Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-05 / 156. szám

TOLNA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! uuuuuuouuuuuuw VASÄRNAP 1959. július 5. IV. évfolyam 156. szám Ara: 60 FILLÉR (límte fieliiik a kawnLtiekeiexLLk ÍULfLfrt Lezárult a gépállomások kongresszusi versenyének első szakasza A gépállomások között Várdomb, a traktorosok között Tolnaics István, a brigádok versenyében Zentai Lajos brigádja az első Július 5-én ünnepli a világ több száz millió — szövetkezetbe tömörült — dolgozója, a 37. nem­zetközi szövetkezeti napot. Szá­munkra a mai ünnep nagy jelen­tőséggel bír, mivel megyénkben mintegy 70 ezer szövetkezeti tag vallja magáénak a szövetkezés ügyét. Szövetkezeti mozgalmunkban immár népi hagyománnyá vált, hogy a világ különböző orszá­gainak szövetkezőivel évről évre egy időben és együttesen ünnepel­jük a szövetkezeti gondolat tér­hódításának, a haladó szövetke­zeti mozgalom erősödésének ün­nepét. A szövetkezők e nagy, szé­lesméretű megmozdulása és ez a nap, mind a szocialista, mind a kapitalista államokban egyre in­kább, a béke ügye melletti de­monstratív kiállás napjává válik. Az eltelt egy esztendő mérlege a szövetkezeti mozgalom, — fő­leg a szocialista országokban — nagyméretű kiszélesedését és meg erősödését mutatja. A népi Kí­nában, Bulgáriában és Csehszlo­vákiában a dolgozó parasztság túlnyomó többsége már korábban lépett a termelőszövetkezetbe és ez évben lényeges megerősödésük következett be. Pl. Kína terme­lőszövetkezetei az elmúlt évben 100 százalékkal növelték az or­szág mezőgazdasági termelését. Nagy arány bán bontakozott ki ez évben hazánkban is a szövetke­zeti mozgalom. A nemzetközi sző vetkezeti mozgalomban szerzett tapasztalatok felhasználása hozzá­járult azokhoz a sikerekhez, ame­lyeket pártunk helyes politikája következtében ez évben — külö­nösen ez év első hónaljaiban — elértünk. Mezőgazdasági termelőszövet­kezeteink 1958. december 31-én megyénkben az összes földterü­let 12 százalékán, 6487 taggal mű ködtek. Jelenleg a megye föld­területének 33,3 százaléka szocia­lista megművelés alatt van, a ta­gok száma pedig 19 711 főre emel kedett. Számos község pa­rasztsága lépett a boldogabb pa­raszti életet biztosító szocialista mezőgazdaság újára. Megyénk 107 községe közül 57 termelőszö­vetkezeti községgé alakult. Ma már minden községben van leg­alább egy termelőszövetkezet, melyre méltán lehetünk büszkék. A mezőgazdasági szövetkezés területén elért nagyszerű ered­mények mellett gyors ütemben fejlődtek a falusi általános föld­művesszövetkezeteink és kisipari termelőszövetkezeteink egyaránt. Mind gazdasági, mind tömeg­szervezeti vonatkozásban színvo­nalasabb lett a vezetés, javult a választott vezetőségek munkája, jelentős gazdasági eredményeket értek el. A földművesszövetkeze­tek a vagyonvédelem és takaré­kosabb gazdálkodás kapcsán az elmúlt évben több mint 4 millió forint megtakarítást értek el, az e célra szervezett takarékossági verseny során. Ez év X. negyed­évében földművesszövetkezeti ke reskedelmünk 102,6 százalékra teljesítette áruforgalmi tervét. A II. negyedévben pedig már jú- mius 17-vel 100 százalékos terv­teljesítést ért el. A lakosság jobb és lcultúrál- tabb ellátása érdekében modern fmsz-i önkiszolgáló és önjtiválasz tó bolt működik megyénkben je­lenleg 14 és év végére közel 50 bolt fogja hirdetni a földműves­szövetkezeti kereskedelmünk fej­lődését. A kisipari termelőszövet­kezetek a megye és az ország la­kosságának áruval való ellátása mellett jelentős árut termelnek ex­portra is. A szövetkezésben rejlő erő ékes bizonyítékát mutatták be fmsz-eink és kisipari termelőszö­vetkezeteink, mezőgazdaságunk szocialista átszervezésében és ter­melőszövetkezeteink erősítése, se­gítése területén. Az MSZMP Köz poni Bizottságának decemberi, majd márciusi határozatát meg­értve, elsők között kapcsolódtak be pártunk célkitűzéseinek meg­valósításába. A földművesszö­vetkezetek választott vezetősége, tagságának döntő többsége és a felsőbb szövetkezeti szervek dol­gozói aktív, személyes példamu­tatással segítették a falu felemel­kedését. A legtöbb községben az fmsz-ek választott vezetőségének tagjai, (Gyönk, Bonyhád, Kölesd, Bátaszék, stb.) elsők között lép­tek be a termelőszövetkezetbe. Míg 1958. december 31-én 281 volt a vezetőségi tagok közül tsz-tag, addig 1959. május 1-én már ez a szám 734 főre emelke­dett. Ez a személyes példamuta­tás az fmsz-i tagság körében nem maradt hatástalan. Örömmel és büszkeséggel ál­lapíthatjuk meg, hogy a magyar szövetkezeti mozgalom a felsza­badulás óta eltelt 14 esztendő alatt jelentős eredményeket ért el. A mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekben a nagytáblás mű­veléssel nagyfokú gépesítéssel és a fejlett agrotechnika használatá­val nőtt a növénytermelésben az átlagtermés és a minőség javult. Örömteli fejlődést mutat me­gyénkben az állattenyésztés, ön­tözéses zöldség és szőlő, vala­mint a gyümölcskultúra térhódítá­sa. Termelőszövetkezeteink je­lentős mértékben biztosítják az ország lakosságának és iparának ellátását. Földművesszövetkezeteink ered ményesen végzik a termelőszö­vetkezetek és a ma még egyéni­leg dolgozó parasztság, falusi lakosság bő választékú, minősé­gileg kifogástalan áruellátását. Biztosítja a megtermelt mezőgaz­dasági termékek értékesítését, a dolgozó parasztság megelégedésé­re. Továbbra is segíti a termelő- szövetkezeteket vetőmaggal, mű­trágyával, gépekkel, építőanyag­gal és különböző iparcikkekkel. Kisipari termelőszövetkeze­teink a lakosság részére több milliós készárutermelés mel­lett több mint 12 milliós építési munkát végeznek a termelőszövet­kezetek részére, ebből 4 millió forint értéket kongresszusi fel­ajánlás keretében. Állandóan nö­velik és szélesítik a szocialista kis­ipar feladatkörét, dolgozóink tel­jes megelégedésére. Megyénk szövetkezőinek test • véri összefogásával, egymást se­gítve erősítsük szövetkezeti moz­galmunkat, következetesen hajt­suk végre pártunk célkitűzéseit, népünk akaratát. Eredményes harcunkkal a szo­cializmus építését segítjük ha­zánkban és ezzel — a világ töb­bi haladó szövetkezőivel együtt — hasznos szolgálatot teszünk min­den becsületes dolgozó hő vágyá­nak, a világbéke megteremtésé­nek. HORVÁTH JÁNOS MÉSZÖV Igazgatóság elnök­helyettese Az MSZMP közelgő kongresz- szusa tiszteletére indított orszá­gos méretű szocialista munkaver­senyben a Tolna megyei gépállo­mások is részt vesznek. A trakto­rosok arra tettek vállalásokat, hogy munkájuk jobb megszerve­zésével a megnövekedett termelő­szövetkezeti földterületeken ide­jében végeznek a gépi munkák­kal, takarékoskodnak az üzem­anyaggal és alkatrészekkel, minő­ségileg kifogástalan munkát vé­geznek. A fenti szempontok figyelembe­vételével most a tavaszi kampány befejeztével a Gépállomások Me­gyei Igazgatósága értékelte a gépállomások, a traktorosok és traktoros brigádok közti versenyt. Eszerint a kongresszusi verseny első szakaszában a várdombi gép­állomás lett a győztes. Felemelt tavaszi tervét 120,5 százalékra teljesítette az üzem. A traktorosok január 1-től július 1-ig 28 900 normálholdat kitevő traktor- és motormunkát végeztek el szemben azzal, hogy az elmúlt év hasonló időszakában 17 000 normálhold volt az üzem teljesí­tése (ilyen nagy arányban nem növekedett a géppark). A Várdom­bi Gépállomáson az egy traktorra jutó átlagteljesítmény 375 normál­hold, ami jónak mondható, biz­tosíték lehet arra, hogy az év vé­géig maradéktalanul teljesítsék a traktorosok, amit a kongresszus tiszteleté­re vállaltak, az egy traktorra eső 900 normálhold munka­teljesítményt. A várdombi gépállomás elért ered ményeinek értékét növeli, hogy jelentős összeget, mintegy 10 fo­rintot takarítottak meg minden normálholdnál az üzem-költsé­gekből, ami több százezer forintot tesz ki. A gépállomások kongresszusi versenyének első szakaszában Szedres lett a második. Az egy traktorra jutó teljesítés 297 nor­málhold, a tavaszi tervteljesítés pedig 108,4 százalék a gépállomá­son. Sorrendben harmadik a nagy­dorogi, negyedik pedig a dal- mandi gépállomás. Az előbbin 293, az utóbbin 282 normálholdat tel­jesített átlagban egy-egy gép. A gépállomási traktorosok versenyében a tavaszi idény­ben mindig élenjáró Tolnaics István, a Várdombi Gépállo­A nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából szövetkezeti dolgozó­kat tüntettek ki Szekszárdon a vá­rosi kultúrház nagytermében. Kiváló földművesszövetkezeti dolgozó kitüntetést kaptak: Szá- niel Imre MÉSZÖV mezőgazda- sági osztályvezető, Németh László tamási földművesszövetkezeti dol­gozó, Györfi László szekszárdi FJK-elnök, Dávid Ottó Szekszárd, fmsz.-clnök. Térineg Sándor gyön- ki FJK főagronómus, Hornok Ist­más DT traktorvezetője lett az első, aki 254 műszaknormát teljesített a tavaszi idényben. Második Gyuri- cza János szintén várdombi trak­toros, aki G 35-ös gépével 140 mű­szaknorma teljesítést ért el. Har­madik Fejős József szedresi trak­toros, aki Sz. 80-as típusú géppel 140 műszaknormát teljesített. A traktoros brigádok verse­nyének első és második helye­zettje szintén a Várdombi Gépállomásról került ki. Sorrendben első Zentai Lajos traktoros brigádja, második Sallai Sándor brigádja. A harmadik he­lyezett itt Tibai Sándor traktoros brigádja (Szedresi Gépállomás). A Gépállomások Megyei Igaz­gatósága külön értékelte a nö­vényápolásban résztvevő trakto­KENYÉR, ZSÍR A megyei tanács kereskedelmi osztályának közlése szerint a III. negyedévben sok «tekintetben to­vábbi javulás lesz az élelmiszer- ellátás területén. A zavartalan el­látásra minden előfeltétel adva van. Zsírból és zsiradékból mint­egy 1200 mázsát hoznak forgalom­ba a megye területén. Az előző évektől eltérően a húsboltok zsír­szalonna értékesítésével is fog­lalkoznak. A «tavalyi viszonylag gyenge gabonatermés ellenére biz­tosítani tudják a zavartalan ke­nyér- és lisztellátást. A lisztellátás zavartalansága érdekében például kötelezővé tették a boltokban a 15 napos törzskészlet kialakítását. Ezen túlmenően mintegy 1000 má­zsa száraztésztát és 1000 mázsa rizst is forgalomba hoznak. CUKOR Jó gyümölcstermés mutatkozik és így a háziasszonyoknak mód­juk nyílik a befőzésre is, amihez mindenekelőtt sok cukorra lesz szükség. Több mint 13 ezer má­zsa cukor kerül forgalomba és ez a gyümölcseltevéshez, a lekvár­főzéshez és a rendes napi fogyasz­táshoz egyaránt biztosítja az igényeket. A kereskedelem arra törekszik, hogy lehetőleg minél több megfelelő tartalék álljon rendelkezésre. hcs Központi árualapból mintegy 5200 mázsa hús és húskészítmény értékesítését tervezi a kereskede­ván, a MÉSZÖV megyei választ­mányának elnöke, a faddi Lenin Tsz elnöke, dr. Bónis Mátyás, a mór agyi gyümölcstermelő szak­csoport elnöke, körzeti orvos. A Mezőgazdaság kiváló dolgo­zója kitüntetést Kasza Aurél de- csi fmsz.-i agronómus és Rácz An- talné nagydorogi fmsz.-i agronó­mus kapott. A kitüntetéseket és a pénzju­talmakat Kovács György, a MÉ­SZÖV igazgatóságának elnöke adta át a kitüntetetteknek. rosok, a kombájnvezetők és arató­gépkezelők párosversenyét. Kapálásban Vezekényl Lajos (Gyönki Gépállomás) az első, aki 560 katasztrális holdat kapált meg. Második a korábbi években mindig élenjáró szedresi Benke István, aki mindössze 5 holddal maradt el versenytársától. Har­madik Simlacsik János várdombi traktoros 515 hold teljesítmény- nyel. A gépállomási kombájn vezetők versenyében ez idő szerint Török Sándor nagydorogi, az aratógép­kezelők versenyében pedig Regős János szedresi traktoros vezet. Említésre méltó még ezzel kap­csolatban, hogy a gépállomások július 1-ig — a rossz időjárás el­lenére — 3600 holdról takarítot­ták be kombájnnal, illegve arató­géppel a gabonát. lem a III. negyedévben. Ez mint­egy 15 százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakában for­galomba hozott mennyiség. Ezen­kívül a földművesszövetkezetek is jelentős mennyiséget hoznak forgalomba a saját nevelésű ser­téseikből, különféle hús és hús- készítmény formájában. A föld­művesszövetkezetek által forga- lombahozott mennyiség eléri ha­vonta a 70 mázsát. Egyéb módon is jelentős húsmennyiség kerül forgalomba. A húsellátásnál meg kell emlí­teni, hogy megyénkben sohasem fogyasztott a lakosság ilyen nagy mennyiségű friss húst és hús- készítményt, mint napjainkban, így ha időközönként mutatkoznak is hiányosságok az ellátásban, az mindenekelőtt az igények roha­mos növekedésével magyaráz­ható. Baromfiból és halból a keres­kedelem előreláthatóan nem tud olyan mennyiséget forgalomba- hozni, mint amilyenre szükség lenne. Ugyanis az igények e te­kintetben hihetetlenül ív-'''növe­kedtek. A helyi árualapból azon­ban jelentős pótlás történik, mert a termelőszövetkezetek ér az egyé­niek jelentős mennyiségű barom­fit és halat visznek piacra. A TEJ ÉS TEJTERMÉKEK FORGALMA az elmúlt évekhez viszonyítva mintegy 25—30 százalékkal növe­kedett. Ahol időközönként zavar mutatkozott, annak az volt az oka, hogy rosszul szervezték meg az áruellátást. Tejből és tejtermé­kekből a III. negyedévben vál­tozatlanul elegendő mennyiség áll majd rendelkezésre. ZÖLDSÉG A kedvező időjárás következté­ben zöldség- és gyümölcsfélékből lényegesen több áru várható, mint az elmúlt évben. A tavaszi hóna­pokban néhol még szervezetlen volt a piaci felhozatal, de a ter­melőszövetkezetekkel folytatott tárgyalások által a nagyobb pia­cokon, Szekszárdon, Bonyhádon, Dombóváron, Dunaföldváron stb* sokat sikerült javítani e hely­zeten. Kitüntetések a nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából Milyen lesz az élelmiszerellátás a III. negyedévben

Next

/
Thumbnails
Contents