Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-03 / 128. szám

T TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. június 3. Irak lemondott az amerikai katonai segélyről Bagdad: (AP) Az iraki kül­ügyminisztérium jegyzéket adott át az Egyesült Államok iraki nagykövetségének. A jegyzék közli, hogy az iraki kormány ha­tályon kívül helyezi az 1954-ben az Egyesült Államokkal megkö­tött katonai segélyegyezményt, ennek egy évvel később létrejött függelékét és az 1957-es gazda­sági segélyegyezményt. Az iraki kormány hangsúlyoz­za, hogy ez a lépése nem jelent barátságtalan cselekményt és oka az, hogy az Egyesült Álla­mokkal megkötött katonai se­gélyegyezmények ellentétben ál­lanak Irak pozitív semlegesség! politikájával. A görög sajtó N, Sz. Hruscsov albániai nyilatkozatáról Athén: (TASZSZ) A görög saj­tó behatóan foglalkozik a szdvjet párt- és kormányküldöttség al­bániai látogatásával és N. Sz. Hruscsov beszédével. Az utóbbi napokban — írja az Avgi — a görög ellenzéki pártok Hruscsov nyilatkozatait tárgyal­ják. »Csaknem valamennyi ellen zéki párt nyíltan vagy közvetve helyesli a balkáni atommentes övezet megteremtésének tervét.« Az Elefteria írja: »Athéni dip­lomáciai körökben feltételezik, hogy Hruscsdv úrnak a balkáni atomfegyvermentes övezet meg­teremtésére tett javaslata sokáig a nemzetközi élét figyelmének középpontjában marad s való­színűnek látszik, hogy e javaslat hosszú ideig nagy hatást gyako­rol majd Görögország politikai életére. Harriman cikke szovjetunióbeli élményeiről egybegyűl New York: (TASZSZ) A New York Times közölte a jelenleg Moszkvában tartózkodó Avarell Harriman cikkét a Szovjetunió­ban szerzett benyomásairól. A cikk a következő címmel látott napvilágot: »Harriman úgy ta­lálja, hogy a Szovjetunió békét akar.« »A béke nem egyszerűen poli­tikai jelszó a Szovjetunióban — írja Harriman. A parasztok és a gyári munkások elmondták ne­kem, hogy egyszerű családi ösz- szejöveteleken is a világbékére ürítik poharukat az tek.« Harriman kiemeli, hogy a szov jet emberek akikkel találkozott, valamennyien helyeselték a szov jet—amerikai baráti kapcsolatok helyreállítását. Az amerikai po­litikus nagy elismeréssel ír azok­ról a változásokról, amelyek Moszkvában és környékén a há­ború befejezése óta végbemen­tek. A cikk írója végül megállapít­ja, hogy az oroszok egészen fesz­telenül érintkeznek a külföldiek­kel. Francia és német küldöttségek látogatása Zorinnál Genf: (TASZSZ) A genfi kül­ügyminiszteri értekezleten részt­vevő szovjet küldöttséghez ren­geteg üzenet, levél és távirat ér­kezik, amelyeknek általános kö­vetelése, hogy az értekezlet te­gyen meg mindent a nemzetközi feszültség enyhítéséért és vessen véget a hidegháborúnak. Zorin szovjet külügyminiszter­helyettes hétfőn francia és német építőmunkások küldöttségét fo­gadta. A küldöttség átnyújtotta Zorinnak a nyugat-németországi Észak-Rajnavesztfália tartomány és a franciaországi Elszász épí­tőmunkásainak felhívását. A fel hívás követeli a német békeszer ződés megkötését, és a berlini kérdés olyan rendezését, amely lehetetlenné teszi, hogy Nyugat- Berlin veszélyeztesse a világ bé­kéjét. A francia és német építő­munkások közös felhívása köve­teli a csúcsértekezlet mielőbbi összehívását. A genfi értekezleten résztvevő szovjet küldöttséget felkeresték Saint Denis francia város dol­gozóinak képviselői is és átad­ták Zorin szovjet külügyminisz­terhelyettesnek a francia város Befejeződött a görög parlament ülésszaka Athén: (TASZSZ) A kijelölt határidő előtt fél hónappal befe­jeződött a görög parlamentnek az 1958-as választások óta első rendes ülésszaka. Sajtójelentések szerint az ülés­szak gyors berekesztésének egyik oka az, hogy a kormánypárt nem akarta megvitatni a szocialista országoknak a balkáni békeöve­zet létrehozására tett javaslatát. Passzalidisz, az egységes demok ratikus baloldali koalíció elnöke levé'ben tiltakozott a parlament elnökénél az ülésszak idő előtti berekesztése ellen. szakszervezeteinek és béketaná­csának üzenetét. Saint Denis szakszervezetei követelik, s el­várják, hogy a külügyminiszte­rek, és különösen a francia kül­döttség, tiszta szívvel és hatéko­nyan munkálkodjék a nemzet­közi feszültség enyhítésén, vala­mint a csúcsértekezlet előkészí­tésén. Események sorokban Prága (MTI). A kereskedelmi alkalmazottak első nemzetközi szakszervezeti konferenciája hét­főn megkezdődött Prágában. Az értekezleten 37 ország száznál több szakszervezeti küldöttsége vesz részt. Az értekezleten fej­szólalt Ligeti László, a magyar kereskedelmi és pénzügyi alkal­mazottak küldöttségének vezetője, aki több mint kétszázezer magyar szervezett kereskedelmi dolgozó nevében üdvözölte a konferenciát és ismertette a magyar kereske­delmi dolgozók helyzetét. Szófia (MTI). Szófiában a Mo- gürt gépkocsiszolgálat helyiségei­ben magyar garázs- és gépkocsi- szolgálat. berendezési és műszer- kiállítás nyílt. A bolgár gépkocsi­szakemberek nagy érdeklődést tanúsítottak a diesel-adagoló próbapad, az akkumulátoros in­dítókocsi és a gépkocsi-elektromos berendezéseket mérő készülékek iránt. * Szingapúr (Reuter). Li KuanS- ju, a szingapúri népi akció párt vezetője kedden kétszer is tárgyalt Sir William Goode angol kor­mányzóval az új kormány meg­alakításáról. Az angol kormányzó bejelentette, hogy eleget tesznek Li Kuang-ju feltételének és sza­badon bocsátják a népi akció párt nyolc letartóztatott tagját. Li Kuang-ju megalakítja kormányát, és az pénteken lép hivatalba. A kormányzó azt is közölte, hogy június 3-án kihirdetik az új al­kotmányt, amely Szingapúrnak belső önkormányzatot ad. * London (TASZSZ). Sandys an­gol hadügyminiszter görögországi és törökországi látogatásáról visz- szatérve kijelentette, hogy az at­héni kormánnyal megvitatta a gö­rögországi rakéta-támaszpontok kérdését. A NATO szempontjából nagyon fontos, hogy Európában rakéta-támaszpontok sorozatát lé­tesítsük — mondotta Sandys, majd hozzátette: „Tanácsot ad­tam a görög kormánynak a rakéta­támaszpontok létesítésének kérdé­sében.” Becs (MTI). Malinovszkij mar­sall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere Graf osztrák hadügy­miniszter szovjetunióbeli látogatá­sát viszonozva, a jövő héten Ausztriába érkezik. Malinovszkij marsall június 10-től 17-ig tartó látogatása során megtekinti az osztrák véderő felszerelését, be­rendezéseit, a páncélos erők had­gyakorlatát és eszmecserét foly­tat a hadsereg vezetőivel. Aláírták a Szovjet és a Kínai Tudományos akadémia lS59-es együttműködési tervét Peking: (TASZSZ) A. N. Nyesz mejanov, a Szovjetunió Tudomé- ! jiyos Akadémiájának elnöke és Kuo Mo-zso, a Kínai Tudomá­nyos Akadémia elnöke hétfőn Pekingben aláírta a két akadé­mia 1959-es tudományos együtt­Egyes, egészségre ártalmas munkakörökben csökkentik a munkaidőt az Építésügyi Minisztérium vállalatainál Az Építő-, Fa és Építőanyag- ipari Dolgozók Szakszervezeté­nek elnöksége hétfőn délután ülést tartott, amelyen a kong­resszusi verseny helyzetét és az erre az évre tervezett munkaidő­csökkentés előkészítését tárgyal­ták meg. Az elnökség megállapította, hogy az építőiparban a munka­verseny jelentős kezdeti sikere­ket hozott. A kongresszusi ver­senyt a fokozott anyagtakarékos­ságra, s a mutatkozó nehézségek leküzdésére kell irányítani. Az építőipar kongresszusi verse­nyét, gazdaságossági eredményeit augusztusban részletesen értékeli majd az elnökség. Ezután az Építésügyi Miniszté rium néhány vállalatánál beve­zetendő munkaidőcsökkentésröl készült jelentést fogadta el az el­nökség. Az Országos Építőipari Igazgatóság, a Gépesítési Igaz­gatóság, a Mész- és Cementipari Igazgatóság, az Üzemipari Igaz­gatóság, a Finomkerámiai Ipar­igazgatóság, valamint a Beton- elemgyártó Igazgatóság vállala­tainál, egyes egészségre ártalmas munkakörökben — mint például az üvegcsiszolóknál, a mészége­tőknél, a savazóknál, korongosok nál, stb. — heti 42, 40, illetve 36 órára csökkentik a munkaidőt. Az intézkedés 1651 dolgozót érint. A munkaidőcsökkentés vég rehajtására a második félévben kerül sor. Készül a munkaidő­csökkentés jövő évi terve is működési tervét. A terv szerint a szovjet és a kínai tudósok együtt működnek fontos matematikai, kémiai, biológiai, geológiai, mű­szaki és társadalomtudományi problémák kidolgozásában. Hegnyílt a szocialista országok postaügyi minisztereinek értekezlete Berlin (TASZSZ). Mint az ADN jelenti, Berlinben tíznapos érte­kezlet nyílt meg, amely a szocia­lista országok hírközlési együtt­működésének megszervezésével foglalkozik. Az értekezleten Albá­nia, Bulgária, Csehszlovákia, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság; Lengyelország, Magyarország, Ro­mánia, a Szovjetunió és a Viet­nami Demokratikus Köztársaság postaügyi miniszterei, postaügyi minisztériumainak és hírközlési intézményeinek vezető személyi­ségei vesznek részt. ______ S elwyn Lloyd eálasstávirata Macmillanhex Sajtóvélemények a „Selwyn Lloyd-ügyről“ London (MTI). Mértékadó lon­doni körök közlése szerint a Géni­ben tartózkodó Selwyn Lloyd an­gol külügyminiszter hétfőn este válaszolt Macmillan angol mi­niszterelnök táviratára, amelyben a miniszterelnök biztosította bi­zalmáról. A Times hétfői cikke nyomán ugyanis híre terjedt, hogy Selwyn Lloydot menesztik. A Reuter jelentése szerint Sel­wyn Lloyd Macmillanhez inté­zett választáviratában közölte, tel­jésen megérti a helyzetet és nem nyugtalankodik miatta.__________ A z AP londoni tudósítójának értesülése szerint Macmillan vizsgálatot szándékozik indítani a Times hírforrásának megállapítá­sára. Angol kormánykörökben el­ítélik, hogy a genfi értekezlet döntő szakaszának kezdetekor je­lent meg a Times híre — írja az AP-tudósító, s megjegyzi, a lap hétfői közlése figyelemre méltó, mert a Times nyilván nem adott volna helyet hasábjain a cikknek, ha értesüléseit nem megbízható forrásból szerezte volna. Genfi sajtókörök a genfi konferencia menetéről Genf (MTI). Az értekezlet munkája mind nagyobb lendüle­tet vesz és egyre határozottabban közeledik a végkifejlődés felé — ez a benyomás bontakozott ki kedden reggel genfi sajtókörök­ben a hétfői bizalmas tanácsko­zás után, amelyet egyébként a szovjet küldöttség szóvivője »hasznosnak« nevezett. Bár a hét fői bizalmas tárgyalásokról kőnk rét részletek nem szivárogtak ki, kétségtelenül megállapítható, hogy a nyugati »csomag-terv« fel bontása megkezdődött és az érte­kezlet negyedik hete immár a berlini kérdés megvitatásának je gyében telik, sőt egyesek tudni vélik, hogy a következő héten már a csúcstalálkozó gyakorlati előkészítésének megtárgyalására is sor kerül. Az értekezlet mun­kájának meggyorsulására vall, hogy a kedd délutáni hivatalos ülés után este újabb bizalnrias tárgyalásokra is sor került, ami­kor Herter amerikai külügymi­niszter vendégül látta villájában a többi küldöttség vezetőit. Miniszterek és katonatisztek letartóztatása Szudánban Évi ötvenmillió forintra emelkedett a földművesszövetkezetek könyvforgalma 1953. óta kétmillió forintról évi ötvenmillió forintra emelkedett a földművesszövetkezetek könyv­forgalma. A földművesszövetkeze ti rendszer keretében jelenleg száztíz könyvesbolt működik, amelyek a közvetlen árusítás mcl’eH több ezer b’zcmányos se­gítségét is igénybe veszik. Az idei könyvhéten a földmű­vesszövetkezeti boltok a múlt évi nél 25 százalékkal több könyvet juttatnak el a falusi olvasókhoz, s az idén már kisebb falvakban, állami gazdaságokban és termelő szövetkezetekben is rendeznek ta lálkozót az író és az olvasók kö­zött. Khartum (MTI). Nyugati hír- ügynökségek egybehangzó jelen­tése szerint Ibrahim Abbud mar­sall, szudáni miniszterelnök hét­főn este elrendelte Abdel Rehim Senan államminiszter és Mohied- din Ahmed Abdullah Szazd köz­lekedésügyi miniszter letartózta­tását. A rendőrség hétfőn letartóztat­ta Ahmed Muhtar volt ezredest és Abdel Moneim Hasszabala szintén volt katonatisztet. Mindketten a feloszlatott nemzeti unionista párt egykori parlamenti képviselői voltak. Az AP szudáni forrásra hivatkozva jelenti, hogy letartóztatták a szudáni legfelső katonai tanács két tagját és 18 más katonatisztet is. Az AP ezt a hírét Kairóba érkezett khartumi telefonjelentések alapján közölte; Az említett szudáni forrás szerint a 18 tisztet katonai zendülésre való felbujtással vádolják. A Reuter iroda úgy értesült; hogy Senan vezérőrnagy, állam­miniszter két fivérét és fiát is le­tartóztatták. A letartóztatások a Reuter sze­rint állítólag összefüggésben van­nak azzal a május 22-i incidenssel, amelynek során kelet- és észak- szudánl katonai egységek próbál­tak bevonulni Khartumba. Az AFP jelentése szerint Abbud marsall, szudáni miniszterelnök — aki a legfelső katonai tanács elnöke — sajtónyilatkozatában hétfőn este kijelentette, hogy az egész országban teljes a nyuga­lom. Szigorúkban ellenőrzik a jármíveket az országutakon A Közlekedés- és Postaügyi Mi nisztérium autófelügyelete az ed diginél is nagyobb gondot fordít az országutak forgalmi rendjére. Intézkedtek, hogy az ellenőrök, — a rendőrséggel együtt — nyáridő ben elsősorban a Balaton kör­nyékén és a kirándulóhelyeken, továbbá a sűrűn látogatott üdülő helyeken tartsanak vizsgálatokat. Az eddigi vizsgálatok szerint az autósok egy része nemcsak a for­galmi szabályokat téveszti sok­szor szem elől, hanem egyéb ki­hágásokat is elkövet. A rendelet ellenére gyakran vesznek igény­be magáncélokra vállalati gép­kocsit. Az ellenőrök az elmúlt három hónapban százhetven ilyen esetet lepleztek le. A ren­delet megszegőivel szemben mej indult az eljárás. Gyakori az is hogy magánszemélyautó-tulajdc nosok ellenszolgáltatásért száll, tanak utasokat. Az ilyen autó­tulajdonosokat is megbírságol­ják, s ha többször előfordul ilyen kihágás, a jogosítványt is elve­szik tőlük. Sok tehergépkocsivezető nem vesz tudomást a szállítási ren­delkezésekről. Nem jelentkezik az ország különböző részén mű­ködő menetirányítóknál, s üresen tér vissza. Az ellenőrzött teher­gépkocsik közül három hónap alatt 319 kocsi járt üresen és 38 672 kilométert tett meg ki­használatlanul. A mulasztókat az auiófelügyelet feljelentette.

Next

/
Thumbnails
Contents