykövete. A Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 10. évfordulóján rendezendő ünnepségekre Németország Szocialista Egységpártjának meghívására ma gyár párt- és kormányküldöttség utazik a Német Demokratikus Köztársaságba. A küldöttség vezetője dr. Münnich Ferenc, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja. A küldöttség tagjai: Kiss Károly, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnök- helyettese, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, Kisházi Ödön munkaügyi miniszter és Rostás István, a Magyar Népköztársaság berlini nagykövete. A kormány Nádasdy Kálmánt, a Magyar Állami Operaház vezető főrendezőjét az Operaház igazgatójává nevezte, ki. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt. (Folytatás az 1. oldalról.) mellett?” — mondotta Hruscsov, amikor megköszönte az ajándékot, Hruscsov ezután megtekintette az egyetem háztartási iskoláját. A háztartási munkák tanszékén Hruscsov mosolyogva szemlélte a mosni, vasalni és főzni tanuló diáklányokat. „A Szovjetunióban nincsenek ilyen iskolák, mert a szovjet anyák maguk tanítják meg leányaikat ezekre a munkákra” — mondotta. Amikor, a szovjet miniszterelnök a mosodában szorgoskodó diáklányoknak sok szerencsét kívánt, tréfásan megjegyezte: „A legfőbb dolog azonban, hogy jó férjet találjanak”. A lányok lel" késén megéljenezték Hruscsovot. * A Garst-farmon tett látogatásakor Hruscsov figyelmét felkeltette a fotóriporterek sátora. Belépett és megtekintette a fény- képfelvételek rádiótovábbítását. Jót nevetett, amikor a riportképek között talált egy felvételt, amelyen megölel egy jó húsban levő farmmunkást. Hruscsov a felvétel egy másolatát elkérte emlékbe. * Hruscsov kíséretének orvos-tagja szerdán közölte, hogy a szovjet államférfi kitűnően birja n megerőltető körutazást. Jó egészségnek örvend és alig veszített súlyából. „Aki mosolyog, egészséges. Márpedig Hruscsov mindig mosolyog, akárcsak otthon” — mondotta az orvos. Des Moines-ben négy 16 éves diáklány megszökött az iskolából, hogy láthassa Hruscsovot. Belopakodtak a szovjet államférfi szállodájába és sikerült kezet szorítaniuk a vendéggel. Az iskola igazgatósága viszont iskolakerülés miatt ideiglenesen kitiltotta őket az iskolából. LIPPMANN NYILATKOZATA HRUSCSOV LÁTOGATÁSÁRÓL Washington (AFP): Walter Lippmann amerikai publicista szerdán részt vett a washingtoni országos sajtóklubban a tiszteletére rendezett ebéden. Lippmann kijelentette, szerinte Hruscsov amerikai látogatása „később majd hasznosnak bizonyul”. Másfelől viszont azt a véleményét hangoztatta, hogy Hruscsov leszerelési terve „nem a holnapnak készült”. Lippmann kifejtette azt a véleményét, hogy az Egyesült Államok megváltoztatja majd politikáját Kína kérdésében. Új tanszék a Moszkvai Állami Egyetemen Megnyílt a Moszkvai Állami Egyetem tizennegyedik tanszéke. Hallgatói diákok, aspiránsok és ifjú tudósok Csehszlovákiából, Lengyelországból, Irakból, az Egyesült Arab Köztársaságból, Indiából, Indonéziából és más országokból. Az orosz nyelvet és irodalmat fogjak tanulmányozni az új tanszéken és megismerkednek a szovjet nép életével és kultúrájával, valamint a tudomány és technika különböző területein elért eredményeivel. Az idén a moszkvai egyetem új tanszékén mintegy 500 külföldi diák és aspiráns kezdi meg tanulmányait. Az NDK könyvkiállításának nagy sikere Londonban Szeptember 11-én Londonban megnyílt a Német Demokratikus Köztársaság könyvtermelésének reprezentatív kiállítása. A kiállításon 1700 könyv mutatja be az NDK szépirodalmi, tudományos, művészeti és műszaki kiadványait. A kiállításon szerepelnek gyermekkönyvek, bibliofil kiadások, továbbá olcsó sorozatok —is. Igen nagy elismerést arattak az angol nyelvű, NDK-ban megjelenő könyvek, továbbá az angol iro dalom német fordításai. A megyei fényképkiállítás elé A Tolna megyei Népújság szeptember 13-i számában közölte a megyei fényképkiállitás részvételi feltételeit. A pontok között jónéhány újdonság szerepel, amelyek eddig megyei viszonylatban ismeretlenek voltak. Egyesek talán meglepetéssel olvasták, hogy a fekete-fehér fényképek csoportjában a hosz- szabbik oldalnak negyven centiméternek kell lennie. Ez bizony különösen a kisfilmmel dolgozóknak jelenthet nehézséget és sokkal gondosabb munkát kíván. Mégis szükségesnek látjuk ezt a méretet —, amely minden komolyabb kiállítás előírt mérete —, mivel véleményünk szerint a művészi igénnyel dolgozó Tolna megyei amatőrök már eljutottak erre a fokra. A kérdés végeredményben technikai probléma. Talán mégis megnyugtatásul annyit: a bírálóbizottság — újabban már mindenhol — elsősorban mondanivalót keres a képben és ha az elemi erővel, meggyőzően jelentkezik, több értéket jelent még akkor is, ha mondjuk szemcsés a kép, mint egy technikailag kifogástalan, de témaszegény, tartalmatlan kép. A zsiiri bizottság tagjai országosan, sőt külföldi kiállításokon is elismert fotóművészek. A kiállítás színvonalát egyrészt az ő bírálatuk fogja biztosítani, de ehhez az alapot elsősorban megyénk amatőrjeinek kell megadniok. A képek elsősorban azt a gondolatot tűk rözzék, amit a szerző kifejezésre akar juttatni. A kép ne csak a szerzőnek legyen beszédes (emlékkép), ne legyen öncélú, tartalmatlan, silány. Nem lehet cél az utánérzés, egyes képek témái má ol'sa rcm. Ne igyekezzenek amatőrjeink ou esetlegességet ábrázolni, hanem a tipikusát. Lássák meg az újat, a szépet, melyre társadalmunk törekszik és amelynek megvalósításához tartalmas fényképekkel is hozzá lehet járulni. Az már az amatőrök feladata, hogy az élet melyik területén, milyen szemmel és adottsággal veszik észre és örökítik meg a fent leírtakat. — Mégis azt szeretnénk, ha a képek többségén az ember lenne a hangsúly, aki az újat, a jobbat alkotja, aki mindezért tudásával, szorgalmával, erejével fáradozik, nemegyszer harcol és aki. jól végzett munkája után önfeledten szórakozik, vagy ünnepel. A zsűrizés érdekessége, hogy nyilvános lesz. A falra kerülő képek kiválogatása és a díjak odaítélése után bárkinek jogában áll kérdést feltenni valamelyik képpel — akár sajátjával — kapcsolatban. A bíráló bizottság tagjai minden esetben felvilágosítást fognak adni, akár vitába is bocsátkoznak, természetesen a döntés már megváltoztathatatlan. A beküldési határidőig bőven van még idő, csak helyesen kell kihasználni. A fotoszakkö- rökben célszerű lenne bevezetni »A hónap legjobb képe« pályázatot, melynek első helyezettjét például fotópapírral lehetne díjazni. A pályázat legjobb képei több eséllyel indulnának a kiállításon, hiszen pár ember bírálatát már kiállták. Fotoszakkörünk már hasznúi tapasztalatokat szerzett a fenti pályázat beindításával. Szeretnénk ha az egyes fotoszakkörök vitás kérdéseikkel .felkeresnék szakkörünket. KIÁLLÍTÁSI RENDEZŐ BIZOTTSÁG