Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-10 / 134. szám
í k TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A csúcsértekezlet felé... Hírek, lapvélemények a genfi tanácskozásokról Genf (MTI). A Reuter jelentése beszámol arról, hogy a négy külügyminiszter kedden ismét zártkörű megbeszélésre ült össze. A megbeszélés az amerikai külügyminiszter villájában volt 15.30- kor. A tárgyalóasztalon azok a nyugati javaslatok fekszenek, ame lyeket a hírek szerint hétfőn nyújtottak át Gromiko szovjet külügyminiszternek és amelyeket — a nyugati hatalmak véleménye szerint — felvehetnek az értekezlet záróközleményébe is. A nyugati nézeteket körvonalaié okmány két főbb pontban foglalja össze a nyugati hatalmak követeléseit: a nyugat-berlini megszállási jogok elismerése és a Nyugat-Berlinbe vezető közlekedési tttak szabad használatának biztosítása. Megfigyelők megállapítják, hogy a megszállási jogok elismerését illetően igen sok nehézség merülhet fel. Hozzáteszik, hogy a Szovjetunió eddig határozottan kitartott a nyugat-berlini megszállási rendszer felszámolása mel lett. Ez azt mutatja, még igen ■ok vitára van kilátás, noha nyugati körökben egyre gyakrabban hangsúlyozzák, hogy a külügyminiszteri értekezlet végső szakaszába lépett. A kedd délutáni ülés előtt Gro- miko Lothar Bolzcal, az J£DK külügyminiszterével folytatta tárgyalását. Tanácskozott Selwyn Lloyddal Is a laoszi helyzetről. Az AP kommentárjában megállapítja, hogy azok a hírek, amelyek szerint a külügyminiszteri értekezlet befejezéséhez közeledik, különös fontosságot kölcsönöznek az NDK- írezetők moszkvai látogatásának. A New York Times vezércikkében figyelmezteti a nyugati hatalmakat, hogy óvakodjanak a szélsőséges megoldásoktól, igyekezzenek elkerülni a tárgyalások kudarcát. A lap a tárgyalások folytatása mellett áll ki, hozzáteszi azonban, hogy esetleg tanácsos lenne, ha a külügyminiszterek helyett helyetteseik folytathatnák a megbeszéléseket az elhúzódó vitában. A News Chronicle című angol lap hétfői számának cikkében csaknem bizonyosra veszi, hogy megtartják a csúcsértekezletet. A cikk megvonja a külügyminiszteri értekezlet mérlegét és megállapítja, hogy ha a külügyminiszterek tisztázzák a Berlinnel kapcsolatos álláspontokat, ezzel már eleget tettek Eisenhower elnök azon óhajának, amely a külügyminiszteri értekezlet minimális sikerét szabta meg a csúcsértekezlet feltételéül. A közvélemény érdeklődésének középpontjában a külügyminiszteri értekezlet mellett a hétfőn ismét megkezdődött háromhatalmi értekezlet áll. A Reuter értesülése szerint az atomfegyver-kísérletek beszüntetésével fogalalkozó értekezlet kedden a meg nem állapítható eredetű esetek évi ellenőrzési rendszerével foglalkozik majd. Az angol és amerikai lapok is tág teret szentelnek ennek a kérdésnek. Az atomkísérletek beszüntetésével foglalkozó genfi tárgyalások komoly reményekre jogosítanak — írja a Times. A Washington Post az atomfegyverekkel kapcsolatos francia —amerikai nézeteltérésekről ír. „Franciaország mindent elkövet atomfegyver-készletének fejlesztésére, még mielőtt nemzetközi egyezmény tiltaná meg a kísérleteket. Ez az elhatározás tükröződik de Gaulle ««nők és Norstad tábornok, a NATO főparancsnokának ellentéteiben is — írja. Nyugatnémet mesterkedések a genfi értekezlet akadályozására Moszkva: (TASZSZ) Az Izvesztyija keddi száma megállapít jö: a bonni politikusokat megriasztotta az a lehetőség, hogy a genfi külügyminiszteri értekezleten valamilyen megegyezésre jutnak. Adenauernak az az elhatározása, hogy mégsem jelölteti magát a Német Szövetségi Köztársaság elnökévé, tulajdonképpen görcsös kísérlet a genfi tárgyalások akadályozására és a csúcsértekezlet összehívásának meggátlására. Egyes nyugati hatalmak külügyminiszterei magukévá teszik az Adenauer-féle propagandaminisztérium gyártotta hazug és rosszindulatú híreszteléseket, a bonni diplomácia hol francia, hol az amerikai küldöttség útján érvényesíti befolyását, és a genfi értekezleten játszott »tanácsadói« szerepet kizárólag arra használja fel, hogy megnehezítse a tárgyalásokat, az értekezlet sikerét hátráltató beszédeket és fellépést sugalmazzon a francia, vagy az amerikai küldöttségnek. A német militaristák — az őket jellemző arcátlansággal — arra törekednek, hogy ők szabják meg, milyen hangot üssenek meg NATO szövetségeseik. A londoni „atlanti kongresszus46 hétfői ülése London: (TASZSZ) Londonban negyedik napja folyik tizennégy állam részvételével az úgynevezett »atlanti kongresszus«. A kongresszus hétfői napja arról ta núskodik, hogy a vezető szerep a nemzetközi enyhülés ellenzőinek kezében van. Ezek az erők a hidegháború és a fegyverkezési haj sza propagálására igyekszenek felhasználni a kongresszust. Ékesszóló bizonyítéka ennek az a sok jelentés, amelyet a kongresz szus nagyszámú bizottsága és albizottsága hétfőn tett közzé. A Politikai Albizottság például egyenesen arra hívja fel az Atlanti Tömb országait, hogy folytassák a fegyverkezési hajszát, ne tűrjék meg a keletnyugati kereskedelmi és kulturális kapcsolatok bővítését, s veszélyesnek minősíti a kapcsolatokat. Spák, a NATO főtitkára ismét sürgette, hogy gyorsítsák meg a NATO-hadsereg nukleáris felfegyverzését. Kormányellenes összeesküvést hiúsítottak meg Kolumbiában Peking (Uj Kína). Bogotából érkezett jelentés közli, hogy a kolumbiai kormány összeesküvést hiúsított meg, amelyet Pinilla volt diktátor hívei készítettek elő a kormány megdöntésére. Több összeesküvőt letartóztattak!, és fegyvereket koboztak el, az összeesküvők robbanóanyagot csempésztek Bogotába és középületek felrobbantására készültek. Az összeesküvők repülőgépen fegyvereket akartak küldeni a Santander tartományban működő társaik számára, ESEMENYEK SOROKBAN Peking (Uj Kína). Pekingben hétfőn este egyrészről a külföldi kulturális kapcsolatok kínai népi társasága, másrészről a japán—kínai kultúrcsere társaság és a japán— kínai baráti társaság képviselői együttes nyilatkozatot írtak alá 8 kínai és a japán nép közötti kulturális csere fejlesztéséről. A két fél elhatározta, hogy kölcsönösen különböző művészeti és kulturális kiállításokat rendez előmozdítja japán színtársulatok, művészcsoportok és kiemelkedő kulturális személyiségek kínai látogatását. Moszkva (TASZSZ). A Német Demokratikus Köztársaság pártós kormányküldöttségének tagjai Walter Ulbricht és Otto Grotewohl vezetésével kedden a Kremlben találkoztak az SZKP és a szovjet kormány vezetőivel. A találkozón jelen voltak Hruscsov, Klricsenko, Kozlov, Mikojan, Pervuhin, Kuznyecov, a szovjet külügyminiszter első helyettese és más személyiségek. Párizs (MTI): A mindenkori kormánylapnak számító France- Soir a francia közvéleménykutató intézet legutóbbi körkérdéseire adott válaszokat ismertetve beszámol arról, hogy a Debré-kor- mány tevékenységével a megkérdezetteknek csupán 43 százaléka elégedett, 34 százaléka elégedetlen, sőt ebből 10 százalék „igen elégedetlen”, 23 százalék kitérő választ adott. A lap emlékeztet arra, hogy 1958 augusztusában a de Gaulle-kormánnyal a megkérdezettek 67 százaléka volt megelégedve. * Uj Delhi (Reuter). Uj Delhiben elterjedt megbízható hírek szerint Nehru indiai miniszterelnök személyes üzenetet küldött Diefen- baker kanadai miniszterelnöknek. Felhívta Diefenbaker figyelmét a laoszi helyzet romlására, aggodalmát fejezte ki miatta és indítványozta, hogy minél előbb üljön össze az ellenőrző bizottság. Hanoi (MTI). Mint a Vietnami Tájékoztató Iroda jelenti, a Patet Lao-i volt fegyveres erők második zászlóalja két nyílt levélben fordult a laoszi királyi hadsereghez és a laoszi néphez. A levelek hangsúlyozzák: a Patet Lao-i fegyveres erők szilárd elhatározása, hogy tovább folytatják harcukat. Felszólítják a királyi kormányt, pontosan hajtsa végre a volt Patet Lao-i fegyveres erőkkel a genfi egyezmények alapján kötött egyezményeket. Vessen véget a polgárháborúnak és vezesse Laoszi a béke, a semlegesség, a függetlenség és a demokrácia útján. New York (MTI). Véget ért a moszkvai Nagy Színház balettegyüttesének vendégszereplése az Egyesült Államokban. Az együttes New Yorkban, Washingtonban, Los-Angelesben és San-Francis- cóban 52 nagysikerű előadást tartott. Az előadásokat összesen 300 ezer néző tekintette meg. A szovjet művészek kedden Kanadába utaztak, itt folytatják vendégszereplésüket. Moszkva. A Krasznaja Zvezda írja a laoszi helyzetről: Az amerikai külügyminisztérium cáfolatával szemben teljesen világos: az Egyesült Államokat terheli a fő felelősség a laoszi polgárháború feléledéséért. A Patet Lao-i fegyveres alakulatok ellen a támadás Sananikone miniszterelnök parancsára indult meg ugyan, de háta mögött ott húzódik meg Felt amerikai tengernagy baljós árnyéka. Felt tengernagy vezeti a SEATO katonai tanácsadóinak bizottságát, ennek az agresszív tömbnek egyik fő szervét. A Krasznaja Zvezda hangsúlyozza, hogy a laoszi események Kínát, a Vietnami Demokratikus Köztársaságot és Kambodzsát fenyegetik, és veszélyeztetik az egész ázsiai békét, .1 1959. június 10. Magyar - guineai ed©lml írtak alá magyar kereskedelmi , tartózkodott a Guineai lúgban. A küldöttség Kezett vissza Budapestre. rKároly kereskedelmi ta- , a küldöttség vezetője el- íotta, hogy Conakry-ban lállapodást írtunk alá az ot- Jii kereskedelemügyi miniszté- um képviselőivel. E megállapodás szerint egy malmot, autó* buszokat, mezőgazdasági munka, eszközöket, szerszámokat, villa» mos háztartási készülékeket, rá* diókat, zománcedényeket, zárakat, kötött és szövött ruházati cikkeket és többféle más árut szállítunk a Guineai Köztársaság nak, ahonnan mezőgazdasági termékeket vásárolhatunk. A szocialista kultúra kongresszusa Prágában Prága: (MTI) Prágában a kong resszusi palotában hétfő délután kezdődött meg a szocialista kultúra kongresszusa. A négynapos tanácskozáson több mint kétezer küldött és a különböző kulturális szervek képviselői vesznek részt. Részt vesznek a tanácskozáson a szocialista országok kulturális delegációi is. A magyar küldöttséget Ilku Pál művelődésügyi mi niszterhelyettes és Szecsődi László, az MSZMP tudományos és kulturális osztályának helyettes vezetője vezeti. Elsőnek Vladislav Stoll, a marxizmus—leninizmus intézetének rektora tartott beszámolót. A többi között arról beszélti hogyan változott meg az értelmi- ség gondolkozásmódja, politikai magatartása. Hangoztatta: —• Egyes értelmiségiek, akik kezdetben ingadoztak, az 1956. évi magyarországi ellenforradalom után felismerték a revizionizmus valódi céljait és tömörültek a párt és a kormány köré. Az imperialista burzsoázia és az áruló emigráció végleg elvesztette a csehszlovák értelmiségért folyta* tott harcát — mondotta. Beszéde befejező részében • kulturális élet szervezeti kérdéseivel foglalkozott. A Kubai Népi Szocialista Párt felhívása a forradalom vívmányainak védelmére Peking: (MTI) Mint a TASZSZ az Uj Kína havanai tudósítójára hivatkozva jelenti, a Kubai Népi Szocialista Párt felhívást tett közzé. Hangsúlyozza, meg kell erősíteni a fegyveres erőket és katonai kiképzésben kell részesíteni a munkásokat, a parasztokat és diákokat, hogy bármely pillanatban szétzúzhassák az ellenforradalmárok és beavatkozók próbálkozásait. A felhívás hangsúlyozza, hogy a földreform felbőszítette az am« rikai imperialistákat és a kubai nagybirtokok tulajdonosait, s ezért fokozódott az összeesküvők tevékenysége és a Kuba elleni fenyegetések özöne. Az amerikai imperialisták megerősítik guanta namói haditengerészeti támaszpontjukat, ügynökeiket és uszí- tóikat küldik Kubába, hogy ellenforradalmat robbantsanak ki. Az »amerikai légierő« vezetője nyíltan fenyegetőzik a fegyver«« beavatkozással. Továbbra is feszült a helyzet Nicaraguában Nicaraguában a helyzet tovább ra is feszült és a legfrissebb hírek szerint hétfőn délután heves csata folyt le a nemzeti gárda és a forradalmi csapatok főereje között. Mianagua: Managuúban, Nicaragua fővárosában a feszültség hétfőn lényegesen enyhült. A legtöbb üzlet megnyílt és egy ellenzéki rádióállomás a kormány ellenőrzése alatt újból megkezdte működését. A Prensa című ellenzéki lap nyolcnapos szünet után hétfőn ismét megjelent. Több letartóztatott üzletembert is szabadon bocsátottak, hozzátartozóiknak vasárnap Somoza elnökkel történt tárgyalása eredményeként. A közvetítő-akcióra vállalkozott öt közép-amerikai nagykövet elhatározta, hogy helikopteren felkeresi az őserdőkbe vonult felkelőket és tárgyal vezetőikkel, ezenkívül tárgyalnak • helyi ellenzéki vezérekkel is. Somoza tábornok hétfő esti sajtóértekezletén kijelentette, hogy »Nicaraguában fellángolt forradalom elfojtása csak napok vagy talán órák kérdése.« Caracas: Minden cálofat ellenére azonban tovább tartja magát az a hír, hogy legalább kétezer nicaraguai menekült várja az alkalmas pillanatot, hogy Hon durasból és Costaricából harcba lendüljön a nicaraguai diktatóri- kus rendszer megdöntésére. Anyagvizsgáló izotópkészülékeket gyárt az NDK A drezdai állami transzformátor és röntgengépgyár elkészítette az új típusú izotópberendezés mintapéldányait. A készülék célja: az iparcikkek roncsolúsmen- tes vizsgálata. A berendezést elsősorban tudományos intézetek, öntödék és hegesztőüzemek alkai mázhatják majd. Az új izotópberendezés sugárforrása a kobalt 60-as radioaktív izotóp. Ez a sugárzás még a 150 ipara mm-es acélon is könnyen áthatol. Az ellenőrző műszerek pontosan kimutatják, ha az anyag belsejében üregek, hólyagok, vagyis törést előidéző hibák vannak. Az új készülék sorozatgyártását még az iűén megkezdik. A műszaki kollektíva hathatós intézkedéseket és berendezéseket dolgozott ki a sugárzás elleni védelemre is. Jó termőterületekké alakítják Kínában az aszályos földeket Idén vetettek először rizst Ke- let-Kína Csianghszu tartománya nak 200 000 hektárnyi, egykor aszályos földjén. A Jangce folyó északi vidékén fekvő területeket tavaly öntözőcsatornák segítségével, gazdag rizstermő területek ké alakították át. Az új öntözőcsatornák építésénél 170 millió köbméter földet mozgattak meg Nemcsak ily nagyméretű mun kólátokkal hódítják meg az aszj lyos vidékeket, hanem egyes mi gyék és népi kommunák kisebl öntözőműveket létesítenek. Idei Szűcsien megyében például 151 öntözőcsatornát és 600 zsilipé építettek.