Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-24 / 224. szám

W39. szeptember 24. TOLNA MFCYFI NfiPÜJSÄO 8 Munkások között Dr. Tuska Pál elvtárs látogatása a Bonyhádi Zománcgyárban A beszélgetés koccintással kezdődött. Meghittség, közvet­lenség töltötte be a Bonyhádi Zománcgyár igazgatójának, Nagy Ferencnek a szobáját. Nem egy szokványos értekez­let volt ez, hanem egyszerű, szabad beszélgetés. Dr. Tuska Pál elvtárs, a megyei tanács v. b. elnöke az üzembe érke­zett, hogy elbeszélgessen a munkásokkal gondjaikról, mun kájukról, az üzem életéről. Ott volt a beszélgetésen Horváth József elvtárs is a Szakszerve­zetek Tolna megyei Tanácsa elnökségének képviseletében. Vagy tizenöten voltak a munkások. Közvetlenül a mun­katermekből jöttek. Valameny- nyien élenjáró dolgozók: Bíró Vilmos, Perez János, Réder Adámné, Gyenge János, Szack Ernő és a többiek. Egy-két percig mindenki a szomszédjára nézett. Minden tekintet ezt mondta: — Kezd te! Egyszer aztán valaki meg­kezdte. Ettől kezdve — mint mondani szokták — szinte egy­II kongresszusi verseny élenjárói Kaposvári Róza a Tolnai Se­lyemfonógyár dolgozója. A cér- názó üzemrészben dolgozik. A kongresszusi verseny idején ter­vét 110 százalék felett teljesíti és 0,6 százalék hulladék keletkezik munkája során. Az elmúlt hóna­pokban kiváló munkáját kétszer jutalmazták kitüntetéssel. Szegedi Mártonná a selyemfo­nás előmunkálatainál dolgozik. Gubóválogató, ő készíti elő a fo- nónőknek az alapanyagot fonásr . A kongresszusi verseny során vállalását rendszeresen túlteljesí ti, három rr.or jutalmazták kiváló munkáját. másnak adták a szót: valaki mindig beszélt. A beszélgetés­ből pedig az üzem munkásai­nak a gondjai, örömei jutottak kifejezésre — no meg termé­szetesen a lelkes munkájuk ezernyi tanúbizonysága. Más­részt pedig az államhatalom, a megyei tanács elnökének a vé­leménye minderről. — Kevés a hús. Amennyit kap a község, az nem elég. — Meg az elosztás sem jó, mert pont olyankor mérik, ami kor a munkásemberek nem ér­nek rá odamenni. — Sajnos, ez nemcsak bony­hádi, hanem országos problé­ma, hiszen az igények ugyan­csak megnőttek. Ezenkívül szá­molunk azzal is, hogy a falusi lakosságnak módja van barom­finevelésre —1 amint az közis­mert, minden falusi háznál nagymennyiségű baromfit ne­velnek. A marhahúsellátás az- szerint fog javulni, ahogyan fejlődik a szarvasmarhaállomá­nyunk. A nagyüzemű gazdál­kodás fejlődése a jele^ szerint fokozatosan megoldja majd ezt a problémát. Üzemi konyhájuk úgy tudom van. —. Az van. Körülbelül 270 az étkezők száma. Ott nincs baj az ellátással. — Kevés a férőhely a napkö­ziben. Sok dolgozónak komoly gondja van emiatt. — Akiknél nagyszülő van otthon, az is szívesebben adná a gyermekét napközibe, mert a nagymamáktól bizony a mai gyermekek már nem sokat tud­nak tanulni. Szóval, sokkal jobb, ha a napköziben van­nak... Sajnos, az a tapasztalat, hogy nincs mindenütt kihasz­nálva teljesen a napközi. Ezért bizonyos átszervezésre kerül majd sor. Olyan közkedveltek lettek mindenütt a napközik, hogy alig tudju^ kielégíteni az igényeket. Az anyagi lehetősé­gekhez mérten igyekszünk min denütt segíteni. Természetesen a lakásprob­léma sem maradt ki a gondok közül. Elmondották azt is a munkások, hogy milyen sokan építettek OTP-kölcsönnel há­zat, de hát így is hiány van. Tuska elvtárs közölte, hogy most készül a második ötéves tervjavaslat és abban szerepel Bonyhádon bérház építése is. A zöldségellátás, a termény­árak alakulása és még egy sor egyéb probléma vetődött fel. — Nincs villany és víz az új­telepen. — Adtunk egy kilométer új villanyvezetéket Bonyhádnak az újtelepre. — Ez igaz. Már épül is. Nem sokára kész lesz a vízvezeték is a sok utánjárás következtében. — A lakosság is segített, ami­vel csak tudott. Kiástuk pél­dául az árkokat. — Milyen a kereset a gyár­ban? — Megkeressük az 1500—1600 forintot átlagban. — Ehhez csak annyit — szólt közbe az üzemi párttitkár, Gyi- mesi Ferenc elvtárs —, hogy az ellenforradalom előtt néha egy­mást érték az emberek a párt­irodában különféle bérügyi rek­lamációkkal. Azóta kettő sem volt. — Meglesz-e az önköltség- sökkentés, amit a kongresszus­ra vállaltak? Meglepően szűkszavú vála- 7' kat adnak: — Reméljük... — Én azt hiszem, igen... — Később, csak az igazgató :.vai után derül ki, hogy ezek megjegyzések a közismert ’ r’ ásszerénység példái vol- Ugyanis példásak az üzem termelési eredményei, ahol le­maradás volt, azt is pótolják. Az igazgató csak a legnagyobb elismerés hangján beszél az üzem kétkezi munkásairól, s a vállalással sem lesz baj. — Lesz-e élüzemavatás? — Ami rajtunk múlik, mi mindent megteszünk érte... Természetesen sok minden kimaradt ebből a tudósításból — a közbevetett tréfás meg­jegyzésektől az egyik jelenlévő idősebb legényember nősülési gondjáig. A tanulságok levoná­sához azonban elég ennyi is: sok gondjuk van a zománcgyá­ri munkásoknak, ezek mind az igények rohamos növekedé­sével függnek össze s népgaz­dasági erőnk gyarapodásával, a vezetői, helyes intézkedései által párhuzamosan fokozatosan eltűnnek ezek a problémák. A másik tanulság pedig az, hogy a vezetők találkozása, közvet­len, baráti beszélgetése a mun­kásokkal csak hasznos lehet mindkét fél részére. A vezetők jobban, közelebbről ismerik meg a munkások gondjait, éle­tét, utána hathatósabban tud­nak tevékenykedni érdekük­ben. A munkások pedig meg­ismerik a vezetőket, tevékeny­ségüket, az üzem kapuit túl­növő, országos problémákat, jobban tudnak számolni a reá­lis lehetőségekkel. Mindehhez természetes őszinteségre van szükség mindkét részről. Ezen a beszélgetésen ebből nem volt hiány. B. F. Erről is beszélni kell Barázdák Olvastam valamikor, hogy egy számtani szakember kiszámitotta, mennyivel lehetne többet termel­ni, ha a barázdákat is termővé tennék. Nem emlékszem pontosan a tonnák számára, amennyivel több kenyere lenne a számítás szerint az ország lakosságának, ha egy-egy hold föld között nem hú­zódna az eltüntethetetlennek látszó barázda, de ez a számítás akkor elgondolkoztatott, s most ismét felötlöttek bennem ezek a gondo- latok, amikor egyik vidéki utam alkalmával megálltam az útszélen és néztem, hogy hogyan szántja egybe a sok-sok barázdát egy traktor, mint tűnik el az enyém fogalomnak egyik nagyon is je­lentős megnyilvánulási formája: a barázda. Az egyik, ősszel kezdő termelőszövetkezet földjein tüntet­te el ezeket a barázdákat a trak­tor. Nem messze tőlem — ezt csak később vettem észre — egy idős paraszt bácsika pipázgatott egy fa árnyékában, s hozzám ha­sonlóan figyelte a traktor mun­káját, bár a gondolatai talán nem egyeztek minden tekintetben az enyémmel. Odaballagtam hozzá és megkérdeztem, mit néz? — Ez a föld itt az enyém volt — mutatott maga elé a friss szán­tásra, s mielőtt még tovább kér­dezhettem volna, ismét megszó­lalt: — Most még az egész tábla, az egész határ a miénk lesz... így mondják... Rövid, hozzávetőleges számítást végeztünk a barázdák termővé- tételének hasznosságáról. Tíz kiló gabonát számítottunk egy barázda termésének. A község földterülete háromezer hold. Harmincezer kiló tehát az a ter- méstöbblet, amit a barázdák el­tüntetése jelent a község lakos­ságának, s az a termés!ehetőség évtizedek, talán évszázadok óta kihasználatlan volt. De nemcsak ebben a községben, hanem a megye még számos fa­lujában hasonló munka folyik. A barázdák egymás után tűnnek el a határban, ahol az ősszel kezdő termelőszövetkezetek földjeit szántják egybe a traktorok, vagy fogatok ekéi. S hogy ez kifizetődő, hasznos, azt bizonyítják azoknak a termelőszövetkezeteknek a ter­méseredményei, s tagjaiknak a ke­resete, amelyek már korábban megalakultak, s földjeik közül évekkel ezelőtt eltűntek az enyé­met jelentő barázdák, ahol azóta az enyém szót felváltotta a mi­énk. Lehetne hosszasan filozofálni e történelmi esemény jelentőségé­ről, hogy mit jelent az egyes em­beren belül e változás... Szakítást a múlttal, azzal a múlttal, amely­ben évszázadokon keresztül élt, s ilyen esetben az ember elhatáro­zását fokozottan kell becsülni... Hogy a barázdák eltűnnek, egy­re több falu határában, végső so­ron az ember veszi észre hasznát, jelentőségét még akkor is, ha ma nehéz a választás az enyém és a miénk szó között. S kormá­nyunk kellő tapintatot tanúsít a gondolkozó emberrel szemben, tudva, hogy most az ember eddigi énjével, múltjával szakít, hogy egy új életet kezdhessen... S az eltűnt barázda mind több és több helyen fejezi ki az új élet kez­detét..* (buni) Az idén jobb volt a kereskedelem nyári ellátása, mint tavaly A nyári időszak mindig nagy feladat elé állítja a kereskedel­met. Az idei nyárnak a végére értünk és most érdemes néhány adatot elmondani a kereskedelem nyári élelmiszer-ellátásáról össze­hasonlításul a tavalyival. Talán egy évben sem volt ilyen zökkenőmentes az ecetellátás, mint az idén. Az előző években rendszerint a tárolással volt sok baj. Ezt a problémát sikerült megoldani, mert időben elrendel­ték az ecet kötelező előre tárolá­sát. így sikerült biztosítani, hogy a kiskereskedelem megyénk terü­letén 35 vagon, a nagykereskede­lem pedig 30 vagon ecettel ren­delkezett. Ezzel párhuzamosan elrendelték az üzletekben a két tároló edény tartását. Mire az egyik hordó megürült, megérke­zett a másik feltöltött hordó s nem volt hiány az ecetellátásban. Kiegészítésképpen még palacko­zott ecetet is hoztak forgalomba. Hasonlók mondhatók el a cu- korellátósról is. Már az idény elején látható volt, hogy jó gyü­mölcstermés várható, ami többek között a fokozott cukorvásárlást is maga után vonja. Ezért aztán mintegy 100 vagonnal több cu­kor forgalombahozását tervezték, mint az előző év hasonló idősza­kában. A kis- és nagykereskedel­met egyaránt kötelezték, hogy a forgalomnak megfelelően leg­alább 25—30 napos készlettel ren delkezzen. Nem is fordult elő hiány, kivéve Tolnát, ahol egy napos kiesés volt a cukorellátás- ban — a tolnai kereskedelmi dol­gozók hibájából, akik nem gon­doskodtak megfelelő tartalékról. Jobb volt a zöldség- és gyü­mölcsellátás is a tavalyinál. Ki­bővítették az elárusító helyeket Szekszárdon, Bonyhádon, Dombó- várott és a bányavidéken. A ter­melőszövetkezeteket is szélesebb körben sikerült bekapcsolni az áruellátásba — Szekszárdon pél­dául ideiglenes elárusítóhelyeket létesített a termelőszövetkezet. A kenyérgabona-termés kisebb volt a múlt évinél. Az ellátást en nek ellenére sikerült zökkenő- mentesen biztosítani. Elrendelték a kiskereskedelemben 15 napos finomlisztkészlet tárolását a fo­gyasztásnak megfelelően. A ke­nyérellátásnál néha mutatkozott kisebb zavar. A készlet ugyan ele gendő volt, de néha előfordult, hogy nem volt olyan nagy a sü­tés, mint a vásárlás vagy a ren­delés nem volt reális és emiatt például Szekszárdon egy-két órán, esetleg félnapon keresztül nem volt elegendő kenyér. Az ál­talános kenyérellátást azonban nem befolyásolták lényegesen ezek a zökkenők. Igen örvende­tes, hogy szinte mindenütt je­lentős javulás mutatkozik a ke­nyér minőségénél. A nyári idényre sikerült bizto­sítani mindenütt a kívánt meny- nyiségben az aratószalonnát. A friss hús ellátásnál is mutatko­zott javulás a múlt évihez ké­pest, mert megszervezték, hogy havonta legalább kétszer minden község kapjon húst. Az idén már minden községet bekapcsoltak a szervezett húsellátásba, amire az előző években még nem volt pél­da. összesen 127 mozgóárus műkö­dött megyénkben, amelyből több, mint száz — érthetően — föld­művesszövetkezeti volt. Néhány észrevétel a bátaszéki sütödékről A Szekszárdi Járási Népi El­lenőrzési Bizottság júliusban meg­vizsgálta a bátaszéki sütőüzeme­ket. A vizsgálat során észlelték, hogy Monostori Vladimir kisipa­ros nem vezeti az előírt nyilván­tartásokat annak ellenére, hogy a megyei tanács már ez év máju­sában ezekre vonatkozóan utasí­totta. Szőr József kisiparosnál pe_ dig megállapították, hogy a sütő­helyiség piszkos. Az ellenőrzés az állami sütödék­re is kiterjedt. A 32-es sütőüzem­ben a kemencét gázzal fűtik. Tü­zelés közben néha olyan sűrű gáz csapódik ki, hogy nemigen lehet bent kibírni. Ebben a helyiségben tárolják a frissen sült kenyeret. Ez nagyon helytelen még akkor is, ha a kenyér csak rövid ideig ma­rad ott. Tudott dolog, hogy a friss kenyér gyorsan átveszi a környe­zet szagát. A gépszitát nem hasz­nálták, helyette kézzel szitálták a lisztet. A sütésre elkészített tész­tát pedig piszkos takaróval fed­ték le. Ezek voltak — egyebek között — akkor a népi ellenőrök megál­lapításai. Az ellenőrzés még jú­liusban volt. Azóta már idestova két hónap elmúlt és a 32-es sütő­üzemben még nem történt semmi, már ami az említetteket illeti. Hétfőn — szeptember 21-én — a kenyeret még mindig a régi he­lyen tárolták, a gépszitát megint csak nem használták és a keverő edény takarója még mindig pisz­kos volt. Nem tudjuk megérteni, hogy miért idegenkednek a gépi szitálástól. A Tolna megyei Sütőipari Vál­lalat ellenőrei a hozzájuk tartozó üzemeket rendszeresen ellenőr­zik. Ezek az ellenőrzések azonban nem minden esetben érik el a megkívánt eredményt. Azért, mert az ellenőrzések alkalmával a ta­pasztaltakat nem rögzítik írásban és a hibák megszüntetésére írás­beli utasítást nem adnak. Szembe­tűnő az, hogy az ellenőrző könyv­be 1957. január 15-én volt az utol­só bejegyzés. A népi ellenőrök által felfedett hibákat nem szabad elhallgatni. A Tolna megyei Sütőipari Vállalat igazgatója a Bátaszéken tapasztal­takról szeptember 21-én értesült először. Ekkor kapta kézhez a Szekszárdi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését. A bátaszéki telepvezetővel azonban az ellen­őrök nyomban közölték a hibá­kat. A helyes az lett volna, ha a telepvezető a központtal azonnal megbeszéli a kijavítandó hibákat és késedelem nélkül intézkednek a kijavításukról. — eh —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents