Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-21 / 169. szám
**». JíWns Ti. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 3 A vosutasnapro készülnek a dombóvári fűtőházbcm A dombóvári fűtőház munkásai, gazdasági és tömegszervezeti vezetői az elmúlt félévben sikeresen valósították meg feladataikat. Az elmúlt félév során a havi tervek előirányzatait rendszeresen túlteljesítették. A fűtőház kollektívájának munkáját néhány fon tos cél elérése határozta meg. Ezek voltak a többek között: az áruk gyors továbbítása, a menetrendszerinti közlekedés biztosítása és takarékosság az anyaggal, az energiával és egyéb költségekkel. A hármas feladat megoldása csak a munkaverseny szcles- körű kibontakoztatásával vált lehetővé. Különösen a takarékosságra fordítottak nagy gondot a gazdasági vezetők és a munkások. Az élüzem cím elnyeréséhez a szénmegtakarítási tervet 110 százalékra kell teljesíteni, a fűtőházban 116 százalékos eredményt értek el. Az elmúlt félév során összesen 8924 tonna szenet takarítottak meg, 5 443 902 forint értékben. A mozdonybrigádok a vonatok túlsúlyos terhelése révén a tervezettnél sokkal több árut szállítottak el. Az első félévben 704 743 tonna túlsúlyt továbbítottak. Ez azt jelenti, hogy 705 ezer tonnás vonat továbbításához szükséAz elmúlt hét pártfiírei Tolnanémedi községben népnevelő-értekezletet tartottak. A népnevelő-értekezleten az ősszel kezdő tsz-tagokkal történő foglalkozást vitatták meg. Úgy határoztak, hogy meglátogatják a tsz-tagokat, s a közös munkakezdésről, valamint a közös vetőmag biztosításáról beszélgetnek el velük. • A bonyhádi járás kilenc községében tartották meg a pártnapot az elmúlt héten. Az előadók a nemzetközi helyzetről tájékoztatták a hallgatóságot. * AZ MSZMP Tamási Járási Végrehajtó Bizottság felülvizsgálja a járás termelőszövetkezeteinek termelési tervét. A munkát végző bizottság a negatívumok mellett igen sok pozitívummal találkozik. Pári község termelő- szövetkezetében pl. a betervezett munkaegység-részesedés 25 százalékkal emelkedik. A betervezett 24 Ft helyett előreláthatólag 30 Ft lesz egy munkaegység értéke. * Szedres községben pártnap volt a múlt héten. Az előadó beszédében a külpolitikai kérdésekkel foglalkozott. A jelenlévők közül többen tettek fel kérdéseket, elsősorban a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatban. • A gyönki pártszervezetben 14- én népnevelő-értekezlet volt. Az értekezletre meghívtak párton- kívüiieket is. Ezek között négy olyan dolgozó parasztot, akik a tavaszi tsz-agitáció során őszi kezdéssel írták alá a belépési nyilatkozatot. Felszólalásukban elmondták többek között azt is, hogy a község politikai hangulatát ismerve az a véleményük, Gyünkön nem lesz különösebb nehézség az őszi kezdéssel. * Tolnán a Selyemfonóban jólsikerült pártnap volt, amelyen több mint 150 üzemi munkás vet! részt. * A járási tanácsülést Kisszékely községben tartotta meg a Gyönki Járási Tanács. A tanácsülésen a legtöbben a mezőgazdaság szocialista átszervezésével foglalkoztak. ges gépet, üzemanyagot, mozdonyszemélyzetet és vonatszemélyzetet takarítottak meg. A kocsik gyorsabb futásával biztosították, hogy a feladott aruk előbb értek rendeltetési helyükre, és a gyors átfutással a tehervonatok menetrendszerinti közlekedését is elősegítették. A kiemelkedő eredmények várhatók voltak, hisz a fűtőházban már az év elején úgy készültek a tervek megvalósítására, hogy a munkaversenyt a dolgozók javaslatai alapján, a tömegszervezetek irányításával indították be. A dombóvári fűtőházban a Pécsi Igazgatóság területén elsőnek indították be a kongresszusi munkaversenyt. A munkaverseny vállalásai értékelhetők és a szűk keresztmetszetek megszüntetését célozzák, ilyen többek között az a tétel, hogy a túlórákat 10 százalékkal csökkentik, 47 %-os eredményt értek el a második negyedévben. Növelni tudták az 1958 második negyedévéhez viszonyítva az egy mozdonyra eső átlagos terhelést... A fűtőházban az ellenforradalom óta a terveket rendszeresen túlteljesítik. 1956 óta, az élüzem cím elnyeréséhez szükséges feladatokat is megvalósították. Jellemző a három éves fejlődésre a következő adat is: 1956-tól 1959-ig 3 500 000 száz- elegytonna kilométerrel teljesítettek többet, kevesebb géppel, mint az előző években. Most a vasutasnapra készülnek a dombóvári fűtőházban, augusztus 9-ig újabb kiemelkedő termelési eredményeket akarnak elérni a tervek és a vállalások teljesítésében. Németh Lajos párttitkár Üdülés — rossz kezdettel Tegnap délelőtt hatvanöt szekszárdi és Szekszárd környéki úttörő utazott a Balaton melle, hogy az idei nyárból két hetet vidám táborozással, fürdéssel, szórakozással és szórakozva tanulással töltsön. Az elutazást lelkes készülődés előzte meg — mint ez ilyenkor már lenni szokott —, az izgalom természetesen a reggeli órákban hágott a tetőfokára, amikor az autóbuszra várakoztak, hogy elinduljon velük a híres és minda.nnyiuk által hőn óhajtott Siófok irányába. Reggel hét órára tűzték ki az indulás időpontját. Az autóbuszt, a gyerekeket szállítandó, kellő időben megrendelték a szekszárdi AKÖV-nél s a táborozás vezetői számára ezután egyelőre nem is maradt más tennivaló, mint biztosítani a nyugodt, tülekedésmentes, rendes felszállást. Ki hitte volna, hogy a legfőbb teendőjük a gyerekek biztatása, csillapítása lesz órákon át? Mert az autóbusz reggel hét órára nem érkezett meg, sőt fél nyolcra sem, mi több nyolc órakor sem volt még se híre, se hamva, de a kilenc órai induláshoz fűzött remény is csalókának bizonyult, sőt szertefoszlott a tíz órai bizakodás is- Reggel hét óra helyatt délelőtt fél tizenegynek kellett el érkeznie ahhoz, hogy végre meg is történjék az indulás. Higyjék el — az AKÖV vezetői és munkatársai is — a gyerekek már nagyon várták ezt az üdülést, s higyjék el azt is, nagyon keserű szájízt hagyott bennük az indulás körüli huza-vona. Mert a gyerekek nem azt kutatják, kinek a hibájából következett be a késés, hanem az AKÖV- vel kapcsolatban támadnak rósz- szálló gondolatai. Amiként nekünk is. (-i.) Az 1958—59-es tanévről Megyénk gazdasági és társadalmi fejlődése mellett, kulturális arculatában is gyökeres változásokon ment át az elmúlt 14 év alatt. Ezt nemcsak mennyiségi, statisztikai adatokkal lehetne bebizonyítani, hanem a mennyiségi változások mellett a minőségi munka, a korszerűbb szellemben való nevelés is előtérbe került, jobban érvényesült a közelmúltban. Az 1958—59-es tanévben az osztályfőnöki órák egyik fő célkitűzése volt, hogy az órákon a gyerekekben ne csak az általános emberi tulajdonságokat, de a kommunista erkölcs jellemvonásait is kialakítsák. Az oktató-nevelő munkában központi feladattá tették, konkrétan a munkára nevelést. Az 1958 —59-es tanévben az oktató munka területén javult a munka. A statisztikai tényszámok alapján megállapítható, hogy a tanév folyamán nevelőink reálisabban bírálták el a tanulók tudását. Reálisabbak az osztályzatok. A tavalyi (1957—58-as) évhez viszonyítva idén kevesebb a bukott tanulók száma, viszont kevesebb a kitűnő tanulmányi előmenetelt elért tanulók száma is. Általános tanulmányi eredmények lényegesen jobbak, ez magával vonja azt is, hogy jobb a tanulmányi átlag is. A tavalyi 3,02 megyei átlag az idei tanév végére 3,36-ra javult. A tanulók elbírálása is jobb módszerekkel történt, mint az előző tanévekben. Nem osztogattak annyi „potya” osztályzatot tanáraink, nevelőink, mint eddig. A tanulmányi színvonalbeli fejlődést még azzal is lehet magyarázni, hogy a tanulók az elmúlt tanévben rendszeresebben jártak iskolába. Az ismeretanyag — különösen, ha a távlatokba pillantunk — egyre érdekesebb, közvetlenebb Unokahugok, unokaöccsök, régi barátok Az Egyesült Államok kongresz- szusának minden tagja évi 22 000 dollár fizetést élvez, amiből 3000 dollár adómentes. Ezenfelül számos iroda áll rendelkezésére a Kapitóliumban, egész postája, magánlevelezésével együtt, telefon, sürgöny és utazási költségei mind az államkincstárt terhelik. Jogában áll ugyancsak államköltségen annyi és olyan alkalmazottat tartani, amilyet csak akar. így pl. Iowa állam képviselője, Steven V. Carter 11 865 dollár évi fizetéssel sajtófőnökének alkalmazta saját gyermekét, aki Washingtontól sok ezer mérföld- nyire az iskolapadot nyomja. Colorado állam Caroll nevű demokrata képviselője pedig 12 000 dollárt fizetett ki egy gépírónőnek, akiről kiderült, hogy a lánya, sőt 8000 dollárral honorálta saját fiának »titkári« teendőit is. A listát még sokáig lehetne folytatni. így pl. az egyik képviselő egyszerre mind a három lányát felvette titkárnőnek, de munkábalépésük napján mindjárt három havi szabadságot is engedélyezett nekik, hogy Európában egy kis körutazást tehessenek. — »Nagyon rendes lányok, igazán megérdemelték.*.« — mondotta a képviselő. lesz a gyerekek számára, mini eddig volt. Gyerekeink szeretnek iskolába járni. Érdekes számukra az iskola, mert ma már csaknem mindent — különösen a természettudományi tárgyak tanulása közben — láthatnak, érzékelhetnek. Korszerű, modern iskoláink vannak. Szertárak, különféle szemléltető és kísérleti eszközök állnak a tanulók rendelkezésére, hogy könnyebben és érthetőbben tudják az ismeretanyagot elsajátítani* Cél: az elmélet és a gyakorlat szoros kapcsolata az iskolában folyó oktató-nevelő munkában* Ez évben 16 általános iskolában vezették be a gyakorlati foglalkozásokat. A tantárgyat tanító nevelők szívesen, hozzáértéssel tanították az új tárgyat. A tanulók szeretik a foglalkozásokat. Úgy látták a felsőbb szervek, különösen a megyei apparátus, hogy a gyakorlati oktatás szolgálni fogja főleg a nevelési célkitűzéseknek megvalósítását: munka szere- tete, a munka megbecsülése, a politechnikai képzés, rend és fegyelemre szoktatás stb. A gyakorlati oktatás tantervi anyaga jó, elsajátítható, örvendetes, hogy mindenütt rendeztek kiállítást az idei anyagból, amely mindjárt mércéje is évi munkájuknak. — A gyakorlati oktatásban nagyon lényeges szerephez jutottak egyes szakmunkás szülők is, akik a pedagógusokkal együtt igen sokat fáradoztak a munka irányításában. Dicséret illeti őket. Pedagógusainknak mai társadalmunkban nemcsak a gyerekek nevelése a fő feladata. Rájuk van bízva a falu kulturális élete teljes egészében. De a kulturális élet irányítása mellett a község politikai és gazdasági életéből is kiveszik részüket. Egy mondattal: nélkülük a faluban semmi komolyabb esemény nem történhet. Hogy ez mennyire így van, bizonyítja az is, hogy a legutóbbi tanácsválasztásokon 192 pedagógust választottak be tanácstagnak megyénkben. Ezek tények, melyek egyúttal meghatározzák pedagógusaink szerepét is társadalmunkban. Tőlük, az ő munkájuk minőségétől függ jövő nemzedékünk nevelése. Munkájukat megbecsüli a társadalom. Nem egy Kossuth-díjas pedagógus dolgozik országunkban. Számtalan kiváló tanárunk, óvónőnk, tanítónőnk és tanítónk van, akik nemcsak azt tekintik, hogy mennyit tudnak keresni havonta, hanem élethivatásuk a rájuk bízott száz meg száz gyerek helyes irányú nevelése. Büszkén tekinthetünk vissza, mert bizton állíthatjuk, hogy az 1958—59-es tanév hasznosabb, eredményesebb volt, mint az eddigiek. Pintér István—Sxabó Lásxló titkos utakon (21) Atzél nagy katonai térképeket szedett elő, amelyeket még az ellenforradalom idején »szereztek«, s amelyek Buda környékét ábrázolták. Megállapodtak a ledobó helyben is; nem messze az általuk már előzőleg kiszemelt kél), barlangtól, egy kis erdei tisztást jelöltek meg erre a célra. — Mi lesz akkor, ha felfedezik vagy észreveszik az ejtőernyőt? — vetette ellene az egyik. — Elfognak bennünket és menten felakasztanak... — Gyáva dög vagy. Ha ennyire félsz, akkor menj a francba. A szent ügyért mindent vállalni kell — kelt ki magából Atzél ifiúr. Elvégre neki két gyár és 6000 hold lebegett a szeme előtt vágyálomként, egy segédmunkási állás ellenében. Nagy romantikus nekibuzdulások idején rendre elhatározta, hogy inkább megválik az élettől, mert »ezt a rongy segédmunkási állást nem tartja többre egy bagó-végnél«. S nofia ezen a megbeszélésen életekkel dobálódzott, bátorság mellett kar doskodott, annál sunyibb és gyávább módon viselkedett akkor, amikor elkövetkezett a számonkérés... A felhördült Atzél láttán a többiek menten elhallgattak — beleegyeztek mindenbe. Másnap reggel Péch és Atzél ismét találkozott Gerleivei és Schiffel. akik a megbízólevél ellenében Faffner Viktor bécsi összekötő telefonszámát adták meg mindkettőjüknek arra az esetre, . h,a netalán szökniük kellene, vagy valamiért Bécsbe mennének, /mit Schiffék egyáltalán nem 1a nácsoltak azzal az indokolással, hogy maradjanak csak Péchék Magyarországon, itt sok dicsőséget szerezhetnek még áldásos tevékenységükkel, s különben is vezetni kell az egész szervezetet. Teltek a napok, a csoport szer vezése megtorpant. Nem akadt vállalkozó szellem, aki kockáría tette volna szabadságát ezért a kétes játékért. Különben is a néphatalom egyre jobban szilárdult, s Péch Gézáék egyre inkább érezték, hogy forrósodik lábuk alatt a talaj. De mielőtt teljesen letörtek volna, mindig érkezett valaki Nyugatról, főként Becsből s hozta a »doppingoló injekciókat«: a pénzt, az utasításokat, a biztatást és a nagy ígéreteket. Ilyen időpontban érkezett meg éppen január elején Tóth Tamás bécsi futár is. Levelet hozott, amelyen aláírásként ez állt: »Kard«. Ez a levél több példányban készült, kézírással, s nem más tói, mint a bécsi ellenforradalmi központ egyik vezetőjétől, Kapunk Eduárd egykori magyar tőkéstől származott. Tóth elmondta, hogy. az egyik példányt a Péch Géza-féle csoportnak, egy másik példányt a csepeli munkástanácsnak kell továbbítani. Egy harmadik, Külön levelet Mindszentynek hozott, ugyan csak »Kard«-tól. Tóth Tamás, amikor Péchnek átadta a levelet, hatvanezer forintot is mellékelt. »Kard« úr a levélben felszólítja a magyar munkástanácsokat és az ellenforradalmi csoportokat, hogy folytassák tovább ellenállásukat — a végsőkig. A levél egy része így hangzik: »Elkötelezettség nélkül megnyertük több nagy hatalom erkölcsi, anyagi és egyéb támogatását. A mindenre kiterjedő segítségnyújtás érdekében a titkos és állandó kapcsolatot ki kell építeni. Ezért minden csoportot össze kell vonni egy központi parancsnokság alá«. »Kard« úr a Péch Géza- féle szervezetet és a központi pa rancsnokságot javasolta »legfelsőbb csúcsnak«. Egyébként minden csoporttól egy-két rádiós szakembert kértek, minél előbb, hogy rövid kiképzés után, a legmodernebb adóvevő készülékkel titkos kapcsolat teremtődjék. Tóth szóbeli utasításban közölte, hogy Péch Gézáék mielőbb készítsenek el egy »ellenfehér- könyvet«, amelyhez Nyugatról számos anyagot kapnak majd* Tóth ezután fogta magát s elindult az amerikai követségre. Amikor kerülő úton ismét érintkezést talált Péch Gézáékkal, közölte, hogy a levelet eljuttatta Mindszentynek. Időközben eszébe jutott még egy további szóbeli utasítás is: nyilvántartást kell vezetni titkos írással — amelyhez a szükséges vegyszereket már egy előző futár meg-