Tolna Megyei Népújság, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-20 / 195. szám

TOLNA IvmOV^T NtíPÜJSÁG 1959. augusztus 20. ünnepi i,A Magyar Népköztársaság polgára vagyok!” Lehet-e fel­kiáltójel nélkül íeírni ezt a mon­datot? Lehet-e büszkeség — jo­gos büszkeség — nélkül kimon­dani ezt a mondatot? Büszke vagyok és büszkék lehetünk va­lamennyien, hogy leírhatjuk, hogy kimondhatjuk és fennen hirdethetjük, hogy szabad pol­gárai vagyunk egy szabad hazá­nak, Egy olyan hazának, amely felsorakozott a népek élcsapa­tába, hogy az úttörő idősebb testvér példája nyomán az elsők között vállaljon részt az' egész emberiség új történelmének, igazi történelmének megalapo­zásában, diadalra juttatásában. Lehet-e büszkeség nélkül gon­dolni városainkra, ahol soha nem látott fejlődésnek indult az ipar, elmaradhat-e a büszkeség mezőgazdaságunk láttán, amely szintén megindult és rohamos léptekkel halad a szocialista át­alakulás útján? Iskoláink nemcsak benépesedtek, szűkössé kezdenek lassan válni, mert köz­kincs lett a tudás, a kultúra.- Mennyi a nevető gyermekszem, s köztük egyet se homályosít el ez éhség. Ifjaink gondja nem az, lesz-e biztos állás, megalapoz- hatják-e jövőjüket, válogathat­nak — s talán a kelleténél töb­bet is válogatnak sokan — a kí­nálkozó lehetőségek között. S ugye megmosolyognivaló már a kérdés is: élő gond-e még ná­lunk a munkanélküliség? Szépek a gyárak, szépek a föl­dek, szépek a létesítmények, büszkeséggel töltenek el a nagy­szerű eredmények, de mindez szürke, mindez jellegtelen lenne a legfontosabb nélkül. A leg­fontosabb: nálunk minden az ember érdekében történik. Em­berek csinálják az új világot ön­maguknak, fiaiknak, unokáik­nak. Mert „A Magyar Népköz- társaságban minden hatalom a dolgozó népé”; A hatalommal jól sáfárkodott a mi népünk. Megindultunk, testvéri közösségben, egymást segítve, támogatva, egymást ké­zenfogva a szovjet nép mutatta úton, a szocializmus felé. Meg­tettük az első lépést az emberi- ^ ség új, igazi történelme, a kom-rh munizmus felé, amely tündöklő. örökkön nyíló rózsává fakasztjrM a szocializmus bimbaját, aho'Ij; kiteljesedik mindaz, amiről né $ pünk évszázadokon keresztül ál­modozott, s amit csak a legkivá-„v lóbb elmék voltak képesek meg ifi látni és megmutatni. Erre lehetünk büszkék és vu-'íj gyünk is büszkék, most, alkot-'1 mánvunk születésének tizedil évfordulóján, az ünnepen. Dc.^ büszkék lehetünk az ünnep utár ij is mindennap, amikor a hétköz- napok szorgalma, sokszor verej-rj tékes, fáradságos munkálkodásai veszi át az ünnepek derűjét. Drjl nem csodálatos, mennyivel de-.| rűsebb nálunk manapság a mun-fi ka is, mint bármikor volt? Hányszor éreztük szólamnak a jelmondatot: nálunk a munka becsület és dicsőség dolga. Jel­mondat, szólam? Az. De valóság is, mert a társadalom megveti, kirekeszti önmagából a restet, a tétlenkedőt, a megbecsülés, a dicsőség a munkálkodóé. De a munkálkodáson túl számonkórik az emberek azt is, önmagad épü­lésén, önmagad gyarapodásán túl, mennyit tettél a köz érde­kében. Vagyis — megint csak egy szólamot kell elmondanom — új embertípus van kialakuló­ban a mi hazánkban is, különb, jobb, emberebb, mint a régi. S mi magunk is különbek, jobbak, emberebbek leszünk minden nappal a régi magamagunknál. Alkotmányunkat köszöntiük. Alkotmányunkat ünnepeljük. Mert minden okunk és minden jogunk megvan a büszkeségre, az öntudatra. Nyughatatlan, elé­gedetlen néppé lettünk. Valami jófajta nyughatatlanság. elége­detlenség hajt bennünket mindig előre, egyre feljebb. Amit ma elterveztünk, sokszor holnap már mosolygunk rajta, s kis­szerűnek érezzük tegnapi ter­veinket. Rohamléptekkel szalad az életünk, s ha lassúnak érez­zük a tempót, gyorsítunk rajta nemegyszer. S a legnagyobb ju­talom, a legméltóbb bér fárado­zásunkért, amikor ifjúságunk szemében már az új világ fé­nyeinek csillogását látjuk. Alkotmányunk életünk, mun­kálkodásunk alaptörvénye. Ezt a törvényt mi alkottuk, ennek a törvénynek megszeghetetlensé- gén mi őrködünk, ha kell és úgy kívánja mérföldes léptekkel haladó világunk, mi változtatjuk meg, fejlesztjük tovább. Alkot­mányunkban a mi új világunk tükröződik, a mi új, szocialista életünk vetítődött ki benne a jogalkotás talajára. Védelmez­zük, megvédelmezzük, belső bi­tang, vagy külső hódító emelje rá a kézét. Ezért valljuk büszkén: „A Magyar Népköztársaság polgára vagyok”; Letenyel György V) Még ivóvíziiialí sem volt” ötven éves Horváth János bácsi, Sípoló tüdővel, fáradtan ül velem szemben. A múltról, a kendergyári »életről« beszélge­tünk. Amikor már vége felé járunk a hasznos »tanácskozás­nak« megkérdezem tőle: — Az Alkotmány, hát az mit hozott magának, János bácsi? Kezét hirtelen mozdulattal felemeli, körbehordozza: — Mit? Hát nézzen körül, mindent amit itt lát, új gyá­rat, bölcsődét, iskolát, televíziót, minden családnak külön lakást, vizet, ...jogot, az élethez... tör­vényt, amiben nekünk is sza­vunk van... És újból meséli a régi életet, de most már összehasonlítva a tíz év eredményeivel, a válto­zással... — Mert, tudja változott itt a világ... 1923. január elsején jöt­tem ide a gyárba, akkor építet­ték... kézzel törték és tilolták a kendert. 1949-ben, amikor álla­mosították a gyárat, akkor jött az alkotmány is. Uj gyárat épí­tettek... ez, ez a mostani a régi­hez képest kastély... Ezt fűtik, nincsen a munkatermekben por. Sajnos én már nem dol­gozhatok a gyárban. 24 évig voltam fűtő, naponta 12 órát is kellett dolgozni 18 filléres óra­bérért... János bácsi fűtő volt, valami­vel több bért kapott mint az üzemiek, azok csak heti 9—10 pengőt kerestek, ő 15—1G pen­gőt. De hiába volt a több ke­reset, abból megélni mégis ne­héz volt. Három család lakott egy szeba-konyhás lakásban. Három család — kilenc gyerek és hat felnőtt — egy szo­bában aludt, ott élte életét... — És nem volt vizünk. Az egész gyárban nem volt iható víz. Szamaras kordéval hord­ták a vizet, úgy mint most a szódásüveget, katrocos volt a kerdély, akinek belefért a vöd­re annak hoztak vizet, akinek nem, az veszekedett, nem egyszer verekedtek is, és aki még ezután sem tudta vödrét el­helyezni, az gyalog ment vízért Gyántra, meg a tolnanémedi vasútállomásra. Még vizünk sem volt... El tudja maga kép­zelni mi volt itt akkor? Min­denki hasmenéses volt, tífusz is gyakorta szedte áldozatát... Most meg a víz a konyhaajtó­ban van, artézi, jó, jobb mint a bor — mondja s mosolyog is hozzá... • Tanulhat aki akar, a gyári dolgozók iskolai végzettsége — az idősebb generációt véve ala­pul — négy elemi iskola, de most már más, mert a fiatalok tanulnak, az egyik gyári dol­gozó hadbíró lett, egy egyete­Hatszor tüntették ki Bíró Vilmos csendes, halk- szavú munkásember, a Bonyhá­di Zománcgyárban dolgozik. Tíz éve készíti a zómáncedényeket és ez idő alatt munkájára soha nem volt panasz. Tervét kiemel kedően teljesíti és betartja a minőségre vonatkozó utasításo­kat is. A tíz év alatt hatszor tüntet­ték ki kiváló munkájáért. 1952- ben, 1953-ban és 1954-ben szta­hanovista oklevéllel és jelvény­nyel, 1955-ben és 1958-ban Ki­váló dolgozó oklevéllel és jel­vénnyel, 1959-ben pedig a Gép­ipar kiváló dolgozója kitünte­tést adományozták felettes szer vei. mén tanul, kettő technikumbaríj gimnáziumba is járnám és a nyolc általános mindenkinek megvan. — Aztán még televíziónk is van — mondja büszkén — a há­ború előtt Simontornyára kel­lett moziba menni, az is heten­ként van itt a kultúrteremben. Könyv meg, várjon csak — gondolkodik — a könyvtáros mondta, hogy már ezer köteten felül van, azelőtt meg még pony varegény sem volt itt... — Itt vannak-e még a régiek, akikkel együtt jött ide a gyár megindulásakor dolgozni? — kérdezem. — Itt, hogyne lennének itt, de már közülük tizennégy házat épített, mindnek van rádiója, biciklije és már a fiatalok mind motort akarna^ venni... — De az Alkotmány, az mit adott magának? — terelem vissza a beszélgetést... — Hát ezt, mindent, meg a fizetett szabadságot, üdülést meg azt is, hogy hat hétig Ba- latonfüreden voltam szanató­riumban, meg azt is, hogy a fe­leségemet, amikor rosszul lett, éjjel vitte be a gyári kocsi a pincehelyi kórházba — ingyen, a Potó Jóska fiát viszont 1930- ban nem vitte be a gyári kocsi, amikor vakbélgyulladása volt, bele is halt szegény gyerek. Hát ez az én alkotmányom, nekem ezt jelentette, meg még azt is, ezt ne felejtse el, ember lettem, megbecsülnek, de a legfonto­sabb a víz, tudja nekem ez tetszik a legjobban... És az egyszerű ember, ki ere­je javát a tőkésnek adita, most csak szamarakat tud őrizni, pe­dig erősen fogadkozik: most jó lenne dolgozni, mert látja, hogy mindig jobb lesz a munkásem­bernek... — A mi országunkban, mi va­gyunk az urak, munkások, va­lahogy így mondja az alkot­mány is ugye? — Igen, így van János bácsi... Pálkovács Jenő. otthona DUNAFOLDVAR Az olyan idős emberekről, akik keresőképtelenek, nincs rokonuk sem, aki eltartaná őket — az állam gondoskodik. A dunaföldvári szociális otthon­ban jelenleg 80, ilyen idős em­ber él... Régen a szegényháznak volt a feladata, hogy a sen- kitleneket gondozza, erre az időre azonban szomorúan em­lékeznek vissza azok, akik is­merték ezt az intézményt. Du- naföldváron a község belterü­letén egy pincehelyiségben he­lyezték el a szegényház lakóit, akik abból éltek, hogy koldul­tak, s alkalmi munkát vállal­tak családoknál. Ma az állam, a dolgozó nép gondoskodik ró­luk. A dunaföldvári szociális ott­hon 1949-ben létesült a valami­kori csendőrlaktanya helyén, a község szélén, festői környezetű helyen... A lakószobák kényel­mesek, tiszták, otthonosak. De r.emcsair a kényelmet és ellá­tást kapják meg az otthon la­kói, hanem a gondoskodást, sze- retetet is, ami ilyen idős kor­ban a legszükségesebb. Az ott­hon dolgozói a legnagyobb oda­adással és szeretettel foglalkoz­nak velük, mintha saját szülei­ket, hozzátartozóikat gondoz­nák. Kertész Ferencnétől, az ott­hon vezetőjétől megtudjuk, hogy a szociális otthon lakóinak teljes ellátására, élelmezésére, rüházására és a velük foglal­kozó személyzet fizetésére éven­te több mint 600 ezer forintot fordít az állam. Tizenkét Tolna megyei gyermek talál otthonra a lúti gyermekvárosban A Tolna megyei Nőtanács szervezésében az elmúlt hónap­ban 65 Tolna megyei asszony tett látogatást a fóti gyermek- városban. Megnézték a tégla , jegyek gyűjtéséből felépült óvo-o daházat. ij! A látogatók észrevételeket isjk tettek a gyermekváros igazgató­ságánál azzal kapcsolatban, hogy az óvoda benépesítésénél kimaradtak a Tolna megyei gyermekek. Az igazgatóság Ígé­retet tett, hogy ezt a hibát ki­küszöbölik. Ez meg is történt. A tegnapi nappal értesítették Takács Mihálynét, a Megyeije Nőtanács titkárát arról, hogySj 11 óvodáskorú kisgyermek é:ft' egy VII. osztályos iskolás kis-í, híny elhelyezése ügyében intéz-?j kedtek. *1 A tizenegy óvodáskorú pyer-ji mek és az iskoláslány a közeli; napokban felügyelet mellett ck fóti gyenre-v 'vc-öa utazm’.- Jf ahol elfoglalják a számukra.! biztosított helyet, « Az Alkotmány Tsz kilenc éve Dunaföldváron mindenki tudja, hogy az Alkotmány Tsz 1957- ben 62 forintot, 1958-ban 43 forintot fizetett ki egy munkaegység­re. Most azt is eláruljuk, hogy az idei terveik szerint legalább 50 forint lesz egy munkaegység értéke. S hogy a tsz egyes tagjai mi­lyen jövedelmet szerezhetnek, ezt egy-két névvel és adattal be- mutatj uk: Idős Kovács Lajos tehenész feleségével és 16 éves fiával 1141 munkaegységei szerzett az elmúlt évben. Sürü János kocsis, a le­ányával együtt 780 munkaegységet keresett tavaly, Medics István takarmányosnak idén augusztus 1-ig 410, Csizmadi Ferenc állat­gondozónak, akit fia segít a munkában, 915 munkaegysége van. Száraz adatok? Tessék beszorozni a munkaegységek számát egy munkaegység értékével! Sokatmondó és még többet Ígérő eredmé­nyeket kapunk. Nehéz lenne leírni, hogy ez a szövetkezet az elmúlt kilenc év alatt — a megalakulása óta — milyen sokat fejlődött. Egy-két be­ruházást érdemes itt felsorolni: 80 férőhelyes tehénistálló, 50 fé­rőhelyes megtárpadlásos vegyes istálló, szeszfőzde, silógödör, do- hánypajta, magtárak, sertésfiaztatók, hizlaldák, süldőszállás, mű helyek, fűrésztelep építése, gépek vásárlása, gyümölcsöd telepíté­se jelzi a fejlődés útját. A tsz vagyona közel 2 millió forint. És még egy: a volt agrárproletár tagságnak közel a fele épített vagy vett magának családi házat. S nincs olyan tsz-tag, aki az el­múlt években ne újította volna fel házát, ne cserélte volna ki bútorait. Hajó igyekszik fölfelé a lomhán hömpölygő Dunán, me­rülésig telt uszályokat vontat maga után. A parton asszonyok mosnak, amott a kikötőt övező park fái alatt kékszínű, farmo­toros Ikarusz yeszegel. Dübörög a folyam két partját összeölelő acélív; tehervonat zakatol át a hídon. A magas partról a víz­re bámul a vaskos, négyemele­tes török torony. Évszázadok óta trónol fenn a magasban, da­colva az idővel, maga a megtes­tesült örökkévalóság. öreg torony... Te látod, ho­gyan zajlik körülötted az élet. Te már álltái, amikor három évszázaddal azelőtt, a török vi­lág elmúlta után a nádasokból előmerészkedett néhány j ob­A kendergyáriak Ez a gyár, ez a szédületes fej­lődés amit itt láthatunk, na­gyon jellemző szocializmust építő hazánkra. A felszabadulás előtt 110—120 munkás dolgozott itt, de volt, hogy évekig állt a munka, ami­kor a tőkésnek nem ment az üzlet. S ha ment is, ingadozó volt a termelés, a foglalkozta­tottság, a kereset, s mindig volt munkanélküliség. A munkakö­rülmények? A dolgozók felét kitevő nők helyzete? Ünnep­rontás lenne beszélni róla! Több, mint tízmilliós beruhá­zással — túlzás nélkül írjuk — teljesen kicserélődött a Duna­földvári Kendergyár. Uj, mo­dern, nagyablakos munkater­mekben, a nehéz fizikai mun­kát teljesen száműzték a gépelt. A földvári sporl-horqászok nek nagyobb szerencséje van. Az egyesület történetében ed­dig egy 24 kilós harcsa és egy 10,5 kilós ponty a legjobb ered­mény. De joggal büszke 50 pon­tyára Kudlik Lajos, a vasipari vállalat dolgozója is... A dunaföldvári horgászoknak saját vízterületük van, s a horgá szat mellett gondolnak a nemes halak szaporítására is. Ponty­neveléssel is foglalkoznak társa­dalmi munkában. Az elmúlt év ben például 18 mázsa tükör- pontyivadékot telepítettek a Du nába, aminek nagy része más vi zekre úszik el, s távoli horgá­szoknak szerez izgalmas, öröm­teli perceket... A községtől két kilométer­nyire, a sziget túlsó oldalán gyönyörű horgásztanya hívja fel magára az arra járók figyel­mét: a dunaföldvári horgászok tulajdona... A felszabadulás előtt kevesen horgásztak, s ami­kor néhány évvel ezelőtt megala kult a horgász egyesület, még csak hatvan tagja volt. Ma már közel kétszáz tagot tartanak nyil ván Nagy Sándor gyógyszerész, a horgász egyesület elnöke mond­ja el, hogy mindezt közös erő­vel, maguk hozták létre. Az egyesületben együtt spór olnak I a munkások, értelmiségiek, s az fog több, nagyobb halat, aki-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents