Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-28 / 175. szám
VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! rou t 'JUUWUUUUUUUUUU KEDD 1959. július 28. IV. évfolyam 175. szám N'AGYA-7 SZOCIALISTA ARÁ: 50 FILLÉR A megye vezetői tagadást adtak a kongresszusi verseny élenjáróinak Tegnap a késő délutáni órákban a Megyei Tanács VB nevében dr. Tuska Pál, a tanács elnöke fo- ' gadta a szekszárdi üzemek legjobb dolgozóit, azokat, akik a kongresszusi versenyben a legjobb eredményeket érték el. A fogadáson megjelent Daradics Ferenc elvtárs, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának titkára, Víg Dezső elvtárs, a Megyei Tanács első elnökhelyettese, s a tanács illetékes osztályvezetői, A fogadásra meghívták a Szék szárd i Nyomdától Kertai Gábort, a Patyolattól Gaál Mártonnét, a Kézműipari Vállalattól Szegedi Istvánnét, a Faipari Vállalattól Kiss Józsefet, a csatári téglagyárból Csalla Ferencet, a Húsipari Vállalattól Pomsár Ferencet, a szikvízgyártói Asmók Gyulánét, a sütőipartól Schaller Ferencet, a Tanácsi Építőipari Vállalattól Harangozó János, Resch Ferenc, Ganczer György kőműveseket és Farkas Pál kubikost. Dr. Tusija Pál elvtárs köszöntötte a munkaverseny legjobbjait, majd elmondta, hogy az egyes szekszárdi üzemekben milyen eredményeket értek el a munkaversenyben. Elmondotta azt is, hogy a Megyei Tanács felügyelete alá tartozó vállalatok legjobb vidéki munkásait a Megyei Tanács VB levélben köszönti abból az alkalomból, hogy az első félévben kiváló eredményt értek el. Az üdvözlő beszéd után a megjelentek fehér asztal mellett beszélgettek a munkaverseny tapasztalatairól, a további feladatokról. Vígh Dezső elvtárs az építőkkel, dr Tuska Pál elvtárs a Faipari Vállalat kiváló dolgozójával, Daradics Ferenc elvtárs a többi vállalat kiváló dolgozóival folytatott élénk eszmecserét. A fogadás a kora esti órákban ért véget. Belügyi nap Szekszárdion A megyei rendőrfőkapitányság jól sikerült belügyi napot rendezett-vasárnap Szekszárdon. Erre az alkalomra az egész megyéből jöttek rendőrök, tűzoltók, belügyi dolgozók és részt vett a napon a budapesti rendőrzenekar is. A belügyi nap műsorán sport- események, különböző bemutatók szerepeltek. A délelőtt folyamán a sportpályán rendeztek atlétikai versenyt, ugyanekkor cél- lövő-versenyre és ökölvívó-mérkőzésre is sor került nagyszámú érdeklődő előtt. A szekszárdiak — hosszú idő Után ismét — térzenét is hallhattak, amelyet a budapesti rendőrzenekar adott a sétakertben. Délután ismét a sportpályán volt nagyszabású műsor: tűzoltóbemutató, rendőrkutya-bemutató, ejtőernyős ugrás, futballmérkőzés — ugyancsak nagyszámú érdeklődő előtt. Nagy tetszést arattak produkcióikkal az idomított rendőrkutyák. Este kilenc órai kezdettel a szabadtéri színpadon ismét a rendőrzenekar szerepelt, adott hangversenyt. A közönség minden zeneszám végén lelkes tapssal jutalmazta a zenészek kitűnő játékát, Túlteljesítene tervét a Tanácsi Építőipari Vállalat A Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói a párt- kongresszus tiszteletére tett felajánlásukban a vállalat éves tervének 8 százalékos túlteljesítését vállalták. A vállalat túltel- jesítési értéke közel ötmillió forintot tesz ki. A vállalat — hasonlóan az első negyedévhez — a második negyedéves tervét is túlteljesítette. Fjár pontos adatok még nincsenek, de a számítások szerint mintegy 10 százaléknak felel meg a túlteljesítés értéke. A tervezett nyereséget is túl- í teljesítette a vállalat közel százezer forinttal. Az év második felében további erőfeszítéseket tesznek a vállalat dolgozói a versenyvállalás teljesítésére, az ebből adódó különböző feladatok megvalósítására céljutalmakat tűzött ki a vállalat vezetősége. Mint már korábban hírül adtuk, a Megyei Tanács összesen százezer forintos jutalmazási keretet biztosított a hozzá tartozó vállalatok részére a kongresszusi verseny legjobbjainak megjutalmazására. Ebből 24 ezer forintot a Tanácsi Építőipari Vállalat kap. A 24 ezer forintból 10 ezret a mezőgazdasági építkezéseknél dolgozó munkások részére tűzött ki jutalmul a vállalat vezetősége. Tábortüzek a VIT tiszteletére Vasárnap este fél kilenckor Vas megyében harminc határmenti faluban egyszerre gyújtottak tá bortüzet a VIT tiszteletére. Pe- resznyétöl Felsőszölnökig, végig a határ mentén a vasi kiszesek és úttörők üdvözlik a VII. Világifjúsági Találkozót, a béke és barátság üzenetét továbbítják ezek az egyszerre felgyúló lángok a szomszédos osztrák községek lakosságának és a Bécsben megrendezett VIT résztvevőinek. Makóján fogadta a magyar kormányküldöttséget Moszkva (TASZSZ). Mikojan, a szovjet Minisztertanács első elnökhelyettese július 27-én fogadta a Magyar Népköztársaság gazdasági kormányküldöttségét, amely Apró Antalnak, a Minisztertanács első elnökhelyettesének vezetésével a Szovjetunióba érkezett. A. I. Mikojan és Apró Antal baráti beszélgetésén részt vettek a magyar küldöttség tagjai is: Kiss Árpád, az Országos Tervhivatal elnöke, Incze Jenő külkereskedelmi miniszter, Csergő János kohó- és gépipari miniszter és Czottner Sándor nehézipari miniszter. Szovjet részről a beszélgetésnél jelen voltak: Hrunyicsev miniszter, az állami tervbizottság első elnökhelyettese, Szkacskov, a külföldi gazdasági kapcsolatok álami bizottságának elnöke, Fjo- dorov, az állami vegyészeti bizottság elnöke és Szemicsasztnov, helyettes külkereskedelmi miniszter. (MTI) állandóan növekszik a könyvtárak könyvállománya a kölcsönzött kötetek száma Mind szélesebbre bontakozik megyénkben is a népkönyvtári hálózat és a könyvtári munka. Egyre többen le ercsik fel a könyvtárakat, amelyeknek könyv- állománya bővül és javul, s az olvasottság növekedése nagyban hozzájárul kulturális forradalmunk sikeréhez. Tolna megyében ez év második negyedének végén 154 könyvtár működött, tehát negyvenhattal több, mint a községek száma. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb községben is, de nagyon sok pusztán is van népkönyvtár és számos az olyan község, ahol több könyvtár működik. A könyvállomány összesen 130 985 kötet. A beiratkozott olvasók száma 27 033, az általuk egy negyedév alatt kölcsönzött kötetek száma pedig 158 126 volt. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy nemcsak a megyeszékhelyen és a járási székhelyeken nagy az olvasottság, hanem a kis községekben is. Szekszárd és lefia járási székhelyek adatait számítva, csak a községeket gyelembe véve, a könyvállomány összesen 70 754, az olvasók száma a negyedév végén 20 711 volt, akik 80 368 kötetet kölcsönöztek és olvastak el. A múlt év megfelelő időszakához viszonyítva emelkedés észlelhető mind a könyvállomány, mind pedig a kölcsönzés adatait illetően, bár a beiratkozott olvasók száma csökkent, de ez lényegében csak három községre, Tolnára, Nagydorogra és Dunaíöld- várra vonatkozik, a többi helyeken nincs lényeges változás, illetve emelkedés is tapasztalható. A kölcsönzés közel ezeregyszázzal, a kötetek száma pedig mintegy ezerrel emelkedett. A statisztika számadatai azt mutatják — az olvasók számának átmeneti csökkenése mellett is —, hogy egészséges a könyvtármunka fejlődése. Ez is és a könyvesboltok megnövekedett forgalma is mutatja, hogy mind többen olvasnak rendszeresen. Új helyiséget kapott az OTP tolnai fiókja Szombaton este ünnepélyesen felavatták Tolnán az OTP fiók helyiségét. Tolnán 5 éve mű „EGY MUNKANAPOS MOZGALOM44 A KISZ kezdeményezése a szekszárdi lakásépítkezések támogatására A szekszárdi városi KISZ bizottságon tegnap titkári értekezletet tartottak, amelyen megbeszélték a Szekszárdon folyó la. lcásépítések ügyét és elhatározták a fiatalok, hogy részt kérne j, a város egész társadalmát mozgósító társadalmi munkából. Az értekezleten az alapszervezeti KISZ titkárok vállalták és felajánlották valamennyi szekszárdi fiatal nevében, hogy minden egyes szekszárdi ifjú egy napi munkájával vesz részt a társadalmi lakásépítkezésben. Legkevesebb ezer napot dolgoznak majd így a megyeszékhely fiataljai. A városi KISZ bizottságra máris több felajánlást jelentettek be a különböző vállalatok ifjúsági szervezetei. A Terményforgalmi Vállalat ifjai, ahol a KISZ tagok száma húsz, 46 napi munkára tettek felajánlást, az AKÖV fiataljai közül a gépkocsivezetők fuvarmunkát vállaltak, a többi ifjak pedig egyéb munkában vesznek részt, valamennyien egy- egy napig. Hasonló felajánlások érkeztek a megyei tanács, a népbolt vállalat és a vasipari vállalat ifjúsági szervezeteitől is. Valamennyi vállalattól több az ifjúsági jelentkezők száma, mint amennyi a KISZ-szervezet taglétszáma. A területi KISZ-szervezeteknél megoldhatatlan■ az, hogy hétköznap vegyenek részt a társadalmi munkában a fiatalok. Ezért szá. múltra 3—4 alkalommal szombat délutáni és vasárnapi rohammunkát szervez az építkezésen a városi KISZ bizottság. A városi bizottság »Egy munkanapos mozgalma« iránt a fiatalok körében nagy az érdeklődés és osztatlan lelkesedéssel csat lakoznak a felhíváshoz. ködik fiók s időközben olyan nagy fejlődésen ment keresztül, hogy szükségessé vált számára egy új, a réginél tágasabb helyiség. Az ünnepségen felszólalt Czéh Lajos, az Orszgos Takarék- pénztár Tolna megyei fiókvezetője, Sudár Géza, a tolnai fiók vezetője s többen a község irányító szervei képviseletében. Az ünnep ségen mintegy negyvenen vettek részt a meghívott vendégek közül. A tolnai OTP fiók eddig a Deák Ferenc utcában volt és most a Kossuth Lajos utcában kapott helyet. Népfront-nap Madocsán Madocsán vasárnap népfrontnapot tartottak. Délelőtt a népfrontbizottság ülésezett. Megvitatták a falú több aktuális problémáját: tárgyaltak a helyi ifjúság tevékenységéről, a tömegkapcsolatról, stb. A népfront-nap alkalmából kultúrműsor is volt és sor került a járási kultúrversenyen elnyert vándorzászló és a jutalom, egy serleg átadására. A járási KISZ bizottság nevében Molnár Istvánná, a járási nőtanács titkára adta át a madocsaiaknak a zászlót és a serleget. Földesi János, a Hazafias Népfront járási titkára előadást tartott a község történelmi múltjáról, amely igen nagy tetszést aratott. Nagyarányú beruházások az alsónyéki Dózsa Népe Termelőszövetkezetben A közel négyezer holdas alsónyéki Dózsa Népe Termelőszövetkezet lépésről lépésre komoly be ruházassál alakítja ki a nagyüzemi gazdálkodás feltételeit. —1 Nemrég készült el saját erőből kiképzett több mint 5 holdas halastó mellett a több mint 500 férőhelyes kacsa- és libafarm. A tó mellett a jövő évben kezdik meg a szövetkezetiek a kacsa- és libatenyésztést. Betekincs-pusztán épül egy 500 férőhelyes sertéshizlalda és tatarozzák a szövetkezeti tagok lakásait. Ugyanígy juhhodályt is építenek saját beruházással. Tervezik, hogy a Nyéki-pusztai üzemegységben egy dohánypajtát istállóvá alakítanak át ég Betekincs-pusztán is építenek egy száz férőhelyes tehénistállót. További istállóépítési terveik vannak még Csikó-majorban, ahol is 50 férőhelyes tehénistállót akarnak építeni, főleg bontásanyagból és saját erőből. Beruházási terveikben szerepel az is, hogy Betekincs-pusztá- ra bekötőutat építenek. Uj zöldségesbolt nyílik Szekszárdon Kedden nyitja meg a szekszárdi Béke Termelőszövetkezet az Arany János utca sarkán, a gimnázium mellett, zöldséges üzletét egy ideiglenes bódéban. A szövetkezetnek 14 holdas kertészete van s naponta friss áruval várják majd a vásárlókat. A bolt egész nap nyitva tart a' vásárlók igényeinek megfelelően. Előreláthatóan egy új zöldséges üzletet is nyit majd a szövetkezet, de még nincs megoldva az üzlethelyiség kérdése. így ez a gimnázium melletti zöldséges üzlet valószínűleg csak ideiglenesen fog működni, hogy az üzlethelyiség-probléma megoldásáig is segítse a város jó minőségű zöldségellátását.